duckit 2015.02.09. 20:08

'71 ('71, 2014)

poster-71-03.jpgMost ezt a címet nem hiszem, hogy le kéne fordítani, bár biztos valaki érez majd kis hazánkban késztetést, hogy kitaláljon rá valami fals baromságot. Vasárnap esti matinénak azt hiszem sikerült egy egészen sokkoló filmet összekaparnom a virtuális lerakatból. Dicsérhetném magamat és veregethetném a vállam, hogy ráéreztem én erre, de igazából erről a történelmi akciófilmről semmit sem tudtam a főszereplő személyén kívül. 

A film 1971. március 10-ei belfasti márciusi darázsfészekbe repít vissza, ahol a brit újonc katona, Gary Hook (Jack O’ Connel) közlegény szemszögéből látjuk a kegyetlen vérengzéseket a protestánsok és katolikusok között, aki véletlen következmények miatt, a szakaszától elszakadva, majd hátrahagyva, két tűz között kénytelen átvészelni a brutális éjszaka eseményeit. Versenyfutás a túléléséért.

_71_1.jpgEgy éjszaka, egy halálom a katonámat megtalálom bármi áron. Na, hát ez ebben a formában jelen esetben nem feltétlen helytálló. Most kivételesen nem tudom azt leírni, hogy pontosan így történt meg az eset, mert nem volt kiírva az elején, de feltételezem azért mindenki hallott arról, hogymi is volt Belfast utcáin 1971-72-ben.Történelmi jártasságaim hiányában nem bocsátkoznék nagy okoskodásba, különösen nem szeretnék magyarázatokkal szolgálni és ezért csak röviden említeném meg, hogy a protestánsok és a nacionalista katolikusok nem szerették egymást és ezt egészen agresszív módon meg is mutatkozott Észak–Írországban. Persze ez az ellenségesedés nem most kezdődött, hanem több évszázadra nyúlik vissza. Korábban már több film is feldolgozta az eseményeket, az 1972-s vérengzésbe fordult vasárnapról készült is egy nagyon jó film. Ha valakit jobban érdekel, majd szépen utána olvas, engem valahogy mindig hidegen hagyott egyetemes történelmünk ezen része.

71_social_images1.jpgKegyetlen egy film, ami magába szippant az elejétől a végégig, úgy mint egy turbina a porszemet a hangárban. Feszült adrenalin bomba, ami elvétve hagy csak néhány lélegzetvételnyi szüntetet. Véres, naturális, olykor gyomorforgató, erős idegzetűeknek való. Sokkolóan sokáig mutatott jelenetek, melyek megviselik a nézőt (leszúrt srác a lépcsőházban). Sokat nem beszélnek benne, leginkább csak a képek, melyek utcán felgyújtott kocsikból, szarral, vizelettel, kövekkel dobáló gyerekekből, elbarikádozott utcákból és forrongó fiatalokból állnak, mint egy igazi háborús övezetben, ahol az indulatokat már nehéz megállítatni. A látvány magáért beszél, sötét és komor, mint maga az egész film. Katasztrófaövezet, ahol az emberek nem szívesen mennek az utcára, mert nem biztos, hogy hazatérnek. 

71-film-still-010.jpgKész káosz, úgy, mint megkülönböztetni azt is, ki kivel is van. Legalább is nekem nem nagyon sikerült elsőre (másodikra sem), persze tudom az én hibám, de a fiatalkori Kövér László klónok nekem mind egyformák voltak és nem igazán értettem, hogy akkor most ki szövetkezik kivel. Nekem elsőre ez volt az egyetlen negatívum, amúgy meg másodikat meg nem találtam. Tényleg nagyon jól átadja a film azt a parát, hogy senkiben se bízz, állandóan figyelni kell, hogy mikor támadnak hátba. Nem semmi egy időszak volt a Szigetlakóknak.

71-36689_3.jpgAmúgy bármennyire is állítottam a bevezetőmben, hogy jó érzéssel nyúltam a lerakathoz, igazából semmi más miatt nem álltam neki megnézni ezt a filmet, mint Jack O’ Connell (Rendíthetetlen) személye miatt, akiről nem is olyan régen megemlékeztem a Rendíthetetlen c. filmben. Akkor azt mondtam róla, hogy szerintem tehetséges ez a srác bár akkor nem igazán bontakozott ki. Most is azt mondom, továbbra is fenntartva az állításom, hogy remek ez a fiatal angol srác, és tényleg sokra viszi. Itt sem kellett mondjuk sokat beszélni, de amit a nyakába kapott szépen elvitte, és nem görnyedt bele a súlyától. A többi szereplőről meg tényleg annyit, hogy a fiatal angol srác, Seant alakító Barry Keoghan (Stay) személyén kívül nem sok mindenkit tudtam megkülönböztetni a bajusz, pajesz és hosszú haj miatt. Sean meg úgy nézett ki mintha az Eden Lake c. filmből került volna át, annyira kellemesen ellenszenves feje van. Amúgy Richard Dormer (Öt perc mennyország), Paul Anderson (Scherlock Holmes: Árnyjáték), Sam Reid (Anonymus) színészek játszottak már szép számmal előtte is remek filmekben, szóval a szereplőgárdára nem lehet semmi rosszat mondani.

9-71.jpgYann Demange elsőfilmes rendező filmje odavág. Le a kalappal előtte. Minden tekintetben szinte profi munka. Várom a következő munkáját. Azért megemlítem, hogy néha nekem a kézi kamerás részek soknak bizonyultak, de tisztában vagyok, hogy a feszültséget így jobban lehet fokozni. Néha meg olyan volt, mintha egy dokumentumfilmbe csöppentem volna a leállított kamerákkal.  A zenéje mélynyomóra kihegyezett dübörgés, ami rengeti szépen az ablakokat. Amúgy nem rossz, tényleg rezgett a padló és nem csak néhány másodpercig tombolt a zene. Azt hiszem maga a film, amit akart, sikeresen átadta a nézőknek. Nyomorúságos egy időszak volt meg kell mondani és akkor finoman fogalmaztam.

Ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe, hiszen ha nem is vagyunk mindnyájan túlműveltek erről a területről, időszakból, jó tudni róla, hogy mi is játszódott le egy másik nemzet életében több tíz évvel ezelőtt. Aki meg tudja mi történt, annak ez a film szerintem kötelező. Nem egy szórakoztató alkotás, de annál inkább emlékezetes. 

80%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr207156239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása