Azért sikerül mellényúlnom nekem is. Pedig ha az megérzéseimre hallgatok, tudnom kellett volna, hogy kár az elcseszett időért. Ennyire erővel nyugodtan nézhettem volna a szombati tehetségkutatót a tv-ben, mert kb. az is annyira izgalmas, mint az alábbi film.

New Orleans felé közeledő Katrina hurrikán napján Nolan (Paul Walker) állapotos feleségét, Abigailt (Genesis Rodriguez) a helyi kórház sürgősségi osztályára viszi, mivel koraszülés várható. A baba 5 héttel a tervezettnél korábban megérkezik, de sajnálatosan Abigail a szülés során elvérzik. A kislányt inkubátorba helyezik a következő 48 órára, míg az első sírás megtöri a csendet. A vihar miatt azonban az egész kórházat evakuálják, Nolan és a kislány kivételével, mivel a készüléket nem lehet elszállítani. Az apa egyedül marad a sötétben, miközben a vihar a falakon kívül egyre komolyabban károkat okoz….

Na, hát ahogyan említettem a bevezetőmben, ez kb. annyira lett izgalmas, mintha egy tevét mutatnának másfél órán keresztül a sivatagban gyalogolni. Nem sikerült jó filmet készíteni belőle, de mit is várhatunk volna egy olyan egyszemélyes drámától, aminek az alapváza igen kevés. Egyetlen pozitívumot tudnék kapásból kiemelni, hogy nem írták ki a film elejére: „megtörtént események alapján”. És most itt nem a hurrikánra értem. (Aztán lehet, hogy mégis megtörtént, csak nem figyeltem)

A filmben sok minden nem történik azon kívül, hogy két – három percben a tomboló viharból kapunk ízelítőt. Szépen lassan várjuk, hogy elmenjen a villany és kiürüljön az épület, hátrahagyva benne a csonka családot. A sötétben az inkubátor pislákoló fénye mellett főszereplőnk flashback-ek formájában emlékszik vissza párjával történő megismerkedési – „húú, mennyire is jó volt régen” - pillanatokra. Múltidézések után a jelenben az életben tartáshoz szükséges infúzió és akkumulátor kereséssel húzzák az időt, mert mindkettő fogyótermék a szobában. A feszültség is ebből adódik, hogy főszereplőnk másfél percnél tovább nem hagyhatja magára a bébit, mert a generátor folyamatosan tekerni kell kézzel-lábbal.  Közben beiktatnak jazz zenei aláfestéssel egy kis pelenkázási problémát és egy kis egyoldalú beszélgetést a babával, aminek kb. olyan hatása volt, mint amikor a lakatlan szigeten Tom Hanks beszélgetett Wilson névre keresztelt labdájával. Az utolsó 10 percre még jön egy kis intenzívebb szemfelnyitó jelenetsor, de hála istennek gyorsan vége is.

Ezt a filmet simán végig lehetne tekerni kétszeres sebességgel, legfeljebb viccesen hadarnak benne, de gyorsabban vége is. A szövegek amúgy sem annyira mélyrehatóak. Talán végén kívül (az utolsó egy percben) még egyszer hatódtam meg, amikor a babának nevet választott Nolan. Nem akarom jobban lehúzni a filmet, mert mégis csak egy csecsemő van benne, akiért küzdenek és ez egy szép próbálkozás.

Paul Walker (Halálos iramban) talán legjobb szerepe, no nem egy oscar-díjas próbálkozás, de magához képest egészen tűrhető. Mivel egyszemélyes dráma, másra rosszat mondani nem lehet. Feleségét játszó színésznő Genesis Rodriguez (Erőnek erejével) oly keveset szerepel, hogy semmi nem jegyzeteltem róla.  

Kicsit meglepődve olvastam, hogy a rendező Eric Heisserer korábban A Dolog 2010-es kiadásához, valamint a Végső állomás 5. részéhez készített forgatókönyvet. Ezzel az első filmjével viszont nem lopta be magát a szívembe. Ezekről a filmekről lehet a legkönnyebben a legtöbbet írni, de én most mégsem teszem. Szinte mindenben kevés és maradok most én is a kevés szónál. Aki egy jó kis katasztrófafilmre vágyik, nézze inkább meg A lehetetlen (2012) című thaiföldi cunamiról készült filmet, mert az klasszisokkal jobban sikerült.  Nem tudok kiemelni semmit a fényképezésről, sem a rendezésről, sem a zenéjéről. Egy oldalas forgatókönyv alapján nehéz jó filmet készíteni.

