duckit 2010.12.18. 12:18

Ördög (Devil)

Végre egy filmcím, amit nem sikerült félrefordítani. (Nem hagyhattam ki.)

M. Night Salaman rendező úr megjárta már a mennyországot és a poklot is. Természetesen ezt a csak filmjeire értettem.  Kezdetben nagyon sokan szerették, de mostanában már nem olvasok róla dicsőítő írást, sőt szinte mindenki csak gúnyolódik rajta. Kicsit nagy különbség van színvonalban, míg eljutott a Hatodik érzéktől az Utolsó léghajlítóig. Az utolsó filmje után azonban valaki odasúghatta neki, hogy ”Mi lenne, ha egy kicsit pihennél, de nincs véletlenül egy jó ötleted?” Mondjuk ez így kicsit morbid, de a súgónak, na és persze az ötletgazdának azért köszönjük meg ezt a filmet.

A sztori végtelenül egyszerű. Öten bennragadnak egy irodaház liftjében.  Nem ismerik egymást. Mindennapi dolgaikat végző átlagemberek. Rövid ”ismerkedés” után egyre kényelmetlenebbül és tehetetlenül érzik magukat, és mikor a lift elsötétül, elszabadul a pokol. Vagy talán valami más, talán maga  az ördög? Kívülről a segítség nem érkezik, hiába várják. Az öt emberben, a gépészben, az őrben, a fiatalasszonyban, az idős asszonyban és az eladóban azonban mégis van valami közös, a múltjukban valami nem stimmel……. Többet nem szabad róla írni, mert akkor elveszti varázsát.

Másodszor néztem meg ezt a filmet és azon kívül, hogy mit keres egy mosómedve a liftaknában, nem találtam semmi kivetnivalót benne. Szépen felépített thriller, nem a fotelból felugrok fajtából. Végig gyanakvásra és tippelésre késztet, közben persze izgulsz is, hogy a te ötleted legyen a nyerő. Ez az a film, ami tényleg elsőre adja ki a varázsát és amikor felállsz mellőle, azt mondod, hogy de jó volt. (Vagy nem) Mondjuk azért másodjára már nem pörgött annyira. (furcsa, de én kitaláltam mondjuk a csattanót az elején, de szerintem ez csak a véletlenen múlott)

A szereplők többnyire ”sorozatszínészek”.  Egyedül az idős hölgy Jenny O’Hara volt ismerős. Utánanéztem persze a többieknek is. Bowden detektív szerepében - mert azért van nyomozónk is a filmben -, Chriss Messina (Vicky Cristina Barcelona, Julie & Julia- Két nő, egy recept) látható.  A fiatal lány pedig Mel Gibson lányát alakította A sötétség határán című filmben. Egyik szereplőre sem lehet semmi olyan mondani, ami negatívan befolyásolta volna a filmélményt. Hozzáteszem, hogy ne várjunk azért valami nagy színészi teljesítményt.    

A bevezetőben említettem, hogy az ötlet magának Salamon úrnak köszönhető, aki eme művet a Night Chronicles trilógia bevezető darabjának szánta. Producerként John Erick Dowdle (Karantén) rendező megválasztása tökéletesnek bizonyult. Szerintem ebből a sztoriból, az alacsony költségvetés ellenére a lehető legjobbat hozta ki. Sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami egy jó thrillerhez kell. Kellemes feszültséget, izgalmat és borzongást, de nem a durvább fajtából!  Megemlítem, hogy a zenéje nagyon tetszett, eltalálták a filmhez! Maga a mű a horrortól műfajától azért messze van.

Ezek után kíváncsian várom a II. és a III. felvonást. Talán az egyik részt rendezze meg maga Salaman. Talán nem rontja el. Jé, máris megbocsátok? Akkor végül is elérte a célját.

Ez szerintem pont egy olyan film, aminek nem jó, ha lelövik a poént. Ezért nem illene elmesélni senkinek a végét. Akkor azért nagyobb a hatása. Érdemes megnézni, már csak az ötlet miatt is.

