Nem mindig van kedvem azonnal a film után ideülni és legépelni az élményemet, ami részben arra jó, hogy a film leülepszik az ember fejében és nyugodtabban tud írni az adott filmről, de amúgy meg rossz, mert a film hatása az eltelt napok számával fordítottan csökken különösen egy jól sikerült hétvége után. Kivételek abban az esetben vannak, ha valami korszakalkotó készült, illetve, ha valami emlékezetes dolog akadt a filmben. Na, ez a film nem a korszakalkotók közé tartozik, de mégis szívesen emlékszem vissza rá.

A sógun mostohaöccse Lord Naritsugu őrült kegyetlenkedéseinek megakadályozására és likvidálására Shinzaemon Shimada szamuráj egy titkos bérgyilkosokból álló egységet toboroz össze, Sir Doi nagyúr felkérésére. A 12 szamurájból és egy bajkeverőből álló összeszedett csapat egy kis faluban szeretné kelepcébe csalni és legyilkolni Naritsugut és az őt hűen szolgáló közel 200 fős seregét…..

Azért esett erre a filmre kis társaságom választása, mert egy jó kis kaszabolós akció filmet szerettünk volna nézni, a megannyi dráma és hasonló nyalánkság után, amiket én többnyire szeretek, de a srácokat általában már kirázza a hideg, ha megemlítem a tervem. Ez nagy részben teljesült is, mivel olyan akció jelenet van a film utolsó háromnegyed órájában, amit bizony régen láttam, de majd erről kicsit később.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ezekben a távol-keleti filmekben még akkor is nehéz felismerni európai szemmel a szereplőket, ha mindegyik színész különböző színű hajat viselne a fején, de abban az esetben, mikor még a ruhájuk és a frizurájuk is egyforma, hát elég vicces, ahogyan próbálkozik az ember kitalálni ki kicsoda. Ennél a filmnél is azt éreztem az elején, hogy totál elvesztettem a fonalat. Lehet a fáradtság, a felíratok gyors elvétele miatt, vagy egyszerűen csak a rövid eszem miatt van ez így, de tényleg nem értettem, hogy akkor most mi van.  Aztán később természetesen összeáll a kép, de mire ez megtörténik, kicsit leizzad az ember az értetlenkedése miatt. És marha kellemetlen megkérdezni a többiektől, hogy most akkor mondja már el valaki, hogy eddig mi is történt (nehezen, de hármunknak sikerült azért összeállítani a képet).

A rövid kis monológom után gyorsan leírom, hogy azért ez a film ennek ellenére teljesen egyszerű sztorijú. Mindenki a Hét szamurájhoz hasonlítja (mivel a klasszikus feldolgozása), amit én nem fogok, mert nem láttam. Viszont a Hét mesterlövészt igen, és azzal azért már összehasonlítható. Van egy ellenség, akit a válogatott csapatnak le kel gyúrni, mert ha nem, akkor bizony, mindenkinek nagyon rossz lesz. Ennyi. Mivel japán filmről van szó, ezt természetesen így leírni badarság lenne.

Az első fele a filmnek a totális végjátékra történő felvezetés. Nem pörögnek gyorsan az események, lassú monológokat, szép képeket kapunk, néhány megrázó elemmel. A történelmi hűséget kedvelők is örömmel nyalhatják meg a szájukat, mert szinte minden tökéletesen megtervezett. Ebben a részben mesélik el, hogy mi történt eddig, ki kivel áll hadilábon és mi lenne, ha lenne egy csapat, aki végre elindulna legyőzni az ellenséget. Néhány sokkoló elemmel azonban legalább ébren tartanak, addig, ami miatt elkezdtük nézni ezt a filmet. (Csak győzzük kivárni.) Itt is láthatunk azonban már kellően gusztustalan és véres képeket. A film nem is indíthatna mással, mint egy meglehetősen élethű harakirivel. A hangok alapján szinte érezzük a pengét a hasunkban. Később kapunk még végtagjaitól megcsonkított embert, fejezéseket és egyéb nyilazós nyalánkságokat, hogy az aberráltabb nézőket is kielégítsék. Azonban mindenki szinte csak az utolsó jelenetre készül, lássuk végre már az ütközetet!!!

