Egészen kellemes kalandfilmet sikerült a héten megnéznem, amiből sajnos manapság értékelhető nagyon kevés készül. Nem azt mondom, hogy ez a kiwi földről jött film megváltotta a világot, de szórakoztatásnak mindenképpen tökéletesnek bizonyult.

Ebben az 1900-as évek elején játszódó akció-kalandban Arjan Van Diemen (Ray Winstone) Új-Zélandba emigrált Dél-Afrikaifarmer macska – egér küzdelmét követhetjük végig, miként próbál elkapni és bíróság elé állítani fejvadászként (100 pénzért) egy brit katona meggyilkolásával vádolt Maori szökevényt, aki „árkon-bokron” keresztül menekülelőle és az őket követő katonák elől……...

Végre egy olyan film, aminek a megnézése után kellemesen keltem fel. Melankolikus kalandfilm, ami a régi hagyományos mozi elveit követi. Régen láttam ilyen nyugtató mozit, amit tényleg jól esett nézni és nem csak azért, mert a helyszínek gyönyörűek, hanem az egyszerűsége miatt is. Nem kell rajta izgulni (csak egy kicsit), nem pörögnek az események, nem kell rajta gondolkodni, de mégis működik.

A két főszereplő „küzdelmét” élmény volt nézni, annak ellenére is, hogy korukat meghazudtolva férfias bunyókat láthattunk tőlük, ami azért kicsimegmosolyogtatott, ebben a korban mikre nem képes az ember.Vicces és komoly párbeszédeket folytatnak, már ha véletlenül nem futott az egyik a másik elől. Igazából láttunk már hasonló filmet, de akkor is jólesett nézni, és egy percig sem gondolkodtam el azon, hogy bármennyire is profi nyomkövetőkről szólt a film, ebben a dzsungelben kizártnak tartom, hogy abban az időben bárki is megtalált volna valakit is profi cuccos nélkül. A látvány tényleg lenyűgöző, aki szerette a Gyűrűk ura helyszínéül szolgáló vidék látványát ebben a filmben e téren biztos nem fog csalódni, hiszen azok a hegyek, erdők, mezők, folyók, vízesések mind megtalálhatóak, mintha egy természetfilmet néznénk.

Ray Winstone (A Tégla) és Temuera Morrison (Star Wars: A klónok támadása) között szerintem megvolt az összhang. Semmi extra. Nekem tetszettek együtt. A többiek csak mellékszereplők, de ők hozzák a kötelezőt, semmi kivetnivalót nem találtam bennük, tényleg csak statiszták.

Ian Sharp (Egy tiszta nő) filmje, mint már fent is említettem semmi olyan újat nem hozott, ami igazán emlékezetessé tenné, de mégis működött az igen ”light”-os forgatókönyv ellenére is. Egyszer nézős könnyű délutáni darab. Látvány tényleg klassz, a film viszont lehetett volna sokkal jobb is. A végén volt benne logikai bukfenc, de megbocsátható. Nekem bejött. Érdekes kicsit régebben láttam a Van Diemen’s Land c. filmet is, ami viszont szöges ellentéte volt ennek a műnek.

Azoknak ajánlhatom, akik nem várnak sokat egy kalandfilmtől és kellemesen szeretnének eltölteni a tv előtt másfél órát. Azonban tényleg nem több.

65%

Izlandi filmekhez nem sok közöm volt eddig és mielőtt még valaki lenéz az miatt, hogy nem láttam a 101 Rejkjavik c. filmet, közlöm, hogy így van, mert nem láttam még, pedig azt mondták rá, hogy alapmű. Hát ebből is látszik, bizony igen széles az a repertoár, amit meg kéne még néznem. Persze van még rá időm, talán egyszer pótolom a rettentő sok szabadidőmben.