65%

Mivel nagyon szeretem a háborús filmeket, és ráadásul még francia is, nem hagyhattam ki. Azokat a filmeket bátran merem ajánlani, melyeket álmosság jele nélkül is simán végignézek este 10 órai kezdéssel.  És nem azért mert hangos volt, vagy egy vibráló képernyő előtt néztem végig, hanem azért mert maga a film érdekes és leköt. Pedig a történelmi alapismeretem bevallottan hiányosak. Főleg az algériai háborúval kapcsolatban. Bár kinek nem.

1959 nyarán Terrien (Benoit Magimel) hadnagyot Kabiliaba (Algéria északi része) helyezik mélyen az ellenséges terület mögé. Át kell vennie a véletlenül saját bajtársai által megölt parancsnok helyét. Újonc vezetőként, őt és a szakaszát - a mindennapi őrjáratozásokon - kívül megbízzák, hogy találjon meg és likvidáljon egy bizonyos Slimane nevezetű helyi gerilla vezetőt. 

Terrien humánus beállítottságú emberként kezdetben nehezen tér magához, nehezen dolgozza fel bajtársai állati viselkedését, az emberélet semmibevételét, majd elvesztését, és minden olyan egyéb szörnyűséget, ami ebben az értelmetlen kaszabolásban arcul csapja. Minden egyes nap egy küldetés és egy rémálom. A feldolgozhatatlan sokk után láthatjuk átalakulását, hogyan olvad bele ebbe a háborúba, és miképpen válik egy kíméletlen önmarcangoló szörnyeteggé.     

Persze ez egy kitalált sztori, a lényeg azonban az, hogy a franciák nem véletlenül titkolóztak sokáig az algériai háborúval kapcsolatban, nem véletlen az sem, hogy csak 1999-ben ismerték el hivatalosan, hogy tényleg háború volt.  Én nem akarok történelemleckékben részt venni, mert mint egy mezei néző, erre nem vagyok felkészülve, de azt láttam, hogy simán bevettetek napalmot, simán kiirtottak egy egész falut, simán megkínozták az emberek és végezték ki őket teljesen mindegy volt, hogy azonos oldalon harcoltak a II. világháborúban és még sorolhatnám. (Azonban ez mindkét félre is vonatkozik.)

Azonban visszatérve a filmre, és nem magára a történelemre nagyon jó volt látni, ahogy a színészek megformálják ezeket az egyszerű embereket, nagyon átjött belőlük minden. Jó volt figyelni Dougnac őrmester (Albert Dupontel) vagy Vesoul (Aurélien Recoing) kapitány karakterét. Valahogy olyanok voltak, mintha egy régi western filmet néztem volna. Lehet ez csak nekem jött így át. Volt egy – két olyan jelenet, ami tényleg nagyon kemény, és sokáig belevésődik az emlékezetbe. Nem csak a vér és a halottak látványára gondolok konkrétan, hanem egyéb olyan dolgokra, mint pl. amikor elengedték a foglyot és az azt megelőző párbeszédre.  Ami érdekes volt még számomra az vége. Biztos, hogy egy katonának ez a megoldás? Ilyet sem lát sűrűn az ember. Végül is ezért film. Bár szerintem hülyeség.

A rendező Florent Emilio Siri, (Túszdráma, Splinter Cell videojáték) nagyon merész háborús filmet forgatott le, ami mellett nem lehet, csak úgy simán, szó nélkül elmenni. Biztos szerették a franciák is. Nagyon nem reklámozták a filmet az biztos. Nem azt mondom, hogy számunkra magyaroknak ez kötelező lenne tudni, hogy mi volt ott, hanem alapjába véve ugye nagyjából pl. a Vietnami háborúról sokkal több dolog jut eszünkbe. Szerintem nem lenne probléma egyáltalán, ha egy kicsivel többet ismernénk erről a 1954-1962-ig tartott ”gerilla” háborúról is. Mondjuk az más kérdés, hogy mennyire érdekel minket és ki mennyire szereti a Gallokat.