És amikor az eljön, egyszerűen nincs vége! Ami nagyon állat, hiszen ebbe reménykedtünk. Nincsen benne föld fölött 2 méterrel harcoló nindzsák, 10 métereseket ugró figurák, óriási egy-az egyben kardozós jelenetek, csak a 13 harcos és a megszámlálhatatlan ellenség, amiből tényleg annyi van, hogy csak a fejünket kapkodjuk. A csatajeleneteket szerintem iszonyúan jól felépítették, egy vágás a pengével egy embert jelent a hullazsákba, már ha ilyen lenne. Ez az utolsó háromnegyed óra szinte végig folyamatos akció. A filmet és az idegeinket szinte erre a monumentális akcióorgiára készítették fel.  Minden szinte tiszta vér és sár. Az egész falu feldúlva. Nagyon jól néz ki.

És ami lényeg ennél a filmnél illetve ezeknél a jeleneteknél, hogy teljesen hihetőre sikeredett a hitetlensége ellenére is, mert azért valljuk be őszintén, ki az, aki elhiszi, hogy 13 ember legyőz 200-at. A film utolsó 2 percével kapcsolatban még kétségeim vannak. Most vagy nagyon fáradt voltam már a végére, vagy nem értettem, de minek kellett így lezárni? Szerintem az utolsó 2 perc már nem kellett volna, de lehet tényleg én nem értettem.

A színészekről csak annyit, mint amit általában mindig elmondok a japán filmeknél, hogy felőlem 10 szereplő is eljátszhatta volna az egész filmet, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük. Amúgy semmi kivetnivaló nem találtam a játékukban, egyikük másikuk játszott már néhány amerikai filmben mellékszereplőként, esetleg animációs filmnek kölcsönöztek hangot, de semmi többet nem véltem felfedezni. A főellenséget játszó színészről csak annyit jegyeznék meg, hogy kellően gusztustalan szerepet kapott.

A szereplőknél viszont jóval híresebb a rendező Takashi Miike. Az Ichi The Killer című filmje után gondoltam azt, hogy ez a pasi tuti nem normális, mert ritka gusztustalan, amit abban láttam. Ennek ellenére ez a műve viszont teljesen fogyasztható gyomorilag. A hullák számát, ha figyelembe veszem, meglepően kevés végtagelvesztésnek lehetünk a szemtanúi. Ez a film teljesen jól felépített, remek akciófilm, ami az első felében kicsit furcsának tűnik, de a vége mindenért kárpótol. Az operatőri munka, a látvány kiváló, gyönyörű helyszíneket, tájakat láthatunk. A végső jelenet helyszínéül szolgáló falu nagyon profin nézett ki, bár biztos, hogy jóval több időbe tellett felépíteni, mint földig rombolni. Megemlítem, hogy volt egy-két mosolyogtató CGI jelenet (hídfelrobbantás, égő bikák), ami mellett simán szemet lehet hunyni. Összegzésképpen megérte megnézni, és a vége miatt pedig tényleg emlékezetes marad. A rendező úgy látom továbbra is marad a szamurájoknál, mert a következő filmje (Ichimei, 2011) is hasonló témájú lett.  

Tulajdonképpen elsőre azt akartam írni, hogy csak azoknak ajánlom, akik szeretik a hasonló jellegű filmeket, de aztán rájöttem, hogy végül is én sem vagyok nagy szamuráj párti, ezért annyiban változtatom meg a korábbi gondolatomat, hogy nézze meg mindenki, aki egy jó kis háborús filmre vágyik, monumentális csatával.

80%

”You Can’t Always Get What You Want” – szól a Stones slágere a film végén és ettől a számtól még jobban éreztem magam.  Az internet világáról idén nem ez volt az első film, ami nagyon tetszett és jó tudni, hogy nem csak Zuckerberg röhög rajtunk, hogy mennyi lóvét tud leszedni rólunk, pedig erről a srácról még soha életemben nem hallottam. 

