Clint Eastwood filmjeit nagyon szeretem, különösen az utóbbi években készített számomra igen emlékezetes alkotásokat. Várakozással telve ültem le a legújabb filmje elé is, hiszen természetfeletti drámát nemigen forgatott eddig.  Egész tegnapig azt hittem, hogy nem tud tévedni, de most úgy gondolom, valamit elrontott.

A dráma középpontjában három személy áll, akik valamilyen formában kapcsolatban állnak a halottakkal. George (Matt Damon) amerikai gyármunkás, gyerekkorában elszenvedett balesete után túlvilági képességével érintkezik a halottakkal, Marie (Cécile De France) francia újságíró túlélte a 2004-es cunamit, a halál közeli élménye során különös jelenséget látott, amitől életfelfogása megváltozik, és végül ott van Marcus (George McLaren) a londoni iskolás srác, akinek ikertestvére autóbalesetben meghal és választ vár valakitől, hogy miért?  Ők hárman külön utakon, de keresik az igazságot, amely örökre megváltoztatta életüket…………

Vagy valami ilyesmi. Nekem ez a film nem jött be, fogalmazhatnám úgy is, hogy nem jött át. Bírom a lassú történetszövésből kialakuló több szálon futó filmeket, de ebben valami nem stimmelt. Borzasztó lassú, és mikor a végére értem, ott álltam fölötte, hogy most tulajdonképpen ezzel a filmmel mit is akartak közölni? Persze nagyjából sejtjük, és értjük, hogy a magányosság rossz dolog, új kapcsolatok felé nyitni sem egyszerű, anyai szeretet is fontos, hát még elveszíteni valakit, és az élet a halál után is sok embert foglalkoztat, de nekem ez így eléggé zavaros volt. Remélem ez a lényege, aztán lehet, hogy tényleg én nem értettem meg. Mire a történet kibontakozott, kitéptem a maradék hajamat is. Pedig a nyitó katasztrófajelenet elég érdekesre és izgalmasra sikerült. Utána meg, ahogy haladunk előre és megismerjük a szereplőket, tragédiájukat, életüket úgy ragadt el az unalom. Számomra az egyik legnagyobb probléma a lassúságon kívül, hogy egyik szereplőnek sem éreztem át a gondját. Érzéketlen voltam velük szemben. Mindegyiktől kapunk egy kicsi szomorúságot, hogy sajnáljuk egy kicsit, de nekem ennél többet nem adtak.

Ahogy haladunk a filmben előre, csak azt várjuk, vajon milyen módon fognak összeérni a szálak, és amikor összeér, hopp már vége is. És a vége, az mi volt? Sok kérdést felvet a film és úgy gondolja a rendező bácsi, hogy mi majd saját magunk rájövünk a válaszokra. Ez abban az esetben nagyszerű ötlet lenne, ha csukott szemmel is tudnék filmet nézni.

Cécile De France-nak (Magasfeszültség, Lakótársat keresünk) és Matt Damon-nak sem volt nehéz a szerepét eljátszani. Mindketten egészen visszafogottan, de jól játszottak. George McLaren elsőfilmes gyerekszínész viszont szerintem egészen kiváló alakítást nyújtott.

Clint Eastwood rendezője, producere, és a zeneszerzője is egyben ennek a drámának. Peter Morgan (A Királynő, Az utolsó skót király) forgatókönyvíróval közösen hozták össze ezt a filmet. Mindketten igen nagy mesterek, de ezt most elszúrták.  Tényleg úgy gondolom, hogy ezt a filmet valamivel fel kellett volna dobni középtájékon, hogy a mélyálom szintjét ne érjük már el a film felére. Talán valami akcióval vagy csavarral érdekesebb lett volna, de ez így bizony unalmas. Fényképezése viszont egészen szép. A nyitó ”cunamis” jelenetnél hiába is jelölték Oscar-ra, erősen látszik a CGI.

Azoknak ajánlom, akik igen kipihentek és van két órájuk álmélkodni az élet és a halál jelentésén. Eastwood rajongók amúgy is megnézik, mert a filmjeit azért látni kell.

Gondolkodom hány százalékot adjak neki, mert elfogult vagyok, de tartom magam ahhoz, hogy nem tetszett. Bár lehet a tudatlanságom miatt nem értettem meg jobban a lényegét.

55%

Asszem ennél elborultabb horrorfilmet nemigen láttam mostanában. A világválság utolérte már a horrorfilmeket is?  Ezek a kínaiak filmkészítésben állatok, nem tudok mást mondani rájuk.

Cheng Lai – Sheung (Josie Ho) fiatal telefonos kisasszony beteg édesapjával és testvérével külvárosi panelrengetegben éldegél. Merész álmokat szövöget, egész életében egy tágas tengerpartra néző lakásról álmodozik, azonban álmai megvalósításához rengeteg pénzre van szüksége, hiszen nem olcsók a Hongkongi ingatlanok. Végigspórolt évei alatt inkább lemondott a szórakozásról, utazásokról csak azért, hogy álmait megvalósítsa. Mikor apja halála miatt kapott biztosítás összege elegendő lenne a kinézett és később lefoglalózott ”álom” lakás megvételére, a tulajdonos meggondolja magát és felemeli az árát……….

Azt hiszem ez szintén az a film, aminek a jeleneteit sokáig megőrizzük elménkben. Mikor megnéztem fogtam a fejem a film végén, hogy nem hiszem el, hogy ez lenne a sztorija! Ki a fenének jut ilyen az eszébe?? Igazából vicces az egész, hogy egy hétköznapi lakásvásárlási problémáról ultra brutál filmet forgatnak! Lehetne ez egy kisvárosi családi dráma is, ha nem sokkolódnánk már a kezdő jelenet után. A film egy éjszaka alatt játszódik, visszaemlékezésekkel telepakolva, amiből megtudjuk, hogy miért lett főhősnőnkből gyilkoló gép.