Végezetül, nem bántam meg egyáltalán, hogy megnéztem. Érdekes, megrázó, és élethű volt.  És sajnos megtörtént valóban.

75%  

Anno mikor megjelent a Fűrész első része azt mondtam: de régen láttam ilyen érdekes filmet, aminek ilyen ötletes a befejezése.  Aztán talán még a második részt még kíváncsiságból megnéztem, de utána már elvesztettem a fonalat. Jelenleg a 7. részen vagyunk túl. Az utolsó 3 epizód forgatókönyvén tüsténkedett egy Marcus Dunstan nevezetű figura, aki úgy gondolta, hogy ír a sorozathoz egy előzményfilmet, olyan prequelt, ami mostanában nagyon menő, de a franchise istenadta urai úgy gondolták van még szufla a sorozatban, ezért az még korai lenne. Mit tesz ilyenkor az ember? Szerez egy kis lóvét és leforgatja saját maga csak más címen!

Arkin (Josh Stewart) ex-felesége tartozásának kiegyenlítésére betörésre adja a fejét.  Jól kigondolt terve van, miképpen tudna a határidő lejárta előtt pénzhez jutnia. A munkája során egész nap egy gazdag családnál dolgozott az erdő kézepén, messze mindentől. (nem kicsi házban) Megtudja, hogy a tulaj és a kis családja még aznap elutaznak. A terv szerint sima ügynek ígérkezik a házba bejutnia, a széfet feltörnie, majd távoznia a nagy lóvéval.  Azonban a betörés során észreveszi, hogy rajta kívül más is tartózkodik a házban, ez a valaki teleszórta a helységeket különféle csapdákkal, aki ráadásul még az ajtózárat is kicserélte, miközben Ő a széffel foglalatoskodott. Majd mikor a pincéből felhallatszó segélykiáltásokat összeegyezteti a bőrmaszkot viselő taggal, már annyira nem is érdekli a pénz………    

Nos. Érdekes kis ”némafilmet” láttam az biztos. Ugyanis a film felétől alig beszélnek benne. Ami nem is baj, mert némasággal inkább a feszültséget próbálják maximumra állíttatni. Van a műben egy-két nagyon jó kamera beállítás, mikor egymást ”kergeti” Arkin és az Ellenség. Mivel egy házban játszódik szinte az egész a szobákat fentről filmezték úgy, hogy csak egy fal választotta el őket egymástól. Nekem ez bejött. Volt egy-pár érdekes csapda is a szokásos medvecsapdán kívül, de a megtekintés élvezetét inkább visszavetné, ha lelőném a ”poénokat”.   Ezeknek a filmeknek a velejárója a vér, aki ezt nem bírja ne is üljön le elé. Itt is volt bőven. Sokáig tartana, ha leírnám azt is, hogy miért nem tud kimenekülni a házból, de annak is oka van.

Hogy mit lehet ebben a cicázásos filmben 90 percen keresztül nézni? Talán azt, hogy olyan érdekes volt. Ennyi, nem több, mert ha jól belegondolok totálisan értelmetlen egy házat ahová betörtem, - még ha egy aberrált állat vagyok, akkor is – mindenféle kelepcével teleraknom, mert ki a fészkes fenének????? Hogy magam sétáljak belé, mikor már nálam a cuccos? Na, mindegy, ez ismét egy olyan film, hogy jobb, ha ezen nem is agyalok.  De legalább itt nem játszották el a nincs térerős viccet. Végül is éjjel néztem és nem aludtam el rajta. Ez tovább emeli a százalékot.

A szereplőkről annyit, hogy a főszereplő srác elég szimpatikus volt és kellően nem hős. Voltak még szenvedő egyének, akik sok vizet nem zavartak. Viszont, aki szerette a Duchovny-s Kaliforgia sorozatban Madeline Zima-t és a fedetlen kebleit, most sem fog csalódni. 