A filmben Jack Harris (Luke Wilson) életét követhetjük végig, miként szállt be az internetes pornóiparba és hogyan emelte a fellegekbe a Wayne Beering (Giovanni Ribisi) és Buck Dolby (Gabriel Macht) által kitalált fizetős pornósite-ot, a 24/7payment.com-ot. Ez a site volt az első és az egyik legnagyobb fizetős pornóoldal. Jack volt az, aki a két idióta tulajnak az üzleti ügyét egyengette az orosz maffiával, az FBI-jal, az ügyvédekkel és a csajokkal, miközben pedig saját magával küszködik, mint rendes családapa, hogy valójában mi is jó neki.

Mivel valódiságát nem tudom megkérdőjelezni ennek az ”true” sztorinak, azért gondolom nem csak nekem jött át az, hogy a készítőknek nagyjából sikerült érzékeltetni ennek a dollármilliókat hozó ötletnek a megálmodását, elkészítését, és az amúgy nem egyszerű üzemeltetését. A maffiával való kapcsolatát pedig csak sejthetjük így volt, mert kizártnak tartanám, hogy lehetett volna beszélni róla. Ennek a klassz  ”történelmi” filmnek nagyon eltalálták a hangulatát és ennek köszönheti igazán a film, hogy teljesen nézhető a hibái ellenére. Csak néhány esetben ült le, de ezeken a pontokon is tovább lehetett lépni. A krimi szálon pedig még izgulni is lehetett.  Hála az égnek igazából ez is azon filmek közé tartozik, ami nem akar egyáltalán többnek látszani, mint aminek készült, csak egyszerűen szórakoztat.   

Ez volt az a film, amin annyi feliratot olvastam, hogy egy kisebb méretű novella biztos kijött volna belőle. A narráció szinte végig követte a filmet, majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm vígjátéknak öltöztetve, ez lehet, valakinek nem tetszik, mivel folyamatos olvasást igényel és addig bizony a látnivaló kevesebb, és azért van itt mit  nézni amikor megjelennek a hölgyek. A filmben lévő zenék külön említést érdemelnek. Hihetetlen jó zenei anyagot válogattak össze, amire szinte végig jár a lábunk: The Rolling Stones, OMC, Moby, Outcast, 2Pac és még sorolhatnám, ha felismerném őket.

Egyszerűen klassz, nézhető film, kár, hogy eddig kihagytam. Az FBI szál egy kicsit furcsa, és hihetetlen számomra, de törődjünk bele, biztos így volt. Pornó, mint a terroristák likvidálásának legnagyszerűbb ellenszere. Amúgy van az alkotásban minden, amit szeretünk ezekben a filmekben: csajok, szex, drog, luxus, bűnözés, gyilkosság...stb.  Nem is kell más egy kikapcsolódáshoz. Örülök, hogy megismertem ezt az embert. Nagy reklám a film körül nincs, és ezért szerintem nem is lesz sikeres, bár kitudja. Ezért ha nem botlunk bele, biztos simán elmegyünk mellette.   

A szereplők remekül lettek összeválogatva, nekem mindenki tetszett, bár nem vagyok annyira Luke Wilson párti, annak ellenére sem, hogy az  Itt járt Henry Pool elborult filmje szerintem nagyon jó volt. Itt is azt gondoltam róla, hogy olyan egyarcú, de mondom, nem zavart. A két drogos ”zsenit” alakító Giovanni Ribisi (Avatar, Rayn közlegény, Brókerarcok) már könnyebb eset, hiszen hatalmasat alakít a párjával Gabriel Macht-al (Szerelem és más drogok) együtt.  James Caan visszataszító szerepében elég gusztustalan, de jó. Laura Ramsey-t (Micsoda srác ez a lány) pedig mutathatták volna lengébben is, ha már egyszer elcsábította a ”tisztességes” családapát.  

George Gallo (Mester és tanítvány, Anyám új pasija) közel 20 éves rendezői munkássága alatt mindösszesen 6 filmet készített eddig, inkább említésre érdemel írói pályafutása, hiszen neki köszönhetjük az Éjszakai rohanást, vagy például a Bad Boys I-II megírását. Ebben a filmben is találhatunk hibákat, - amiket most nincs kedvem felsorolni, - amit a forgatókönyvírónak köszönhetünk, de inkább ne vegyük észre, hanem élvezzük a filmet, mert szerintem megéri.  