Kis halászhajó legénységéről szóló drámában betekintést nyerünk a nem éppen szokásos hétköznapok idegőrlő munkájába. A hajón egy öngyilkosságot követően megüresedett helyre kerül a kapitány unokahúga, ami ebben a szakmában nem egy elfogadott dolog, különösen akkor nem, ha az illető hölgy nem a konyhapult mögött kap helyet. Persze ez luxus lenne a hajón, így megpróbál beilleszkedni, ami elsőre nem éppen sikerül……

Persze a filmnek konkrétan nem ez a lényege, de megpróbáltam röviden leírni.  Aki szereti a veszélyes szakmákat és a Discoveryn futó rákhalászatokról szóló dokisorozatokat, az részben kielégítve érzi majd magát a képek láttán, de csak részben, mivel ez a film inkább a lelki vonalra támaszkodik.

Mindegyik szereplőnek megvan a maga deviáns viselkedési formája. Féltékenyek az otthon maradt párjukra, szerencsejáték függők, agresszívek a felgyülemlett feszültségtől, problémákkal teli emberek és ezek a tulajdonságok összezárva a tengeren 16 órás műszakban, pattanásig feszült idegekkel halmozódva konfliktusokhoz, rosszabb esetben őrülethez (öngyilkossághoz) vezetnek, ami akár az egész legénység életét is veszélybe sodorhatja.  

A rövid játékidő tényleg rövid, ami azt jelenti, hogy a történet nem éppen lezárt. Néztem volna tovább is, meg nem is, mert nem volt olyan érdekes, hogy fenntartsa az érdeklődésemet az amúgy is kicsit vontatottra sikeredett sztorival kapcsolatban. Álmosan nem éri meg nekiállni.

Végén hiába vártam a „true story” feliratot, csak nem írták ki, és ez most egészen jól esett. 

Szereplőkről azonban semmi rosszat nem kívánok mondani. Mindegyik alapból érdekes egy figura és szerintem egészen jók voltak, igazi „arc”-ok. Konkrétan megnevezni nem kívánok egyet sem, és nem csak azért mert baromi nehéz leírni a nevüket, hanem mert  soha az életemben nem láttam még őket, pedig jó pár film van a tarsolyukban a nemzetközi és a hazai piacon a hátuk mögött. (remélem, nem veszi senki rossz néven)

Árni Ásgeirsson rendezőről szintén nem akarok semmi rosszat állítani, egy két esetben a kézi kamera talán túlságosan rázkódott és nem a tengeri jeleneteknél, amire rá lehetne fogni a hullámzást. Ennek ellenére a képi világa szerintem nagyon szépen fényképezett. Azonban a fedélzeten játszódó jelenetekből meglehetősen kevés van, ami talán egy kis izgalmat hozhatna ásítozó tekintetünkre. Lassan hömpölygő érdekes dráma, nem a kiszakítom a karfát típusú filmek közül. Aki Viharzónára vágyik, csalódni fog. Nekem végük is tetszett, persze rajongani nem fogok érte.

Azoknak ajánlom, akiket érdekel ezzel a veszélyes szakmával járó stressz feldolgozásának képi megjelenítése - otthon ágyban párnák között, mert a mozit felejtsük el ebben az esetben.

65%

Metallica betűivel kirakott főcím, Natalie Portman és Joseph Gordon-Lewitt egy filmben, kell ennél több? Hát persze, hogy kell, de most elégedjünk meg ennyivel. Szintén félreértelmeztem a filmet a bemutatója alapján, (többször már nem írom le) nem gondoltam volna, hogy a vicces jelenetei ellenére ilyen komoly dráma lesz.

Hesher (Joseph Gordon Lewitt) egy magányos, világ ellen fellázadt hippi, aki szinte mindenkit és mindent utál a rockzenén kívül. Piál, cigizik, narkózik, gyújtogat és minden olyat tesz, ami ellenszenvet okoz bárki számára, aki egy kicsit is normálisan látja világunkat. Egy igazi „metálboy” az ókorból. Egészen addig a pillanatig hozza ezt a karaktert, amíg nem találkozik az édesanyját autóbalesetben elvesztő fiúval T.J-vel (Devin Brochu), akit egy incidenst követően egészen hazáig követ, majd csak úgy szépen beköltözik hozzájuk…….

