Igazán értékes mondanivalóval rendelkező filmeket az óceánon túlról érkezők között egyre inkább felesleges keresnünk. Az öreg földrészünk műhelyeiben készült filmek lényegesebb kevesebb pénzből is többet adnak, mint Hollywoodi társai és ez a kijelentés lassan már közhellyé válik. Az alábbi "agrárkrimire" teljesen véletlenül akadtam rá és megnézése után kijelenthetem, hogy azon kivételes alkotások közé tartozik, melyek maradandó élményt nyújtottak. 

Jacky Vanmarsenille (Matthias Schoenaerts) gazdálkodóként szarvasmarhatelepen dolgozik nagybátyja üzemében Limburgban. A helyi állatorvos egy jól jövedelmező üzletet ajánl fel neki. A hírhedt „hormon-maffia” vezetőjének Marc Decuypernek (Sam Louwyck) kéne húst szállítania nagy mennyiségben és ezért cserébe különféle hormonanyagokat biztosít számára és az állatoknak is, amitől mesterségesen nagyobb testtömeg-gyarapodást érnek el. Azonban az illegális szarvasmarha kábítószer-kereskedelmet vizsgáló szövetségi nyomozót meggyilkolják. Jacky megszegi az üzletet, ami végett megjelenik a „főnök” embereinek egyike, Diederik (Jeroen Perceval), aki viszont Jacky gyerekkori barátja………….

És még lehetne tovább bonyolítva leírni ezt az amúgy sem egyszerű történetet. Nehéz film, mint főszereplőnk élete. Szerintem ne álljunk neki fáradtam, mivel alapból a flamand és a francia nyelv megpróbáltatásokra késztet és maga a film is nagyon összetett, ami bizony 2 órás odafigyelést igényel. (Legalább is én beleestem ebbe a hibába és az elején kicsit elvesztettem a fonalat.)  

A filmnek nemcsak a története nagyszerű, hanem a szereplőnk karakterfejlődésének ábrázolása is. Vanmarsenille elsőre nagyon unszimpatikus jelenség, egyáltalán nem szerethető, érzéketlen brutális figurának tűnik. Azonban ahogyan haladunk az időben előre és a múltbéli események előkerülnek, szimpátiagörbénk felfelé ível. Visszaemlékezések során, melyeket „flashback” részekkel oldottak meg, láthatjuk Diedrick és Jacky barátságát majd széthullását, mely egy gyerekkori tragédia következménye, ami olyan szörnyű, hogy azonnal kiment az éjszakai álom a szememből. (Nem hiszem, hogy lenne olyan férfinéző, aki a látvány hatására a filmet továbbiakban nem összetett lábbakkal folytatná). Ezekből a részekből tudhatjuk meg azt is, hogy miért szükséges főszereplőnknek a masszív szteroid használat, mitől is válik „Dühöngő bikává” egy jól sikerült injekció után.  Diedrick gyáva természete totálisan ellentéte Jackynek, ami megmutatkozik gyerekkorban „segítő” barátként és felnőttkorban rendőrségi besúgóként.

A film nagyon komor, amihez nagyon passzolnak a sötét tónussal fényképezett jelenetek. A lassított részek, a közeli képek hatásosra, illetve némely esetben bizony sokkolóra sikeredtek. A „discoban” felvett résznél, - ami a film világától teljesen elüt - a zene magával rántotta a lábamat.  A borjú „császáros” születésénél bemutatott képsorok és a feljebb is emlegetett gonosz megalázó jelenet másnap is megelevenedett előttem. Hála az égnek a véres jelenetek száma minimális, inkább csak a képzeletünkre van bízva mi történt, vagy történhetne. Ez alól is lesz kivétel, de erről nem szeretnék írni, élje át mindenki maga. Emlékezetes film, emlékezetes szereplőkkel.

A filmben szinte az összes karakter egyedi figura. Matthias Schoenaerts (Loft) játékára a szinonima szótárból az összes hasonló szó kikeresendő, amit a „megdöbbentő” jelzőre lehetne találni és állítom, nem kevés van. Kivételes tehetség. A mellékszereplők szintén nagyon erős karakterek. Jeroen Perceval (Duts) homoszexuális informátorként bármennyire is ellenszenves számomra el kell fogadnom, hogy nagyon jó. A gyerekszereplőket muszáj megemlítenem, hiszen sokkhatásként ért jelenetük, mikor bemutatják Jacky érzelmi és fizikai traumáját. Talán egy dolog volt feltűnő, de lehet, hogy csak nekem, hogy egyáltalán nem hasonlítottak a gyerekszínészek felnőttkori magukra. Megjegyezném, hogy egy kis rosszindulat is legyen bennem, Joanne Dandoy Lucia szerepében csak azt az emlékezetes képet hagyta meg számomra a könnycseppén kívül, hogy a dekoltázsa a végén kiemelkedő.    

Michael R. Roskam rendező filmjét 1996-ban Belgiumban történt eset ihlette, mely során Karel Van Nippen nevezetű hölgyet, miután csatlakozott az illegális állathormon-ellenes kampányhoz, otthonában feltételezett nemzetközi hormon-maffia tagjai meggyilkoltak. Roskam filmjével nemcsak az elhunyt személyének állít emléket, hanem felhívja a figyelmet világunk egyik mezőgazdasági problémájára is, de mivel ebben (sem) nem vagyok szakértő, nem kívánok állást foglalni. Amúgy rendezése kifogástalan, képi világa zseniális. Forgatókönyvet ő maga írta, ami néha kicsit lelassul, de garantálom a hatásosabb részeknél azonnal hideg víz zúdul az ölünkbe. Szimfonikus zenéje, már amikor egyáltalán szól valami, abszolút belesimul a környezetbe, magával ragad. Nekem ez a film, mint a sorokból is kiderült nagyon bejött és nem véletlenül javasolják a jövő évi Oscar gálára a legjobb idegen nyelvű filmek közé.

A filmet tényleg érdemes megnézni, mert kevés hasonló születik, de különösen ajánlom filmemet minden biofanatikusnak, hadd mondják a film után: ők ugye megmondták!     

80%

Vannak olyan filmek, melyekről sok kedvem nincs írni, mert nem érdemli meg, hogy szóvá tegyem, de most mégis nekiállok, mivel borzasztóra mérges vagyok rá. Kevés film van, amit kikapcsolok és csak másodszori nekifutásra nézem meg, mert elsőre annyira elment tőle a kedvem, hogy inkább elolvastam a napi blikket, ami legalább felvidított. Lehet valakinek ez a néhány sor nem fog tetszeni, de akkor is egyszerűen nem tudok enyhülni iránta.   

