Clint Eastwood filmjeit nagyon szeretem, különösen az utóbbi években készített számomra igen emlékezetes alkotásokat. Várakozással telve ültem le a legújabb filmje elé is, hiszen természetfeletti drámát nemigen forgatott eddig.  Egész tegnapig azt hittem, hogy nem tud tévedni, de most úgy gondolom, valamit elrontott.

A dráma középpontjában három személy áll, akik valamilyen formában kapcsolatban állnak a halottakkal. George (Matt Damon) amerikai gyármunkás, gyerekkorában elszenvedett balesete után túlvilági képességével érintkezik a halottakkal, Marie (Cécile De France) francia újságíró túlélte a 2004-es cunamit, a halál közeli élménye során különös jelenséget látott, amitől életfelfogása megváltozik, és végül ott van Marcus (George McLaren) a londoni iskolás srác, akinek ikertestvére autóbalesetben meghal és választ vár valakitől, hogy miért?  Ők hárman külön utakon, de keresik az igazságot, amely örökre megváltoztatta életüket…………

Vagy valami ilyesmi. Nekem ez a film nem jött be, fogalmazhatnám úgy is, hogy nem jött át. Bírom a lassú történetszövésből kialakuló több szálon futó filmeket, de ebben valami nem stimmelt. Borzasztó lassú, és mikor a végére értem, ott álltam fölötte, hogy most tulajdonképpen ezzel a filmmel mit is akartak közölni? Persze nagyjából sejtjük, és értjük, hogy a magányosság rossz dolog, új kapcsolatok felé nyitni sem egyszerű, anyai szeretet is fontos, hát még elveszíteni valakit, és az élet a halál után is sok embert foglalkoztat, de nekem ez így eléggé zavaros volt. Remélem ez a lényege, aztán lehet, hogy tényleg én nem értettem meg. Mire a történet kibontakozott, kitéptem a maradék hajamat is. Pedig a nyitó katasztrófajelenet elég érdekesre és izgalmasra sikerült. Utána meg, ahogy haladunk előre és megismerjük a szereplőket, tragédiájukat, életüket úgy ragadt el az unalom. Számomra az egyik legnagyobb probléma a lassúságon kívül, hogy egyik szereplőnek sem éreztem át a gondját. Érzéketlen voltam velük szemben. Mindegyiktől kapunk egy kicsi szomorúságot, hogy sajnáljuk egy kicsit, de nekem ennél többet nem adtak.

Ahogy haladunk a filmben előre, csak azt várjuk, vajon milyen módon fognak összeérni a szálak, és amikor összeér, hopp már vége is. És a vége, az mi volt? Sok kérdést felvet a film és úgy gondolja a rendező bácsi, hogy mi majd saját magunk rájövünk a válaszokra. Ez abban az esetben nagyszerű ötlet lenne, ha csukott szemmel is tudnék filmet nézni.

Cécile De France-nak (Magasfeszültség, Lakótársat keresünk) és Matt Damon-nak sem volt nehéz a szerepét eljátszani. Mindketten egészen visszafogottan, de jól játszottak. George McLaren elsőfilmes gyerekszínész viszont szerintem egészen kiváló alakítást nyújtott.

Clint Eastwood rendezője, producere, és a zeneszerzője is egyben ennek a drámának. Peter Morgan (A Királynő, Az utolsó skót király) forgatókönyvíróval közösen hozták össze ezt a filmet. Mindketten igen nagy mesterek, de ezt most elszúrták.  Tényleg úgy gondolom, hogy ezt a filmet valamivel fel kellett volna dobni középtájékon, hogy a mélyálom szintjét ne érjük már el a film felére. Talán valami akcióval vagy csavarral érdekesebb lett volna, de ez így bizony unalmas. Fényképezése viszont egészen szép. A nyitó ”cunamis” jelenetnél hiába is jelölték Oscar-ra, erősen látszik a CGI.

Azoknak ajánlom, akik igen kipihentek és van két órájuk álmélkodni az élet és a halál jelentésén. Eastwood rajongók amúgy is megnézik, mert a filmjeit azért látni kell.

Gondolkodom hány százalékot adjak neki, mert elfogult vagyok, de tartom magam ahhoz, hogy nem tetszett. Bár lehet a tudatlanságom miatt nem értettem meg jobban a lényegét.

55%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.