Láthatjuk, hol nőtt fel, hogyan vigyázott apjára, jelenlegi munkahelyi körülményeit, és azt is, miképpen használja ki szeretője. A jelen időben pedig percről – percre követhetjük céljai megvalósításához szükséges tetteit. Elég ritkán lát az ember ilyen megtervezett véres gyilkolást horrorfilmben. Ezek bármennyire is morbidak, hihetetlen ötletesek. A belezésektől kezdve a nemi szerv levágásáig minden előfordul, de abszolút nem gagyi módon, és ezt úgy mutatják be, hogy közben bármennyire is hülyén hangzik, de mosolygunk rajta. Hát ez elég aberrált dolog az biztos, de másképpen nem tudom leírni. Folyamatosan azt mondogattam magamban, hogy ezt nem hiszem el, ha nem látom. Megjegyzem, hogy jó nagy paraszt jelenet volt a terhes nővel kapcsolatban, ami azért elég gáz volt számomra.

Azonban ez a morbid ”humor” végig kíséri az egész filmet. A megcsalt asszonyok közötti telefonbeszélgetések, valamint a benarkózott fiatalok gruppenszex körüli gondolatai igen viccesre sikerültek. Persze azért van itt mondanivaló a társadalomról és egyéb gazdasági problémákról is, mint például, hogy egy 56 nm-s lakás 175 millió ft-ban kerül átszámolva, de nem hiszem, hogy az marad majd meg bennünk. Azt írták a film elejére, hogy megtörtént esetet dolgozott fel, bár kizártnak tartom, hogy ez így volt, max. az ötletet merítették a való életből.

Josie Ho színésznő ártatlan kinézetéből elég nehéz elképzelni, hogy ilyen ”serial killerré” válik, de végül is megbirkózott a feladattal. A ”Flashback” bejátszásokkal megpróbálják a tetteit megértetni velünk, szeretnék kihozni belőlünk sajnálatunkat iránta és ez vicces.  Azért nem tudom, hogy milyen lelkivilága lehetett ez után a film után, mikor hazament a forgatásról, de nem hiszem el, hogy jól aludt. 

Nem láttam még Ho-Cheung Pang filmet korábban, de most ez után nem vágyok rá egy ideig. Kicsit sok volt. Azt nem mondom, hogy nem tetszett a maga nemében, de a meredek részek miatt húzós megnézni. Ilyen kaszabolást összehozni nem semmi, de fel is lehet tenni a kérdést is, hogy mi értelme? Ahhoz képest, hogy 37 éves a rendező ez volt a hetedik filmje. Többnyire drámákat forgatott ugyanilyen sötét humorral vegyítve.

A végére jön a neheze, hogy kinek? Aki vérben tocsogós kaszabolást akar látni, ne hagyja ki, de tuti megáll az ereiben a vér, mikor egy-két jelenet után felszedi az állát a padlóról. Azért a nagy többségnek nem ajánlom.

 60%    

ver.1.

Végre valahára volt egy olyan film, amire azt mondtam, hogy tetszett. Paul Haggis rendezte az Ütközések-et, amiért még anno hajlandó voltam felutazni a nagyfővárosba is. Azt azért nem mondom, hogy a közelébe ért annak a filmnek, de egy teljesen jó végigizgulós alkotást láttam. Az már csak másodlagos, hogy a hitelessége mennyire kérdőjelezhető meg.   

John Brennan (Russel Crowe) irodalomtanár feleségét főnöknője meggyilkolásának vádjával letartóztatják, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. Brennan nem tud belenyugodni az ítéletbe, hiszen szent meggyőződése, hogy Lara (Elizabeth Banks) teljes mértékben ártatlan. Mikor szembesül azzal a ténnyel, hogy nincs az a bíró vagy ügyvéd, aki segítene neki a továbbiakban jogi úton kihozni feleségét a dutyiból, komoly lépésre szánja magát. Tudatosul benne, hogy az egyetlen megoldás feleségét élve maga és a fia mellett látni, ha megszökteti. Lara sikertelen öngyilkossági kísérlete után belevág a lehetetlennek ígérkező küldetés megtervezésébe, még azzal a tudattal is, ha a terve nem sikerül, a fia szülők nélkül fog felnevelkedni……………

Mint ahogy a bevezetőmben is említettem, végre egy olyan sztori, ami a hihetetlenségei ellenére is hihetően érdekfeszítőre készítettek el az alkotók. Mert azt az egyet nem mondhatom el róla, hogy nem szegezte végig a tekintetünket a képernyő elé.  Azért lovagolok ezen a hihetetlenségen – persze tudom, hogy nem kéne -, mert ugye marha nehéz azt elhinni, hogy egy mezei ember, még ha megfelelően hatalmas IQ-val is rendelkezik, és nem Michael Scofieldnek hívják, sikeresen végre tudna hajtani egy ilyen hatalmas és kockázatos tervet. És ezzel akkor be is fejezném ezt a vonalat. DE. Ez a film abszolút jól adja el magát, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt főszereplőnk a falitáblán eltervezte. És ezért válik az egész hihetőnek. (vagy továbbiakban sem)

Miután egy szökött rabtól megtudja, hogy mi fán terem a szöktetés, fogalma sincs, hogy kitől kéne hamis papírokat és fegyvert szerezni, nemhogy még a pisztolyt megtölteni, esetleg lőni vele. A csodálatos youtube adta lehetőségeket kihasználva filmet keres álkulcskészítésről, ami persze mindig tökéletesen működik, csak akkor nem, amikor kellene, és még sorolhatnám tovább azokat dolgokat, ami alapján látjuk, hogy a főszereplőnk ember, nem pedig szuperhős. Mindennek ára van, nemcsak a dollár ezrek fogynak, hanem a testi épsége is veszélybe kerül, ezért oda kell figyelnie, kivel tud sikeresen üzletelni. Az akcióhoz szükséges nyomokat egyre nehezebben tünteti el és ezekkel az árulkodó jelekkel a nyomozóknak is felkelti a gyanúját, a végére megkezdődik a versenyfutás az idővel. A szöktetés indulásakor válik igazán izgalmassá, akciódúsabbá a film, addig lassan adagolják a feszültséget. Szeretem a lassú filmeket, ezért engem ez egyáltalán nem zavart. A mondandóm végére azt kell, hogy írjam, bizony régen láttam ilyen remek módon összeszedett fokozatosan izgalmassá váló krimit.

