Régen szerettem volna már ezen a filmen túllenni, de mindig sajnáltam rá az időt, annyi rosszat olvastam róla. Most, hogy megnéztem, nem is érdemtelenül gondoltam azt, hogy túllenni. Tulajdonképpen nem is akartam írni, de egyáltalán nem esik nehezemre néhány keresetlen szóval illetnem a filmet. Michael Mann lánya Ami Canaan Mann kicsit mellélőt.

Texas egyik kisvárosában játszódó történetben Mike (Sam Worthington) a helyi gyilkossági nyomozó, partnerével, a New Yorkból érkezett Briannel (Jeffrey Dean Morgan) közösen nyomoznak egy szadista gyilkos után, aki áldozatait megcsonkítva a közeli mocsárban rejti el, amit a helyiek csak Gyilkos Mezőnek hívnak. Nyomozásukat nagyban hátráltatja, hogy ezek a gyilkosságok a hatáskörükön kívül esnek, de amikor az általuk pesztrált Anne (Chloe Grace Moretz) is eltűnik, kénytelenek versenyt futni az idővel, hogy elkapják a tettest és megmentsék a lány életét….

Akár mintha csapból folyna a sztori, annak ellenére, hogy megtörtént események szolgáltak a film alapjául. Azt hiszem régen láttam ennél unalmasabb sorozatgyilkosos filmet. Olyan érzésem volt, hogy nem csak én, hanem maguk a detektívek is elalszanak nyomozás közben. Vagy lehet, hogy ezt csak az álmos kisvárosi levegő tettette velük? Sajnos bármennyire is pozitívan álltam hozzá, nem sikerült megszeretnem a filmet. Mivel azonban volt időm megnézni, utólag kár már ezen bánkódnom.

A lassúsággal még nem is lett volna problémám, mert szeretem a döcögős filmeket, de ennél a filmnél a legnagyobb hibának a szétszórtságát rónám fel. Állandóan ugráltak a jelenetek. Felesleges és kidolgozatlan részek. A szereplőkről csepegtettek dolgokat, de ez kevés. A tettesről szinte semmit nem tudunk meg. Motivációját még véletlenül sem fogjuk kitalálni. Jó, lehet mondani rá, hogy most ez nem az a film, de akkor is. Az egész film olyan volt, mint egy lelkisegélyszolgálat, mindenkinek van valami problémája, mindenki meghallgatja a másikat, de még sincs az egésznek semmi mondanivalója. Valahogy nem így képzelnék el egy ilyen klassz helyszínen játszódó krimit. Lehetett volna sokkal keményebb, feszesebb, izgalmasabb, mint láttunk már megannyi filmben, de itt semmi extra, mindenki megy jobbra-balra és alig történik valami.  Szédelegnek a műben, egy két esetben a vége felé látunk talán izgalmasabb jeleneteket, de attól sem kell tartani, hogy kitépjük a karfát. Amúgy számomra a vége sem volt valami nagy durranás, de mivel megtörtént eset, könyveljük el úgy, hogy nem akartak változtatni rajta.

Úgy gondolom ennél a megtörtént esetnél megengedett lett volna egy picivel több fantázia kihasználása, hogy izgalmasabb legyen, mivel a történettel nem is lett volna gond, de ez a túlzott merevség szerintem hátrányt jelentett a filmnek.

Sam Worthington (Avatar) próbált küzdeni szerepével, látszik, hogy szeretne maradandót nyújtani, de tényleg csak a nagy átlagot sikerült ismét hoznia.  Jeffrey Dean Morgan (Watchmen) akiről külsőre Javier Barden jutott az eszembe kicsit jobb, mint a társa, de semmi extra. Jessica Chastain (Az élet fája) szintén sokkal jobb lett volna, ha a készítők karakterét jobban megírják. (vagy be sem teszik) Chloe Grace Moretz (Engedj be!) Tényleg egy nagy tehetség, de ebben a filmben tudását egyáltalán nem kellett kamatoztatnia.

Ami Canaan Mann második rendezése egyáltalán nem hozta azt a színvonalat, ami egy jó krimitől elvárható lett volna. Semmi izgalom, semmi misztikum, semmi olyan, ami megfogott volna a megtekintése közben. A közös nyomozás halvány reményét sem adta meg nekünk nézőknek, hogy együtt törjük a fejünket a gyilkos megtalálásában. (nem mellékesen már csak azért sem, mert 20 perc után megmondtam, ki a tettes) Forgatókönyvírójának hála kapunk egy teljesen összefüggéstelen filmet, ami egy percig sem köt le. Amit lehetett volna dicsérni az a kietlen mocsaras tájnak a felvételei, mert tényleg klassz helyszín egy ilyen filmnek, de csalódást keltően kevésszer mutatják. Talán röviden ennyi.

Ajánlanám azoknak, akik rettentően sok szabadidővel rendelkeznek, vagy esetleg influenzából kifolyólag táppénzes idejük alatt nem tudnak már mit kezdeni magukkal és mindenképpen valamilyen krimit szeretnének megnézni.

55%

A honlap próbája stabil, viszont feltöltés közben kicsi jogi problémákba ütköztem, aminek az elhárítása jelenleg is tart. Remélem 1-2 nap és megoldódik.

http://www.gonduzo.net63.net

Amiről beszéltem, kicsit kezdetleges, néha szétesik, de legalább más.

Egyenlőre tesztelem, ha nem megy, hagyom inkább.

Mivel több, mint egy éve vezetgetem a blogomat, úgy döntöttem, hogy lépek. Na, nem más irányba, maradok a filmeknél, de átköltöztetem a felületet más jellegű oldalra, mert már ezt nagyon unom. Ennek mondjuk, egy borzasztó nagy hátránya van, hogy nem nagyon értettem ehhez sem. Szóval kitaláltam mást, csak tanulom a megvalósítását, ha meg nem megy, visszatérek ehhez a megszokott formulához, mert minek akarja nagyot, ha nem működik. Persze erről, azért ha nem is egyenként, de mindenkit értesítek.

Végre tavaszodik, és a gyötrő téli hónapok után sütkérezik a nap, ami nagyban hozzájárul hangulatom regenerálódásához. Ha ehhez az időhöz hozzáveszem még Willem Dafoe vadász drámáját a kettő együtt egészen klassz napot teremt. Ritkán látunk filmben ennyire gyönyörű természetképeket. Talán utoljára (kicsi túlzással) az Út a Vadonban c. műnek a látványa ragadott meg ennyire.  A film elején pedig fogalmam sem volt, hogy a tasmán tigris legendája ma is érdekes lehet, hiszen vagy ötven éve (vagy több) kihalt állatról beszélünk. Vagy mégsem?

Martin David (Willem Dafoe) főállású vadászt Tasmániába küldi egy titokzatos biotechnológiai cég azzal a feladattal megbízva, hogy kutassa fel a tasmán tigris utolsó példányát, mivel az állat DNS-éből előállított gyógyszer csodákra lenne képes. Megérkezése után Martin a leszervezett szállásán egy kisfiút és egy kislányt talált, valamint egy beteg anyukát Lucyt (Frances O’Connor), akinek a férjét néhány éve titokzatos körülmények között a dzsungel elnyelte. Erről a meglehetősen nomád erdőszéli házból indul el magányosan nyomokat keresni, csapdákat állítani, vadászni akár napokra eltűnve. Próbálkozásai csalódással végződnek, mivel max. csak tasmán ördöggel találkozik, ami meg ugye nem ugyanaz, mint a tigris. A házhoz való visszatérésekor kikapcsolódás gyanánt férfiember hiányában a ház körüli teendőket látja el, miközben egyre közelebb kerül a családhoz. A kisebbik fiú bizalmának elnyerése után a sráctól kap egy rajzot, ami nem más, mint egy feltételezett térkép a tigris megtalálásához. Határideje vészesen fogy, beleveti magát ismét az erdőbe, de közben érzi, hogy még sincs valami rendben, valaki figyeli őt, nincs egyedül..……..