Ajánlhatom szinte mindenkinek, aki egy könnyű kikapcsolódásra vágyik, hiszen ez egy teljesen fogyasztható, gondolkodásmentes, nagyszerű zenékkel megtámogatott hétköznap estékre tökéletes szórakozást nyújtó film.

75%

Azt hiszem megint sikerült sokkolódnom és az az állításom, hogy csak keletről érkeznek állat filmek kiterjesztem a vörös, fehér és kék színekből kirakott zászlójú amerikaiakra is. Elég merész kijelentenem ennyi évesen, de amíg élek az utolsó 20 percét nem felejtem el. Bizony sokkoló volt, de mondjuk, addig el is kell jutni a filmben és nem kikapcsolni a felénél.

Szerelmi háromszög kicsit másképpen. Nate (Noah Taylor) a kissé zavart irakiból hazatért veterán, Franki dobos egy rock bandában, Erica alkalmi munkákból élő prostituált, a lány mindkét férfi életét keresztezi………Ericával történik valami……..Nate elől nincs menekvés……

Nem akarok igazából a sztoriról sokat elmesélni, mert akit érdekel az úgy is végignézni, még ha nem is írtam íncsiklandozó leírást.

Ez is egy bosszúfilm, de mégis más. Ebben a filmben, bizony nem azt a szokványos sztorit kapjuk, amit a nagy tömegben szalagra visznek. Itt nem találunk pozitív szereplőket. Szinte nincs olyan a filmben, aki mellé lehetne állni. Senki. Se aki miatt történik az egész, se a pártfogoltja, se a tettesek, hiszen mindenkiben van valami, ami ellenszenvet vált ki a nézőből. A hölgy, aki fertőzi a férfiakat, a srácok akik elkövetik a gyilkosságot, és oly kegyetlen módon próbálják eltussolni az ügyet, hogy ilyet csak a kereskedelmi csatornák főműsorában tűznék ki több napon át, és ott van az a rezzenéstelen arcú megbántott emberünk, akire még véletlenül sem mernék egy negatív megjegyzést tenni ha mellettem állna.

Alapjában véve így leírva nem is tűnik valami nagy sztorinak, mivel az összes revenge film nagyjából erről szól, hogy valakit kinyírnak és valaki bosszút áll, de itt van egy olyan nyomasztó atmoszféra szinte végig, amire igazából nincs is szó. Azok a zongorabillentyű csapkodások a filmben az embert is kirázták vagy az őrületbe kergették, másképpen fogalmazva halálra idegesítették.

Érdekes a film felépítése, már akit ez érdekel, hogy kezdetben azt gondolnánk, hogy végig a kis ”kurvánkról” fog szólni az egész, amúgy Ő volt a ”vörös” szín, aztán meg átmegyünk a gyilkos srác életébe, Ő kapta a fehér színt, majd a végén pedig a veterán megbántott szerepe következik, aki kék szín mögé került. Mindhárom karakter valamilyen módon abszolút pszichopata. Aztán meg úgy is fel lehetne osztani, ahogy a legtöbb ilyen filmet, az előzmény, a körülmények bemutatása, majd az utolsó fél órában annak a következménye, a bosszú. Igazából, ha már az előzményekről beszélünk jól kitolták, hiszen több, mint egy órán át csak húzzák az embert és várjuk, hogy na most ebből mit is akarnak kihozni, és ahogy feljebb is írtam, csak győzze kivárni az ember.  Nagyon lassan hömpölyög előre, míg a végére megkapjuk a katarzist és ennél a filmnél végre ez átjött. A lezárása a filmnek hatalmas.