Tripp (Patrick Dempsey) pénzt váltani indult egy bankba, de mire végezne, túsz lett két bankrabló társaság markában is, mivel ugyanazt a bankot szemelte ki magának mindkét brigád. Miután a felfordulásban egymás után hullnak a túszok és a rablók, rájönnek, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. Az összeesküvést Tripp, Sherlock Holmest megszégyenítő ötletekkel próbálja megoldani, miközben a bankalkalmazott Kaitlin (Ashley Judd) szívét is próbálja elnyerni…… 

Egyszerűen annyira erőltetett volt, hogy borzasztó volt végigülni. Közepén kikapcsoltam, mint már említettem, de kíváncsiságom miatt folytattam, hogy mi is lesz ennek a szerencsétlenkedésnek a vége. Kár volt. Pedig még a tizedik percéig azt gondoltam, hogy egész kellemes kis vígjátéknak ígérkezik, ami nem több másfél óránál. A korábbi bejegyzésemnél (Killer Elite) említettem, hogy a bemutatója tökéletes hangulatot adott a filmnek, itt ebben az esetben köze sincs egymáshoz a kettőnek. A filmről elég sok pozitív kritikát olvastam, általában halálra dicsérik, de én most a más oldalon állok, mint a rajongói tábor.    

Az alapötlet nagyon jónak tűnik. Egy bankot két társaság egyszerre szeretne kirámolni. Két banda, két stílus. Az egyik képviseli a profizmust, a high-tech technikát és az észt, a másik az erőt, az agynélküliséget és persze a bénaságot. Kapunk hozzájuk egy zseninek álcázott jóképű főszereplőt, aki ráhajt arra a szép hölgyre, aki éppen a mézesheteire indulna dúsgazdag férjével a Tahiti szigetvilág valamely álomszigetére. Ebből az alapanyagból szerintem azért egészen komoly kis vígjátékot lehetne összehozni. Azonban ahogyan szépen véresen hullnak a szereplőink, a túszok és a banda tagjai, úgy mélyülünk bele az egyre idegesítőbb konfliktusokba és párbeszédekbe.      

Mi idegesített? Először, amit megemlítenék, hogy nagyon irritált a két tuskó bankrabló bénázása. Ötlettelen szövegeiken és vicceiken szinte el sem mosolyodtam és nem tartom magam faarcnak. Szerintem bűn rossz karakterek voltak, de ez jellemző volt az egész bagázsra. Másodszorra pedig ez a totálisan hihetetlen sztori akasztott ki, amit annyira próbáltak túlmisztifikálni, szétcsavarni, mintha egy Agatha Christie regény lenne. Most ha meg ez volt a cél, akkor meg találjanak ki valami más végét a filmnek, mert még egy csekély értelmi képességű Micimackó (akit sosem bántanék) is kitalálta volna, mondjuk második nekifutásra két tipp közül. Mindig azt írom, hogy értem én, hogy mit akartak a készítők az adott filmmel kapcsolatban mondani, de ebben a filmben az értelem totál vakvágányra futott. Tudom, hogy nem kell vígjátékban keresni az észt, de akkor is…..

Minek néztem meg? Azért mert reménykedtem, hogy Jon Lucas és Scott Moore a Másnaposok c. film első részének a forgatókönyve után csak ki tudnak húzni még valami nézhetőt a fiókjukból. Ház ezzel bizony mellélőttek, beeshetett volna a fiókjuk mögé! 

A szereplők tényleg B kategóriásak, mint az egész film. Ashley Judd-ot (Tiszta ügy) kifejezetten régen láttam már, de sajnos most sem erőltette meg magát, hogy ismét felfigyeljek rá a szépségén kívül. Patrick Dempsey A Grace klinika jóképű Shepherd dokijával sem valami jó a kapcsolatom, alig bírtam hallgatni rossz és szintén idegesítő szövegét, nem volt jó, az elején még talán, de ahogy haladtunk előre egyre jobban kívántam volna már a kukába a filmmel együtt és akkor elég finoman fogalmaztam. Pruitt Taylor Vince (Az óceánjáró zongorista legendája) és Tim Blake Nelson (Ó, testvér, merre visz az utad) volt a két tettes, aki mindent elkövetett, hogy engem bosszantson. Minkét színész bizony látott már szebb napokat is a zárójelben megjegyzett filmjeikben.  

El sem hiszem, hogy Rob Minkoff rendezte ezt a filmet és az 1994-ben készült Az oroszlánykirály c. rajzfilmet is. A kettő ég és föld. Nekem ez a filmje nem jött be. Rendezésével speciel semmi bajom nem volt, mondjuk szinte nem is jutottam el odáig, hogy azt figyeltem volna, mennyire zseni lenne a kamera mögött. Egy remek ötlet, hülyén megcsinálva. Ennyi. Megjegyzem, hogy pont ezek a vígjátékok veszik el a kedvem a többi esetleg érdemesebb nevettető alkotástól. Még arra sem foghatom, hogy bal lábbal keltem volna fel, vagy, hogy rossz napot fogtam ki, mert nem. Egyszerűen számomra ez a film semmilyen formában nem volt szórakoztató, úgy látszik előző napokban megnézett akciófilm teljesen kielégített több napra is szórakoztatás szempontjából, akkor engedékenyebb voltam, most nem.  Miért adok rá 50%-ot? Mert rövid volt.

Szóval, ha szemét lennék, mindenkinek tiszta szívvel ajánlhatnám kellemes időtöltésnek, de mivel nem vagyok annyira, ezért csak a fanatikus vígjátékrajongóknak, hátha jobban megbirkóznak vele, mint én.

50%

Végre, végre, végre! Ezt is megéltem. Na, nem azt, hogy sikerült végre megfelelően lefordítani egy filmcímet, hanem, hogy hosszú idő után Jason Stathamet láttam egy jó filmben. Apró örömök az életben, amik egy filmszerető embert éltetnek. Végre egy akciófilm, aminek semmi köze nincs egyetlen képregényhez sem, ami manapság nagy dolog. Aki szeret csemegézni a filmbemutatók között biztos várja ezt a filmet, ezért szerintem azzal nem lövöm le a poént, hogy leírom, ebben az estben azt kapjuk, amit a „trailer”-ben látunk.  

Megtörtént események alapján készült filmben Danny (Jason Statham) visszavonult brit különleges ügynök túszul ejtett korábbi mentora szabadon engedéséért cserébe kénytelen még egy utolsó feladatot elvállalni. Hunter-t (Robert DeNiro) a mesterét, csak abban az estben engedik el, ha három elit bérgyilkos SAS katonát likvidál, és az öngyilkosságnak álcázott sikeres küldetésről bizonyítékként, filmet készít. Az akció felkelti Angliában egy titkos katonai társaság figyelmét, melynek végrehajtója Spike (Clive Owen) rááll az ügyre és megpróbálja megfordítani az eseményeket. A vadászokból űzötteket szeretne látni……….

Az első benyomásom a filmmel kapcsolatban az volt, hogy DeNiro sajnos nem lett fiatalabb. Aztán ami kapásból szembetűnik, hogy bizony pörög ez a film ezerrel, és a szűkszavú szereplők teszik a dolgukat rendesen. Csak kapkodtam a fejem, hogy megértsem, ki - kivel is van. Azonban a végén azt éreztem, hogy régen volt már olyan, hogy egy mozi után elégedetten álltam volna fel, hogy ez úgy mindenestől nagyon bejött. Amúgy is ki voltam már éhezve a depresszív filmek után valami másra.   