A filmben a nekem nem tetsző dolgokért, ahogy haladtam előre, megbocsátottam, illetve csak megjegyeztem, hogy ezt meg ezt nem kellett volna már. Ilyen jelenet, mikor a drogbáró házában kitör a lövöldözés. Emberünk kicsit hamar megtanulta használni fegyverét, kicsit gyorsan tanult bele ebbe a szakmába. De ugyanakkor ennek a karakternek rengeteg jó tulajdonsága is volt, a mellékszereplőkkel való kapcsolatokat is remekül adták elő, a film nem követte azt a klisét sem, hogy az ügyeletes széplány összejön a főszereplőnkkel és nem mozdult el a megcsallak, nem csallak meg vonal felé.  

Megemlítem még, hogy ez egy feldolgozás, méghozzá a Pour Elle 2008-as francia filmnek remake változata, amit viszont nem láttam. Utána olvastam az eredetinek és azt írták róla, hogy ez a film kivételesen jobb lett, mint az eredeti, jobban kidolgozottabbá, feszesebbé, ”Hollywoodiasabbá” tették.

Russel Crowe (Szigorúan bizalmas, Egy csodálatos elme) szerintem egész jó volt az irodalomtanárból bűnözővé váló szerep megformálására. A Robin Hood után nekem kifejezetten tetszett, de az meg nem annyira mérvadó. Kicsit halványabb volt Elizabeth Banks (Zack és Miri pornót forgat, Pókember 1-2), de lehet, ezt csak azért mondom, mert nem szerepelt sokat a filmben. Nagy érzelmi hatást nem váltott ki belőlem. A mellékszereplők közül Liam Neelson (Schindler listája, Star Wars I), mint szökött fegyenc villantott vagy két percet, és Brian Dennehy (Rambo 1) is a nagyapa szerepében remekül működött. Végére megjegyezném, hogy láthatjuk a filmben a férfiszívek kedvencét, a mindenki Tizenhármasát Olivia Wilde-ot a Dr. House sorozatból.   

Paul Haggis (Ütközések) rendezője és forgatókönyvírója is egyben ennek a számomra teljesen élvezhető, bár kicsit hosszúra nyújtott filmnek. Tényleg lehetett volna még tovább vágni, és akkor még izgalmasabb lett volna, de én így is élveztem az elejétől a végig, még az unalmasabb perceken is simán átlendültem, lehet jó passzban kapott el a film vagy inkább a mostani csalódások után felüdülés volt látni valami mást. Illik még megdicsérni a filmnek a zenéjét és a fényképezését is!  Azért a Toyota Prius reklámból kicsit sok volt.

Elég sok kritikus lehúzta a filmet, és nemcsak a film hosszával kapcsolatban, persze mindenkinek joga van ehhez, de mivel én nem vagyok az, bátran merem ajánlani a krimi kedvelőknek jó sok kólával és kukoricával. Üljünk be rá, ne várjunk sokat és élvezzük.

75%

ver.2 

A mai filmet gyakorlatilag úgy néztem meg, hogy az ég adta világon semmit sem tudtam róla a bemutatóján kívül, s ez bizony nagy hiba volt. Egyedül a rendező személyével és a szereplőkkel voltam tisztában. Misztikus horror thriller este 10re bekészítve elméletileg tökéletesnek választásnak bizonyult. Elméletileg.

Mikor Detroit városában hirtelen minden elsötétül és kihal egy maréknyi túlélő a 7. utcai kocsmában talál fényben úszó menedéket.  Luke (Hayden Christensen), Paul (John Leguizamo) és Rosemary (Thandie Newton) kezdeti bizalmatlanság után, közösen szeretnének rájönni az őket ért katasztrófának az okára, hogy az egyszerre mindenhol bekövetkezett sötétség után vajon hová tűntek a szeretteik és úgy egyáltalán mindenki. Mindent megtesznek, hogy életben maradjanak és felkutassák a túlélőket egész addig a pontig, míg rá nem jönnek, hogy ők maradtak az utolsók és a valódi ellenség nem más, mint maga a…………….

Tulajdonképpen nem nagyon tudok így elsőre mit írni róla. És nehéz is lesz, hogy ne áruljak el nagyon semmit. Azért összeszedem magam és megpróbálom ezt a fejlövést újra átélni. Az első gondolatom, az utolsó képkocka után az volt, hogy most én vagyok ennyire hülye vagy tényleg ennyire értelmetlen ez az egész. Bár nem akarom egyből szidni.

Nagyon jól indul, megmerem kockáztatni ilyen érdekes első 10 percet régen láttam, ráadásul még marhára meg is ijedtem egy árnyéktól, amire régen volt példa. Kísérteties az egész, sehol senki, minden áll, semmi nem működik, mindenhol csak ruhák a földön, zuhanó repülő a háttérben, nulla beszéd a film alatt tényleg remek atmoszféra a kezdésnek. Nagyon jó sötét feeling, hangok, effektek, fények, ami azt vetíti elő, hogy de jó lesz. Aztán ugrunk előre 72 órát a filmben, itt már elméletileg szereplőink tudják, hogy mi van! Persze mi még mindig nem, ami nem is baj, de azért a kíváncsiságunk csak fokozódik! Aztán kapunk egy-két ugrálást még előre és vissza, amitől még kíváncsibbak leszünk, hogy most már végre derüljön ki valami!! De csak nem akar!!

Néztem, néztem a filmet, de valahogy nem történik semmi. A szereplőink beszélgetnek, mászkálnak, de olyan minta ők magukat sem érdekelne, hogy ebből hogyan lesz kiút. A film közepétől olyan lett, mintha egy lufi kaktusznak ütközött volna. Pukk. Ez az a film - ha még a megnézése után is akarunk gondolkodni rajta - amire csak kérdéseket tehetünk fel. És ebből az egyik legfontosabb, hogy vajon miért volt mindez? Azt elismerem, hogy vannak olyan poszt-apokaliptikus filmek, melyben nem is kell feltenni ezt a kérdést, mert nem ez a fontos, nem ez a lényeg (pl. Az út, sajnálom, hogy itt említettem meg), de itt ebben a filmben melynek igazából nincs semmi mondanivalója és csak erre vár az ember magyarázott, és szinte ezért is nézi végig, hát ez így nem az igazi. Ennyi kérdést nyitva hagyni, nem bír el egyetlen horrorfilm sem. Mi volt az a szoba a kocsmában? És az Ádám és Éva utalás végén?? És ezt így szépen sorolhatnám a végtelenségig. Tényleg nem értem. Szóval ez a világvége alkotás, amiből már mostanában elég sokat láttunk, nem nagyon érdemli meg, hogy jónak nevezzem és akkor nagyon szépen fogalmaztam.  

