Ha Vágó István korábbi műsorában egymillió forintért tették volna fel azt a kérdést, hogy ki az ember legjobb barátja, biztos, hogy sok ember milliomos lett volna. A választ mindenki tudja, de aki még nem találkozott ezzel a megfejtéssel, segítek neki: a kutya. És ha ez a kutya nem csak egy ember barátja, hanem a környezetében szinte mindenkinek, akkor viszont film készül belőle a kenguruk földjéről.

A film arról a legendás északnyugat ausztrál Dampier-bányatelephez tartozó Vörös Kutyáról szól, akit 1970 – 1980 között ebben a kis kolóniában szinte mindenki magáénak tekintett, de igazán mégsem tartozott senkihez. „Red Dog” a vörös kutya egy napon azonban gazdát választott magának John Grant (Josh Lucas) személyében és attól a pillanattól kezdve egészen egy véletlen balesetig együtt is maradnak. Mikor elveszítik egymást, a kutyus elindul földön, vízen, levegőben, hogy körbeutazza fél Ausztráliát, gazdáját megkeresni……

Teljesen klassz kis karácsonyi film volt, annak ellenére is, hogy egyáltalán nem téli hóesésben játszódik, hanem a képernyőt is leégető perzselő napon. Karácsonyi filmnek a kellemes hangulata miatt nevezném csak, hiszen egészen jól feltöltött még a tv-n keresztül is elegendő proteinnel, amivel talán kihúzom nyárig. Akkora hatással azonban nem volt rám, mint mondjuk a Marley és Én c. film (mivel a kertemben rohangál egy Labrador) vagy a Hatciko, de teljesen rendben volt. Kikapcsolt, örültem neki, élveztem nézni. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy mi mindenre képes egy négylábú családtag. Sajnos ezeknek a filmeknek már előre tudjuk a végét és ezért a könnycsatornánk megindulásához lehet a papírzsepiket bekészíteni.

Magát a történetet a telephez tartozó kocsma visszaemlékezéseiből tudjuk meg, mikor a helyiek egy idegennek elkezdenek mesélni egy különleges kutya életéről, ami legendává vált, hiszen ez a kutyus ebben a brutálisan durva környezetben közelebb hozta az emberek egymáshoz.  Egy remek film a kutya és az ember barátságáról és még annál is többről.  Tökéletes családi szórakozás ahol a kutya nem beszél, nem énekel, nem táncol, nem csinál semmi olyan gagyi dolgot, amit alapból az ebünk nem tenne, nem egy tipikus szobakutya. Itt a kutya okos, szerethető állat, aki megnevettet, megsirattat, és befészkeli magát a szívünkbe. Akinek van négylábú barátja tudja, miről beszélek. A filmben a karakterek érdekesek, van egy-két furcsa figura, de különösen nem kerülnek előtérbe, a főszereplőnk végig marad Red Dog. Van romantikus szál is, ami teljesen jól elmegy, és ráadásul felfedeztem Rachael Taylort is, aki viszont totál hasonlít az ifjúkori Nicole Kidmanra.  A szomorú érzelmesebb pillanatokat feledtetik a viccesebb jelenetek, mint például az olasz bányász és az ápolónő közötti románc és hasonlók, de ahogy közeledünk a vége felé, tudjuk már hogy nem fogunk nevetni, hiszen szinte minden „állatos” filmnek a természet adta törvényekhez kell igazodnia.

A filmnek tényleg klassz hangulata van, amihez igazán hozzájárul a tuti soundtrack a tökéletes 70-s évekbeli „feelgood” rockzenéjével. (Bizony sok esetben nem érdekelt senki és feltekertem a hangerőt megfelelő nagyságra). Érdekességképpen utánanéztem a kutyus fajtájának, Cattle dog magyarul ausztrál pásztorkutya sok híresség kedvence (pl. Owen Wilson, Matthew McConaughey) és előszeretettel alkalmazzák őket filmekben. (Mad Max). Ausztráliában a kutyussal kapcsolatban nem csak ez az egy legenda létezik, de talán ez a leghíresebb.