Fent a bevezetőmben már említettem, hogy teljesen mást vártam. Ez a film is totál homály volt számomra és mást gondoltam róla megnézése előtt.  Igazán nehéz hova tenni. Viccesen fájdalmas feldolgozása az elhunyt szeretteink utáni élet beindításának, feldolgozásának.

Egy igazi amerikai töketlen családképet kapunk, akik nem mozdulnak a temetés után semerre, csak merengenek és bámulnak maguk elé, megállt náluk az idő. Néha mennek csak ki csoportterápiára közösen. Apa iszonyú depressziós, a fiú teljesen magányos, akinek csak egyetlen célja van, visszavásárolni az autókereskedésből roncs autójukat, és túlélni az autókereskedő fiának dühét, a nagymama meg azt sem tudja, mi történik. Összkép teljesen ideális ahhoz, hogy az ember kapásból kiugorjon az ablakon. Ebbe csöppen bele egészen váratlanul főszereplőnk Hesher (azért nem semmi, ahogy csak úgy simán beköltözik a családhoz), aki mintha mindig is velük lakott volna, olyan természetesen foglalja el a helyét a házban.

Hesher bármennyire is ellenszenves karakterű, nekem marha szimpatikus volt. Az, ahogyan felvilágosítja, ráébreszti az embereket dolgokra teljesen egyedi, igazi unikum. Nem semmi a nyers, szexuális, vulgáris, szentségtörő kifejezések tárháza, amiket ehhez az életfelfogáshoz használ, melyekkel felnyitja a szemeket.  Most ezt valaki elnézi, vagy nem. Az tuti, hogy nekem pont az ellenkezőjét váltotta ki. Különösen félelmetes a srác utolsó monológja az elvesztett heréjéről.

Bolti eladóként mellékszerepben feltűnik Natalie Portman is, aki egy kicsit sem lóg ki ebből a lúzer környezetből, azonban a filmben sok vizet nem zavar. Kellően idióta szemüvegével adja elő az ártatlan, de ugyanakkor a rosszra vágyó kislányt. Hihetetlen ez a kis hölgy, hogy mi minden szerepben feltűnik és hányfajta karaktert tud eljátszani akár minimál gázsiért is.

Szerintem, amit még érdemes megemlíteni az a Hesher és a nagymama Madeleine (Piper Laurie) viszonya egymáshoz. Szegény nagyi csak kóborol a világban és fel sem tűnik környezetében a változás. Érdekes és elég vicces mikor közösen vízipipáznak. Édesek együtt.

A szereplőkről annyit írnék, hogy mindenki jó. J.G. Lewitt (Eredet) állati ebben a hippi szerepben. Brillírozik írhatnám, ha szeretném ezt a szót használni. Tetoválásai viccesek, különösen a hátára varrt bemutató mutatóujj. Szerintem eltalálták erre a szerepre. Bunkó, de szerethető figura. Devin Brochu (Elah völgyében) is szerethető kisrác, az apja Rainn Wilson (Juno, Super) igazi letargikus balek, aki észre sem veszi, hogy más is lakik velük a házban, a nagymama Piper Laurie (Carrie) szintén kedves karakter. Natalie Portman (Feket hattyú) kevés szerepe ellenére emlékezetes marad ebben a szemüvegben. De megemlítem a negatív kissrácot játszó Brandan Hill-t is, aki szintén jól hozza a tenyérbe mászó bunkó szerepet.