(Unalmamban azon filóztam magamban, hogy vajon mit tennék a szereplők helyében, - mert maga a szituáció amúgy érdekes - és azt találtam ki, hogy keresnék, egy olyan erdőt ahol annyi fa van, hogy abból életem végéig tüzelhetnék, mindig égne a tűz!! Bár előbb utóbb akkor meg éhen halnék)

Hayden Christensen-t egészen furcsa volt, sőt inkább vicces hallani, hogy Luke-nak szólították. Remélem mindenki látta a Star Wars II-III. részeit!! Amúgy megpróbálja menteni a filmet, próbál színészkedni, de szenved, pont úgy, mint mi a nézése közben. Ez amúgy igaz a többiekre Thandie Newtonra (2012, Ütközések) és John Leguizamo-ra (Az esemény) is, csak statisztálnak. Nem keltett szimpátiát még a kissrác sem.

Brad Anderson (A gépész, Transz-Szibéria) rendezőben most egy kicsit csalódtam, mivel előző művei sokkal jobban tetszettek, de ezt annyira misztikusnak akarta, hogy elfelejtette beletenni, hogy mi is a lényeg. Vagy annyira okosnak hitt mindenkit, hogy alapból gondoljunk bele, olyan dolgokat, amiket akarunk. Kár, mert igazából lehetett volna az anyaggal mit kezdeni és egy sokkal jobbat kihozni belőle. Persze a film magán a forgatókönyvön múlott és ebből ezt lehetett művelni. Remélem, nem kap Anderson Shyamalan szindrómát, mert erről a filmről pontosan az Esemény ugrott be. Az is nagyon jól indul, aztán tudjuk mi lett belőle. Amúgy ennek is a bemutatója százszor jobb volt, mint maga a film. Nem tudom rá azt mondani, hogy szórakoztatott.

Ajánlhatom (biztos?) azoknak, akik végül is nem a miérteket keresik a horrorfilmekben. Akik szeretnek sötétben lenni és nem félnek az árnyékoktól.

35%

ver.1.

A vasárnap esti gondolkodásmentes akciófilmek tökéletes példányát sikerült tegnap este megnéznem.  Kikapcsolódásnak nem volt rossz és hála az égnek még hosszú sem volt.  

Arthur Bishop (Jason Statham) a hallgatag, érzelemmentes és könyörtelen bérgyilkos tökéletes gyilkosságait balesetnek álcázva hajtja végre. Ebben a szakmában ez a legnehezebb: a profin megtervezett lebukásmentes bűntény. A maximális feladatra koncentrálás miatt sok barátja nincs, illetve aki volt is a barátja és mentora Harry McKenna (Donald Sutherland), gyilkosság áldozata lesz. Mivel szinte egyedül maradt az életben a kis laptopjával a csodás tóparti házában, a rászabadult perceiben a lelkiismeretével nem tud elszámolni, ezért mikor felkeresi mentorának fia Steve McKenna, hogy képezze ki őt is a gyilkolásra, a kérésnek nem tud ellenállni. Szárnyai alá veszi a srácot és a rövid ”tréning” alatt barátok lesznek. Kapják a teljesítendő küldetéseket egészen addig a pontig, míg az igazság ki nem derül……………..

Igen régen foglalkoztam már azzal, de most nem hagyom ki, hogy szeretnék gratulálni a címfordítás miatt. A mestergyilkos! Ez hogy jött ki a The Mechanic-ból? Jó, tudom A szerelő is hülyén hangzik, de a mestergyilkos is nagyon gagyi. Majd lejjebb leírom miért is gondolom ezt.  

A mű egy 1972-ben Charles Bronson főszereplésével készült, azonos című film újraértelmezése. Amit kihagytam eddigi életemből és valószínűleg nem is pótolom a későbbiekben sem.

Gyorsan eltelt az idő és ez azt jelentette, hogy nem volt unalmas a film. Jason Stathamet meglátni és nem szeretni, nem lehet, bár én nem vagyok oda érte egyáltalán. Ez a film is abszolút neki készült, úgy, mint a Szállító c. filmek. Elismerem, hogy akciósztárnak egész remek, de a szúrós tekintetétől, amellyel az összes filmjében játszik, csoda, hogy még nem nőtt össze a szemöldöke. Klassz kis intenzív - bár kicsit hihetetlen - nyitó jelenet után sem áll le a film, ami azért egy akciófilm esetében nagyon jó pont. Ez a film is, ugye a tapasztalt, rutinos tanárról és a zöldfülű, kezelhetetlen diákról szól kis titokkal megfűszerezve. A fölösleges mondatok és drámázások helyett kapunk remek bunyókat, lövöldözéseket, robbanásokat dögivel és ötletes gyilkolásokat jó sok vérrel, hogy még véletlenül se gondoljuk azt, hogy ez nem egy kemény alkotás. Tényleg amikor a fegyverek megszólalnak, fröcsög a vér rendesen, tipikus ”R” besorolású film. Őszintén mondom, nekem jó pár jelenet halálra volt vágva ebben a filmben is, főleg a bunyózásnál vettem észre, és ez bizony zavar. Ahogy telik az idő, úgy jövünk rá a filmbéli ”csavarra”, de mint mondtam egy picit sem kell ezen a filmen megerőltetni az agyunkat. Sajnos nem lehet elmenni amellett, hogy bizony szép számmal vannak bődületes marhaságok a filmben, de ahogy említettem, a film pörög, ezért nem érünk rá vele foglalkozni.  (nem tudtam, hova tenni pl. a törpe és az óriás küzdelmét, minek?)  Egyszóval, ne várjunk sokat és akkor egyszer nézhető akciófilmnek jó lesz, végül is nagyjából szórakoztatott 90 percen keresztül és ez a lényeg.