Szintén nem ez az a film ahol a négylábú főszereplőnk mellett a többiek annyira előtérbe kerülnének, de ezt ne is várjuk senkitől sem egy ilyen sztorinál. Josh Lucas (Poseidon) és Rachael Taylor (Transformers) mindketten szerethető figurák, de igazán semmi több, a film iránti szimpátiám őket is magába szippantotta, velük együtt élveztem az egészet. A filmben a többiek mellékszereplők, mint szinte mindenki, de legalább nem éreztem azt, hogy nem illenének a filmbe. A kutya eredeti neve Koko, kezdetben őszintén bevallom, nem volt számomra szimpatikus, de a film alatt eléggé megszerettem ahhoz, hogy sajnálni tudjam gazdája reménytelen keresésében.

Kriv Stenders (Boxing Day) rendező elkészítette azt a filmet Ausztráliának, mint amit korábban például az amerikaiaknak Lassie vagy akár a japánoknak Hachiko jelentett. Fényképezése kiváló, Ausztráliának olyan táját mutatja be, amit ritkán látunk filmen. Ezek a vörös sziklás tájak minden képzeletet felülmúlnak. Kemény dolog lehet ilyen helyen dolgozni, ahol egy tojás 2 perc alatt megsül tűz nélkül is a földön. Ez a film tényleg könnyed családi kikapcsolódás téli időszakra, mind a sztoriját, mind az egész hangulatát tekintve. Jó volt nézni, feldobott egy ideig és örülök, hogy láttam.

Mindenkinek ajánlom, hiszen egy kellemes film, azonban azoknak különösen, akik szeretnek kicsit elmerengeni azon, hogy mi mindenre képesek értünk ezek a négylábú fülesek, mert csodálatos lények az biztos és megérdemlik, hogy előtérbe kerüljenek.

70%

Mai nap folyamán megnézett harmadik filmem minden tekintetben elvitte nálam az egyik leghatásosabb idei film képzeletbeli díját. Nem gondoltam volna, hogy idén még befut olyan alkotás az álomgyárból, melynek megnézése után nehéz szavakat találni. Persze ezek azért erős megnyilvánulások részemről, de akkor is így gondolom. Félelmetesen jó volt bármekkora mese is.

Paddy Conlon (Nick Nolte) egykori alkoholista bokszedző kisebbik fia Tommy (Tom Hardy) hazatér Irakból, és megkéri apját, segítsen felkészülnie az 5 millió dolláros pénzdíjazású ketrecharcra. Tommy testvére Brendan (Joel Edgerton) egykoron szintén harcos volt, jelenleg középiskolai fizikatanár. A testvérek a kapcsolatot megszakították egymással, mikor szüleik elváltak. Tommy az édesanyjához került, Brendan pedig elköltözött otthonról. Mikor Brendan gyerekének szívműtétje után a család kasszája kiürült és a házukat végrehajtók elvennék, egyetlen lehetősége maradt, beállni újra a ringbe és elhozni a főnyereményt. A két testvér útja keresztezi egymást……..

Az utolsó fél órát egybeugrott gyomorral néztem végig, annyira izgultam. Könnyem nem fojt ki, de kevés kellett volna hozzá. Ilyen piszok jó drámai sportfilmet elvétve készítenek. Most mondhatnám, hogy évente, ha a The Fighter-re gondolok, de nem nagyon emlékszem rá, előtte mikor volt erre példa. Természetesen van különbség a két film között, ha már egymáshoz hasonlítom őket, de egy biztos, a szereplők ebben a filmben is szinte tökéletesen játszanak.

