John Hillcoat és Nick Cave szerzőpáros már akkor belopta magát a szívembe, mikor az Ajánlat című munkájuk után jóleső érzéssel nyugtáztam magamban, hogy bizony még a XXI. században is lehet igazán ütős westernfilmet készíteni. Ez a harmadik közös filmjük és nem titkolom, vártam már nagyon. Mivel erről a filmről számtalan remek kritika napvilágot látott, ezért csak néhány saját gondolattal próbálom az érdeklődést felcsigázni. Megérdemli a film, hogy egy kicsit én is dicsérjem. 

1930-as évek elején, a nagy gazdasági világválság idején Chicagótól nem messze, Franklin megyében éltek a „halhatatlanságuktól” elhíresült Boundurant testvérek. Forrest (Tom Hardy), Jack (Shia LaBeouf) és Howard (Jason Clarke) az tette, mint mindenki más abban az időben. Benzinkútnak és hotelnek álcázott illegális szeszfőzdét üzemeltettek meglehetősen sikeres vállalkozás formájában. A helyi Sheriff és emberei szemet hunytak efelett, hiszen mindenki megkapta a maga nyereségét ebből a gyümölcsöző tevékenységből. A mutatvány egészen addig jól működött, míg egy Chicagóból átvezényelt korrupt rendőr, Charlie Rakes (Guy Pearce) kellőképpen nagy részesedést szeretett volna lenyúlni a fivérek által remekekül felépített jövedelemforrásból….

De jól esett ez a lelkemnek! Nem hiába vártam, hiszen nem csalódtam benne. Mondjuk nem ért fel az előző munkájukkal, de még így is szépen hozta az átlag feletti szintet. A film megtörtént eseményeken alapul, egy 1930-as évekbeli amerikai legendás családról szól, akik szépen meggazdagodtak a világválság idején. A Bondurantok „halhatatlanok”, ahogyan a legenda emlegette őket, térségük kicsit sem egyszerű jelenségei voltak. Az tették, amihez a legjobban értettek: szeszt főztek, ahogyan akkor nevezték holdfény whiskeyt. Ebből a tevékenységükből kapunk egy kis ízelítőt, amit a készítők összegyúrtak gengszter és westernfilm egyvelegeként. Illegális lepárlókról nem sokat tudtam eddig sem és ez a film sem kifejezettem dokumentumfilmnek készült, de legalább kicsit felnyitották a szemem, hogyan is működhetett anno, mikor alkoholt csak fű alatt lehetett kapni. Kemény NAV mentes világ volt.

A film meglehetősen kiszámítható, csendesen folydogáló, szépen egyenletesen felépített, szinte ki lehetett találni, mi következik a későbbiekben. Ez a lineárisan felépített cselekményszál egyáltalán nem zavart, hiszen a film a hangulatán keresztül teljesen magába szippantott. Ez a feszült hangulat szinte végig tapintható és csak egy-két jelenetig enyhül. A törvénnyel és az erkölccsel való szembenállás a film szinte minden egyes képkockáján jelen van. A keménység egész idő alatt dominál. Meglehetősen brutálisra sikeredett, amit azért a rendezőtől el is vártunk. Úgy éreztem, hogy egy bizonyos fokú kettősség jellemző a filmre. Vagy komolyan veszed vagy csak mosolyogsz rajta. Az egész film feszült, mégis van egy kis giccsesség benne. Nem tudom másképpen fogalmazva leírni.