Spencer Susser rendezőről korábban még sosem hallottam. Többnyire rövidfilmek elkészítésében jeleskedett. Ebben a filmjében azonban bebizonyította, hogy ha készít legközelebb filmet, érdemes lesz rá figyelni. (Azonban nem látok hozzá írva készülő művet) Meglehetősen hatásos és tanulságos drámát rakott elénk, aminek a felszíne mögött sokkal mélyebb gondolatok rejtőznek. Azt nem mondhatom, hogy a film 120%-on pörögne, mert néha kicsit vontatott, de azért nem lehet rajta aludni. Hihetetlen jó szöveg van benne végig, ami köszönhető a klassz forgatókönyvnek. Film zenéje marhajó, aki szereti a metálzenét, élvezni fogja ezt is.

A legnehezebb ezeket a filmeket ajánlani. Az, hogy ilyen neves szereplők játszanak benne még nem jelenti azt, hogy bárki is beülne rá a moziba, ha egyszer lenne tök véletlenül esély arra, hogy ezek a filmek is eljussanak hozzánk.  Szóval azoknak ajánlom szívesen, akik valami egyedire vágynak és nem zárkóznak el attól, hogy egy komoly témát lehet másképpen is megközelíteni.

70%

Az tuti, hogy aki a bemutatóját látja ennek a filmnek elsőre, és nem pedig utána olvas, az beleesik abba a hibába, amibe én.  Egyáltalán nem erre számítottam, de egy percig sem bántam meg, hogy megnéztem. Sőt.

Walter Black (Mel Gibson) egykoron sikeres cég vezetője, 2 gyerek apja és egy gyönyörű nő Meredith (Judie Foster) férje komoly depresszióban szenved. Közel két éve csak vegetál a nagyvilágban, piál, alszik és nem törődik semmivel. Gyógyszerek, terápiák nem használnak, a letargia csak egyre mélyebbre dönti. Két év után, mikor már nincs visszaút a süllyesztőből, családja kirakja a szűrét. Walter sikertelen öngyilkossági kísérlete után egy kukában talál egy hódbábút, melyet a kezére felhúzva egy teljesen új személyiséget varázsol magának, melynek segítségével visszanyeri önbizalmát és családját. A kezdeti sikerek után a problémák csak fokozódnak, és még erősebben mint korábban…..  

Nem volt egyszerű film az biztos. Egy olyan drámát láttam, hogy még másnap (ma) is ezen járt a fejem. Nem egy szombat estére való könnyű szórakozás, de hála az égnek még készülnek ilyen filmek. Köszönjük meg Jodie Fosternak, hogy gondolt ránk is, akik szeretnénk néha értelmesebb filmeket megnézni.

Mel Gibson meg egyszerűen nem tudom hol volt eddig. Illetve tudom, hogy jegelik a botrányos viselkedései miatt, de ez engem pont nem érdekel, kivel mit tesz, kivel bunyózik, mit nyilatkozik és hogyan issza halálra magát, ha legalább évente látnám filmekben. Igen is hiányzik a vászonról. Tök mindegy, hogy a kamera előtt áll vagy mögötte, igen is kell. Tavaly még A sötétség határán c. filmjében megcsillantotta azt a kis reményt, hogy viszont látjuk őt, de valamit nagyon elrontott, mert ezt a filmjét is pont egy évig pihentették. Talán a film sztorijában talál magára vonatkozó kis fricskát és magába néz.  Lehet, tényleg jól jöhetne neki egy hód eldugva valahol a jeges kádjában a whiskeys üvegei között, akivel néha diskurálhatna egy nagyot. Ez a film neki is készült nem csak nekünk. Nem tudom kit néztem volna szívesen helyette, de így másnap is csak azt tudom mondani, hogy senkit. Judie Fosternek a második köszönetet mondhatom, de azért halkan megjegyzem, hogy azért nagyobb kaliberű filmet jobban elképzeltem volna említett színészünknek, mint egy nagy „visszatérőnek”.  