A történet az elején két szálon fut, melyben megpróbálják felvázolni a testvérek különböző életútjait, a család szétszakadásától egészen a jelen pillanatáig. Addig, míg a szálakat össze nem kapcsolják, megtudhatjuk miért is haragszanak egymásra és miért gyűlölik apjukat. A történetükről nem szeretnék írni, mindenki ismerje meg maga. A lényeg, hogy egyik fiúnak sem volt könnyű a válás utáni időszak és ez miatt mindenki eltávolodott a másiktól. A film kétharmada tulajdonképpen el is megy embereink lelkizésével, és csak néha kapunk egy-két perces „bunyós” részt. Mégis úgy gondolom, hogy ezek a részek a film erősségei. Hála az égnek tökéletesen egyensúlyban van a verekedős keményebb jelenetekkel. Egyáltalán nem éreztem egyiket sem soknak, vagy kevésnek. Az utolsó harmadában jönnek a komolyabb ütközetek, mind a család tagjai között, mind pedig a ringben. A verekedős jelenetek brutálisak, kemények és intenzívek. Aki ebben a műfajban jártas biztos talál hibát, de én nem véltem felfedezni. Igazán nyers csonttörő küzdelmeket láthatunk. A legutolsó jelenet lehet sok emberben csalódást kelt majd, de nekem ezzel sem volt problémám.

Közel 140 perces játékidő ellenére egy percet sem unatkoztam. Végig fenntartotta a lelkesedésemet, élveztem a filmet leizzadt tenyérrel. Állandóan a film befejezésére koncentráltam, hogy vajon hogyan tudják megoldani. Kombináltam különféle variációkat, de konkrétan nekem nem sikerült rájönnöm a végére.  Olvastam máshol, hogy pont ez volt a baj, hogy túl kiszámítható volt, hát azoknak gratulálok. A másik remek dolog, amiért tényleg jár a plusz pont, az pedig a remek szereplőválasztás, hiszen mindhárom főszereplő brutálisan jól játszik.

Tom Hardy egy dühös állat ki letépte láncát. Már a Bronson c. filmben sem volt kicsi, de most a nyaka akkora lett már, hogy keresztben tudna aratni rajta egy kombájn. Kigyúrva, tetoválással a karján félelmetesen néz ki. Ha így halad egyszer talán a legeslegújabb James Bond film főszerepét is megkapja, ha Fleming főszereplőjének karakterfejlődését figyelembe vesszünk. Mikor betör a ketrecbe, a düh egyszerűen kirobban belőle. Hatalmasat alakított. Nagy karrier előtt áll. Joel Edgerton (Animal Kingdom) épphogy egy hangyányit marad el mögötte kettős szerepében. Nagyszerűen és hihetően játszotta el mind az apaszerepét és mind a ketrecben fellépő harcost. Alakítása szívbemarkolóan hatásos. Viszont Nick Nolte az, aki szinte mindent visz. Tökéletes a volt alkoholistát megformáló szerepében, aki szembe mert nézni múltjával. Már az elején látni lehet, hogy ez bizony emlékezetes alkotása marad és nem is csalódtam benne.

Gavin O’ Connor a Csoda a jégen c. filmje után, ha nem is csodát tett, de felejthetetlen filmélménnyel gazdagított. Csoda az is mondjuk, hogy a film végére nem írták ki, hogy megtörtént eseményeken alapul, mert ezt azért nehéz lett volna elhinni. Igazából egy jól megírt szórakoztató Hollywoodi mesefilm, amiben brutálisan jó színészek teszik az aprólékosan megtervezett dolgukat. A rendezése kiváló, operatőri munka szintén. Élveztem, hogy a kamera előtt szinte mindig volt valami. Zenéje speciel csak a végén fogott meg, de valószínűleg csak azért, mert annyira koncentráltam a filmre. Nem azt mondom, hogy a film tökéletes, mert ha akarok, találok fölösleg dolgokat, mint pl. az iraki szálak, és a sulis dolgok az igazgatóval, és volt már hasonló sztori is a történelemben, de ez nekem az utóbbi időszak egyik legszórakoztatóbb filmje. Lehet hasonlítani a The Fighterhez, de felesleges, annak is megvannak az erényei és ennek is. Speciel ez nekem jobban tetszett.  