Jason Statham (A szállító, Crank - Felpörgetve) olyan, amilyennek lennie kell ennek a karakternek. Bár ő mindig ilyen, csúnyán nézni azt piszkosul tud. Talán, ha a film címét úgy fordították volna le, hogy A gépész, akkor az összefüggésben lenne a természetével, mert úgy viselkedik, mint egy gép, csak megy némán, precízen előre és végrehajtja a rábízott feladatot. A filmben el is hangzik ez. Amúgy most kevésbe vicces, mint ahogy megszokhattuk, de ezt a szerepet ráöntötték, az biztos.  Ben Foster (A harcmező hírnökei, Pandorum) szerintem ebben a filmben is remek. Olyan őrült tekintete van, hogy félnék tőle, ha egy szobában hagynának vele. Bár a szövegét, amit mond, nem nagyon értettem. Donald Sutherland (M.A.S.H., Az olasz meló) abban a néhány percben, míg szerepelt, tökéletes volt. Bármikor megnézem a filmjeit. És megemlíteném még Mini Andent (Ocean’s Twelve, A spanom csaja), de csak a pucér valósága miatt.  

Simon West (Con Air - A fegyencjárat, Tomb Raider) rendező egészen egyszerű popcornmozit készítetett az akciófilmek szerelemeseinek. Még véletlenül sem kell rajta gondolkodni! A sztori adott volt, nem bonyolult, csak át kellett írni. Azok az akciórészek, amik hihetőnek bizonyultak, egész kellemesre sikerültek. Számomra voltak érthetetlen részek, de ezek gyorsan felejtősek, úgy, mint majd a későbbiekben maga a film is. Nem kívánom még egyszer megnézni. 

Ajánlom azoknak, akik régen láttak akciófilmet és vágynak egy kis durvulásra és természetesen a Statham fanoknak.

65% 

Nem tudom még a bejegyzésem elején, hogy ez most egy hosszabb írás legyen vagy álljak meg néhány sor után, mert ha csak a filmre gondolok, a kelleténél jobban felidegesítem magam. Pedig mindig azt mondom, hogy nem nézek meg olyan filmet ami imdb. listáján 6 pont alatt van. És ez, ahogy látom csak lefelé megy.

Juliet (Hilary Swank) fiatal doktornőként munkahelyváltás miatt Brooklynba költözik egy tetőtéri albérletbe. A lakás megfelelő választás számára, hiszen nemcsak az olcsóságával és remek kilátásával tűnik ki a többi közül, hanem tökéletes hely szerelmi bánatának orvoslására is. A főbérlő úr Max (Jaffrey Dean Morgan) végtelenül udvarias, kedves, jóképű és ráadásul független is. Mikor Max-al belemelegednének egy közelebbi kapcsolatba Juliet  ex párja Jack megjelenik. Valami ettől a ponttól azonban megváltozik a lakásban, mintha Juliet többé nem lenne egyedül……………….

Ugye milyen izgalmasan hangzik? Hát nem volt az. Sőt egy kifejezetten bosszantó thrillert láttam. Persze a bemutatóból már lehetett következtetni a figyelő tekintetekre, a rejtett szobákra, a kétoldalú tükrökre és végül is mindenre, aminek titokzatosnak kellene lennie egy thrillerben. Ebben a filmben azonban semmi sem jó. Sem a sztori, sem a szereplők, sem az izgalom, sem a zene, sem a látvány, kivéve, aki arra vágyik, hogy lássa főszereplő hölgyünket meztelenül néhány másodpercig, sem a film lezárása, semmi. Nem szoktam leülni úgy egy film elé, hogy eleve előítéletem legyen, de ahogy néztem ezt a filmet úgy jött elő belőlem az indulat iránta, és most nem is azért, hogy elcsesztem rá másfél órát (azért is), hanem mert egyszerűen bosszantottak azok a kliséhegyek amikből a film építkezett. Nem tudom, miért pont ezen a filmen lepődők meg, hogy semmi újat nem mutat fel, de most ez jött kapóra.  Amikor a tükör mögül előugrottak már a szemem sem rebbent. Amikor az ablak lezúdul a keretből az ember csak néz, hogy huha, erre még véletlenül sem gondoltam. A fürdőkádban fekszik valaki és jól megrémül, mert valami neszt hall, már csak azt mondom, hogy jaj, de rossz. És a szögbelövő is annyira elcsépelt dolog, hogy még én is simán tudnám használni annyiszor láttam már filmen.

Még valahogy elindult a film, titokzatoskodik, de kb. már a 30. percben lelövik a poént és ettől kezdve már csak a szenvedés az egész. Egyáltalán nem voltam tisztában az ”enemy” motiváltságának megmagyarázásával, hogy ez most mitől lett ilyen aberrált, vagy csak én nem figyeltem pont akkor, mikor elmagyarázták. Aztán ott volt Juliet barátját játszó színész, még véletlenül sem találtak volna jobbképű pasit, egy szemernyi könyörületet nem éreztem iránta. Totálisan unszimpatikus volt abban a 2 percben, amíg láttuk, és nem is érdekelt mi történik vele a későbbiekben. És ez volt a film abszolút hibája is, hogy a végére teljesen érdektelenné vált számomra az egész és alig vártam már az utolsó 20 percben, hogy vége legyen. És így elkészíteni egy horrorfilmet, hogy még esélyem sincs megijedni, csak ha véletlenül lelököm a karfámról az italomat, ez a totális kreatívatlanság hiánya, ha van ilyen szó. Ez egy rossz film, nem akarom tovább ragozni, mert így is többet körmöltem le, mint amit megérdemelt volna.

Az oscar díjas Hilary Swanktól valahogy nem ezt várja az ember. A Millió dolláros bébi után valamiért kimaradtak a filmjei, bevallom régen láttam őt vásznon, pedig azóta szerepelt több filmben is. Most viszont azon kívül, hogy megmutatja a meztelen valóságot (már ha Ő egyáltalán) nem sok mindent tesz elénk. A filmben azonban még ő legalább élvezhetően nézhető. Jaffrey Dean Morganról (Vesztesek bosszúja) a Maxet játszó színészről elsőre meg azt hittem, hogy Javier Bardem, de később rájöttem, hogy fényévekre van tőle. Engem kifejezetten idegesített, de ha ez volt a filmkészítők szándéka, akkor ahhoz meg gratula. Egyetlen jó pont volt a filmben, amin szintén meglepődtem, hogy mintha Chirstopher Lee-t (A Gyűrűk ura trilógia) láttam volna benne. És ő volt.