Kíváncsi leszek arra, hogy ez is olyan folytatásos lesz-e, mint a fent említett Fűrész sorozat.

60%

Rendkívül veszélyes nyugdíjas.

Frank Moses (Bruce Willis) nyugalmazott CIA katonát ismeretlen szuper fegyveres katonák a saját házában szeretnék jobb világra küldeni, miközben elmaradt nyugdíjcsekkjeit intéző telefonos kisasszonnyal próbál randit összehozni. Moses a bérgyilkosok likvidálása után, hátrahagyva mindenét elrabolja Sarah-t (Mary Louise-Parker) akit ártatlanul belekevert a ebbe a titkozatos ügybe. Közösen felkutatják Frank egykori kollégáit a CIA legjobb nyugdíjas ügynökeit, abban a reményben, hogy egymást segítve, kollektíven dolgozva, rájöjjenek az egyesült állom egyik legszövevényesebb összeesküvésére.

Moses nyugalmazott bérgyilkos csapatát alkotja a nőcsábász Joe (Morgan Freeman), a paranoid Marvin (John Malkovich) és a fegyvermániás Victoria (Helen Mirren). Az ellenséget a könyörületet és lehetetlent nem ismerő Cooper ügynök (Karl Urban) irányítja. Nem kell ezt tovább ragozni.

Miután megnéztem az volt az első mondatom, hogy na, ez egy jó hülye film volt. Egy szögegyszerű akció-vígjáték megspékelve nagyszerű színészekkel. A ”jó hülyét” persze pozitív értelemben gondoltam.

Az eredeti képregényeket ami alapján a filmet készítették nem olvastam, állítólag jóval keményebb és romantika mentesebb. Szerintem soha nem is kerül majd a kezeim közé, ezért még a későbbiek során sem tudom összehasonlítani a filmmel. 

A szereplők közül érdemes megemlítenem, hogy John Malkovich simán viszi a filmet. Nagyszerűen játszotta a bolondot. Mondjuk neki nem nehéz. Helen Mirrentől viszont nagyon vicces látni a fegyverbuzi nagynénit.  Bruce papának mindig is jól állt ez a szerep. Ezt neki találták ki. Rutinmunka. Klassz volt látni Malkovichal közösen egy filmben. Két kopasz. Morgan Freeman sajna nem sokat szerepel, de simán kicsalt egy két mosolyt a számra.  Érdekes mellékszereplők is feltűnnek. Ott például Ivan szerepében Brian Cox (A Bourne-csapda, Trója), aki szerintem mindig jó, vagy a közel 100 éves Ernest Borgnine (Piszkos 12, Vad banda) Henryként.  (Megnéztem 1917-ben született, és az első mozi amiben feltűnt 1951 készült.) Ja, és volt ugye a filmben gonoszunk is Karl Urban (A Gyűrűk ura, Star Trek), aki számomra nem is tűnt nagyon annak.   

Robert Schwentke (Az időutazó felesége, Légcsavar) direktor úr nem egy akciózseni, de ennek ellenére jó kis szórakoztató filmet tett le nekünk, ami ugyan néhol unalmas, néhol vicces, néhol izgalmas, és néhol egy jó nagy marhaság.  Az akciójelenetek nem  nagy durranások és az- az egy szem bunyó sem Jason Bournos, de volt viszont egy jelenet, ami nagyon bejött és szívesen megemlítek: mikor Willis kiszáll a mozgó rendőrautóból!! Az nagyon ügyes. Pont olyan film, hogy egy percet sem kell gondolkodni rajta csak végigülni és élvezni.(persze ha van az embernek majdnem két szabad órája) Inkább vígjáték felé hajlik, nem szabad másodpercre sem komolyan venni.

Ezen a filmen látszik, hogy a színészek biztosan élvezték a közös forgatást, még ha neked nem is fog tetszeni.    

65%

süti beállítások módosítása