Na, ez az a film, amit az akciófanatikusok biztos dicsérni fognak. A jó és a rossz küzdelme? Nem! Itt a rosszak küzdenek egymás ellen. Van benne minden, amit a műfaj megkövetel, talán még több is, hiszen a sztori könyv alapján készült, ami talán egy kicsit előreveti, hogy nem valami őrült nagy hülyeség. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy sikerült kicsit megbonyolítani, s ezért az átlag akciófilmek fölé emelni. Azt, hogy ez a megtörtént eset pontosan így volt, kizártnak tartom, de ez saját vélemény. Tehát maradjunk annyiban, hogy elvileg létezett személyekről van szó és volt valami hasonló történet, s így egyszerűbb leírni. Azért ez a "bonyolítás", mint már említettem a szórakozásom egyáltalán nem hátráltatta és kifejezetten tetszett, hogy kicsit kellett gondolkodni is, meg nem is.

A filmben az akción kívül humor jelei is felfedezhetőek, de még éppen megfelelő adagban, hogy ne váljon komolytalanná az egész. A lövöldözések, autós üldözések, bunyók után tényleg elégedetten dőlhetünk hátra. Statham és Owen verekedős jeleneteire bizony szívesen emlékszem vissza. Jason Bourne ”fun”-ok is úszhatnak a boldogságban, mert ezek a bunyók jól sikerültek és a kamerát sem rángatták annyira halálra, mint amennyire mostanában trendi. (A székre lekötözött jelenet bármennyire is hihetetlen, akkor is haláli.) Szerintem a film legjobb jelenetei közé tartoznak, mikor ketten együtt vannak a vásznon. Tényleg elhittem nekik, hogy szét tudnák verni az egész világot. Mindenképpen megemlíteném a hangulatfokozó zenét, amit kifejezetten eltaláltak, nagyban hozzájárul az adrenalin szintünk emelkedéséhez. Különösen tetszett az végén Kasabian új száma.

Összességében mivel nehéz ezt a műfajt megreformálni, ezért negatívumokat nincs nagyon kedvem keresni. Talán annyi, hogy van benne szép számmal akciófilmekre jellemző klisés és ostoba momentum, amit nem lehet megkerülni, de engem ebben az esetben egyáltalán nem érdekelt, mert annyira jól szórakoztam rajta. Talán nem merész az a kijelentésem, hogy 2011. top 3 akciófilmjébe beletenném. De melyik is lenne még az a kettő?  Az IMDB 6.7 az átlaga, aminél azért én többre tartom, de csak azért, mert semmivel sem vártam tőle többet, mint amit adott.

A film erőssége továbbá még a válogatott színészgárda. Jason Statham az örök akciósztár, igazából már többször is leírtam, hogy nem tipikusan a kedvenc színészem, de elismerem, hogy a szűk repertoárja most elegendő. Az a két mimika, amit filmjeiben elővesz itt nagyon tetszett nekem, a szigorú nézése és hozzá a reszelős utánozhatatlan hangja ebben a filmben hibátlan.(De lehet, mindez azért van, mert igazából nem is értem rá kifejezetten csak vele foglalkozni, mint a korábbi harmatgyenge alkotásában, a Blitzben.) Robert DeNiro sokat nem szerepel. Kár, mert elnéztem volna őt, annyira nagy jelenség bármikor is feltűnik. Ugyanakkor megjegyezném, hogy már annyira nem áll jól a kezében a géppuska, mint korábban. Azon viszont elgondolkodtam egy kicsit, hogy hol láttam Statham haverját játszó Davies-t alakító színészt, mire rájöttem, hogy ez bizony Scofield tesója a szökésből. Dominic Purcell vicces és kellemes meglepetés. Clive Owen pedig ebben az esetben is kifogástalan furcsa bajuszkájával. Nem áll távol tőle az akciószerep az biztos, nagyszerű volt. Yvonna Strahovski (The Canyon) színésznőről csak annyit jegyeznék meg, valószínűleg szépsége miatt még majd látjuk további hollywoodi alkotásokban.    

Elsőfilmes rendező Gary McKendry tényleg olyan filmet varázsolt elénk, amilyennek a bemutatója alapján reméltünk, ami azért mostanában elég ritkaságszámba megy. Tipikusan az a film, amire simán be lehet készíteni a popcornt és a colát, majd a végén felállva azt mondod, na, erre megérte a lóvét kiadni. A rendezése szerintem profi, a színészek profik, a helyszínek klasszak és változatosak, a szövegekkel sem volt semmi bajom, a zenéje szintén állat.  Ezek azok a jelzők, amik ténylég az átlag fölé emelik a filmet, és ha nem vagy drámaszakkörön vezető beosztásban tökéletes szórakozást és élvezetet biztosít két órára.    

Nem egy csajozós film ezért elsőre inkább ne ezt ajánljuk a párunknak, mivel lehet a következő randi már nem velünk lesz megtartva. Inkább a férfinézők szívét fogja jobban megdobbantani, hogy végre láthatunk egy elsőrangú szórakoztató akciófilmet, melyben örömünkre három igazi nagyágyú is helyet kapott.

80%

Számomra az ázsiai filmek a nehezen fogyasztható kategóriát képviselik, de nagy ritkán futok csak olyan alkotásba, mely valamilyen szinten ne tetszett volna. Ez lehet a szerencsés szelektálás következménye. Az alábbi filmről is csak annyit szeretnék mondani a bevezetőmben, hogy igen jó filmet sikerült összehozniuk erről a megtörtént esetről a készítőknek. Hála az égnek késői kezdése ellenére nem unatkoztam rajta egy percet sem.

1991-ben öt általános iskolás kisrác eltűnt Dageu régió hegységben. A „béka gyermekeinek” felkutatásában, ahogyan a helyiek nevezték az elveszett fiúkat, a rendőrség és a katonaság közreműködésén kívül több mint 300 000 ember vett részt, ami Korea történelmében korábban még sosem fordult elő. Ezt a rejtélyes és szomorú esetet egy professzor, egy kitüntetett filmproducer, és egy nyomozó szemszögéből követhetjük végig, ahogyan családjukat, hírnevüket feláldozva egy évtizedig próbálják összerakni a hiányzó láncszemeket….

Bármennyire is nehéz filmek, kijelenthetem szeretem az ázsiai filmeket, csak ki kell választani a megfelelőket. Ebben az esetben sem tévedtem, nem fogtam mellé, hiszen a 2 óra 10 perces vetítési idő ellenére mindvégig lekötött és érdekesnek találtam.

A film egy megemlékezés, tisztelet az elveszett gyerekek emlékére.  