Film gyakorlatilag a megbocsátásról szól, viszont aki sportolt valaha is, az tudja mi az a küzdelem, amit a film megmutat. Több mint 30 éve játszom csapatban és bizony emlékszem olyan "csatákra", mikor a felállított feladat nem csak a győzelmet jelentette, hanem annál sokkal fontosabb dolgokat. Mindent egy lapra feltéve beledögölve elérni a célt, elmondhatatlanul felemelő érzés. És ez nemcsak a sportra igaz, hanem a való életre is. Rengeteg esetben bizony nehéz talpra állni, de ha meg sem próbáljuk, közhely, de sosem fog sikerülni. Lehet, ezért is áll közel hozzám ez a film.

Ajánlom ezt a filmet szinte mindenkinek.

90% 

Vasárnap délutáni szomorú téli időben egészen kellemes volt nézni más földrajzi fekvésű, melegséget sugárzó képeket. Kellemes bambulni Kolumbia naptól ragyogó fővárosát, miközben kinézve a teraszról minden rideg és szürke.   

Az alig tíz éves Cataleya (Zoe Saldana) szüleit a szeme előtt gyilkolják le a helyi drogbáró emberei Bogotában. Kis szerencsével a kislánynak sikerül eljutnia Amerikába. Nagybátyja 15 év alatt profi bérgyilkost nevel belőle, akit a 22. gyilkosság után sem tudnak a rá vadászó emberek elkapni. Azonban Cataleya sosem felejtette el szülei gyilkosát...........  

A film szép színes volt. Ennyi a véleményem. A helyszínek és a HD tv nyújtotta gyönyörű élénk színes képek voltak azok, amik számomra az egész alkotásból megmaradtak. A Kolumbiai helyszínek félelmetesen szépen néztek ki tű élesen. Ja, hogy ez nem egy Natioal Geographic természetfilm volt? Sebaj.

Sajnos akciófilmnek is harmatgyenge, de úgy alapban szerintem mindennek. Voltak benne reménykeltő jelenetek, de többnyire a varázslatos színei ellenére is marad minden szürke. A forgatókönyvet kivételesen nem bántom, mert teljesen felesleges a bosszúfilmek szögegyszerű vonalát elemezni. Aki leül elé totálisan tudja, hogy mire számíthat. Valakit megbántanak és az illető amint tud, sérelmeit megtorolja mindig kicsit durvábban. Ennyi. A készítők megpróbáltak mindent bevetni, lőttek, bunyóztak és romboltak benne szépen, de egyre nem figyeltek igazán, ami nálam abszolút nem jött be és az pedig maga a főszereplő kiválasztása. Ezt a kis törékeny amazont egyszerűen nem tudom elképzelni ebben a szerepben. 40 kilójával ugyanolyan hiteltelen volt, mint a Hanna c. filmben Saorise Ronan. Vagy talán teljesen felesleges csodálkoznom azon, egy nádszálvékony asszonyka hogyan bír el két géppisztolyt is egyszerre? És persze ez csak egy dolog a sok közül. A másik - ami engem tulajdonképpen nem zavart -, de nagyon feltűnő volt, hogy egy filmet úgy próbálnak eladni, hogy szinte csak az említett hölgy vetkőzésére épít, azért valljuk be ez nem a Showgirls folytatása. „Macskanőnk” simán elmehetett volna inkább fehérneműreklámba, minthogy ebben a filmben aprította volna az ellenséget.

A filmnek van ritmusa az elején, ami sajnos elég hamar megtörik, mert ha ezt végig tudnák tartani, még hibái ellenére is egész kellemesre sikeredhetett volna. Egy-két jelenet már a fantasztikum határát súrolja. Olyan dolgokat láthatunk (nem állok neki felsorolni), ami után csak azt a kérdést lehet feltenni: ”Na, ezt most hogyan?” A film végére teljesen kifogy az ötletekből, nem volt jó a befejezése egyáltalán. Találunk a filmben egy teljesen felesleges időhúzó romantikus szálat, ami a történet szempontjából nem oszt és nem szoroz, de ha a filmben van egy jó csaj, legyen már egy jó pasi is. Szereplőinkről azonban ezekben a jelenetekben sem tudunk meg semmit. Az akciójelenetek némelyike egész klassz kis mosolyt csalt az arcomra, de mivel ez nem vígjátéknak készült, ezért ezt sem lehet dicséretnek venni. Az utolsó verekedős résznél a bunyó felgyorsítva kifejezetten gáznak tűnt. A rosszarcú bűnözők egyáltalán nem keltetettek semmiféle félelmet. Szerintem ennyi elég a negatív dolgokból, mert ha totál kikapcsoljuk magunkat és nem nézünk semmi után értetlenül, még másképp is hozzá lehetne állni….    