A filmről a rendezőnő azt nyilatkozta, hogy dráma vígjáték. Hát, ha ez vígjáték, akkor elég morbidra sikeredett. Nem mondom, hogy nem mosolyodtam el rajta, de ez a széthúzott arcú tekintetem inkább keserű volt, mint édes. A helyzet eleve elképzelhetetlen, hiszen egy felnőtt emberről beszélünk, aki egy bábut visel a bal kezén. És ezzel a hóddal, szó szerinte együtt él a teste és a lelke is. Fogat mos, zuhanyozik, szeretkezik a feleségével, tárgyalásra megy és minden olyan normális dolgot, mintha két különálló ember lenne. Ez a skizofrénia így félelmetes, hogy egyszerre van jelen. Vagy lehet csak nekem furcsa.

Érdekes, hogy a házaspár tragédiáján kívül egy második szálon mutatják be Walter nagyobbik fiának Porternek és barátnőjének Norahnak nem egyszerű kapcsolatát olyan érzést keltve, mintha két történetet is láthatnánk. Azonban ez a sztori majdnem egyben a főszál tükörképe, ha érti valaki mire gondolok. A film utolsó 20 perce felejthetetlen, de valahogy éreztem, hogy ez fog történni.

A filmet egyértelműen a két főszereplő viszi. Ha ők nem lennének, nem is tudom, hogy érdekelt volna egyáltalán. Jó volt őket a Maverick után ismét együtt látni. Jodie Fostertől és Mel Gibsontól olyat látunk, amit igazán csak a „nagyok” tudnak. Élvezet volt Jodie érzelemdús és Mel őrült és egyben sajnálnivaló játékát figyelni. Tényleg hatalmasat alakítanak. De ott van az idősebb fiát játszó Anton Yelchin (Star Trek) és Jennifer Lawrence (Winter’s Bone – de szeretem ezt a filmet) nyújtotta alakítás is, ami szintén minden dicséretet és figyelmet megérdemel. A 21 éves színésznő nagy tehetség, de talán ezt már írtam korábban is.

Jodie Fosternek harmadszorra már nem köszönöm meg. Eleget dicsértem a filmjét, azonban nem kell igazából túlragozni. Semmi extra, semmi sallang, így jó, ahogy van. A film mondanivalója tanulságos, de nem egy olyan, hogy szeretné ezt az ember látni vásznon is. Örülök, hogy visszahozta Gibsont, de egyben sajnálom is, mert, hogy ezzel a filmjével egy petákot sem fog keresni az is biztos. És ezért kár. Kíváncsi lennék rá, hogy hányan ülnének be rá nálunk a moziba, és hányan értenék meg.  A film zenéje (harmonika) elég érdekesre sikeredett, de a végére megszoktam.

Végeredményképpen, aki vígjátékra számít, messze kerülje el, mert hatalmasat fog csalódni. Azonban azoknak az embereknek, akik depresszióban szenvednek kötelező tanulmány lehetne, jól jöhet egy kis segítség. Érdekes és tanulságos és egyedi film volt, amiből kevés van a piacon.

80%

(Ezt még korábban írtam, de nincs kedvem átírni. talán helyreáll a rend és minden oké lesz már. Szemét egy cég a szolgáltatóm.)

Az a baj, hogy ha átlendülök a ló túlsó oldalára nem hagyom abba az írást pedig tudom, hogy a kevesebb néha több. Ezért megpróbálok lényegre törőbben fogalmazni, nem pedig oldalalkat írni. Tehát az első filmem, amin ezt kipróbálom az az „új” Jason Statham alkotás lesz. Röviden: Szar.

Tom Brant (Jason Statham) rendőrnyomozó egy magát Blitznek (Aidan Gillen) nevező sorozat gyilkos után nyomoz, aki kizárólag csak rendőröket gyilkol. Mivel a gyilkost kilétét homály fedi ezért elkapni is képtelenség Tom és az  újonnan kinevezett főnök Porter Nasht (Paddy Considine)  együtt próbálja elkapni az ellenséget………..

