creed-poster01.jpgTátom a szám, mint paraszt a lukas almára. Csak jönnek a jobbnál jobb filmek (The Revenant, az Aljas Nyolcas, Carol) és kapkodom a fejem. Igen erős a felhozatal év végére, hogy mindent betudjanak passzírozni az Oscar gálára. Apollo Creed nevére ugye sokan emlékeznek? Tuti, hogy nem. Talán, ha azt említem meg, hogy Rocky az első filmben tőle kap ki a film végén, így már sok embernek beugrik. Vagy továbbra sem. A lényeg, hogy én tudom, hogy ki ő. Stallone visszatért immár a hetedik résszel, amit igazán nem is neveznék már Rockynak.

1998-ban a tizenéves Johnson Adonis (Michael B. Jordan) éppen egy javítóintézeti magánzárkájában ücsörög folyamatos agresszív viselkedése miatt, amikor egy napon édesanyja felkeresi őt és elmondja az igazat édesapjáról. Felvilágosítja, hogy az apja a híres világbajnok bokszoló Apollo Creed, aki még a születése előtt meghalt. Anyukája magával viszi és a pazar hagyatékból szépen felneveli a srácot. Anyai intelmek ellenére azonban Adonis nem bír nyugodni, az ereiben az apja vére csörgedezik, ezért titokban átjár Mexikóba bokszolni. Mivel profi bokszoló szeretne lenni, neves munkahelyén éppen az előléptetése előtt felmond. Elutazik Philadelphiába felkeresni apja legyőzőjét, Rocky Balboát (Sylvester Stallone), hogy segítse őt profi bokszolói karrierje elindításában…

creedset0008-1024x860.jpgIsmét egy boksz film, mely igazából ismét nem nyújt semmivel sem többet a hasonló témájú filmeknél, de mégis ég és föld a különbség. Legalább is számomra. Rocky egy fogalom, annak ellenére, hogy ez a film már a Creed címmel inkább már egy új franchise kezdetét célozza meg. Egy új generációról készített, újból felépített „Rockysztori”, mint amit manapság a Star Warsnál tapasztalhattunk. Régi szereplők felváltása újakra mai köntösbe bújtatva, kicsit felpörgetve, kiszínezve, de mégis a légkörét megtartva. Engem a mai napig mindig kiráz a hideg, ha meghallom a zenéjét, vagy amikor az első részből a jeleneteket meglátom. Rocky egy szimbólum a ring világában, akinek szép „temetés” jár. Ez a film megteszi a ravatalozást és egy új vonal kezdetét irányozza be.

creed06.jpgAnnyira egyszerű a sztori, hogy kár igazából róla sok mindent írnom, szinte az első rész újrajátszása, vagy ahogy az idegen nyelvű villogásommal élve közzétehetném: rebootolása. Szinte. Ami azért lehet baj, mert semmi újat nem hoz, de nekem inkább örömöt okoz, mert az első rész legalább még a szívemhez közel is áll. Van egy fiatal srác, aki profi bokszoló szeretne lenni. Céljai eléréséhez azonban a legtökéletesebb edző szükséges. Ki lehetne ebben a legjobb, mint a porosodó Rocky Balboa. Felkeresi ezért őt a saját bárjában, hogy vállalja el és készítse fel a profi boksz világára. Persze nem megy ez már oly könnyedén, hiszen az öregedő főhősünknek már bizony a temetőbe is nehéz kijárnia meglátogatni elhunyt feleségét, Adriennt, nemhogy edzéseket vezényelni ifjú titánunknak.

creed.jpgStallone szétbotoxolt arcával, karikás szemeivel, festett hajával olyan, mint egy karikatúra, nem tudok mást írni róla, szörnyen néz ki. Talán az Olasz Csődör dünnyögő hangja, ami egykoron emlékeztet önmagára. A nem annyira jó látvány mellett azonban az emberi oldala mindent megszépít. A szövege, a naiv tekintete a technika vívmányaira igazán könnyfacsaró és megmosolyogtató (Felhő ugyebár). Már másképpen áll a dolgokhoz, és ez egyáltalán nem titok. Az edzéseket már szinte nem tudja egymaga levezényelni, hátsó sorból mondja az instrukciókat. Mindenben egy kicsit direkt háttérbe vonul és előtérbe kerülnek az új dolgok, persze összekeverve a régiekkel.

creed05.jpgA korábbi sok részt megélt edzőterem fényesre van suvickolva és nem kicsi ráncfelvarráson ment keresztül, már nem az a terem, ahol végignéztük Rocky felkészülését. Az edzések viszont a régiek, amit a mai fiatalok csak most látnak először, az már nekünk „öregeknek” rutinból megy. A klasszikus iskola edzései, ugráló kötelezés, futás az utcán és a régi nagy titkos fegyver a gonosz ellen, csirkefogás az ólban. Amúgy nem tudom, hogy ez miért olyan nehéz tevékenység, de biztos így van, na persze nem is én akarok profi bokszoló lenni. Látszik Stallonén, hogy újra élvezi az egészet, az öröm az arcára van írva, hogy ismét Rocky lehetett, ami megteremtette számára a hírnevet és ez átjön az egész a képernyőnkre.