A filmben a nyomozás részleteit láthatjuk dátumok szerint összeszedve. Elbeszélő, kicsit dokumentarista stílusban. Aki véres szörnyűségekre vágyik, az most hagyja abba az olvasást, mert ez nem az a film, amiben a számításai valóra válhatnának. Egy két esetben emelkedett meg minimálisan csak az adrenalin szintem. Többnyire a történetmesélés a lényeg, hogy mit és hogyan képzelnek el a főszereplőink. A filmben a kérdésekre azokat a válaszokat keresik, miképpen történhetett meg, hogy csak úgy nyomtalanul eltűnjön egyszerre 5 gyerek és még véletlenül sem tud róluk senki semmit. Megnyugtatásul leírom - több filmmel szemben - nem sok nyitott kérdés marad, de a válaszokat ki kell várni az utolsó percekig. A fő és mellékszereplők családi hátterének bemutatása elég minimálisra sikeredett, ami lehet valakinek hátrány, engem hiánya nem érintett meg, nem erre helyezték a hangsúlyt. Talán inkább a fájdalom megmutatása, ami jobban átjött az átlagnál. Kapunk azonban mindenből egy kicsit a gyerekekből, a szülőkből, a médiából, a rendőrségből, a szakértőkből. Tetszett az, ahogy megpróbálják érzékeltetni velünk a kirakós játék darabjainak összeillesztését. Ez egész film olyan misztikusra sikeredett.

A "ferdeszemű" szereplőkkel nekem továbbra is az a bajom, hogy nehéz megkülönböztetnem. Nem is nagyon szeretnék játékukba belemenni. Semmi kivetnivalót nem találtam bennük. Nagyszerűek voltak szerintem. A főszereplő srác Kang-ot már láthattuk a Musa c. filmben, de mint mondtam, fogalmam sincs melyik szerepben.  

Kayoo-man Lee rendező úr filmjét összehasonlíthatjuk a sztorijával kapcsolatban A halál jele c. (Memories of Murder) filmmel, bár annak a stílusa más volt. Ez a film úgy gondolom, jó kis nyomozós dráma, igazi profi munka. Van egy atmoszférája ami végig éberre tesz és nem hagyja figyelmünket levenni a képernyőről. Egy két izgalmasabb jelenettől eltekintve azonban nem fogjuk a körmünket lerágni. Igazából a képi világában semmi extra, de alapjában maga a vidék már meghatározza az ember hangulatát a filmhez. A film zenéje az első képkockától az utolsóig lebilincselő. Simán belemászott a fülembe. Az biztos, hogy a legmonumentálisabb, legérzelemdúsabb zenéket az ázsiai filmeknek köszönhetjük.

A filmet krimi rajongóknak mindenképpen ajánlom, hiszen egy percig sem fognak unatkozni alatta, de igazából azoknak is, akik egyszerűen csak egy jó filmet szeretnének megnézni és nem riadnak vissza a koreai nyelvtől.

75%

Bár nem akartam írni róla, mert már régebben láttam, de mivel mostanában nem volt időm filmet nézni, ezért mégis ideültem a gép elé, hogy pötyögjek róla néhány mondatot. Igen sokfelé kritikát, véleményt lehet olvasni róla, ami valljuk be őszintén, azért jót tett a film nézettségének. Amúgy is régen készült ilyen közönségmegosztó film, amit egyesek egekig magasztalnak, zseniálisnak neveznek, mások meg egyszerűen csak utálják, és rá se bírnak nézni. Szerintem meg csak egyszerűen jó film és kész.

Los Angelesben játszódó történetben főszereplőnk, akit egyszerűen csak Drivernek (Ryan Gosling) hívnak nem éppen nyugdíjas állásokban dolgozik. Nappal főállásban filmekben kaszkadőrködik, másodsorban pedig az éjszaka sötétjében rablásoknál sofőrködik. Profi autóversenyzői karrierről álmodozik, amiben ügynöke Shannon (Bryan Cranston) segít neki egy új autó megépítésében. Finanszírozási problémák megoldására bevonják Bernie Rose-t (Albert Brooks) a helyi gengsztert, aki társként gyerekkori haverját Nino-t(Ron Perlman) is befőzi szálljon be ő is a buliba. Driver életében sok minden megváltozik, átértékelődik, mikor megjelenik lakásának szomszédjaként Irene (Carey Mulligan) kisfiával, majd sajnos később a börtönből frissen szabadult férje…..

Kapásból a film után az jutott eszembe, hogy többet vártam. Beleestem abba a csapdába, hogy túl sokat olvastam róla. Ezért sem akartam írni korábban. Nagyon jó film volt, de hogy ez lenne az ”év filmje” mint megannyi helyen publikálták, hát ettől szerintem távol áll. Szinte minden megvolt benne, ami lekötött és érdekelt, de mégis azt mondom, hogy idén láttam már jobb filmet is és természetesen az év vége hátra van, jönnek még nagyobbak (vagy nem). Talán nem kellett volna annyira várni rá és akkor nagyobbat „ütött” volna.

Ennek ellenére szintén beállok azoknak a táborába, akik azt mondják, hogy nagyon tetszett. Tetszett, mert tényleg érdekes és emberi volt a története, amit kifogástalanul, remek külsővel valósítottak meg. Rendezésileg tökéletes szerintem, de erről majd lejjebb szeretnék csak írni. Maga a története nem egy nagy durranás, teljesen átlagosnak lehet nevezni, sík egyszerű. Ami megfogott benne az igazán a hangulata, a retro „feeling” érzés volt, aminek sikerült átjönnie, ilyen filmeket láthattunk a 80-as években, csak ez mai köntösbe volt beágyazva. (Ha jól megnézzük a plakátját már a rózsaszín felírat is erre utal.) Ehhez a hatáshoz nagymértékben hozzájárul a filmnek a  80-as éveket felidéző szinti zenéje, ami nekem nem lett a kedvencem, akkor sem volt, de ugyanakkor a feszültséget mégis hibátlanul megteremtette egy két nyugalmasabb pillanat után. Mert azért arról szólni kell, hogy bizony ez sem az-az akciófilm, amiben pörögnek az események. Szépen nyugalmasan haladunk a történetben előre, és ez az a pont, ami miatt sok embernél tuti kivágja a biztosítékot, mert nem ezt várják, nem egy felpörgetett képregény film, ami manapság oly divatos és nem egy Halálos iramban koppintás, ahol jó kocsikat és klassz csajokat láthatunk.

A filmben piszkosul tetszettek azok a részek, ahol néhány lassabb jelenetnél állat módjára húzzák az embert. Amúgy is szinte végig tapintható a nyugi részek alatt a robbanásveszély, hogy mikor tőr ki főszereplőnk méla tekintete alól, hogy mikor nyeli már le fogpiszkálóját és pörköl oda az „ellenségnek”. Említhetném a liftes jelenetet, ami szerintem zseniális. Van egy kis autós üldözés is, ami egészen pofásra sikeredett, bár elnéztem volna többet is belőle, ha már csak a film címére gondolok.