Őszintén megmondom nem vagyok egy nagy rajongolyója a főszereplő úriembernek. Számomra valamiért kegyvesztett annak ellenére is, hogy szinte megkerülhetetlen az, hogy ne essek bele évente egy – két filmjébe.  Tudom, hogy nagyon sokan szeretik, én is szerettem a Ravasz, az agyban, vagy akár a Blöff c. filmekben, de többnyire mégsem tekintem akkora jelenségnek, mint pl. anno Bruce Willis volt.  Persze ez már megint az én személyes véleményem.

Szóval a film gyenge lett. Nem találtam semmi olyat benne, ami akár egy hajszálnyival is kiemelné a többi hasonló film fölé. Persze, ha a készítőknek nem is ez volt a céljuk, akkor akár rendben is lehetne, de nincs.

Stathamnak még a szerep is jól állna, de a többieknek nem. Minden idők egyik leggyengébb sorozatgyíkosával állunk szemben. A srác szerintem nagyon gyenge és abszolút nem félelmetes. Nem is értem mit akartak vele kezdeni. Azért ezen sok múlik. Aztán meg ugye az utánozhatatlan zsarupáros. A jó gyerek, rossz gyerek sem igazán nyerte el a tetszésemet. Statham még a reszelős bár egy kicsit erőltetett  hangján még elmegy, de a másik pasitól kirázott a hideg annyira semmilyen volt. Ja, hogy ez volt a szerepe?

Aztán meg ott van a film forgatókönyve, amit akár egy hetedik osztályos gyerek is össze tudott volna ollózni valamely korábbi sorozat gyilkos témájú filmekből. Egyszerű, mint egy szög. Ami még nem is lenne probléma, ha a kivitelezés legalább jó volna. De nem az. Amúgy szerintem unalmas is. Majdnem belealudtam a thrillerbe. Akciójelenet nem sok van benne. Többnyire csak azt mutatják, hogyan veri le Statham az utca embereit, aztán meg a nagy semmi.

Azért nem akarom a sárga földig lehordani a filmet, mert hiszen voltak benne olyan beszólások melyek azért mosolyt csaltak az arcomra és kivételesen nem kínomban, hanem azért mert tetszettek, de ez viszont kevés ahhoz, hogy élvezzem is a filmet. És még egy érdekesség, ami talán plusz pontot jelenthet a férfinézőknek, hogy a rendőrőrsön szinte kivétel nélkül jó csajok dolgoznak. Ellenben szex jelenetre egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna benne, amit talán kiverte volna az álmosságot a szememből.

Szóval Statham még részben ok, de a többiekkel nem vagyok megelégedve, de ez szerintem nem kimondottan csak az ő hibájuk és akkor megvédem őket. Aidan Gillen (12 menet) nem jó. Paddy Considine (A remény bajnoka) tényleg langyos, mint a szerepe. David Morrissey (A másik Boleyn lány) semmi. A hölgy „főszereplő” Zawe Ashton (St Trinian’s 2) szerepe szintén nem emlékezetes.

Elliott Lester (Love Is The Drog) második filmje szerintem nem ütötte meg azt a mércét, ami miatt arra lenne hivatott, hogy jó kis thrillerré váljon, amin akár egy percet is lehetne izgulni. Minden elemében láttunk már sokkal jobb sorozatgyilkos témájú filmet. Egy csepp rettegés sincs a filmben. Ez a film nekem jött át. Egy érdekesség még mindenképpen megemlítendő, hogy a filmet Ken Bruen regényéből a forgatókönyvet Nathan Parker készítette el, aki pl.-ul korábban a Hold (Moon) című filmet tette le az asztalra Duncan Jonas-al közösen. Valljuk be. Azért az nagyságrendekkel jobbra sikerült, mint eme alkotás.

A Statham rajongókon kívül azoknak ajánlom, aki annyira unatkoznak már, hogy szinte teljesen mindegy mit néznek, csak bámuljál a tévét céltalan.

50%