Azoknak ajánlom, akik tengernyi idővel rendelkeznek és oly mindegy nekik, mire használják fel. Egy jó könyv most többet ér.

50%

Nincsenek jó napjaim. Egymás után már a második romantikus drámát néztem meg. És ez nem csak a közeledő téli szomorkás időjárásnak a következménye. 2013. év rettentően - szavakban sem tudom kifejezni - rossz volt. A lelkem melegségre vágyik és ezért keresem azokat a filmeket, melyek feltöltenek szeretettel. (Jézusom ezt én írtam) Mielőtt azonban elcsöpögnék a nyáltengertől és visszatérnék a skandináv filmek merev ridegségéhez leszögezem, hogy az alábbi filmet kár lett volna kihagynom.

Borgensék egy igazi író család volt, míg szét nem estek. Bill (Greg Kinnear) sikeres író, aki miután felesége Erica (Jennifer Connelly) elhagyott egy fiatalabb srácért, egyetlen sort sem gépelt le. Éjszakáit volt neje háza körül kémkedéssel és azzal járó sóvárgással tölti, délutánjait vigasztalásként pedig saját ágyában a fiatal házas szomszéd lánnyal, Triciával (Kristen Bell) „mulatja”. Bill neveli a meglehetősen bonyolult lelki világú tinédzser gyerekeit, Samanthát (Lily Collins) és Rustyt (Nat Wolff). Samantha első regényét publikálja nagy sikerrel. Rámenős, lényegre törő lány, aki szkeptikus a szerelemmel kapcsolatban és egy milliószor kisebb IQ-jú seggfejeknek adja oda magát. Minden megfordulni látszik azonban, mikor megismerkedik Louval (Logan Lerman) a kedves osztálytárssal, aki megpróbálja kinyitni a szemét és a csapongó életét rendezni. A fiatalabb tesó, Rusty viszont éppen ellenkezője. Törekvő fantázia regény író, aki még keresi az élet tapasztalatait. Romantikus gondolatokkal telve beleesik a zavaros életvitelű Kate-be (Liana Liberato), akitől megkapja a szerelem és csalódás minden formáját….

Szép családregény lenne, ha könyv lenne, de így „csak” egy egészen kellemes mese a szerelemről, annak megtalálásáról, elvesztéséről. Miképpen kezdődik, és hogyan végződik egy új vagy egy régi kapcsolat. Ismét egy remek film a családi kötelékről, az örömről, a bánatról, az élet rossz és negatív oldaláról, de ugyanakkor a szépségéről és varázslatosságáról. Mikor szerelmesek vagyunk,sírunk és nevetünk - hiszen vele jár -, de az biztos, hogy még így is az egyik legjobb dolog az életben. Az életet azonban nem lehet újraírni,ha megbotlunk, ha elrontunk valamit a kapcsolatunkban. És ha meg is tudnánk tenni, pont azt veszítenénk el, amiért érdemes élni.Vajon van-e második lehetőségünk? Érdemes-e újrakezdeni? Jár-e még egy esély?

A film egészen kellemesen taglalja a fenti kérdéseket. Meglehetősen cinikusan képsorokkal indul, de ezt a bizonyos cinizmust a mozi szépen lassan idővel átalakítja szerethető emberi tulajdonságokká. Szinte várod, hogy mindenki mindenkivel jóban legyen, hogy minden szép és jó létrejöjjön, annak ellenére is, hogy azért meglehetősen életszerűtlen szituációkkal találkoztam a filmben. Számomra kicsit hiteltelen volt ez a regénykiadásos felhajtás Samantha körül (ha-ha 19 évesen az élet nagy tapasztalatiról írt, lsd. Szepesi N.) - sorolhatnék többet is -, azonban mégis elsiklottam felette, mert a film hangulata és a reménykeltő stílusa elvitt a kétkedéseimtől.Mert igen is jóleső érzés volt látni azt a bizakodást, ahogyan Bill hisz még a volt feleségében, hogy talán észhez tér és visszamegy hozzájuk. Az a tisztelet, ahogyan beszélt róla, hogy egyszer már ő is megvárta mikor megbotlott az életben. A mentori szerepe, miként próbálja egyedül terelgetni a gyerekeit a való világban, miközben saját magával is ellentétekbe ütközik. Felkészíti a fiát, hogy semmi sem fáj annyira, mint az első szakítás,amikor először törik össze az ember szívét. Aki látta a filmet tudja, miről beszélek, persze ezek lehet, hogy csak nekem okoztak élvezetet. Számos apró örömforrással és bánattal találkozhatunk, amitől egészen kellemesen elérzékenyülünk, amennyiben képesek vagyunk befogadni ezeket a jeleneteket. Elég megható, amikor visszaveszi a gyűrűjét az ablakpárkányról, vagy amikor az ex-nek szánt terítéket leveszik már végre.