A film kellően véres. Sőt ultra brutál jelenetek vannak benne, igaz nem sok, de ami van, az tetszetős. Volt egy jelent, amikor Goslingnak úgy nézett ki a feje, mint Darth Maulnak a Star Warsból. Különben a srácnak nagyszerűen írták meg a karakterét. Egyáltalán nem kellett neki sokat beszélnie, mindent megoldott szigorú tekintetével. Volt egy idő az elején még azt is számoltam, hogy hányszor pislog egy jelenetben. Nem bírtam ki annyi ideig.

Igazából a filmet inkább drámának nevezném, amit néhány keményebb akcióval megfűszereztek.  Talán így ha leírom, nem vár annyit az akcióorgiákon felnevelkedett ifjúság és észreveszi rejtett értékét. Érdekes, hogy mindhármunknak, akik néztük együtt a filmet, a kezdő jelenet után a Driver játék ugrott egyből be. Vajon miért? (persze ezt már máshol is olvastam, de én sem akartam kimaradni megemlítéséből)      

Ryan Goslingnak (Blue Valentine) nagyon eltalálták a karakterét, sima átlagos pasinak néz ki, nem egy szuperhősnek, akinek dinnyék vannak a hóna alatt és helyből lecsavarja valakinek a fejét.  Szinte az egész film alatt néma, csak akkor beszél, ha kérdezik, de inkább akkor is csak néz előre tökéletes mimikájával szájában gyufájával és szemmel érez. A rezzenéstelen arcával, pislogás mentes szemével mindenkit lejátszik a vászonról (mivel ráépül a film). Nagyszerű a szerepében. Gondolom, a női szíveket még jobban megdobogtatja, de azért nem egy Oscar-díjas előadás. Carey Mulligan-t (Ne engedj el) nem ebben a filmjében fedezzük fel az biztos, de visszafogott játéka szinte minden filmjére jellemző. Lehet, neki ez a törékeny lányokat megformáló szerepek állnak jól. Itt egy kicsit haloványabb az átlagnál, viszont a bájos mosolygása működik ebben a filmben is. Ron Perlman-on (Pokolfajzat) mindig csak hüledezek, hogyan lehet valakinek ekkora feje. Éppen belefér még a tv-mbe. Amúgy nagyon csípem az öreget, itt is jó „nagy” fej volt, negatív értelemben. De Albert Brooks (Apósok akcióban) sem volt semmi, aki szintén nem a pozitív hős figuráját formázta meg.

Nicolas Winding Refn dán filmkészítő előző munkáját a Valhalla Rising-ot kifejezett gyűlöltem és alig bírtam végignézni. A Bronson c. filmjéről korábban már írtam, amire utólag rájöttem egy kicsit feljebb pontoztam a kelleténél. Mindkét említett filmje azonban tartalmazott már olyan „művészi” elemeket, ami kiemeli az átlag rendezők közül. Ez egy jól átgondolt, már-már a művésziesség határát súroló film, amihez bizony fogékonynak kell lennünk. Forgatókönyvíróknak oda kellett figyelniük nagyon, hogy ezt a szinte „néma” filmet úgy tálalják, hogy egy percig se unatkozzunk és érdekesnek találjuk. Természetesen lesz olyan, aki ezt erős túlzásnak tartja, de én végig élveztem az egészet. Atmoszférája fergetegesre sikerült, olyan érzésem volt, hogy muszáj néznem. Operatőri munka, vágások kiválóak. Volt egy rész, mikor árnyékokat láttunk ahogy beszélgetnek, hatalmas ötletek vannak benne. Két dolog volt, ami engem befolyásolt az összhatás tekintetében, a gyengusz sztori, és a számomra katasztrofális filmzene, de ezen is túl lehet lépni. Rengeteg filmhez lehetne hasonlítani a művet, de erre jöjjön rá mindenki saját maga, úgy is beugranak majd szépen sorjában, ha meg valakinek nincsen kedve gondolkodni ezen, olvasson máshol utána. A film Cannesban elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat, talán nem érdemtelenül.  

Ajánlhatom mindenkinek, aki szeret nézni normálisabb filmeket is, hiszen mindenki talál majd benne olyan pillanatot, amire szívesen emlékezni fog. Intelligens, szürreális, vicces, megbotránkoztató, feszült, szórakoztató, meglepő és még folytathatnám. (Ismét nem sikerült a kevesebb, több fogadalmamat teljesíteni, de ez az a film, amiről oldalakat lehetne írni.)

80%

(Ezt még korábban írtam, de nincs kedvem átírni. talán helyreáll a rend és minden oké lesz már. Szemét egy cég a szolgáltatóm.)

Az a baj, hogy ha átlendülök a ló túlsó oldalára nem hagyom abba az írást pedig tudom, hogy a kevesebb néha több. Ezért megpróbálok lényegre törőbben fogalmazni, nem pedig oldalalkat írni. Tehát az első filmem, amin ezt kipróbálom az az „új” Jason Statham alkotás lesz. Röviden: Szar.

Tom Brant (Jason Statham) rendőrnyomozó egy magát Blitznek (Aidan Gillen) nevező sorozat gyilkos után nyomoz, aki kizárólag csak rendőröket gyilkol. Mivel a gyilkost kilétét homály fedi ezért elkapni is képtelenség Tom és az  újonnan kinevezett főnök Porter Nasht (Paddy Considine)  együtt próbálja elkapni az ellenséget………..

Őszintén megmondom nem vagyok egy nagy rajongolyója a főszereplő úriembernek. Számomra valamiért kegyvesztett annak ellenére is, hogy szinte megkerülhetetlen az, hogy ne essek bele évente egy – két filmjébe.  Tudom, hogy nagyon sokan szeretik, én is szerettem a Ravasz, az agyban, vagy akár a Blöff c. filmekben, de többnyire mégsem tekintem akkora jelenségnek, mint pl. anno Bruce Willis volt.  Persze ez már megint az én személyes véleményem.

Szóval a film gyenge lett. Nem találtam semmi olyat benne, ami akár egy hajszálnyival is kiemelné a többi hasonló film fölé. Persze, ha a készítőknek nem is ez volt a céljuk, akkor akár rendben is lehetne, de nincs.

Stathamnak még a szerep is jól állna, de a többieknek nem. Minden idők egyik leggyengébb sorozatgyíkosával állunk szemben. A srác szerintem nagyon gyenge és abszolút nem félelmetes. Nem is értem mit akartak vele kezdeni. Azért ezen sok múlik. Aztán meg ugye az utánozhatatlan zsarupáros. A jó gyerek, rossz gyerek sem igazán nyerte el a tetszésemet. Statham még a reszelős bár egy kicsit erőltetett  hangján még elmegy, de a másik pasitól kirázott a hideg annyira semmilyen volt. Ja, hogy ez volt a szerepe?