creed04.jpgHajtja őt a vágy, hogy küzdjön valamiért és valakiért, hiszen szinte mindenkijét elvesztette már, feleségét, barátait és a fiával is ritkán találkozik. Jókor jön a lehetőség, hogy megmutassa ismét azt, amiért egész életében küzdött. Persze, van még egy dolog, amit most nem írok le, bár az is kitalálható. 1 óra 20 percnél folytak ki az első könnycseppek, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, és az tudja ezt átérezni, akivel történt már hasonló a családban. Mindkettőjüknek megkezdődött a harc, az öreg viszont látott már ilyen harcot és általában nem a küzdők nyerik meg. Itt volt először olyan érzésem, hogy ezt a filmet megnéztem volna bokszmeccsek nélkül is. Na, eleget írtam már Rockyról, pedig ez a film immár Creedről szólna, de róla meg inkább nem írok, mert az meg a filmben van! Az meg már az élmény elvételére menne.

A filmben 1 órát kell várni az első komolyabb meccsre, kíváncsi voltam a bokszjelenetekre, de semmi okom nincs panaszkodni, a látvány a ringben pazar és izgalmas. A felerősített kesztyűcsapás hangok ismét a régiek, de talán még így élvezetesebb is, mint csak a susogást hallgatni (mint pl. a Mélyütésben). Az első öröm visszaadása olyan jó érzéssel tölti meg az embert, mintha maga is a ring körül szurkolt volna. Azért ilyenkor lehet, majd a profi szakértők nem értenek egyet, de én, mint mezei néző előredőlve izgultam.

creed03.jpgMichael B. Jordan (Fantasztikus négyes) remekelt a filmben, mindent megtett azért, hogy esetleg egy picit is háttérbe szorítsa Stallonét, de nem ment neki. Lehetetlen. Nagyon jó, de ez Sly filmje még mindig, annak ellenére, hogy más a címe. Jelölik is 2016-ban Golden Globe díjra, mint a legjobb férfi szereplő. Bármennyire is a külső már nem a régi, az egész pasi mosolyogtató és emberi. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, de mégis nehéz az egész, lehet, hogy elszállt felette az idő. Kívánom, hogy játsszon még sok jó filmben, mert szeretem nézni. Tessa Thompson (Selma) játszotta Creed barátnőjét, érdekes volt, nem tudom igazából hova tenni. Róla is szólt a film, de mégsem az igazi. Nem tudom.

creed02.jpgRyan Coogler (A megálló) a rendezője és forgatókönyvírója egyben ennek a filmnek. Az eddiginél is nagyobb szobrot állított fel Rocky emlékére. Visszatért a gyökerekhez, hogy a mai popkorngeneráció is megismerje az alapokat, melyek egy legenda megszületéséhez kellettek. Semmi extra nincs hozzátéve az eredeti sztorihoz, amelyek szereplői csak a bőrük színében különböztek. Ha most ez valakinek kevés, az-az ő baja, legfeljebb kihagy egy jó filmet. A rendezésre, a fényképezése és a zenéjére nem mondható semmi rossz. Bár az utóbbi néha túlzottam monumentálisnak akart tűnni. Az egyik soundtrack nagyon bejött nekem, igaz nem hallhatjuk sokáig. Szeretem alapvetően a sportfilmeket, különösen azokat,amelyek egy kicsit túlmutatnak önmagukon. Az egész film nagyon közel állt hozzám ezért végtelen szeretettel meséltem róla. És nem szégyellem, hogy a végén patakokban folyt a könnyem.

Mindenképpen ajánlom megnézésre, és nem csak a hű rajongóknak. A film kétharmadát nem a boksz teszi ki, szóval, aki csak az miatt szeretne beülni, hogy egy bunyós filmet nézzen, nem ez a film lesz a nyerő.

80%

 

 

duckit 2016.01.05. 19:27

Carol (Carol, 2015)

carol-poster04.jpgSzép dolog a szerelem. Különösen akkor, ha azonos neműek között történik. A másságról készíteni filmet nem mindig kifizetődő téma, de annál hálásabb a nagy fesztiválok hamvasszőke hajú zsűrijének szemében, hiszen nagyon szeretik mindenféle díjjal elhalmozni őket - vödröket megtelítő nyálcsorgatásuk közepette. Nincs ez másképpen most sem, mivel Patricia Highsmith regényének filmadaptációjában szereplő kisasszony is megkapta érte az Arany szobrocskát Cannes-ban.

