Szállingózó hóesésben, a bejgli és a virsli ünnepe között nincs is annál jobb, mint bekucorodni a nappali melegébe és karácsonyi filmeket nézni. De szép kép, ha valaki bírja az ilyet. Na, nem a Reszkessetek betörők végtelen számú „elnemtudom” képzelni kik által követelt vetítésére gondolok, hanem mondjuk egy jó kis gótikus thrillerre Edgar Allan Poe novellájából adaptálva, hadd bújjon össze a család egy kis közös rettegésre…

Az oxfordi egyetemen végzett Edward Newgate (Jim Sturgess) friss diplomás doktorként érkezik a Stonehearst nevezetű elmegyógyintézetbe, mivel szeretné közelebbről is tanulmányozni az igazgató (Ben Kingsley) módszereit. Kellemes fogadtatása után azonban hamar kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik és az elszigetelt korház falain belül érzékelt őrületnek nem biztos, hogy jót tesz egy újonnan érkezett ember, aki szépen lassan felbolygatja a precízen felépített gépezetet…

Kellemes meglepetés volt. Ennyi, nem több. Biztos jobb is lehetett volna. Azért is írom, hogy kellemes volt, mert tulajdonképpen végig érdekelt mi a szösz lesz ebből és mit hoznak úgy ki belőle, hogy nagyjából a film felétől elénk tolták a megoldást. Mert ugye a film elején elhangzott Poe idézet: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.” az azért nagyjából érthető még annak is, aki talán az első filmjeként tekint erre a műre. Rejtély misztikum kilőve. Ámen.

Ennek ellenére, amit viszont kapunk az egy klassz kosztümös XIX. század hajnalán játszódó sötét kis thriller t (krimit?) remek arcú szereplőkkel, akikről tényleg elhisszük, hogy őrültek és még meg sem kell szólalniuk elég csak ránéznünk. Kicsit sokan is vannak. Tényleg eszméletlen karaktereket szedtek össze és most nem bájos Kate Beckinsale kisasszonyra gondoltam, mert ő azért kirítt innen úgy, mint télen a gólya kéményemről.  A sztorit nagyjából vázoltam, nem lenne érdemes tovább boncolgatni, úgy is hamar kiderül minden. Elég szép tempóban haladunk előre, megfelelően csepegetve folyamatosan a történéseket kicsi izgalommal vegyítve. Nem mondhatom, hogy nem érdekes csak hát azért valami hibázik azzal a fentebb említett idézettel.  

A helyszín kiválasztása szuper, ködös hegyek közötti baljóslatú elmegyógyintézet, a kapuban felröppenő hollóval, már elvből be nem tenné senki oda a lábát, nemhogy odamenjen bárki is gyakornoknak két darab kézitáskával. Amiből a főszereplőnk úgy kiránt egy szmokingot, mint amikor egy bűvész kirántja a nyulát a kalapjából. Azért volt több furcsa értelmetlenség is, bár ezek felsorolása csak a kötözködést szolgálná, aminek totál nincs jelentősége, mivel a filmet nem befolyásolják. Néhány esetben a „dilinyósok” viselkedése inkább megmosolyogtatott, mint inkább feszültséget keltett bennem.  No, és kapunk még egy romantikus szálat is, hadd bonyolódjon a történet, aminek kezdetben nem értettem mi jelentősége is lesz.

A film nézése közben felelhető morális kérdésekbe nem szeretnék belemenni, (már aki vél ebben is felfedezni)hogy mi is a jó kezelés ezeknek az embereknek, mit is kéne velük csinálni, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba, nem vagyok orvos és feltételezem, már nem is leszek. Persze a véleménye mindenkinek megvan, hogy például a gyilkosoknak mi jár, mit is kéne velük tenni, de ezt döntse el mindenki saját maga, nekem marhára nincs hozzá kedvem.      

A két nagyágyú szerepeltetésével azért nagyjából el lehet adni egy filmet, valljuk be őszintén. Ben Kingsleynek tényleg jól állt ez a szerep, beleéli magát a doktori címbe rendesen, de elmondhatjuk, hogy rutinos, hiszen majdnem ugyanezt korábban is már eljátszotta a Viharszigetben (2010). Michel Cainenek szintén a kisujjában van a szakma, aki bár most csak mellékszereplő, így is elég emlékezetes marad, különösen mikor felkerül az asztalra.  Kate Beckinsale (Underworld) és Jim Sturgess (Egy nap) romantikus szála egy kicsit furcsa, de film a végére azért szépen kigömbölyödik a sztori. (Nem értettem mi ez az egész nyáladzás a lány körül, mert már a tévémből folyt ki hátul.) Annyira nem voltam elájulva a kisasszonytól, de Jim Sturgess most is jó volt. David Thewlisnek (Hadak útján) viszont a gonosz szerepe meglehetősen szimpatikus, annak, akiknek szimpatikusak a gonosz szerepek.     