A főszereplőnknél keményebb kinézetű srácot keresve sem találnánk, és most itt nem az testfelépítésére gondolok, hanem az első ránézés utáni megjelenésére. Még a nézésétől is kirázott a hideg, sejtettem már a film elején, hogy itt bizony zombulás lesz, ha valaki beleköp a levesébe. Tetszett, hogy ránk a nézőkre bízzák, hogy mi történhetett, mikor elindul a hadak útján, és reménykedünk, hogy van kegyelem, mint pl. apa, anya, lány esetében (igazán emlékezetes képsorok), de igazából magunk sem gondoljuk komolyan. Így is többet mutatnak a kelleténél a kegyetlenségből, de mégsem a teljes valóságot. Kivéve persze a film végét, hogy még véletlenül se felejtsük el mit is láttunk.

A film sokkal mélyebb és sötétebb, mint gondolnánk, szépen megmutatja nekünk a hétköznapi élet képmutató hazugságait, az erőszak borzalmait. Feltehető kérdések, amik a fejünkben vannak. Bosszúnak vannak-e határai? Meddig lehet elmenni? Katonaság? Stb.

Kicsit félrevezető a bemutatója és az ember nem biztos, hogy ezt várná, de tényleg ne álljunk fel előle és adjunk neki esélyt végignézni, mert bizony megéri.

Noah Taylor (Az ajánlat) egy állat hidegvérű pasit formáz meg a filmben, akinek mégis vannak érzései csak egy kicsit másmilyen, mint az átlagembereknek. Fenomenális, félelmetes, mindenki fölött áll. Amanda Fuller (Tv-sorozatokban szerepelt: Helyszínelők, Dr.Csont) keserves élete szinte segítségért kiáltott a mennyország felé. Tetszett. Marc Senter (Kabinláz 2) igazán tenyérbemászó figurát alakított. Szintét nagyot alakított.

Simon Rumley (The Living And The Death) rendező munkáit, ahogy a filmográfiáját végignézem nem nevezhetem  a leghíresebb rendezőnek. Viszont ezzel a filmjével garantáltan emlékezni fogok rá.  Igazából olyan mintha két filmet forgatott volna, az első egy társadalmi dráma, a második viszont egy iszonyú horror. (igazából nem is tudom, hogy annak nevezzem-e) Biztos, hogy két részre osztja majd a nézőket is, hiszen kinek az első, kinek a második fele tetszik.  Zenéje kifejezetten idegesítő, de nagyon hatásos. A képek meg önmagukért beszélnek. Felejthetetlenek, de az egész film az.

Nem lehet kielégíteni mindenkinek az ízlésvilágát, de úgy gondolom, aki bírja a keményebb műfajokat semmi esetre se hagyja ki. A film után garantálom, hogy sza.ul érezzük majd magunkat. Kicsit többet írtam a kelleténél, de ezt a filmet sokkal komolyabban lehetne elemezni, és sokkal többet lehetne írni róla, de ezt tegye meg más, ahhoz én már nem értek. Újranézős lesz.

80%

Minden filmszerető ember képzeletében vagy esetleg papírra vetve, van egy filmlista, amit szeretne megnézni, csak nincs lehetősége eljutni moziba vagy a „home” videózáshoz szükséges felírat hiányzik.  Ilyen film volt nekem a kedvenc színészeimmel készült alábbi alkotás is, amihez meglehetősen nagy reményeket fűztem, de így utólag belátva……

A 16 éves kislány Hanna (Saoirse Ronan) egyedülálló képességekkel rendelkezik. Erejét, gyorsaságát, ügyességét és műveltségét az ex CIA ügynök édesapjától Eriktől (Eric Bana) tanulta mindentől távol, Finnország sötét és hideg erdejében. Tökéletes gyilkost nevelt belőle. Hanna életében a fordulópont eljött, és elindul első küldetésére, hogy likvidáljon egy célszemélyt Marissa-t (Cate Blanchett). Fél Európát keresztülutazza nyakában ügynökökkel és bérgyilkosokkal. A végső célhoz közeledve azonban egyre több kérdés merül fel benne létezéséről és emberi mivoltáról……….

Sajnos ez a film nem tetszett. Elvesztette már elején azt a bizonyos szórakoztatási indexet, ami miatt odaültem elé. Azt gondoltam, hogy komolyabb film lesz, hogy ekkora szereplőgárda és egy klassz rendező Joe Wright nem tud hibázni.