Határozottan tetszett, nem volt egy pörgős film, de a hangulatomhoz tökéletes passzolt. Nyugodt tempójához hozzászoktam, és hagytam magam beleolvadni Ausztrália gyönyörű kis szigetének képeibe, hiszen a film legalább 80 százaléka a Tasmán vadon bemutatásával telik. Ha valakit ez zavar ne is álljon neki, mert befordul nyomban, de nekem meg pont ezért tetszett, mivel soha az életben nem jutok el oda és így legalább a képernyőn keresztül látom. Végre olyan kaland film, amitől nem lett tócsa alattam az izgulástól.  

Vadászunk egy hallgatag, kemény, rezzenéstelen arcú ember, akit kezdetben csak a küldetése motivál. Martin szótlanul árkon-bokron keresztülmegy és folyamatosan csak a csapdáit állítja, miközben sejti, hogy valami nem stimmel küldetésével. Ha segítséget elsőre nem is, de ellenséget kapásból szerez a helyi favágók személyében, akik úgy néznek rá, mintha egymaga képes lenne megakadályozni az esőerdők kivágását. Mivel a zöldek keze mindenhova elér, ezért nem szívesen veszik a helyiek, ha idegenek mászkálnak munkahelyük területén. Izgalmasabb részei a filmnek többnyire ezekben a részekben fedezhetők fel. Szállásán azonban MacGyverként tevékenykedve megkedveli a kis családot, és olyan segítségre talál a kisfiú személyében, amit álmában sem remélt.  A film drámai részeit, amiből azért lényegesen kevesebb van, a melegséget adó kuckóban láthatjuk, ahol szereplőink barátkoznak egymással. Megjegyzem a film vége egészen szomorkásra sikeredett.

Willem Dafoera arca olyan mintha összegyűrt kartonpapírból rakták volna össze. Mimikája abszolút korlátozott arcán látható markáns mélyedéseitől. Félelmetes tekintet, égszínkék szemek, remek szinte néma játék. Nehéz nem őt nézni mikor szerepel, megszűnik körülötte még a táj is, hiszen akaratlanul magára irányítja tekintetünket. Nagyszerűen viszi az egész filmet, mások szinte kizárva. Sam Neill (Zongoralecke) kevés szerephez jutott. A cserfes kislány kezdeti káromkodásait nem értettem, de végül is aranyosak voltak együtt a sráccal. Frances O’Connor (A.I. Mesterséges értelem) olyan visszafogott volt, hogy majd eltűnt ő is a dzsungelben.

Daniel Nettheim tévésorozatokon nevelkedett rendező filmje teljesen levett a lábamról. Kell hozzá egy nyugodt hangulat, ami viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy elalszunk rajta, mivel egyáltalán nem egy pörgős film. Maga a sztori Julia Leight regényéből készült és legyünk őszinték, nem egy nagy durranás, de ami kárpótol mindenért az Robert Humphrey fényképezése. Eszméletlen szép képeket kapunk, amitől csak tátjuk a szánkat, hogy ilyen is létezik földünk másik oldalán.  Ráadásul a film zenéje tökéletesen passzol a látványhoz. Érdemes megkeresni amúgy a neten hazánkban   Erszényesfarkasként anyakönyvezett állatot, hiszen ritka furcsa (ronda) egy példány volt és ha már mi nem is találkozunk vele, legalább tudjunk róla.

Természetjáró embereknek, akik amúgy is szeretnek eltávolodni a betondzsungelektől mindenképpen ajánlom, hiszen a filmben látható ritka látvány számukra biztos, hogy örömet okoz, de aki szeretne egy nyugodt tempójú kellemes vasárnap délutáni filmhez nyúlni, ne keressen tovább, vegye elő ez a filmet és nézze meg.   

70%

Beteszem még ide érdekességnek amit a Wikin találtam, Gerald Durell angol természettudós mondatát, hiszen tökéletesen passzol a filmhez: "Az ember eleget tud ahhoz, hogy elpusztítson egy fajt, de még nem jött rá, hogyan lehetne újrateremteni, amit elpusztított".