Brad Anderson (A gépész) filmje nem egy korszakalkotó remekmű, de azért egészen nézhető. Elég sötétre sikerült, megfelelő feszültséggel, persze úgy, hogy közben simán lehet mással is foglalkozni annyira nem rágtam le a körmöm. Amúgy Edgar Allan Poe novellájából Joe Gangemi írta a forgatókönyvet és nem biztos, hogy a mesternek tetszene az elkészült mű. Engem igazán a hangulata fogott meg, na meg az, hogy már régen láttam hasonló filmet. Olyan sötéten romantikus krimi, ha lenne ilyen kategória a filmek között. A zenéje kifejezetten jól összerakott, nem fedeztem fel semmi kivetnivalót benne. Mivel karácsony és szilveszter között játszódik, ezért is mertem a bevezetőmben megemlítetni, hogy karácsonyi filmnek is ajánlott, aki mondjuk nem Gricsre vágyik 120xor is.  Amerikában a film Stonehearst Asylum néven fut. (Oroszoknál meg: Обитель проклятых)

Ajánlom tényleg kifejezetten délutáni időtöltésnek most télen, mikor már egy kicsit besötétedett és csendes ”nyugalmas” szórakozásra vágyunk.

Szakítok a hagyományokkal és nem írom tele a képernyőt. Inkább csak röviden ajánlok egy filmet szűkösebb hétköznapokra, mikor az embernek tele van már mindennel a feje és még véletlenül se szeretne gondolkodni. Nekem ez amúgy roppant egyszerűen megerőltetés nélkül megy. Nem egy mai film, de talán érdemes másnak is megnézni.

No. Ebben a filmben is már megint a nők miatt van a balhé, mondhatnám undok módon a gyengébbik nem ellen, de ha így van, hát így van. A biztonsági őrként dolgozó Robertet (Denzel Washington) jól felbőszítik, mikor az újonnan megismert kis barátnőjét Terit (Chloe Grace Moretz) kórházba küldik egy kiadós veréssel. Nekiáll egymaga gyakorlatilag puszta kézzel legyilkolni a New Yorkban lebzselő teljes orosz maffiát.

Röviden ennyi. Hosszú játékideje és a teljesen hihetetlen sztorija ellenére egészen nézhető volt. Szerettem, ahogyan főszereplőnk felhasználja munkahelyének adottságait, és különféle eszközökkel írtja az ellenséget, legyen az kalapács, fúró, szögbelövő vagy akár egy teljes tekercs szögesdrót, de azt is láthatjuk mire jó egy dugóhúzó, ha nem a rendeltetésének megfelelően használjuk. Aki színészi alakításokban bízik, az is boldog lehet, hiszen néhány esetben az akciómentes jelenetek bizony erősebbre sikeredtek, mint a frappánsan kivitelezett kivégzések.

Denzel Washingtonnak továbbra is jól áll ez a visszafogott „megtorló” szerep. Chloe Grace Moretz (Engedj be!) sokat nem szerepel. Viszont Marton Csokás (Noé) egészen gonoszan tud nézni.   

Antoine Fuqua (Kiképzés) rendezőnek filmjében igazából nem csalódtam, nem vártam tőle mély gondolatokat és érzéseket, gyakorlatilag elismerem, hogy igazából semmit sem vártam. Azonban kellemes időtöltésnek bizonyult, bár kicsit hosszúra sikerült és már vártam a végét. Úgy kikapcsolt, mint egy levert biztosíték. Mire vége lett már nem is gondoltam rá többet.

70%

Simán megszívattam magam tegnap este. Nem is akartam egyből ideülni annyira elment a kedvem, mert nem láttam értelmét, hogy értelmetlen dolgokon aznap még tovább gondolkozzam.  Talán a jó szándék vezérel ezzel a néhány sorral, ne essen bele más is abba a hibába, hogy nem néz utána egy filmnek és ismeretlenül csak az imdb. pontszámra hagyatkozva leül elé. Hozzáteszem azért nagyjából reálisnak tartom ezeket a pontokat egy - két kivételtől eltekintve. Ez a film 7.1-n állt mikor utoljára néztem. Talán most már kevesebb, mert én is szavaztam rá.  