Zoe Saldana (Avatar) színésznői kvalitásait kilátszó mellbimbói sem tudják emelni. Egy érzelmesebb jelenettől eltekintve semmi olyat nem nyújtott, ami bármilyen szempontból is hiteles lett volna. Szerepe totálisan egysíkú, érzelemmentes, és meg merem kockáztatni, hogy még nem is szerethető. Szerintem sokkal jobb nő, mint színész, és akkor ezzel a megállapítással nem kápráztattam el senkit.  Michael Vartan (Anyád napja), Lennie James (Blöff) csupán csak karakterei a filmnek. A többiekről sem tudok semmi dicsérőt mondani, csak kitöltik az idejüket.  

Olivier Megaton (A szállító 3) filmje egyszerűen nem jó, de nem mondom rossznak sem, mert ennél lényegesen rosszabb filmeket is láttam már. Csak a forgatókönyv hibáit félretéve sem tudom azt mondani, hogy tetszett volna. A főszereplőnk tényleg jól néz ki, de más semmi. Viszont lehetne azon vitatkozni, ki lenne erre a szerepre jó? Az akciójelenetek némelyike kínos, valamelyik pedig teljesen elmegy. A tájakért meg nem kell megnéznünk. Röviden és tömören ennyi. Azt azért itt megjegyzem, előbb-utóbb már az is unalmas lesz és szerintem nem lesz jövedelmező, ha szinte átlátszó súlytalan női karaktereket keresnek John Rambonak.  

Azoknak ajánlom, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és nem bánják meg (mint én), ha egy kicsit gyengébb filmet is megnéznek, mondjuk olvasás helyett. Amúgy lehet, teljesen más véleményen lesznek és bejön nekik párductestű főszereplőnk halovány domborítása.

50%

Igazán értékes mondanivalóval rendelkező filmeket az óceánon túlról érkezők között egyre inkább felesleges keresnünk. Az öreg földrészünk műhelyeiben készült filmek lényegesebb kevesebb pénzből is többet adnak, mint Hollywoodi társai és ez a kijelentés lassan már közhellyé válik. Az alábbi "agrárkrimire" teljesen véletlenül akadtam rá és megnézése után kijelenthetem, hogy azon kivételes alkotások közé tartozik, melyek maradandó élményt nyújtottak. 

Jacky Vanmarsenille (Matthias Schoenaerts) gazdálkodóként szarvasmarhatelepen dolgozik nagybátyja üzemében Limburgban. A helyi állatorvos egy jól jövedelmező üzletet ajánl fel neki. A hírhedt „hormon-maffia” vezetőjének Marc Decuypernek (Sam Louwyck) kéne húst szállítania nagy mennyiségben és ezért cserébe különféle hormonanyagokat biztosít számára és az állatoknak is, amitől mesterségesen nagyobb testtömeg-gyarapodást érnek el. Azonban az illegális szarvasmarha kábítószer-kereskedelmet vizsgáló szövetségi nyomozót meggyilkolják. Jacky megszegi az üzletet, ami végett megjelenik a „főnök” embereinek egyike, Diederik (Jeroen Perceval), aki viszont Jacky gyerekkori barátja………….

És még lehetne tovább bonyolítva leírni ezt az amúgy sem egyszerű történetet. Nehéz film, mint főszereplőnk élete. Szerintem ne álljunk neki fáradtam, mivel alapból a flamand és a francia nyelv megpróbáltatásokra késztet és maga a film is nagyon összetett, ami bizony 2 órás odafigyelést igényel. (Legalább is én beleestem ebbe a hibába és az elején kicsit elvesztettem a fonalat.)  