Mind a főszereplők, mind a mellékszereplők érdekes figurák. Forrest hallgatag ember, aki a nagypapás kardigánjában iszogat esténként moteljuk verandáján – persze a saját kotyvasztott whiskeyből. Ritkán szólal meg, de akkor is csak dünnyög vagy morog valamit az orra alatt. Ha felidegesítik, akkor viszont üt egy akkor torkost, hogy nincs, aki felállna utána. Kicsit misztikus figurára sikeredet. Ő az, aki leginkább elhiszi a családból, hogy nem eshet bántódásuk. A legidősebb testvér Howard az őrült külsejével egyáltalán nem vezet félre, mert hozza magával az örült belsőt is. Olyan, mint egy ítélet végrehajtó, egy dühöngő bika, aki csak Forrest parancsára vár. Jack, a legfiatalabb fivér és egyben a legtenyérbemászóbb, Szeretne kitűnni a két báty árnyékából és meg is tesz minden azért, hogy felnézzenek rá. Igaz ezt, nem a várt eredménnyel éri el.  Ő kuszálja össze megfelelően az eseményeket, hogy még véletlenül se jöjjenek ki jól belőle. Ábrándokat kerget, hogy egyszer ő is olyan legenda lesz, mint a híres városi gengszter, Floyd Banner (Gary Oldman), akinek ténykedését simán néztem volna még több jelenetben. Kár, hogy kevesebbet szerepelt, mint mondjuk az a nyomorult városi zsaru, Charlie Rakes. Ő olyan volt, mintha képregényből lépett volna ki. Visszataszító külsejénél csak a ripacs viselkedése volt gusztustalanabb.

Természetesen nők nélkül nem élet az erdőszéli élet. Maggie (Jessica Chastain) Chicagóból érkezett, ahol korábban táncoslányként tevékenykedett egy éjszakai bárban. Amikor állásra jelentkezik, még nem is sejti, hogy nem csak a hotel kocsmájában kap pultos szerepet, hanem Forrest néhanapján meglágyult szívében is. Mondjuk nem értettem, vagy csak nem figyeltem, hogy mi ösztönözte arra, hogy elutazzon és munkát vállaljon egy isten háta mögött lévő kocsmában. Bertha (Mia Wasikowska), az amish lány Jack szívét lobbantja lángra, az apjának tiltása ellenére is, hiszen a tiszteletes úr egyáltalán nem nézi jó szemmel a kibontakozó románcot a legkisebb Bounduranttal. A legnagyobb problémák éppen miattuk keletkeznek.

Tom Hardynak (A sötét lovag: Felemelkedés) erről az egymimikás szerepéről sokáig nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Végül is elgondolkodtam, hogy ő mindig így játszik, jól áll neki és tulajdonképpen rá írták ezt a szerepet is. Nagyon jó, nagy tehetség. Shia LaBeouf (Transformers) sosem lesz a szívem csücske. Talán ebben a filmben eddig a legjobb, mikor alapban az idegesítő figurát kellett játszania. Szegény úgy kikapott az film elején, hogy öröm volt nézni. Guy Pearce (Memento) nem fogott meg az elején, azt gondoltam simán túljátssza a rá bízott karakterét. Végül is a végére egész gusztustalan lett és negatív szerepe ellenére megkedveltem hátranyalt hajával együtt. Jason Clarke (Közellenségek) is hozta azt a színvonalat, amit a többiek. Ránézésre olyan, mint a fiatalkori Jack Nicholson. A lányok szintén jók. Mia Wasikowskaról (Jane Eyre) továbbra is az a véleményem, hogy bizony szép jövő előtt áll.

John Hillcoat (Az ajánlat, Az út) ismét bizonyította azt, hogy filmjei mellett megjegyzés nélkül nem lehet csak úgy elmenni. Kategóriáját tekintve nehezen besorolható filmet készített. Kicsit visszafogottabb, lassabb, mint a korábbi művei, de a keménységéből nem vesztett. A zenészből forgatókönyvíróvá vált Nick Caveről meg az a véleményem, hogy egy zseni. Így egyszerűen. Az biztos, hogy az írásaiból nagyon jó filmeket készített rendező barátja. Külön kiemelném a film fényképezése zseniális. A gyönyör képek kiégetik a szemünket. Szívesen néztem állóképként őket. Mikor Maggie autójával a hóesésben visszafordult a Hotelhez, hozzá a zenével, bámulatos összhangot teremtett. Jól felhangosítottam a lejátszómat! Csodás darab. Persze csak annak tetszik, aki nem a techno mezsgyéjén nevelkedett. Szerintem filmrajongóknak kötelező darab.