Aztán meg ott van a film forgatókönyve, amit akár egy hetedik osztályos gyerek is össze tudott volna ollózni valamely korábbi sorozat gyilkos témájú filmekből. Egyszerű, mint egy szög. Ami még nem is lenne probléma, ha a kivitelezés legalább jó volna. De nem az. Amúgy szerintem unalmas is. Majdnem belealudtam a thrillerbe. Akciójelenet nem sok van benne. Többnyire csak azt mutatják, hogyan veri le Statham az utca embereit, aztán meg a nagy semmi.

Azért nem akarom a sárga földig lehordani a filmet, mert hiszen voltak benne olyan beszólások melyek azért mosolyt csaltak az arcomra és kivételesen nem kínomban, hanem azért mert tetszettek, de ez viszont kevés ahhoz, hogy élvezzem is a filmet. És még egy érdekesség, ami talán plusz pontot jelenthet a férfinézőknek, hogy a rendőrőrsön szinte kivétel nélkül jó csajok dolgoznak. Ellenben szex jelenetre egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna benne, amit talán kiverte volna az álmosságot a szememből.

Szóval Statham még részben ok, de a többiekkel nem vagyok megelégedve, de ez szerintem nem kimondottan csak az ő hibájuk és akkor megvédem őket. Aidan Gillen (12 menet) nem jó. Paddy Considine (A remény bajnoka) tényleg langyos, mint a szerepe. David Morrissey (A másik Boleyn lány) semmi. A hölgy „főszereplő” Zawe Ashton (St Trinian’s 2) szerepe szintén nem emlékezetes.

Elliott Lester (Love Is The Drog) második filmje szerintem nem ütötte meg azt a mércét, ami miatt arra lenne hivatott, hogy jó kis thrillerré váljon, amin akár egy percet is lehetne izgulni. Minden elemében láttunk már sokkal jobb sorozatgyilkos témájú filmet. Egy csepp rettegés sincs a filmben. Ez a film nekem jött át. Egy érdekesség még mindenképpen megemlítendő, hogy a filmet Ken Bruen regényéből a forgatókönyvet Nathan Parker készítette el, aki pl.-ul korábban a Hold (Moon) című filmet tette le az asztalra Duncan Jonas-al közösen. Valljuk be. Azért az nagyságrendekkel jobbra sikerült, mint eme alkotás.

A Statham rajongókon kívül azoknak ajánlom, aki annyira unatkoznak már, hogy szinte teljesen mindegy mit néznek, csak bámuljál a tévét céltalan.

50%

”You Can’t Always Get What You Want” – szól a Stones slágere a film végén és ettől a számtól még jobban éreztem magam.  Az internet világáról idén nem ez volt az első film, ami nagyon tetszett és jó tudni, hogy nem csak Zuckerberg röhög rajtunk, hogy mennyi lóvét tud leszedni rólunk, pedig erről a srácról még soha életemben nem hallottam. 

A filmben Jack Harris (Luke Wilson) életét követhetjük végig, miként szállt be az internetes pornóiparba és hogyan emelte a fellegekbe a Wayne Beering (Giovanni Ribisi) és Buck Dolby (Gabriel Macht) által kitalált fizetős pornósite-ot, a 24/7payment.com-ot. Ez a site volt az első és az egyik legnagyobb fizetős pornóoldal. Jack volt az, aki a két idióta tulajnak az üzleti ügyét egyengette az orosz maffiával, az FBI-jal, az ügyvédekkel és a csajokkal, miközben pedig saját magával küszködik, mint rendes családapa, hogy valójában mi is jó neki.

Mivel valódiságát nem tudom megkérdőjelezni ennek az ”true” sztorinak, azért gondolom nem csak nekem jött át az, hogy a készítőknek nagyjából sikerült érzékeltetni ennek a dollármilliókat hozó ötletnek a megálmodását, elkészítését, és az amúgy nem egyszerű üzemeltetését. A maffiával való kapcsolatát pedig csak sejthetjük így volt, mert kizártnak tartanám, hogy lehetett volna beszélni róla. Ennek a klassz  ”történelmi” filmnek nagyon eltalálták a hangulatát és ennek köszönheti igazán a film, hogy teljesen nézhető a hibái ellenére. Csak néhány esetben ült le, de ezeken a pontokon is tovább lehetett lépni. A krimi szálon pedig még izgulni is lehetett.  Hála az égnek igazából ez is azon filmek közé tartozik, ami nem akar egyáltalán többnek látszani, mint aminek készült, csak egyszerűen szórakoztat.   

Ez volt az a film, amin annyi feliratot olvastam, hogy egy kisebb méretű novella biztos kijött volna belőle. A narráció szinte végig követte a filmet, majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm vígjátéknak öltöztetve, ez lehet, valakinek nem tetszik, mivel folyamatos olvasást igényel és addig bizony a látnivaló kevesebb, és azért van itt mit  nézni amikor megjelennek a hölgyek. A filmben lévő zenék külön említést érdemelnek. Hihetetlen jó zenei anyagot válogattak össze, amire szinte végig jár a lábunk: The Rolling Stones, OMC, Moby, Outcast, 2Pac és még sorolhatnám, ha felismerném őket.

Egyszerűen klassz, nézhető film, kár, hogy eddig kihagytam. Az FBI szál egy kicsit furcsa, és hihetetlen számomra, de törődjünk bele, biztos így volt. Pornó, mint a terroristák likvidálásának legnagyszerűbb ellenszere. Amúgy van az alkotásban minden, amit szeretünk ezekben a filmekben: csajok, szex, drog, luxus, bűnözés, gyilkosság...stb.  Nem is kell más egy kikapcsolódáshoz. Örülök, hogy megismertem ezt az embert. Nagy reklám a film körül nincs, és ezért szerintem nem is lesz sikeres, bár kitudja. Ezért ha nem botlunk bele, biztos simán elmegyünk mellette.   

A szereplők remekül lettek összeválogatva, nekem mindenki tetszett, bár nem vagyok annyira Luke Wilson párti, annak ellenére sem, hogy az  Itt járt Henry Pool elborult filmje szerintem nagyon jó volt. Itt is azt gondoltam róla, hogy olyan egyarcú, de mondom, nem zavart. A két drogos ”zsenit” alakító Giovanni Ribisi (Avatar, Rayn közlegény, Brókerarcok) már könnyebb eset, hiszen hatalmasat alakít a párjával Gabriel Macht-al (Szerelem és más drogok) együtt.  James Caan visszataszító szerepében elég gusztustalan, de jó. Laura Ramsey-t (Micsoda srác ez a lány) pedig mutathatták volna lengébben is, ha már egyszer elcsábította a ”tisztességes” családapát.  

George Gallo (Mester és tanítvány, Anyám új pasija) közel 20 éves rendezői munkássága alatt mindösszesen 6 filmet készített eddig, inkább említésre érdemel írói pályafutása, hiszen neki köszönhetjük az Éjszakai rohanást, vagy például a Bad Boys I-II megírását. Ebben a filmben is találhatunk hibákat, - amiket most nincs kedvem felsorolni, - amit a forgatókönyvírónak köszönhetünk, de inkább ne vegyük észre, hanem élvezzük a filmet, mert szerintem megéri.  