David (Dan Stevens) leszerelése után első útja Peterson család kis házához vezet, mivel azt állítja, hogy a bevetésük során elhunyt fiukkal jóbarátok voltak. David megígérte a fiúnak utolsó kívánságaként, hazaérkezése követően elmondja majd a családnak, hogy mennyire szerette őket. A nagy közös sajnálkozás közben (no meg néhány elfogyasztott sör hatására) a család felajánlja, hogy az ismeretlen katona töltsön velük néhány regeneráló napot mielőtt visszaindul. David nyugalmának és önzetlen segítőkészségének kezdetben mindenki örül, szülők, gyerekek, barátok, azonban ez az idillikus családi béke hamar összeomlik, mikor a városban egyre több különös haláleset történik…..

„EZ AZ!” – így nagybetűkkel kiáltottam fel a végén és nem a frappánsan befejezett végkifejlet hatására, hanem a végén elsötétedő fekete képernyő láttán. Ültem és azon gondolkodtam a sötétben, hogy mekkora hülye vagyok. Néztem bamba tekintettel a tv-met és figyeltem, hogy kik voltak azok, akik elkövették ellenem ezt a bűnt. Érdekes, hogy nem voltam mérges, nem bosszankodtam, nem szenvedtem, mert a döbbenettől mindezt elfelejtettem.  Egy helyben ülve szinte mocorgás nélkül végignéztem és folyamatosan kérdezgettem magam, mint egy bolond, hogy ezt most viccnek szánták vagy halál komolynak? Nem tudtam eldönteni.  És még most sem, hogy itt ülök és írok róla. Mert értem, hogy kell készíteni 2014-ben is 80-as éveket felidéző, B kategóriás filmeket, de ez annyira rossz volt már, hogy az ABC betűinek az legutolsó betűjét sem éri el. Bár elérte a célját, ami jelen esetben az volt, hogy nem kapcsoltam ki. Most akkor mégis bennem van a hiba? Ilyenkor ugrik be a híres koppintó filmstúdió Asylum neve, de azokra legalább lelkileg fel lehet készülni… Erre viszont nem.

Már az első képsoroktól idegbajt kaptam, amikor a szende mosolyú főhősünk kis sejtelmes vigyorával a száján meséli el totál hiteltelenül meghatódva, hogy mennyire sajnálja a kis család elvesztett tagját. No, ezek után, már csak egy lefolyt hab a tortán, hogy mi a túrónak szállásolják el azonnal egy éjszakára tök ismeretlenül. Küldjék el egy motelbe, és ha akar még valami közös szeánszot - mivel lemaradt a halotti torról - jöjjön vissza másnap. És szerintem most nem én vagyok a kegyetlen. Nonszensz, pedig tényleg nem úgy ültem le a film elé, hogy fúrni fogom végig, hiszen nem is olvastam róla semmit. Bár akkor azt is lehetne mondani, hogy akkor minek készíteni filmeket, ha mindenki egyetértene a mindenkivel.  

Aztán már az első 5 perc után kiderült, hogy ezt a filmet bizony nem az Oscar – díjas alakítások lendítik majd túl a kellemetlen perceken.  Sebaj, egy rossz szappanopera szereplőire felépített akció thrillernek is örültem volna, aminek még esélye az első fél óra végén csekélyen felreppent, de bizony ennek a szele hamar tovaszállt az első kocsmai akciójelenet láttán. Felgyorsított kamera? Vagy talán Davidünk az új Bruce Lee? WTF?! Ilyet én bizony régen láttam. Ez volt az első pont, hogy nem az álmosságtól dörzsölgettem a szemem. Félelmetes.  Még jó, hogy egyedül néztem, mert a filmnézős kis társaságom tagjai itt bizony kikapcsoltatták volna velem, én meg küzdhettem volna velük, hogy nézzük már végig ha már egyszer elkezdtük.

A következő rettenetes dolog, amire nem lehet nem odafigyelni az – az, ahogyan a „komolyabb” jelenetek előtt rázoomolnak David szigorú tekintetű fejére, közben a zene felhangosodik valamilyen irgalmatlan zörejjé, amitől még a nagylábujjamon lévő szőrszálak is égnek meredeztek. Szőke terminátorunk ilyenkor - aki egyszerre elbír két söröshordót is, és ez nem vicc, mert tényleg ezzel mutatják be elképesztő erejét-, olyan szigorú tekintettel néz maga elé, mintha előre látná hazánkban bevezetésre kerülő drogteszt utáni állapotokat. Nos, az ezek után lévő jeleneteket a továbbiakban egy pillanatig sem tudtam komolyan venni és csak folyamatosan mosolyogva ráztam a fejem.  A lövöldözős rész, mert van ám ilyen is, már-már komikusan akrobatikus jeleneteket tartalmaz, hiszen főhősünk kengurukat meghazudtolva ugrál a golyók elől. Óriási. Talán itt van a film egyik legvéresebb jelenete is, ami tök értelmetlen. 