A filmet azoknak ajánlom, akik szeretik a különös és utánozhatatlan atmoszférájú filmeket. Akik pedig szerették a rendező korábbi műveit, semmiképpen se hagyják ki, nehéz elmenni mellette. Kipihenve ajánlatos nézni és kizárólag feliratos változatban, mert főszereplőink mormogása élményszámba megy.

80%

Hétfő este mit ne nézzen az ember? Tévét. Alapszabály. Inkább választom a néma magányos olvasást, mint azt, hogy rám förmedjen valami a tévé képernyője mögül. Persze olvasni sem mindig jó - főleg ha fáj az ember szeme – ezért inkább csemegézek az online tékák állandóan megújuló választékában. Mit is keressen az ember a hét elején? Drámát nézni nem jó hétfőn, elég csak a reggeli munkakezdésre gondolnom, bőven megrázza az embert a hat órai kelés. Marad a krimi. Francia. Die Hard, Taken, 24 keveréke. Meg is találtam, ami kell.

Egy balul sikerült drograblás során a helyi maffia-főnök közeli hozzátartozója a tettesek sörétes puskájától örök nyugalomba szenderül. Az elkövetők rendőrök voltak, akik szabadidőben kivételesen nem a törvényt szolgálták. Vincent (Tomer Sisley) rendőrnyomozó lelepleződik a rablás során, mikor a maszkot a fejéről letépik. Az elrabolt drogot jogos tulajdonosa mielőbb szeretné viszontlátni, ezért a banda tagjai Vincent fiát a csere lebonyolításáig magukhoz veszik megőrzésre. A tárgyi és személyi feltételek cseréjébe azonban hiba csúszik be, mikor az elrejtett drogtáska az átadás előtt elveszik.

Egészen szórakoztató volt. Az kell mondanom, - amit már régen is állítottam -, hogy a franciák igen is remek akciófilmeket készítenek. Tengerentúli társaikhoz képest tele vannak élettel, ötlettel, földhözragadtsággal és nem mellékesen a takarékosabb költségvetésű akciójeleneteikkel sem kell egyáltalán szégyenkezniük.

A film kezdése élményszámba megy. Szerintem egy ismeretlen film esetében egy ilyen nyitójelenet hatalmas lendületet ad a folytatáshoz és meghatározza a későbbi pozitív hozzáállást. Nyers, erőszakos és feszült. Kár, hogy csak néhány percig tartott.

A továbbiakban, - miután megismertették velünk főszereplőnk családi háttérét és tudatták velünk, hogy nem egyszerű a zsaruk élete sem, különösen akkor, ha a helyi maffia-vezért bosszantjuk fel – a film átköltözik egy hatalmas éjszakai szórakozóhely sötét világába. A hely nagyságára jellemző, hogy akkora, mint egykoron a BNV területén a 2. és a 3. pavilon ágymáson lenne. Hatalmas. Itt szinte minden stílus megtalálható a nyugisabb, lágyabb zenével átszőtt éjszakai bártól kezdve egészen a dübörgő hosue-partis teremig, ahol úgy vonaglanak az emberek, mint a heringek párzáskor. A korrupt zsaruk és bűnözők macska – egér kergetőzése és ámokfutása ebben a végtelen labirintusban folyik egészen – az utolsó jelenetet kivéve – a film végéig. Lehet, hogy valakit elriaszt, ez a zárt környezet, azonban szerintem olyan tökéletes helyzetet teremt, mint egykoron Bruce Willisnek a Nakatomi torony. (csak egy kicsit gyengébb kivitelben természetesen)