Ajánlhatom szinte mindenkinek, aki egy könnyű kikapcsolódásra vágyik, hiszen ez egy teljesen fogyasztható, gondolkodásmentes, nagyszerű zenékkel megtámogatott hétköznap estékre tökéletes szórakozást nyújtó film.

75%

Északról érkezett filmek egyre jobban bejönnek. A mostanában látottakban mindig találtam valami érdekeset, izgalmasat, ami a tv elé szegezett. Az alábbi norvég filmet mindenképpen érdemes volt megnéznem, hiszen egy nem mindennapi megtörtént eseményt mutat be.     

Norvégia leghíresebb rablását 2004. áprilisában 11 talpig kommandósnak öltözött férfi követte el. Tervük szerint kirabolják fényes nappal a Stavangeri NOKAS-t (Norvég Pénzelosztó Központ).  Az egész rablást, ami mindösszesen 8 percig tartott, a szemtanúk és a túlélők beszámolói alapján szinte teljesen pontosan rekonstruálták…….

Remek volt. A második gondolatom pedig, hogy ebben a filmben bizony senki sem volt profi, sem a rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán, sem az elkövetők. Minden olyan eddig látott bankrablást igazából fejre állít, amit eddig láttam filmen. Semmiféle műsallang, szép lányok, macsó kiszínezett párbeszédek, semmi, ami beleférne egy amerikai változatba. Nincs benne sírás – rívás, drámázás, semmi olyan, ami kizökkentene abból a mereven figyelő állapotból, amiben néztem. Ez egy teljesen lecsupaszított film, közel majdnem a dokumentumfilm kategóriájához.

Azt nem kérdőjelezem meg, hogy maga a tervezési fázis hosszú időt vehetett igénybe, de ugye a terv mindig akkor dől be, mikor a legjobban szeretnénk elkerülni. Na, ebben a filmben ezt mutatják be. Végül is semmiféle poént nem szeretnék lelőni, bár egy kis google használat után hamar elérhető lenne az eredmény kiderítése, de annyit azért megemlítek, hogy ha minden flottul megy, bizony világraszóló dolgot vittek volna véghez a rablók. Így is elég komoly dolog volt ez, hiszen közel 10 millió dollár értékű norvég koronáról van szó. Persze ez nem azt jelenti, hogy azonosultam volna a cselekedetükkel, de volt olyan rész még az elején, ahol tényleg szurkoltam az ”ellenségnek”, mert már nem bírtam elviselni ”bénázásukat”. (pl. az ablakbetörésnél)  A végén természetes átpártoltam a másik oldalra. A film utolsó harmadában szétlőnek szinte mindent, hála az égnek senki nem John Wayne.  Itt jegyezném meg, hogy a norvég rendőrségtől baromság lett volna többet várni, hiszen fényévente történik náluk hasonló eset, annak ellenére is, hogy tudtak az akcióról. A rablók igen komoly arzenállal rendelkeztek, mint pl. AKS-47, AG3, H&K MP5A, stb.

A színészek tényleg olyanok voltak, mintha szemtanuk lettek volna. A rendőrök, a rablók, mind embereknek és nem hősöknek tűntek. Nem voltak profik, de így hitelesebbnek tűntek. A karakterekről egyáltalán nem tudunk meg semmit, de valahogy ezzel sem akartak untatni minket. Nem hiányoltam egyáltalán.  (Megnézve a szereplők eddigi pályafutását, lehet, hogy tényleg nem is azok?)

Végtelenül tetszett a film rendezése, no nem a kézi kamera használta, mert azzal továbbra sem vagyok kibékülve, hanem a történések áthidalásának és egymásba fonódásának bemutatása. Szerintem ebben az esetben zseniális húzás volt, hiszem maga a rablás nem tartott 8 percnél tovább, de itt ebben a filmben azért kitett vagy egy órát, cseppet sem unalmas módon. Ezt úgy érték el, hogy rengeteg szemszögből mutatták az eseményeket. A filmnek végig van egy feszültsége, ami többnyire az egész film végéig kitart.  Sajnos a végén azért hiányérzetem maradt, mert nem elégedtem meg csak a kiírt megtörtént dolgokkal, nem kellett volna sok, de néhány percet bizony hozzáforgattam volna.  Aztán voltak még kérdések a fejemben, amikre vártam volna választ, de nem kaptam.   

Erik Skjoldbjaerg rendezőről találtam egy érdekességet. 1997-ben írta és rendezte az Álmatlanság című filmet, amiből készült egy feldolgozás, nem más rendezővel, mint Christopher Nolan-al. Őt meg ugye nem kell bemutatni.  

Ajánlhatom hétköznapokra mindenkinek, akinek van 80 perce lefekvés előtt, mert nem fog benne csalódni, aztán hétvégére mehet egy nagyobb durranás. Kicsit hajaz amúgy a 44 perc című amerikai filmre, amiben szintén nehézfegyverekkel mentek a bankba vásárolni.

75% 

Nehéz mit mondani egy olyan film után, aminek a mondanivalója az ember csontjaiba velejéig belehatol. Ilyen megrázó dokumentumfilmet nagyon régen láttam. Sajnos voltam olyan hülye, hogy eddig kihagytam. Nem véletlenül kapott számtalan elismerést, díjat, és talán még nem késő felhívni a figyelmet erre az igenis félelmetesen nagy problémára.  

A film címében rejlő hely nem más, mint a japán Taiji faluban található öböl, ami arról hírhedt, hogy minden szeptemberben a bálnavadászok ide terelik be a delfineket és tömegesen mészárolják le őket a húsukért. Esetleg néhány ”szerencsésebb” példány delfináriumba kerül, hogy ott szórakoztassa az erre éhes nagyérdemű közönséget.  Az hagyján, hogy az a több ezer szerencsétlen elpusztult példány még az életében delfinként éldegélt a vízben, de mire a boltokba kerül, bálnahúsként szolgálják fel simán átverve az embereket, annak ellenére, hogy a hús igen nagy mennyiségű higanyt tartalmaz!

Rick O’ Barry ifjúkorában delfintrénerként dolgozott Flipper, a sztárdelfin mellett, elmondása szerint rengeteg pénzt keresve, azonban mikor a karjaiban öngyilkos lett szeretett delfinje (van olyan képessége, hogy szándékosan nem vesz levegőt), megfogadta, hogy élete végéig küzdeni fog a befogásuk ellen. Elmondása szerint az állatvilág egyik legnagyobb átverése a delfinek mosolya! Az örök mosoly a szájukon rengeteg bánatot takar. Ezek az állatok is ugyanolyan érzékeny lények a hihetetlen intelligenciájuk mellett, mint az emberek. Szabadnak születtek. Azonban a nagyobb amerikai aqua-parkokban ezek a delfin-showk milliárdos üzleteket hoznak a tulajdonosoknak, és amíg pénz van belőle, mindig is lesznek ilyen parkok.  Egy delfin ára elérheti a 150 ezer dolláros értéket is.   