A filmnek nemcsak a története nagyszerű, hanem a szereplőnk karakterfejlődésének ábrázolása is. Vanmarsenille elsőre nagyon unszimpatikus jelenség, egyáltalán nem szerethető, érzéketlen brutális figurának tűnik. Azonban ahogyan haladunk az időben előre és a múltbéli események előkerülnek, szimpátiagörbénk felfelé ível. Visszaemlékezések során, melyeket „flashback” részekkel oldottak meg, láthatjuk Diedrick és Jacky barátságát majd széthullását, mely egy gyerekkori tragédia következménye, ami olyan szörnyű, hogy azonnal kiment az éjszakai álom a szememből. (Nem hiszem, hogy lenne olyan férfinéző, aki a látvány hatására a filmet továbbiakban nem összetett lábbakkal folytatná). Ezekből a részekből tudhatjuk meg azt is, hogy miért szükséges főszereplőnknek a masszív szteroid használat, mitől is válik „Dühöngő bikává” egy jól sikerült injekció után.  Diedrick gyáva természete totálisan ellentéte Jackynek, ami megmutatkozik gyerekkorban „segítő” barátként és felnőttkorban rendőrségi besúgóként.

A film nagyon komor, amihez nagyon passzolnak a sötét tónussal fényképezett jelenetek. A lassított részek, a közeli képek hatásosra, illetve némely esetben bizony sokkolóra sikeredtek. A „discoban” felvett résznél, - ami a film világától teljesen elüt - a zene magával rántotta a lábamat.  A borjú „császáros” születésénél bemutatott képsorok és a feljebb is emlegetett gonosz megalázó jelenet másnap is megelevenedett előttem. Hála az égnek a véres jelenetek száma minimális, inkább csak a képzeletünkre van bízva mi történt, vagy történhetne. Ez alól is lesz kivétel, de erről nem szeretnék írni, élje át mindenki maga. Emlékezetes film, emlékezetes szereplőkkel.

A filmben szinte az összes karakter egyedi figura. Matthias Schoenaerts (Loft) játékára a szinonima szótárból az összes hasonló szó kikeresendő, amit a „megdöbbentő” jelzőre lehetne találni és állítom, nem kevés van. Kivételes tehetség. A mellékszereplők szintén nagyon erős karakterek. Jeroen Perceval (Duts) homoszexuális informátorként bármennyire is ellenszenves számomra el kell fogadnom, hogy nagyon jó. A gyerekszereplőket muszáj megemlítenem, hiszen sokkhatásként ért jelenetük, mikor bemutatják Jacky érzelmi és fizikai traumáját. Talán egy dolog volt feltűnő, de lehet, hogy csak nekem, hogy egyáltalán nem hasonlítottak a gyerekszínészek felnőttkori magukra. Megjegyezném, hogy egy kis rosszindulat is legyen bennem, Joanne Dandoy Lucia szerepében csak azt az emlékezetes képet hagyta meg számomra a könnycseppén kívül, hogy a dekoltázsa a végén kiemelkedő.    

Michael R. Roskam rendező filmjét 1996-ban Belgiumban történt eset ihlette, mely során Karel Van Nippen nevezetű hölgyet, miután csatlakozott az illegális állathormon-ellenes kampányhoz, otthonában feltételezett nemzetközi hormon-maffia tagjai meggyilkoltak. Roskam filmjével nemcsak az elhunyt személyének állít emléket, hanem felhívja a figyelmet világunk egyik mezőgazdasági problémájára is, de mivel ebben (sem) nem vagyok szakértő, nem kívánok állást foglalni. Amúgy rendezése kifogástalan, képi világa zseniális. Forgatókönyvet ő maga írta, ami néha kicsit lelassul, de garantálom a hatásosabb részeknél azonnal hideg víz zúdul az ölünkbe. Szimfonikus zenéje, már amikor egyáltalán szól valami, abszolút belesimul a környezetbe, magával ragad. Nekem ez a film, mint a sorokból is kiderült nagyon bejött és nem véletlenül javasolják a jövő évi Oscar gálára a legjobb idegen nyelvű filmek közé.