A belépő színvonalát sajnos a film nem tudja végig tartani. Maga a történet néhány helyen megbillen és leül, azonban mindig vesz egy újabb lendületet és egészen kellemes meglepetésekkel odaszegez a képernyő elé. A nyugodtabb pillanatokban kapunk egy kis drámázást, a törvénynek nem éppen helyes oldalán álló főszereplőnk lelki vívódásából, de hála az égnek nem olyan sokat, hogy pont megunjuk a filmet. Nem mondhatom, hogy a film soron következő lépéseit előre ki lehet találni, mert mindig szolgált valami remek fordulattal. Egyaránt nem kiszámítható, hogy mi lesz a vége. Szereplőink nem igazán szimpatikus figurák, szinte mindenkiről kiderül valami negatív. Itt megjegyezném, hogy szerintem a „gonoszok" lehetnének gonoszabbak. Simán belefért volna a filmbe egy-két keményebb jelenet, és ezt annak ellenére mondom, hogy így sem volt gyerekfilm.

A verekedős részeknél ne várjunk totálisan megkoreografált, profi módon előadott, Jason Bournet megszégyenítő jeleneteket. Lehet, ez is hozzátesz egy kis pluszt, hogy ezt nézve azon gondolkodunk, így még mi is tudnánk bunyózni (földön fekve hátrafelé csúszva kredencajtókkal védekezni, miközben az ellenség felmosó fával próbál agyonütni). Vicces, de feltűnő volt, hogy az akciójelenetek többsége a konyhában zajlik. Biztos itt lehetett a legtöbb dolgot szabadon és látványosan összetörni vagy a rendezőnek szakács múltja van.

Szereplőink teszik a dolgukat, ütnek, rúgnak, vágnak, és megfelelően szenvednek. Igazából nem emelnék ki senkit, - amúgy sem ismert színészek számomra - de az átlagnál egy kicsivel jobban voltak. Tomer Sisley (Largo Winch) stand – up-os múltját ebben a filmjében nem igazán tudja kamatoztatni. Színészi teljesítménye messze van még Willis papától. Talán nekem egy kicsit a rendőrnő Lizzie Broncheré (One To Another) szerepe lógott ki, valami hibádzott benne, de nem tudnám megmondani, hogy mi volt az.

Frédéric Jardin (Cravate Club) rendező egy olyan filmet készített, amit ha megnézünk, egyáltalán nem bánjuk meg és jó szájízzel kelünk fel mellőle. Nem akar többnek tűnni, mint aminek valójában készült, egy korrekt akciófilmnek. A forgatókönyv egészen remek, amiért szintén a rendező személye dicsérhető. A film lezárása szerintem igazán színvonalasra, - európaira – sikeredett. Kiemelném különösen az operatőri munkát, a látványvilágot, és a film feszültséget teremtő zenéjét. A discoban hallott Queen dalért odavoltam. A vágások, a lassítások igényesek. Voltak annyira eltalált helyről fényképezett, érdekes pozícióban forgatott jelenetek, hogy már nézése közben hangosan megjegyeztem, hogy ez milyen jól sikerült. Nem akarom tovább ragozni, nem nagyon bejött az egész. Szinte kiállt egy feldolgozásért valamelyik híres akciósztárral.

Azoknak ajánlhatom, akik a hét eleji filmezést egy kellemes és könnyen fogyasztható akciófilmmel szeretnék kezdeni. Tökéletes választás hétfőre, keddre, mikor nehezen indul be a hét. Engem feldobott teljesen.

75%

Gyilkos Józsi odavágott szépen. Régen láttam ennyire morbid művet. A filmek rendszertanába sem igazán sikerül besorolnom. Az biztos, ha lenne olyan kategória, hogy az „elvont népének szeretettel", akkor ez a film is beférne az első tízbe. Az amerikai társadalom újabb aberrált, fényes ékkövével van dolgunk. William Friedkin rendező fesztivál kedvenc filmje kellően elborult és erőszakos ahhoz, hogy ép lelkületűek kihagyják kedvenc időtöltéseik közül, azonban ha valaki ráfanyalodik és szereti a hasonló beteg filmeket, gyorsan álljon neki, mert talál magának benne bőven olyan jelenetet, ami simán boldoggá teszi későbbiekben a napját.