Antti Jokinen (videoklipekben jeleskedett) finn rendezője és egyben forgatókönyvírója is egyben eme klasszikus műnek. Azért lehet klasszikusnak nevezni, mert már 100x láttunk már hasonló filmet és ha majd visszagondolunk egyszer a távoli jövőből egy két elcsépelt jelenetre, lehet, hogy éppen ez a film lesz majd amiből beugrik, hogy ebben is volt ilyen és ilyen jelenet. Tényleg csak a képekre tettetem (az operatőr munkájára) megjegyzéseket, hogy ezek milyen jól néznek ki, a többi dolog jelentéktelen. Semmi nincs benne, ami egy jó thrillerhez kellene, a horrortól meg távol áll.  

Jó ízléssel nem sok mindenkinek ajánlom, inkább csak azoknak, akik bődületesen sok szabadidővel rendelkeznek, és határtalan lelkesedéssel fogyasztanak mindenfajta filmet. És persze akinek Hilary Swank a kedvence, az örülni fog azért a 3 másodpercért.

40%

Két idióta vígjáték után végre néztem egy igen komoly orosz drámát. Nem mondom, szeretem a lassú filmeket, de azt hiszem, ennél lassabbat már nem is lehetne rendezni, mert nem forogna a tekercs. Viszont ennek ellenére végigültem az éjszaka folyamán úgy is, hogy nem aludtam el rajta, ami azért nagy teljesítmény.

Szergej és Pavel meteorológiai kutatóállomáson dolgoznak mindentől távol elszigetelten az Északi-sarkkörön túl, az egyik szigeten.  Pavel újoncként tanulmányai befejezése után kalandokra, új felfedezésekre vágyott, hiszen ezért jött erre a kietlen vidékre. Szergej viszont már több éve egyedül dolgozik a szigeten és már alig várja, hogy hazatérjen családjához. Egy napon mikor Szergej elmegy horgászni az öbölbe, Pavel helyettesi őt a mérési adatok jelentésénél. Azonban a központból megrázó rádióüzenetet kap Szergej családjáról, amit nem mer átadni, mert fél az idősebb társának dühétől és abban bízik, hogy a hajó előbb odaér majd értük és majd más valaki közli a hírt. De a tenger jeges és hajó csak nem akar jönni………..

Nem volt ez olyan egyszerű film az biztos és végigülni sem. Ezeket a filmeket nem úgy hívják, hogy szórakoztató filmek, de ugyanakkor mégis sokkal jobban tetszenek, mint bármilyen más egyéb kategóriájú alkotás.  Ennyire az elszigeteltséget soha nem éreztem valósnak még szárazföldön. Talán, ha egy űrhajósról lett volna szó. Azt gondolom rengeteg emberi tulajdonságra utaló kifejezés fellelhető a filmben. Illetve nem hangzik el semmi, mert szinte alig van kommunikáció, szinte egy szótagú mondatok vannak, csak a képek, és hangeffektek (pl. a rádiótól kész voltam), melyek folyamtatosan bizonytalanságban tartanak. Nehéz eldönteni, hogy mi következik a filmben. Ez hihetetlen profi munka. Azt hiszem ennyire egy film sem érzékeltette jobban az unalmas munkát, a monotonitást, a kötelességtudatot, a főnök-beosztott, fiatal-öreg, a tapasztalt és újonc viszonyt. 

A film rámutat arra is, hazugsággal még nagyobb mocsárba kerülhetünk, és nagyobb árat fizethetünk érte, mintha őszintén odaállnánk a másik elé. A két szereplő közötti feszültség egyre nagyobb kibontakozása a film háromnegyedétől egész izgalmassá teszi a produkciót. A filmben a képek és a külső hangok szintén nagyszerű feszültséget teremtenek, ritkán látok olyan a filmet, amiben ez ennyire kidomborodik, hiszen zene szinte alig van (most nem a földre esek típusról beszélek). Van egy bizonyos atmoszférája, amit igazán nehéz leírni, ezek a zord helyek, színtelen képek elnyomják az embert, a hideg szél szinte átjön a képernyőn. Néhány beállítás figyelése közben szinte olyan érzése van a nézőnek, hogy ez a film már nem is megy tovább, itt megállt az idő. Ezért kizárt dolognak tartom, hogy sok ember megkedvelné ezt az amúgy sem könnyen fogyasztható filmet. Valahogy nincs is több kedvem írni a filmről. Nehéz és tartalmas az emésztése,de ha átmegy rajtad, értékeled az ízét.   

Grigory Dobrygin (Fekete Villám) és Sergei Puskepalis nem véletlenül kapta meg a berlini filmfesztiválon megosztva a legjobb szereplőknek járó díjat. Működik közöttük szépen az alá – fölérendeltségi viszony. Mindkettő nagyon erős alakítást nyújtott, fájdalmas volt nézni őket.

Aleksei Popogrebsky maradandó filmélménnyel gazdagított. Kifejezetten tetszett a film, de ugyanakkor meg mindig azt hangsúlyozom, hogy az ember azért nézzen filmet, hogy szórakoztassa valamilyen formában őt, de ez nem az a kategória. Inkább a művészfilmek közé sorolnám. Operatőri munka szintén zseniális, a távoli képek a tájakról megmaradtak még most is bennem. A filmet Berlinben tavaly Ezüst Medvével jutalmazta a zsűri.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy teljesen akciómentes mozit végignézni és odáig vannak a pszichológiai drámákért. A többiek messze kerüljék el, mert teljesen befordulnak tőle és még más film megnézésétől is elmegy a kedvük. Csak kipihenve ajánlható!

80%

Vasárnap délután, ha az ember ráér, nem igazán van ráállva a komolyabb filmekre, már csak azért sem, mert nem biztos, hogy nem zavarják meg telefonok, kutyát sétáltató barátok, esetleg egy gyerek, aki meg sem áll egész nap. Ezekben az esetekben még arra is engedékeny vagyok, hogy a film lehet szinkronos is. Ismét egy vígjáték. Ismét várom a katasztrófát.