A filmet tényleg érdemes megnézni, mert kevés hasonló születik, de különösen ajánlom filmemet minden biofanatikusnak, hadd mondják a film után: ők ugye megmondták!     

80%

Ezzel a filmmel még nyári elmaradásaim egyikét próbáltam pótolni, azt gondolva véletlenül, hogy estére tökéletes választás lesz negatív kritikái ellenére. Na, de azért erre én sem számítottam, hogy ennyire bűn rosszra sikerült.

Conan (Jason Momoa) miután lemészárolják a családját és felgyújtják a faluját, elindul megkeresni a gyilkosokat, hogy bosszút álljon rajtuk. Conan 20 év után számtalan veszélyt túlélve Khalar Zym (Stephen Lang) nyomára akad, aki gonosz hadúrként továbbra is a világ leigázásán fáradozik, miközben egy szuper varázserővel rendelkező maszk darabjait keresi……….

Röviden és velősen ennyi a sztori. Ez a film bűn rossz úgy, ahogy van. Nem Conan volt a barbár, hanem aki engedélyezte a régi "nagyot" újraforgatni. Nem is tudom, hogy hirtelen felindultságomban folytassam-e, vagy hagyjak leülepedni egy napot neki. Még az első 5 perc tetszett is, hiszen régen láttam fantázia filmet és Ron Perlman személye még meg is győzött, hogy talán nézhető lesz. Persze azt tudtam, hogy sok szerepet nem szántak neki, de egészen addig a pillanatig, míg fel nem dobja a talpát egészen tűrhető volt, a szupergyerek ellenére is.

Utána azonban szinte minden elvette a kedvemet az egésztől, kezdve azzal, hogy honnan a fenéből szalajtották ezt a Conan fiút. Azt hogy szépfiú, meg harcos-testű, fogkrémreklám-fogazatú, megértem, de hogy ennyire ne legyen színész, nehezen fogom. Igaz ezek a felsorolt jellemzők legalább arra jók, hogy a férfitársadalom megjelent egyedei mellé majd szép számmal megjelennek a moziban amazonok, akiknek nem csak a kidolgozott felső test látványa okoz majd örömöt, hanem a vértől csöpögő aprításos jelenetek is kéjes vigyort csalnak a szájukra.

Nem kell amúgy csak őt kiemelni, mert a gonosz varázslókisasszonyon kívül - aki csak körömhosszal emelkedett ki a rendkívüli szereposztásból - a többiek is bűn rosszak. Hasonló élményben lenne részem, ha a kereskedelmi csatornákon délután vetített sorozatokban szereplőket kellene néznem. Iszonyú volt, és akkor még az ügyeletes szép kisasszonyt meg sem találtam, hiszen róla is annyira tükröződött az értelem, hogy nehéz volt elhinnem, megtudná-e mutatni, melyik a jobb és a bal keze. Talán ami dicsérendő, az a látványvilág, de a végére mikor összeomlik az Indiana Jones-os jelenetnél a kőfal, már attól is elment a kedvem. Szépek a makettek, messziről, de úgy látszik rajtuk a súlytalanság, mint Conan kardjánál az acélhiány. Néhány szereplőnek annyira tökéletesen szép irigylésre méltó fogsora volt, hogy azonnal alkalmazná szerintem az Aquafresh cég. Azt hiszem ebben az időben nem ez volt a jellemző, de lehet ezért lett a film kategóriája: fantázia.