Rick volt a film egyik készítője, aki a saját és társai életét is kockáztatva vette fel mindenféle tikos eszközökkel, hő-és víz alatti kamerákkal és lehallgatókkal, mini léghajóra szerelt fényképezőkkel, hogyan öldösnek le több ezer állatot a helyi hülyék. Számára már az öböl megközelítése is nehézségekbe ütközött, különféle trükkökkel, álcákkal tudta megközelíteni ezt az helységet, mivel az évek során már annyiszor járt ebben a kis faluban, hogy a halászok és a rendőrök már messziről kiszúrták.  Az egész hely nemzeti parknak van feltüntetve a térképen, azonban szigorúan tilos tartózkodni a megjelölt helyeken, nemhogy még lekamerázni ezt a pusztítást. Ami nem áll másból, minthogy egy egész flottányi hajó zajt keltve tereli az állatokat ebbe a szűk öbölbe, ahol a kiválogatás utáni másnap reggel elkezdődik a mészárszék tűzpirosra festve az egész tengert.

A brutális öldösésen túl iszonyú felháborító volt látni, hogy bizonyítottan magas higanytartalmú húsokat adnak el embereknek, még akkor is, ha az országukon belül történik mindez, de amikor már iskolás gyereknek a kötelező menzán is az volt a menü, hát nem biztos, hogy talál rá az ember szavakat. A delfinhús hozzávetőlegesen a megengedettnél 5000-szer több higanyt tartalmaz! És mindenki statisztál hozzá, mindenki természetesnek veszi ezt az egész borzalmat, dolgozzon az halászként vagy élelmiszerellenőrként.

Sajnos vicc az egészben, hogy a Japán kormány arra hivatkozik, hogy náluk mások a kultúrák és semmilyen törvénytelenséget nem követnek el. Erre azért már kinyílik a bicska az ember zsebében. Én ezekre a halászokra vadásznék szívesen. A felvett dokumentumfilm bemutatását mégsem engedélyezték, egészen addig, amíg már akkora nemzetközi nyomás nehezedett rájuk, hogy kénytelenek voltak egy cenzúrázott változatot levetíteni.

A filmet a National Geographic volt fényképésze Louie Psihoyos rendezte búvárok segítségét felhasználva. Egy igazán páratlan drámát alkotott, aminek a megnézése után az ember sokadszor is elgondolkodik azon, hogy valójában az élővilágunk megsemmisítésével saját sírunkat ássuk meg. Komolyan több film megirigyelhetné azokat az izgalmas akciókat, amin keresztülmentek nem kímélve magukat a stáb tagjai.    

Dokumentumfilmek kedvelőinek, állatokat szerető embereknek amennyiben lehetősége adódik a megnézésére, semmi esetre se hagyják ki, mert bármennyire is szörnyen sajnálatos dolgok vannak benne, ezt látni kell. Vetíttetném iskolában is, és minden olyan helyen, ahol lehet még tanulni belőle.

90%

ver.1.

Piszkosul régen láttam már ilyen filmet, ami ennyire bejött volna. Látszik régen gondolkodtam, mert az odafigyeléstől a végére egészen kellemesen megfájdult a fejem. Még soha nem volt részem belga nemzetiségű film megnézésében, de mostani film után felkutatom a rendező korábbi filmjeit is. Úgy gondolom, így kell egy jó kis misztikus krimit készíteni.

Öt jóbarát elhatározza, hogy kibérel egy tetőtéri padlásszobát, (Loftot) arra az esetre, ha nem a feleségükkel szeretnének kávézgatni rájuk szakadt szabadidejükben. Tökéletes játszóterük azonban egy nap összeomlik, mikor az ágyhoz bilincselve vérbe ázva ismeretlen nő holtestére bukkannak. A srácok egymásra mutogatva próbálja kideríteni, hogy melyiküknek lehet köze a gyilkossághoz, hiszen a szobához csak öt kulcs készült. Egyre sötétebb titkokra derül fény, és világosabbá válik, hogy nem mindenki az, aminek látszik………..

Jaj, de titokzatos. Őszintén megmondom tényleg nagyon régen gondolkoztam filmen ennyit. Szinte minden egyes jelenetben, mondatban volt valami, amire figyelni kellett, ami összezavart és ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy mi lesz a filmnek a vége, mivel folyamatosan változik percről – percre a fejünkben a tettes személye. Ez a két óra úgy elrepült, hogy el sem hittem. Mind az öt személyiséget így kitalálni és belegyúrni egy filmbe, hogy az ne legyen sok, minden elismerést megérdemel, és ehhez még hozzávesszük, hogy nem csak a főszereplők vannak jelen, hanem a hozzájuk tartozó feleségek és a szeretőik is, kiknek szintén önálló jellemet, szerepet kreáltak a filmben, ez így együtt nagyon jó. Olyan mesélés van végig a filmben, amit ritkán lehet látni filmen. Szinte saját magunk nyomozunk és próbáljuk összerakni a rendőrök helyett a szálakat. Nem tudom másképpen ezt megfogalmazni, igazi agyrobbanás. A filmben tökéletes időérzékkel megoldott két szálon futó esemény zajlik, az egyik a jelen (mint mindig) a másik pedig a szokásos visszaemlékezések.

Igazából nem szeretnék a filmről többet elárulni, mert biztos, hogy veszítene az értékéből. Maximális diszkréciót fogadjon meg az, aki már látta.  Megemlíteném, hogy kapunk ebben a filmben is egy jó adag társadalomkritikát, hogy az emberek a jó dolgukban, már nem tudnak mihez kezdeni magukkal és csak az nem csalja meg a másikat, aki nem akarja. 

A szerepek eljátszására igazán remek színészeket válogattak össze. A forgatókönyvnek hála nehéz különbséget tenni közöttük, szinte nem is lehet, mindenki kifogástalanul játszott, de ha valakit kiemelnék az talán Filip Peeterst lenne. 

Erik Van Looy (Az Alzheimer ügy) rendező és Bart De Pauw forgatókönyvíró egy majdnem tökéletes európai "feelinges" misztikus thrillert készített. Talán a végét éreztem egy kicsit soknak, de igazából azzal sincs semmi baj. Minden nagyon a helyén van: a helyszínek, az operatőri munka, a vágások, a színészek, minden.  A kaszinós rész külön emlékezetes marad számomra, az egész jelenetet brutál jól készítették el. Csoda, hogy ez a filmet még nem fedezték fel a kinti nagy ötletgyárosok, hogy kéne egy állat kis feldolgozást készíteni belőle, öt nagy sztárral, mert szerintem előbb utóbb odajut az biztos.

Ajánlhatom mindenkinek, aki szeretne végre gondolkodni már egy filmen, összerakni a kirakós szálakat, együtt nyomozni a szereplőkkel és élvezni a végeredményt.  Igazából csak egy dolgot lehet majd sajnálni, hogy elcseszett kevés ember fog élni azzal a lehetőséggel, hogy megnézze.  

80%

ver.2.