Olyan illúzióromboló jelenetek voltak benne, amit nem szeretnék részletezni, de egyszerűen mellette nem lehet elmenni szó nélkül. (pl. a csatornából való kijutás) Az a kevés akció, ami a futáson kívül fellelhető a filmben, nem jó, rossz. Következetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, amikre választ nem kapunk. És én bármennyire is szeretem Saoirse  Ronant nem hittem el neki egy pillanatig sem semmit, hogy ilyen könyörtelen gyilkoló gép legyen, ahhoz túlzottak anorexiás a drágám és a tekintete is inkább kedves, mint bájosan brutális. A verekedős jeleneteknél mindig az a problémám, hogy úgy gyorsítják, hogy szétvágják, itt viszont annyira lassúak, hogy szinte látszanak azok a dolgok, hogy meg sem ütik egymást.

Igaz elismerem, hogy inkább akcióthrillernek gondoltam, mint drámának és lehet ezért ért nagyobb csalódás, pedig általában felkészülök rá. Bár a drámai alakulása a kislánynak, mikor ráébred öntudatára, hogy valójában ki is ő és mi lesz vele nekem nem jött át, de addigra már ítélkeztem a film felett.

Tetszett viszont a pulzáló filmzenéje, amit köszönjünk meg a The Chemical Brothersnek, mert nélküle még ennyit sem ért volna a film. Igen manipulatívan használták fel a filmben. Már feljebb is említettem, hogy a filmben többet futnak, mint egy Bécs-Budapest maratonon és ezekhez a jelenetekhez ez a filmzene tökéletesen passzol. Tényleg jó hangulatfokozó.

Kiemelném még a változatos helyszíneket, a hideg Tundrát, a sziklás sivatagot, a nagyvárosi helyszíneket, stb. talán, ezek azok a dolgok amiket még pozitívumnak megemlíthetnék. Tényleg igen változatosan válogatták össze. És ami még megmosolyogtatott a filmben a bérgyilkosok megjelenése volt, úgy néztek ki, mintha a Rammstein zenekarból jöttek volna elő.

Saoisre Ronan (Komfortos mennyország, A visszaút) nagy tehetség, de ezt már többször is írtam. Bármennyire is szeretem, ez a film valahogy nem állt jól neki, és nem azért mert nem tudja eljátszani, hanem a testi adottságai alapján nem hittem el, hogy ezekre képes lenne. Eric Bana (München, Hulk) szintén mindig jó és itt tökéletes Cate Blanchett-el együtt, aki itt most úgy nézett ki, mint egy modernkori boszorkány.

Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) filmje speciel nekem nem tetszett, de akik velem együtt ültek és nézték végig, azoknak sem, bár a véleményük nem nagyon érdekel abban, hogy mit írok le vagy mit nem.  Lehet benne valami, hogy nem ezt vártam, bár ilyen csapdába nem szoktam beleesni. Igazából tényleg azok a hihetetlen és megvalósíthatatlan dolgok vették el a kedvemet, amire azért nem számítottam. Lehet, ha jobban koncentrálok a drámai vonulatra, teljesen más szemszögből nézem a filmet és ezektől függetlenítem magam. Tényleg csak a filmzene, - amit ugyan meghallgattam a film nélkül is és úgy már nem jött be, - és az operatőri munka, ami bejött.

Ennek ellenére nem szeretnék lebeszélni senkit a filmről, hiszen mindenki másképpen áll hozzá, én most beleestem ebbe a csapdába és a film végéig nem is szabadultam tőle. Azoknak ajánlhatom, akik szeretnének átélni egy kevésbé akciódús thriller mesét drámával fűszerezve.

A manapság oly divatos áldokumentumfilmnek elkészített horror thriller a kenguruk földjéről nem tűnik első választásnak rossznak azok számára, akik még nem unják e műfaj buktatóját, a rengő kamerát. Én mindig adok esélyt ezeknek a filmeknek, de a végén rájövök, hogy nem az én stílusom, bármennyire is erőltetem.    

