Erőnek erejével! Mert miért is lenne más a magyar címe?! „Hasta la vista, Baby” ahogy Terminátorunk egykoron megmondta. Szót is fogadott a korábban szebb napokat is meglátott kormányzó úr és visszatért a gyökerekhez – sokunk örömére. Egy kisebb szerep kedvéért nem is olyan régen láthattuk már étterem tulajdonosaival közösen egy jó kis agyament akcióban, de főszerepben ez az első visszatérése politikai pályának befejezését követően. 

A korábban los angelesi rendőrség drogosztályán dolgozó Ray Owens (Arnold Schwarzenegger) sheriff nyugdíjas éveit tölti Sommerton nevű kisvárosban Mexikó hátárában, ahol az ég adta világon semmi nem történik. Az idilli kép egészen addig pillanatig tart, míg egy harmadik generációs FBI elől megszökött drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) lopott Corvett C6 ZR1-s autójával feléjük nem száguld 300km/órás sebességgel. Bannister (Forest Whitaker) FBI ügynök felhívja a sheriffet a közelgő eseményre és figyelmezteti, hogy tartsa magát távol az elkövetkezendő eseményektől. Owens és helyettesei kiegészülve a kissé őrült Dinkum (Johnny Knoxville) helyi fegyverbolonddal azonban nem hallgatnak senkire és megpróbálják maguktól megakadályozni a kartell vezetőjének átszöktetését Mexikóba.

Öröm költözött a szívembe estére. Annyira boldoggá tett, mintha csak marcipános csokit ettem volna egész nap. Jóleső érzéssel mentem nyugovóra, hogy végre nem kellett az agysejtjeimet megerőltetnem. Hangosan röhögtem magamban a film alatt több esetben is, hiszen mi másért készülni egy ilyen film? Csak a szórakoztatásért! Még véletlenül sem szabad komolyan venni, mert aki ezt teszi, csak csalódással kel fel és egy nagy baromságnak tartja majd! Vissza a nyolcvanas években.

Sok mindent nem lehet leírni a sztoriról, nagyjából csak annyit, mint a rövid leírásban felvázoltam. Egyszerűen csak működik és megy előre mindenféle csavarok nélkül, úgy mint régen az akciófilmek nagy többségében. Kicsit lassabban is indul az egész, de a végére egészen kellemesen felpörög a felállított díszletek között, majd hirtelen vége is lesz, kész mehetünk nyugalomban haza.

A „rettenetes” drogbáró és emberei, az FBI ügynökök, a sheriff helyettesei, a város lakói mind csak kirakat Swarci visszatérésének, aki két szótagú mondataival megvillantjai ismét azt, amiért szerette a generációnk. Öreg már, és nem is akarja szívatni magát idióta ugrabugrálásokkal, bunyókkal, inkább autós üldözésben vesz rész, amiben még talán el is hisszük, hogy jól megy neki (azért nem). Azonban az, hogy hagyja saját magát kifigurázni már a Feláldozhatók 2-ben is bejött. Főszereplőnk lőtt, látott és győzött a szememben. Még mindig betölti az egész képernyőt esélyt sem hagyva másoknak, akik esetleg kilátszanának mögötte.

A film a 80-as évekbeli akció – western filmek hangulatát próbálja megteremteni. Egy kicsit felturbózták a mai generáció számára is szerethető, meglehetősen véres jelenetekkel. Régen láttam már szétrobbanó, vagy akár gépágyúval szétkaszabolt embert a vásznon. Ezeket a jeleneteket kissé önmagukat parodizáló, néhol túlzottan is előtérbe jutó mellékszereplők próbálják feloldani idiotizmusukkal. Én meg aberrált ember módjára szinte csak mosolyogtam. De nem csak a vicces jeleneteken, hanem a fizika törvényeit meghazudtoló autós üldözéseken, vagy akár a filmvásznon még talán ennyire soha nem látott FBI ügynökök és SWAT kommandó bénázásán is. Lehet, ezek sok embert dühítenek majd és gagyinak tartják, számomra azonban így volt jó.

Igazából ez a 90 perc semmi másra nem szolgált, mint arra, hogy továbbra is azt a következtetést vonjam le, hogy Arnit továbbra sem azért szeretem, mert Shakespeare-t játszik, hanem azért mert egy jelenség, aki elvarázsol bármilyen hitvány filmben is szerepel. Kíváncsian várom a követező filmjét Stallonéval. Mellékszerepkők meg egytől egyig tökéletes kellékei a filmnek, szabadon rombolhatóak. Szegény Forest Whitaker (Az utolsó skót király) hol van már az Oscar szobrocskájától. Johhny Knoxville pedig egészen meglepő volt, hogy újra filmben látom, de rövid szerepében is kicsit soknak éreztem. Azért, aki szerette a Jackass-ben, itt is csípni fogja annyira agyatlan. A filmben élmény volt nézni Luis Guzmánnak (Boogie Nights) a bénázását a „bátor és profi” sheriff helyettes szerepében, ezzel szemben Eduardo Noriega (Nyisd ki a szemed) drogvezérként inkább vicces volt, mint félelmetes.

Kin Ji-Woom (Keserédes élet, Láttam az ördögöt) rendezőnek hollywoodi debütálása meglehetősen nagy buktának bizonyult Amerikában, nem szerették az emberek. Talán azért mert nem ezt várták. Azt nem mondom, hogy a rendezőtől nem ezt várták, mert szerintem azt sem tudják ki ez a dél-koreai pali. Lényegesen komolyabb filmeket készített korábban hazájában. Én úgy gondolom, hogy felnőtt már a mi korosztályunk, hogy az apró dolgoknak és tudjunk örülni egy – egy filmben. És ez a film pont ezekből állt. Nincsenek benne nagy dolgok a főszereplőnkön kívül, láttunk már sokkal jobb rendezést, forgatókönyvet és ebből is lehetett volna nagyobbat, jobbat, komolyabbat összehozni, de minek! Dőljünk hátra és élvezzük, biztos, hogy újranézem, amint lehet.

Ajánlom azoknak, akik csak arra vágynak, hogy ürítsék a fejüket egy nehéz nap után, mert arra tökéletes kikapcsolódást nyújt. És különben is, örüljünk a nagy visszatérésnek.

70%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.