Egyszer mindenki találkozik az ördöggel! Még ha nem is a személyesen! A sok dráma - vígjáték vonal után valami brutálisan állat thrillerre vágytam és ma bizony végre megkaptam, de úgy fejbe is vágott, hogy nehezen térek magamhoz. Nehéz nekiállni írni róla, jobb lenne, ha egy kicsit leülepedne, mert ez a 140 perc bizony kemény volt. Na, nem azért mert végig kellett ülnöm cola és popcorn nélkül, (bizony kis túlzással nem fogyasztottam volna el egyiket sem) hanem ilyen jó thrillert bizony ritkán lát az ember. Ja, hogy egész véletlenül nem amerikai, hanem koreai? Hála az égnek.

Kim Dae-Hoon (Lee Byung-Hun) titkos ügynök menyasszonyának brutális meggyilkolása után megfogadja, hogy a gyilkosa jóval nagyobb szenvedésen fog keresztül menni, mint amit a tettes elkövetett áldozatain. A pszichopata gyilkos Kyung-Chul (Choi Min-Sik)egy brutális szörnyeteg, aki nem válogat, mindegy neki, hogy gyerek vagy nő, csak élvezze a könyörgésüket, majd a legkegyetlenebb halálukat. Ahhoz, hogy valaki elkapja, ugyanolyan állattá kell változnia. A rendőrség négy feltételezett tettese közül Soo-hyeon lekapcsolja az elkövetőt, de nem öli meg. Az túl gyors és humánus lenne ennek a szörnyetegnek. Szeretné látni szenvedését, könyörgését és félelmét. Csuklóját eltörve és a torkán lenyomva egy gps jeladót szabadjára engedi, hogy megfigyelje útját és kéjvágyát, de mielőtt újra lecsapna, közbelép és újra porrá zúzza……

Elsőre azt gondoltam, hogy egy különösen brutális sorozatgyilkost kereső filmek egyikét nézem, végül is ez közel 40 percig igaz, csakhogy ezután elkapják a gyilkos. Ettől a ponttól kezdve viszont más irányba mozdult el a film, átalakult egy totális bosszúhadjárattá. A megtorlás teljesen más megfogalmazásba kerül, mint amit eddig filmekben láttunk. Mindegy, hogy milyen szadista eszközökkel történik, csak az lényeg, hogy ezt az állatot semmisítse meg mindenáron, de ehhez az kell, hogy a főhősünk átváltozzon szörnyeteggé. Azonban, hogy milyen módon, mindenkin keresztülgázolva történjék meg, nem tarthat az örökkévalóságig következmények nélkül, még akkor sem, ha magával az ördöggel állunk szemben. A film nem gyenge idegzetűeknek való, egy-két jelenete bizony sokkolja az embert (szerintem ilyen szikés ínszalagvágást még nem láttunk), annak ellenére is, hogy több jelenetet kivágtak belőle. Most azért ne Motel és hasonló szintű remekművek értelmetlen kaszabolásaira gondoljunk. Persze amit ebben is vélünk látni sok emberben még így is kivágja a biztosítékot. Az izgalomtól azonban nem kell leizzadunk, mert bizony ez nem így van, de azért így is bőven van ”fotelból majd kiugrunk” jelenet.   

Hun Lee átalakulása több - kevesebb sikerrel nekem átjött, valami hiányzott belőle, néha csak a szeme mozgott, nagyon merevnek tűnt az elejétől a végiéig, de még így remek volt. Drukkoltam neki, de néha több gyűlöletet vártam volna. A gyilkos szerepében Min-sik Choi (Oldboy, A bosszú asszonya) félelmetesen lenyűgöző. Totálisan nulla arcmimikája miatt már alapban gyűlölni tudjuk és akkor még nem is vette elő a bárdját. Tényleg elhiszem róla, hogy ez egy érzelemmentes állat, akit csak az ösztönei hajtják előre.  Az utóbbi évek leggonoszabb gyilkosa. Nyugodt állapotról átváltozása őrültté egy pillanat műve és az a pillanat halál természetes. Félelmetes egy karakter.

Kim Ji-woon (Keserédes élet) rendező nagyon szép látványvilágot teremtett. Az első jelenetsorban, mikor hullik a hó és a véres hullát húzzák benne az valami csodásan perverz. Vagy mikor a levágott fejet sodorja a kristálytiszta víz. Persze ez egy bizonyos fokú aberráció, hogy ezek a jelenetek valakinek tetszenek, de szerintem maximálisan támogatják az egész film hangulatát. A látvány és a brutális gyilkolását mutató képek tökéletesen passzolnak egymáshoz, amihez az egész film alatt nagyon komoly magával ragadó zene társul. Choi Min-Sikről készített közeli képsorok - arcmimikájának ellenére is - megszólalás nélkül is beszélnek mocskos gondolatairól, nagyon profi.

Sajnos azonban ez az a film, ami nagyon kevés nézőhöz fog eljutni, talán majd akkor a Hollywoodban felfedezik és remekelik, de akihez most véletlenül odakerül és egy kis bizarr borzongásra vágyik, bizony ki ne hagyja.

Néha kell nézni ilyen filmet is, nem azt mondom, hogy mindig, mert az azért egy kicsit sok lenne.  Mondjuk, ritkán akad a kezünkbe amúgy is ilyen remekmű.

90% 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr52559377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apple0violance 2011.04.30. 11:35:04

Ezt a filmet innen letudom tölteni ? Pirateclub nem dobja ki nekem keresésben!

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.05.01. 12:05:18

Szia! Letöltetni természetesen erről a blogról nem tudsz, de segítek abban, hogy az Opensubtitles-en van felírat:

www.opensubtitles.org/hu/subtitles/3984302/akmareul-boatda-hu

és a filmet meg megtalálod a Pirate Bay-n, itt:
thepiratebay.org/torrent/5998242/I.Saw.The.Devil.2010.HDRip.720p.x264-BAUM
Elméletileg a kettő megy egymáshoz.
Jó filmezést, megéri megnézni.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.09.24. 17:02:46

Oldboyhoz és a bosszú trilógiától messze van (látvány, történet, tartalom, mondanivaló), de mint brutalitás, jó választás volt a karakter. 7/10

judisz 2012.05.22. 19:19:11

Én pont tegnap láttam. Eszméletlenül jó film,az egyik kedvencem lett. Annál a bizonyos ínszalag vágás jelenetnél összeszorult a fogam és szinte átéreztem az egészet.Hát igen,nem lehet egy kellemes érzés :D 10/8 a film

Júliusi 2019.01.17. 09:38:55

Sajnos a film már nem található ezen a linken.Kérhetnék esetleg egy másikat hozzá? A felirat az letölthető volt. Köszönöm.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2019.02.14. 16:48:34

@Júliusi: Szia!
Elnézést, hogy csak most válaszolok.
Próbáld meg ezzel:
rarbg.to/torrent/j65dsgz
süti beállítások módosítása