A 20-as éveiben járó Therese (Ronney Mara) 645-ös számú beosztottként dolgozik egy Manhattani bevásárlóközpontban, eladóként. Jobb életről való álmodozásai közepette kis piros mikulássapkájában modellvasutakat ad el a játékrészlegen a téli ünnepek közeledtén. Ott találkozik az igazi dámaként szédelgő, szőrmebundájában tökéletes feltűnést keltő, nagyon vonzó Carollal (Cate Blanchett), aki éppen a négy éves kislányának szeretne ajándékot vásárolni karácsonyra. Az áruházban egy szempillantás alatt a két nő között szikraként robban fel valami különös mámoros fény. Carol egészen véletlenül ottfelejti a kesztyűjét és innen már csak egy lépés egy újabb találkozás megszervezése. Ez után amilyen szép, olyan fájdalmas utazás veszi kezdetét minkét fél részéről…

carol01.jpgNehéz lábakkal álltam fel a film után, és nem azért, mert végig rajta ültem és elzsibbadt, hanem bármennyire is hihetetlen, de ez a film eléggé meghatott, annak ellenére, hogy nem vagyok oda a másságot bemutató filmekért, bármennyire is szépen vannak adagolva számunkra. Bár még így is inkább nézem a női erkölcsöket másként bemutató mozifilmeket, mint hozzám azonos neműekről készült simulékony alkotásokat. Úgy érzem, hogy ez a film több témájában is feltéphet elfelejtett sebeket.

carol05.jpgAz egyik téma a szerelem. Nincsenek véletlenek, előbb-utóbb eltalál minket Ámor nyila, de ha nem vigyázunk rá, hamar véget is ér. Mint egy körforgás. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan távozhat is. A szakításnál az ember csak hálás lehet azért, ha előbb következik be és nem később, mikor már mélyebb és fájdalmasabb. Bár igazából az eredmény ugyanaz, egyik sem jobb, különösen a vesztes félnek. No, de mi van akkor, ha minkét fél veszít? A másik a gyerek, bár tehettem volna ezt inkább az első helyre. A legkényesebb téma, hiszen az egyik legszebb és legcsodálatosabb érzés, mikor a nyakunkba ugranak, és azt mondják, hiányoztál, szeretlek. Az élet értelme. A harmadik téma a válás. Hogyan tudod úgy megoldani, hogy gyereked az ártatlan tiszta gyerekkori boldogságából ne veszítsen el semmit, ne sérüljön szegény, hogy mindig lásd a szemén azt az örömöt, hogy van apa, van anya, még akkor is, ha ők ketten már nem tehetik azt, hogy egy időben, egy helyen legyenek vele. Na, nem csaptam át pszichológusba és nem is szeretnék az lenni, de azért gondoltam leírom, mivel elég sok ember beleesik abba a hibába, hogy saját érdekét veszi figyelembe, ahelyett, hogy figyelné mi is azaz önzetlen érdek.

carol02.jpgA két nő szinte mindenben egymásnak ellentéte, ellentétes körökből, társadalmi rétegből, erre mondják az emberek a szokásos közhelyet és nem azt, hogy a borsó meg a héja. Amit most csak azért sem írok le, mert piszok nehéz kitalálni. Az helyszín az 1950-es évek New Yorkja, ahol azért még nem igazán volt elfogadott dolog a saját nemünkhöz való vonzódás felismerése, beismerése, és esetleg megtapasztalása. Terese a film elején szinte meglepődik magán, hogy mi is ez az új érzés, amely megszállta őt. Küzd magával, hiszen nem tudja hova tenni érzéseit. Hallott már ilyen emberekről, de nem tudja kik azok. Elmondása szerint, hogyan tudhatná az ember, mi a rossz, mikor mindenre csak igennel tud válaszolni. Remeg szinte a keze a tudatlanság érzésétől, a kíváncsisággal átitatott vágytól. Az se érdekli, hogy barátja megkérte már a kezét és bombázza őtrendületlenül, de mégsem akarja beadni derekát, és még a megspórolt pénzéből történő Európai utazás gondolata is már a múlté. Hiszen már mást akar, másvalakit szeretne maga mellett látni. Carol, mint ahogyan korábban is írtam, pont az ellentéte, a megtestesült határozottság, aki mindig tudja, mit tesz, mivel nem először csinálja. Férjével házassága tönkrement már, éppen válófélben vannak Carol korábbi kapcsolata miatt, aki szintén nem férfi volt. A mássága miatt elég egyértelmű a gyerekelhelyezés a bíróságon, láthatósági végzés a tárgyalásig, ami majdhogynem kivégzés számára. Vitázik is a férjével rendületlenül, aki viszont szeretné a családot újra együtt látni, bármennyire is megalázó számára.