A történet kb. annyira van bonyolítva, hogy még egy középsős ovis csoportban a gyerkőcök is előre kórusban kiáltva mondják mi lesz a vége. Rendben, nem egy bonyolult filmre vágytam alapból, csupán egy szórakoztató alkotásra, de itt ebben annyi ötletet véltem felfedezni, mint manapság néhány parlamenti felszólásban éjjel 11 óra felé. Na de eljött végre a film vége! És feltette a pontont! Komolyan, mindent vitt. Annyira szurkoltam, hogy nehogy már jó legyen, ne csalódjak kellemesen, még véletlenül se legyen benne valami komolyabb csavar, mert menten összeomlik az addig felépített rogyadozó váram. És imádkozásom meghallgatásra talált. Végtelenül „profi” környezetben játszódó végső vergődés, olyan, mint egy 80-as évekbeli rossz horrorfilm záró felvonása. Azt hiszem, talán a helyszínt leginkább a Budapesti Vidámpark szellemkastélyhoz tudnám hasonlítani, ami már akkor sem volt rémisztő, mikor még megtekinthető volt. Hála az égnek „Jancsi és Juliska” agonizálása nem tart sokáig és nem húzzák a filmet tovább 90 percnél, hamar megoldják a problémájukat és a miénket is. Ámen. Ja, még nem, mert a „to be continued” lehetősége bármikor elképzelhető…….nélkülem.

Még egy külön fejezetett szentelnék a film zenéjének és tényleg befejezem rosszindulatú megjegyzéseimet. Sajnálom, de erre szerettem volna külön kitérni. A gagyiságától lekapartam a képzeletbeli tapétámat. Úgy kirázott tőle a hideg, mint amikor az Elm utcában Freddy acélkarmait végighúzta a csövön. Vannak elektronikus zenék, amik bejöttek régen és manapság is, de ami ebben a filmben végig a hátérben hallható, az minden képzeletet felülmúl. Bántóan rossz a fülnek, és senki ne haragudjon meg ezért a véleményért rám.

Szereplők. Voltak. Röviden. Mindenki legjobb barátja Dan Stevens (Downton Abbey), úgy bűn rossz, mint szinte mindenki ebben a „disaster” filmben. Bájos mosoly mögött elveszik a bamba tekintetű ördög. Egy cseppet sem félelmetes. Nem alszik, nem iszik. Eme roppant lényeges tulajdonságokat hamar megtudjuk róla, a többit meg majd gondoljuk hozzá a film során. Nincs kedvem felsorolni, hogy kik voltak még a szereplők, melyik filmben játszottak utoljára. Most nincs. Na talán Maika Monroet (Nyárutó) megemlítem. Elég volt belőlük ez a másfél óra.

Adan Wingard (V/H/S) rendező úr filmjét nem tudom, mire véljem, nem tudom eldönteni minek készült. Thrillernek? Vígjátéknak? Fejhajtásnak a 80-as években készült akciófilmeknek? Tényleg még így leülepedve sem tudom. Nekem nem tetszett, de nagyon nem.  Ennél a filmnél ez a retrofeeling egyáltalán nem jött át. Se nem vicces, se nem izgalmas. Vallatni lehet vele. Rosszak a szereplők, rossz a történet (értelmetlen dolgok sokasága, de ezek felett még el lehetne siklani), rossz a zenéje, rossz a megvalósítás és úgy minden. A legkönnyebb negatívan írni egy filmről, de erről még megerőltetnem sem kellett magam. És nem hiszem, hogy csak azért, mert rossz napom volt. A bemutatójának megnézésével sokkal jobban jár az ember, mint magának a filmnek a megtekintésével.

Ha szemét lennék, azt mondanám, nézze meg mindenki! Sőt biztos lesz olyan is, akinek meg bejön, hiszen azért mégsem véletlen a bevezetőmben emlegetett 7.1 pont.  Nem értem magam, hogy a fészkes fenébe voltam képes végignézni. Lehet, hogy akkor nem is volt olyan rossz?  Na, ezért a feltételezésemért adok neki kicsit magasabb százalékot.

30%