A film vége, a boldog hálaadásos rész- bármennyire is giccses volt-, annyi melegséget adott, hogy tényleg feltöltötte lelkemet egy ideig. Boldog voltam tőle és már ezért megérte megnézni. És férfiasan közlöm, hogy bizony kicsordult egy könnyem, de ezt egyáltalán nem szégyellem. Régen volt úgy is ilyen.

Sajnos, mint már megszokhattuk ebben is filmben is már központi szerepet kap a drog. Itt is úgy szívják a spanglit, mint csecsemő az anyatejet. Bár azt hallottam, hogy az írók képzelete akkor szárnyal csak igazán. Szóval nekik kicsit megengedett. Stephen King is akkor alkotott nagyokat, mikor hajdanán elmerült a füstben. Hogy miért őt említem? Mert a filmben megszólal a teljes valóságban, igaz csak telefonon keresztül halljuk a hangját. Tényleg ő beszél. Mondjuk ez is elég túlzás, de most ez  sem érdekelt.

A szereplők közül a két szülőt alakító Greg Kinneart(A család kicsi kincse) és Jennifer Connellyt (Rekviem egy álomért) is megszerettem a végére. Nagyon jók voltak, és igazán meghatóra sikeredett az utolsó jelentük. A „gyerekek” közül a srácot alakító Nat Wolff(Szilveszter éjjel) játéka nekem jobban bejött – ígéretes tehetség -, mint a testvér Lily Collins (Tükröm, tükröm) elsőre nem szimpatikus szerepe. Igazán nagyszerűek ők is. Kristen Bellnek (Minden kút Rómába vezet) meg csak az a szerep jutott, hogy szép. Más nem nagyon, sajnos. Logan Lermannak(Egy különc srác feljegyzései) és Liana Liberatonak (Túszjátszma) szintén kevesebb szerep jutott, amit az előbbi esetében igazán sajnálok, mert ő tényleg jó. Érdekesség még, hogy filmben feltűnik Schwarzenegger fia, Patrick is néhány pofon leosztásáig. Nem baj, valahol el kell kezdeni.

Feltörekvő ifjúságunk újabb ígérete lehet Josh Boone elsőfilmes rendező. Igazán szerethető alkotást készített ebből a meglehetősen komplex családi drámából, amit a saját forgatókönyvéből követett el.Lehet rajta sírni és lehet rajta nevetni - akár egyazon jelenten is -, azonban közömbösen ülni előtte biztos, hogy nem lehet. Tudom, hogy nem mindenkinek jön majd be az, hogy meglehetősen megkérdőjelezhető dolgok vannak benne (szex, drog, 16 és egy 19 éves lány tapasztalata, stb.),de - mint ahogyan a bevezetőmben is említettem - egészen rossz időszakomban talált meg és ezért most érzékenyebben is érintett. Talán ezért ütött nagyobbat a kelleténél. Fényképezése egészen kiválóra sikerült Tim Orr személyében igazán remek társa van a rendezőnek. Zenéket nagyon jól eltalálták. Kitűnő soundtrack válogatást hoztak össze. A mozi pénztáraknál biztos, hogy nem fog robbantani, nem az a kategória.

Frissen szakított embereknek mindenképpen érdemes megnézni, hiszen ebben a filmben is beteljesül az, hogy a remény hal meg utoljára. Érdemes leülni elé. Egészen jó érzéssel, boldogan lehet felállni mellőle, ami iszonyú pozitívum.

75%

Számlista:

1	Nosebleed (Score)
2	At Your Door - Nathaniel Walcott and Mike Mogis featuring Big Harp
3	Peeping Tom (Score)
4	You Are Your Mother's Child - Conor Oberst
5	American Man - Rio Bravo
7	Polkadot - Like Pioneers
8	Rusty Tucks Kate In (Score)
9	Will You Be By Me - Wallpaper Airplanes
10	Goodbye (Score)
11	I Won't Love You Any Less - Nat & Alex Wolff
12	Between the Bars - Elliott Smith
13	Bill Gets Dressed (Score)
14	The Calendar Hung Itself... - Bright Eyes
15	Bill Tells Sam the Truth (Score)
16	A Mountain, A Peak - Bill Ricchini
17	Erica at the Door (Score)
18	Somersaults in Spring - Friends of Gemini