Az anyagilag nem éppen toppon lévő Chris (Emile Hirsch) az apjához fordul segítségért, mivel a helyi maffiánál 25 ezer dolláros tartozással beragadt. Az apának, Anselnak (Thomas Haden Church) kanyi vasa sincs, nemhogy ekkora összeget a fiának bármikor is találomra előteremtsen. Közösen azonban kieszelnek egy tervet Chris anyjának, Ansel ex-feleségének megölésére, hogy megkaparintsák azt a biztosítási pénzt, ami elhalálozása után járna, Chris húgának Dottie-nak. Dottiet (Juno Temple) a tervbe beveszik, mivel sérelmei miatt Ő is szívesen látná anyját a mennyekben. A terv megvalósításához a híres zsarut, Killer Joe-t (Matthew McConaughey) fogadják fel, aki másodállásban profi bérgyilkos. Az egész terv biztosítékaként azonban Joe - pénz híján - Dottiet szeretné zálogként. A terv kész, már csak el kell végezni....

Pont így kell végezni egy filmmel, még véletlenül se gondold azt, hogy megértettél volna belőle valamit. Illetve mindenki érti, hogy milyen társadalmi problémákat érint (csalás, gyűlölet, családon belüli erőszak, gyilkosság stb.) és a végét is meglehet magyarázni, hogy na, akkor most ez a vége, de tök fölösleges ezen gondolkodni. Ez így volt jó, ahogy befejezték. Lehet valakinek ez kevés, de ha őszinték leszünk magunkhoz, azért vártuk már, hogy végre vége legyen, bőven elég volt az eszement agymenésből. Különben is az egész filmet igazából csak az utolsó 20 percért érdemes végignéznünk, esetleg egyeseknek szenvedniük.

Chris, Joe, Ansel, Dottie,Sharla öt elcseszett személy, igencsak finoman fogalmazott elcsúszott élettel. Mindenkinek megvan a problémája, saját szétbarmolt élete, amit többnyire maguknak köszönhetnek. Chris egy szerencsejátékos lúzer, aki inkább költi a pénzét lovira, mint saját magára, miközben úgy gondolja, hogy szent küldetése húga életét rendes mederbe terelni. Dottie, a szűzlány éppen szeretne megértést találni szobája falán kívül is egy tisztességes vőlegény személyében, ezért az első adandó alkalommal megfelel saját felállított elvárásainak. Joe, a korrupt rendőrök legszebb példányát hivatott életre kelteni. Nála perverzebb zsarut még nem igazán hordott hátán a föld, különösen akkor, ha az esti vacsorára rántott csirkecombot szolgálnak fel. (aki látta a filmet tudja, mire gondolok) Megnyerő modorával és külsejével azonnal a szívünkbe zárja magát, pedig akkor még nem is tudjuk, hogy keblünkre öleltük az ördög bérgyilkosát. Ansel, az igazi családfenntartó, békefenntartó apa, akinek életében 1000 dollár még nem volt a kezében, nem éppen az ideális férfit testesíti meg, azonban tőmondataival megfelelően oldja a majdnem unalomba fulladó filmet. Kedvesével, Sharlaval - akinek szájából jobban ömlik a káromkodás, mint a whisky olvadt jégkockával -, tökéletesen kiegészítik egymást.

Ez a szép társaság egy megfelelő egyveleget alkot ahhoz, hogy kellő undorral gondoljunk az egész film alatt rájuk. Ennyi negatív figurát összehozni egy filmben ritka alkalom. Szinte mindenkinek van konfliktusa a másikkal, mindenkinek van egy – két keresetlen szava a másikhoz. Több-kevesebb sikerrel élvezhető párbeszédekkel édesítik számunkra az amúgy sem extra gyorsan pergő filmet. Kiemelném József barátunk és Dottie között lezajló beszélgetéseket, melyek igazi ínyencségek voltak a füleimnek, hiszen annyira eltérőek voltak a manapság hallható forgatókönyvben elhangzó szövegektől. A lány őszinte válaszai élményszámba mentek számomra és mosolyt csaltak az arcomra.

A film elején extrán meglepődünk Gina Gershon elénk tárulkozó meztelen alsótesti látványán, amiből a későbbiekben sem vesznek vissza. A hölgyek naturális ábrázolását totál természetesen tálalják a filmben mindenféle tabu és borotva nélkül. Back to the Future! Kivételesen nem önös érdekből használják ezeket a képeket. Nem éreztem azt, hogy csakis azért vannak pucéran a szereplők, hogy minél több férfi üljön le elé. Amúgy is az egész film az erősebb nemnek készült. Korábban felvezettem már, hogy a film vége igazán meglepő, de egyáltalán nem mulatságos. Extra kemény durvulás, de még a tűréshatáron belül (azt hiszem), ami azért nem süllyed le mondjuk a Red, White & Blue c. film szintjéig. Valakinek biztos emlékezetes marad. Én még ma is emlékeztem világosan a konzervdobozra.

Megjegyzem még, hogy a helyszín kiválasztása zseniális. A texasi lakókocsipark tökéletesen ideális egy gyilkosság megtervezéséhez. Mindenhol kosz és nyomor. Háttérben villámlás, mennydörgés, állandó kutyaugatás. Klassz képek, remek jövő.

A szereplők fenomenálisak. Mást nem tudok mondani. Matthew McConaugheyt mindig is szerettem, mondjuk nem kifejezettem a Bolondok aranya című filmjéért. Volt ebben a filmjében egy pillanat, amikor azt mondtam rá, tisztán hasonlít Christian Bale-re. Amit így elsőre nehéz elképzelni, de tényleg. Gusztustalanul hozza a rá osztott Józsi szerepét. Thomas Haden Church (Pókember 3) annyira jól játssza az egyszerű tuskót, hogy tényleg sajnálatra méltó lesz a film végére és azt mondjuk rá, hogy ez az igazi balek (finoman fogalmazva). Juno Temple (A sötét lovag: Felemelkedés) remek színésznő, ebben a filmben is jól adja át a hányatott sorsú szűzlány szerepét. Gina Gershon (Fülledtség) egykoron szebb napokat látott színésznő igazán jól hozza szerepe kedvéért a bűn ronda ellenszenves hölgyeményt. (Sminkszoba biztos egyéne.) Emile Hirscht az Út a vadonba c. film óta szeretem. Talán az ötös közül ő itt a leggyengébb láncszem, de még így is elfogadható. Szegénynek nem jutott hálás szerep, többször is rommá verik.

William Friedkin kiváló rendező közel 77 éves bácsi, amit az elmúlt időszak átlagos filmjeiben mondjuk egyáltalán nem lehetett felfedezni (sokat mondjuk nem forgatott, talán évi egyet). Mindenki az Ördögűző rendezőjeként ismeri és talán még a halála után is így fognak rá emlékezni. Azért éljen még sokáig. A mostani filmjében tényleg megmutatta azt, hogy miért is lehetett egykoron a nagyok között emlegetni. Ebből a filmből kihozta azt a maximumot, amit Tracy Letts saját színdarabjából átírt forgatókönyve megengedett. Engem a film végig lekötött a morbid humorával, keménységével és a színészi teljesítményével. A film képei Friedkin jellemző stílusjegyeit viselik. A zenéje szerintem nem kiemelkedő, de illik az egész alá.

A legnehezebb az, hogy kinek is ajánlhatom. Talán azoknak, akik szeretnének egy átlagosnál eltérőbb film elé ülni. Kellőképpen megrökönyödni és utána elfelejteni az egészet. Vasárnap délutáni közös családi matinénak nem ajánlom, mert az biztos, hogy az asszony otthagy a fenébe a film felénél.

75%