Emma (Natalie Portman) és Adam (Ashton Kutcher) gyerekkoruk óta barátok, az évek múlásával egyre többet találkoznak, ezeknek a találkozásoknak nem lehet más a vége, mint az ágybabújás. Emma egyáltalán nem vágyik párkapcsolatra, csak szexre. Adamnak is tökéletesen megfelel a kapcsolat eme formája. Ezért megbeszélik, ha szükségük van egy kis összebújásra, csak hívják egymást és azt a kis időt nem beszélgetéssel töltik. Kezdetben remekül megértik a testbeszédet, így legalább nem kötődnek egymáshoz, nincsenek közös reggelik, nagy veszekedések, tehát minden olyan dolgot mellőznek, ami egy normális párkapcsolatban előfordul. Később azonban rájönnek, hogy így a dolog csak egy ideig működik, mert valamelyikük előbb-utóbb többet akar…………

Csak szexre kellesz! Asszem kevés olyan ember van, akinek ez a rövid mondat nem ment gondolatban keresztül a pici buksiján az eltelt évei során. E mondat köré felépítve egy egész klassz kis vígjátékot lehetett volna leforgatni. Ivan Reitman rendezőnek részben sikerült is. A sztori ebben a filmben is olyan, amit már százszor láttunk más filmekben. Kezdetben a két ellentétes nem vonzódásából kialakul a szex, majd a kötődés, majd a féltékenység, majd a hiány, ez mind így együtt alkotja a nagybetűs szerelmet. Itt is fordítva történik minden, mint ahogy az életben lenni szokott. Gyakorlatilag semmi extra. Talán csak a karakterek és a vicces beszólások változnak. Sajnos ebben a filmben a kitalált karakterek sem nyújtanak semmi olyan egyedi dolgot, ami kiemelné a szokásos ”romkomok” közül. Azt nem mondom, hogy a film elején nem mosolyogtam el párszor, de azt is inkább a viccesebb mellékszereplők beszólásai miatt. Sőt még azt is mondogattam magamban, hogy ez jobban tetszik, mint az előző nap látott Terhes társaság. Sajnos, ahogy múlik az idő, úgy jönnek elő az érzelmek és az érzelmeket követő sablonok és minden olyan dolog, amit már a film elején is tudni lehetett. Egyre inkább érdektelenebbé válik a szereplők közötti kapcsolat fenntartása, hiszen úgyis tudod mi lesz a vége. Ezért volt számomra felemás. Meg amúgy is mindenki tudja azt a közhelyet, hogy férfi és nő között nincs barátság, mert előbb vagy utóbb valamelyik fél többet akar.

Natalie Portmannak (Fekete hattyú, Testvérek) ez a szerep olyan volt, mint egy sportolónak az edzés utáni levezetés. A Fekete hattyú kicsit megviselhette és ezért választhatta ezt a kisujjból is eljátszom karaktert. Szeretem őt, mint színésznőt, de ebbe a filmbe ő is simán beleszürkült. Illetve aranyos volt, meg minden, de amúgy semmi. Ashton Kutchert a Pillangó-hatás után én egyszerűen nem láttam még közepesnél jobb filmben. Az örök mosoly a száján sosem kókad le és ez egy idő után engem idegesít. Bár ehhez a szerephez most tökéletesen elegendőnek bizonyult ez az egysíkú csábító mimika, de ha nem változtat, a későbbiekben nem fogom rá pazarolni az időmet. De a lényeg, hogy bizony volt egy két klassz mellékszereplő, mint Adam apja szerepében Kevin Kline (Dave), aki belőve mondott érdekes dolgokat, vagy Adam haverjai: a rapper Ludacris (Gamer - játék a végsőkig) és Jake M. Johnson (Felhangolva) beszólásai is egész kellemesre sikerültek. A női vonalon Lake Bell (Egyszerűen bonyolult) és Greta Gerwing (Greenberg) színésznők neveit érdemes megjegyezni, akik valamicskét emeltek a film színvonalán.        

Ivan Reitman (Ovizsaru, Junior, Dave, Ikrek) rendező még a 1990-es években tette le a névjegyét a vígjáték műfajban, 2000-ben azonban már csak három filmmel próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Ez a film azonban nem marad meg az emlékezetes alkotásai között, talán majd a Szellemirtók 3. részével nagyobb sikerrel jár, bár arra még több évet kell várnunk. Azonban nem nevezhető buktának, mert simán behozta az árát. Ismét csak azt írhatom le, hogy egy igazán jó vígjátékra még várni kell. Talán majd a Másnaposok második része.

Délutáni matinénak, tinédzsereknek elmegy, még csókolózni is lehet alatta, mert nem veszítünk vele semmit, ha kiesik egy két rész. Romantikus vígjáték, amire szerelmespárok simán beülhetnek, de nem biztos, hogy első randira ajánlatos, mert még valamelyik fél félreértheti a közlendőt. A kicsit idősebb nézőket azonban már nem fogja elvarázsolni a film. Engem sem.

60 %    

Nem tudom, nekem valahogy mindig beigazolódni látszik, hogy nem vagyok oda a vígjátékokért. Oltárira sajnálom rá az időt, ha valamelyik nem tetszik, és mégis végignéztem. Ezért félve is ülök le elé, hogy ez most vajon milyen lesz. Az előjelek mindig jobbnak tűnnek, mint maga a film. A Másnaposokat szerettem, erre is kíváncsi voltam, ráadásul Robert Downey Jr.-t nagyon csípem, és az említett filmből a szakállas is jó fejnek tűnt.

Peter Highmannak (Robert Downey Jr.) véletlen egybeesések során kényelmes repülőút helyett autóval kell eljutnia terhes feleségéhez Los Angelesbe, aki öt nap múlva egy gyerekkel megörvendezteti szereplőnket. Sajnos már a reptér előtt összefut a színésznek készülő Ethan Tremblay-al (Zack Galifianakis) s ez a végzetes találkozás aztán egy olyan marhaság lavinát indít el, ami a későbbiek során végigköveti az egész filmet. Repülésről csak álmodhatnak Ethan idióta cselekedete végett, ezért Atlantából elindulva bérelt autóban összezárva, egymás idegeire menve elindul a duó Los Angelesbe…..