Négy főből álló társaság (újságíró, híradós és 2 kamerás) dokumentumfilmet szeretne készíteni Sydney alatt lévő elhagyatott metróalagútban azzal a céllal, hogy cáfolják az otthontalanokról a kormány valótlan állításait, feltérképezzék azt a felszínre hozható vízmennyiséget, amiből pótolni lehetne Sydney apadó vízmennyiségét. És van még egy plusz küldetésük is, amiről nem beszél a városban senki, se a rendőrség, se a szemtanuk, hogy a sötétben, lent a mélyben bizony rejtélyes és különös módon több személynek is nyoma vész.

A Blair Witch Project, a REC, a Paranormal Acitvity után ismét egy áldokumentumfilmről van szó. Ezt azért hangsúlyozom a bevezetőm után már másodszor is, mert ez az érdekes műfaj gyakorlatilag kifogyhatatlan lehetőségeket teremt, mivel szinte mindenki képes egy olcsó és jó minőségű (de igazából nem is kell, hogy tökéletes legyen) kamerát leakasztani a Tesco polcáról és felvenni vele bármit. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rettegj valamitől, elég, ha nem látod, mert sötét van és teszel hozzá egy kis hangeffektet, amitől kiugrik a szíved a leváratlanabb pillanatban. Ebben az esetben elég egy eléd ugró szarvasbogár is, ami szintén ijesztő és rémisztő tud lenni és akkora hangja van, hogy egyből agyhalott leszel, ha rád száll. A zsebed meg ugye dagad, hiszen a gazdaságos kamerád csak termeli a lóvét. Minimál költségvetés, nagy haszon. Így kéne élnem nekem is.

A film gyakorlatilag semmi újat nem adott, talán egyszer ment fel az adrenalin szintem, de az is csak a délutáni kávétól. Nem akarom bántani a filmet, mert végül is az este 10 órai kezdés ellenére sem aludtam el rajta, ami azért manapság pozitívum. A hangok tényleg jók, a dokumentum része számomra unalmas volt, a szereplők ügyesen beleélik magukat, hogy mibe is azt nem tudom, de rettegni azt tudnak. A végén sok magyarázatot ne várjunk, vagy csak én nem vettem ki a filmből, hogy tulajdonképpen mit is láttam. A poént azért nem akarom lelőni. (amúgy is ”hatalmas”)

Ez az a film, aminek jóval nagyobb a hatása, ha egyedül a sötétben nézzük meg fülhallgatóval a fejünkön. Mivel eme technikai eszköz nem adatott meg számomra, el is maradt a ”falfehéren felállok a film után” érzés. Különösen az első 30 percben, ami azért felvezetőnek egy kicsit sok volt, nem történik szinte semmi és utána sem sok. Csak a nagy menekülés. (mi elől is?) Tényleg nem sok minden van a filmben csak az alagútrendszer és a sötétség. Valahogy az volt az érzésem, hogy ennek a forgatókönyve egy sor volt, a többit meg improvizálták.

A szereplőket nem ismertem fel, de utána olvasva sem lettem okosabb, hogy kik is voltak. Rosszat nem akarok mondani, mert elhatároztam, hogy nem bántom őket, annyira szépen adják elő, hogy ők voltak az áldozatok, hogy majdnem el is hittem.

Carlo Ledesma rendező nem hiszem, hogy ezzel a filmjével fogja meghódítani Hollywoodot. Két rövidfilmmel és egy dokumentumfilmmel a háta mögött vágott neki leforgatni ezt a teljesen átlagos horrorfilm szüleményt, aminek egy nagy hibáját még kiemelnék, ami miatt végül is készült. Az ember elhiggye azt, hogy ez valójában megtörtént. Nekem a véleményem adott, nem akarok senkit befolyásolni, de kevesen lesznek azok, akik tényleg elhiszik ezt a sztorit, akik pedig igen, még véletlenül se menjenek metró közelébe, mert ki tudja mi lesz a mélyben az ellenőrökön kívül. Nekem a film posztere sokkal jobban bejött, mint maga az alkotás.

Fanatikusoknak ajánlom, akik imádják a szétrángatott kézi kamerás filmeket és szeretik a zöld éjjellátón keresztül nézni a nagy sötétséget. Amúgy kizárt, hogy eljut hozzánk a moziba, szóval annyira nem kell izgulni, hogy már játsszák.  

55%