Ennél a filmnél igazán csak annak tudtam örülni, amikor vége lett. Sajnos még hosszú is volt. Persze ilyenkor fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor minek néztem meg. Amire meg egyszerű válaszolnom, mert gyerekkoromban állati nagy kedvencem volt „Swarci” ebben a kaszabolós szerepben. Igaz ezt el lehet mondani erről a változatról is, mert bizony fröcsköl a művér ezerrel. Aki csípi ezeket a jeleneteket, tutira boldogság önti majd el a szívét, hiszen 10percenként hullnak a végtagok és egyéb testrészek. Brutalitásban és gusztustalanságban nincs hiány. Különösen emlékezetes jelenet, mikor a levágott orrú srácnak az orrlyukában turkál főszereplőnk.

Talán egy jelenetet emelnék az utolsó két másodpercen kívül, amikor emberünk a homokemberekkel vírgonckodik. Azért ez sem egy eget rengető, de legalább erre azt tudtam mondani, hogy jó volt és talán egyetlen másodpercre még izgultam is. Ha már az utolsó jelenetről említést tettem, azért kicsit megállt a szívem, hogy akkor most itt nem lesz happy-end? Kezdtem örülni, végre van valami említésre méltó, amire mondjuk nem számítottam! DE ebben is tévedtem, mint az egész filmben.

A kardozás, amit ezekben a filmekben szeretek, teljesen lehangoló volt. Egyáltalán nem éreztem megkoreografáltnak, (de szép szó) annyira látszott, hogy mikor ki jött, kinek kellett vágni, kinek védekezni, mintha csak táncoltak volna szereplőink egymás mellett. És amit különösen nem értek, hogyan lehet az, ha valaki a világ leghatalmasabb embere lesz, mert nála van az erő(maszk), minek kell kardoznia? Miért nem fújja csak úgy el, mondjuk azt, aki nem a zsánere…….

Tényleg sajnálom az eredeti film mítoszának lerombolását. Emlékül elő is vettem, hogy majd jól megnézem. Borzasztó volt látni ezt az ötlettelenséget egy ismert rendezőtől és akkor még olyan hibákba nem is szeretnék belemenni, hogy egy - két jelenetben még arra sem figyeltek oda, hogy mi volt a képen és mi nem. De ezt tényleg hagyjuk, mert nem szeretném tovább a sárba döngölni. Így is mindig azt mondom, hogy a legkönnyebb a rossz filmről írni. Ezt újból bizonyítottam, hiszen nem több mint 10 perc alatt összehoztam ezt az oldalnyi nagyságot. Erre lehet az mondani, hogy Fi…ni könnyű.

Ron Perlman (Pokolfajzat) tényleg egy hatalmas jellem és nem csak testmagasságára utalok. Ő volt az, aki még talán egy kicsit tetszett. Stephen Lang (Avatar) neve csak a végén ugrott be, hogy én őt ismerem valahonnan. Egyáltalán nem találtam annyira gonosznak, mint amilyennek vártam volna. A főszereplőnket Jason Momoa-t (Trónok harca) hagytam utoljára, de őt meg már annyira sajnáltam a végére, mert annyira rosszat mondtam menet közben róla, hogy el is ment a kedvem a jellemzésétől. Sajnálom, de nem szerettem meg.

Marcus Nispel (A texasi láncfűrészes) rendezőt egyáltalán nem tudom hova tenni. Készített ő már jó filmet, de ettől most senki ne várjon csodát. Úgy ahogy szeretem átélve dicsérni az általam megnézetett filmeket, nagyon nem esett most jól gúnyosan írnom erről, mert tényleg szerettem az eredetit. Kár volt ezt leforgatnia. 90 millió dollárból totál jó filmet is össze lehetett volna hozni. A szövegekre még nem tértem ki, de hozza a fentebb leírt színvonalat. Tényleg kínos párbeszédek vannak benne, különösen a „szerelmespár” között. A zenéjével speciel semmi bajom nem volt, de akkor inkább betesztek egy cd-t hallgatni. Nagy kár nem érne, ha nem folytatnák. Azt hiszem ez volt a leggyorsabban megszületett írásom.

Csak azoknak ajánlom, ha még esetleg nem szívott vele valaki, akik szeretnek végtelenül nagyot csalódni egy filmen és van rá felesleges elkölthető zsetonja különösen így fűtésszezon közepén.

40%