carol-image10.jpgA filmben vannak apró és finom jelenetek, nézések és érintések. Apró vállsimogatások, kéz érintése asztal felett, piciny célzások, melyek arra utalnak, hogy több van a két szereplő között, mint barátság. Jelenetek, melyben a néma csendben is megfagy a levegő. Később persze bekövetkezik a férfinézők szívét megdobogtató intimebb rész is, melyet csak egy szóval tudnék leírni, izgató. Mármint annak, aki szeret két női testet egymás mellett látni, egyéb dolgot le sem írok. Aki esetleg nem akarja az egész filmet végignézni, az nyugodtan pörgessen 1 óra 18 percig. Azért senki ne várjon olyan filmet, olyan jeleneteket, mint az Adéle élete (Blue Is the Warmest Colour) című filmben volt, ami korábban szintén éppen Cannes-ban tarolt, hasonló beállítottságú szereplőinek köszönhetően. A film végén, az utolsó képkockán fellelhető örömöt szeretném látni én is egyszer magamon.

carol-image05.jpgAzért megjegyezném, annak ellenére, hogy megragadt az utolsó kép bennem, hiányérzetet adott a film. És nem is érettem jó pár dolgot már a kezdő képsoroktól. Az egyik leglényegesebb, amit nem, hogy miért pont Thereset választja ki Carol? Még ha azt mondhatnám róla, hogy egy átütő szépség a kis sapkájában, de nem. Olyan volt, mintha tökmindegy kihez ment volna oda, csak a lényeg legyen meg, hogy valakit elcsábítson. Carollal bármennyire is szerettem volna, nem tudtam igazából szimpatizálni. Ott van, hogy küzd a lányáért, de mégsem adja ezt vissza a film. Vesz egy játékot, amivel igazából ő saját maga játszik, hol van a kislány, akiért odavan? És még sorolhatnám, de nincs kedvem leszólni, mert alapvetően tetszett, de mégis kevés.

carol-image08.jpgMindkét női szereplő félelmetesen jó, az egész film szinte teljesen rájuk épül és ők viszik el a teljes filmet a hátukon. Rooney Mara (A tetovált lány), amennyire szürke kisegér, annyival színesebb egyéniség. Cate Blanchett (Benjamin Button különös élete) a film felétől mintha átvenné az egész irányítást. Tündököl a filmben és mindenkit háttérbe szorít. És a nézése, hát, felejthetetlen. Kyle Chandler (A Wall Street farkasa) a férj szerepében a két hölgy mellett szinte eltörpül. Bár gondolom ez is volt a terv, hogy ne legyen meg a férj-feleség közötti összhang - mivel éppen válófélben vannak -, de ha kettőjük közötti nagy szerelmet kéne elképzelnem, akkor inkább maradjon a kisasszonnyal. Hozzáteszem, valahogy megértettem a pasit, kicsit sajnáltam, mert nem lettem volna a helyében. Persze, csak kicsit. Sara Paulsonnak (12 év rabszolgaság) volt még egy kisebb mellékszerepe, mint Carol barátnője, de igazából csak a kis kocsmában töltött Theresevel folytatott párbeszéde fogott meg.

carol-picture09.jpgTodd Haynes (Távol a mennyországtól) rendező igazán elegánsan finom filmet készített két nő barátságáról, szerelméről. Nincsen benne annyi intimitás, mint amelyet úgy nagyjából „elvárna” az ember, ebben a filmben inkább az apróbb részletek fogják meg az embert. Az 50-es éveket hűen visszaadó korabeli díszletért, jelmezekért csillagos ötös jár, nagyban hozzájárul ehhez a visszafogott, de mégis szikrázó hangulathoz, melyben néha a csend többet jelentett, mint a felhangzó zene, ami amúgy csodaszép fülbemászó zongora szinte végig. A fényképezése érdekes, a néhol látható szemcsés képek remek megoldások a régimódiság visszaadására. Senki ne várjon pörgős filmet, lassú tempójú, ami hagyja az embert kiélvezni a látottakat. Erről a filmről rengeteget lehetne még írni, nagyon sok mindent. Engem elvarázsolt egy kis időre, és csak utána kezdtem el egy kicsit gondolkodni azon, hogy valójában tele van olyan dologgal, ami nagyon sok embernek bizony nem fog tetszeni.

Persze én is a mozi híve vagyok, de most azt írom, hogy ezt a filmet érdemes otthon megnézni, hogy még véletlenül se zavarjanak meg a melletted ülők egy jó kis pattogatott kukoricacsámcsogással. Romantikus filmek kedvelőinek mindenképpen ajánlom, régen néztem hasonló filmet meg, és senkit ne tántorítson el a témája, amit azért ma már könnyebben viselünk el, mint abban az időben lehetőségünk lett volna.

75%

süti beállítások módosítása