Pont ez volt az a film, amire nagy reményekkel ültem le, de egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kicsit szórakoztatott, de többnyire nem. A sztori nem bonyolult. Egy merev pasinak el kell viselnie egy halálidegesítő embert több ezer kilométeren keresztül egy autóba bezárva. Velük utazik egy kutya, egy doboz és egy ideig Peter legjobb barátja is. Ezeken a filmeken mivel nem kell gondolkodni, ezért nem nehéz kitalálni, hogy a kezdeti ”súrlódások” után főhőseink mire végre elérik céljukat, megkedvelik egymást, annak ellenére is, hogy egy autóbaleset után törnek a végtagok és egy elsült pisztoly golyója is éppen szereplőnk lábába fúródik. Na, ezek után az lenne a barátom, akinek hét anyja van.  

Nem mondhatom, hogy nem voltak benne olyan poénok, amik ütöttek (azért nem akkorákat), de a film nagy részében, inkább kínosan mosolyogtam. Nem szeretem, ha egy filmben azon kell mosolyogni, hogyan maszturbál az illető (és a kutyája), hogyan hurcolják keresztül fél országon egy kávésdobozban egy elhunyt hamvait és azon viccelődnek milyen jóízű kávénak lefőzve a fater, hogyan veri ronggyá főszereplőinket egy tolókocsis háborús veterán és azt sem találtam viccesnek, miként ütnek hatalmas gyomrost egy gyerek hasába, aki kiterül a földön. A film ismét egy idióta ember szerencsétlenkedéseiből adódó bakikból építkezik. Ezt is unom már. Lehet rossz napot fogtam ki, vagy fáradt voltam, de nem jött be. Persze a film azért fogyasztható azoknak az embereknek, akik nem várnak semmi mást, csak egy kis agymenést, de a Másnaposoktól fényévekre elmarad.

Robert Downey Jr.(Vasember, Sherock Holmes) az ég adta világon semmi extrát nem adott a filmhez, alapból hozta a figuráját. Olyan semmilyen volt, de még is azt gondolom, hogy ha ő és a hülye haverja Zack Galifianakis (Másnaposok, Gyógyegér vacsorára) nem lett volna, még ennyit sem ért volna a film. De miért kellett neki úgy közlekednie, mint egy homokosnak? Szerepet kapott második vonalban fűárusként Juliette Lewis (Született gyilkosok, Cape Fear) kisasszony, akinek még a szeme sem állt jól, és a sofőr barátként Jamie Foxx (Ray, Törvénytisztelő polgár) is, aki miatt egy kis izgalom is felütötte a fejét a filmben.

Todd Phillips (Másnaposok) a film rendezője és producere is egyben. Filmjével biztosra akart menni az amerikai közönség számára, ez nem tagadható, be is jött már neki az első héten. (Simán behozta az árát) Viszont nekünk eme földrészen szerintem ezekből az altesti humorokra épülő vígjátékokból ”tökre” elegünk van. Legalább is én már unom őket. A két szereplő nélkül nem ért volna égvilágon semmit a film. Igazából azt sem írhatnám le tiszta szívvel, hogy magából az alapanyagból jobb filmet bárki más forgatott volna, ebből ennyit lehetett és kész. A Pink Floyd zenéjéért viszont megy a dicséret.

Akik a vígjátékokat helyezik előtérbe a filmes rangsorukban, mindenképpen nézzék meg, lehet nekik tetszeni fog. Nem biztos, hogy az a jó szemlélet, ahogy én néztem erre az alkotásra. Nem mondhatom, hogy minden elemében rossz volt, mert akkor hülyeséget írnék, de nekem ez a film kevés a jó kikapcsolódáshoz. Akik meg szeretik az említett két szereplőt, ne hagyják ki.

55%    

Már a film címe sem semmi. Utoljára Trollokról a Gyűrűk Urában hallottam. Azóta semmi. Lehet, kevés fantázia filmet nézek, vagy ha nézek is, nem szerepelnek benne ezek a tündéri lények. Amúgy a kézi kamerás filmeket szeretem, már ha látom, mit vesznek fel és nem rángatják direkt úgy a kamerát, hogy még véletlenül sem tudom kivenni, mit is nézek. 

Fenn a norvég hegyekben három egyetemista filmes hozzácsapódik egy vadászhoz, aki a többi vadász állításával ellentétben, nem éppen a környéken elhulló medvékre lövöldöz. Fővadászunk unatkozó ember lévén megengedi nekik, hogy az erdőben átgyalogolt éjszakáit filmre vegyék, és közben meghallgathatják a meséjét, ami röviden csak annyi, hogy volt tengerészgyalogosként a kormánynak dolgozik, és ő az egyetlen a világon, aki elszabadult trollok lepuffantására képezte ki magát…..

Röviden ennyi lenne a sztorija ennek a The Blair Witch Project szerű áldokumentumfilmnek. A film eleve úgy kezdődik, hogy találnak egy kazettát, amin olyan dolgok vannak, hogy egy évig rágódtak rajta az illetékesek, hogy igaz-e vagy hamis. A többit meg ránk, nézőkre bízzák, hogy eldöntsük tényleg így van-e. Azt hiszem, a filmtörténelemben hallottunk már hasonló esetről korábban is. Érdekesnek érdekes, persze ha meg tudják csinálni valóságosnak, hitelesnek. A kézikamerás filmek már alapból nem mindenkinek jönnek be. A rángások miatt az ember feje vagy a szeme megfájdul. Szerencsére ebben az esetben mondjuk egyáltalán nem vészes a dolog, kb. olyan mintha én vettem volna fel egy jól sikerült erdei túrát a ház végében. Sajnos a film is ennyire hihető. A srácokról és a hölgyekről nem sok mindent tudunk meg, de nem is hiányzik, mert nem egy családi videó. Viszont vadászunk tudományos ismeretei a trollokról egész hihetőnek hangzik, mintha egy Richard Attenborugh ismeretterjesztő filmben lennénk. Annyira nagy átéléssel mondja el nekünk - néhány könnycseppet is elővarázsolva -, mindennapi életüket, mit esznek, hol laknak, milyen családhoz tartoznak (hegyi, vízi, erdei) hány fajtájuk van, hogyan lehet rájuk vadászni, és minden olyan dolgot, amitől azt hiszi az ember, hogy ezek tényleg létező állatok vagy mi a fenék.

Persze ezeket a lényeket marha jól elkészítették a kicsiktől egészen az hatalmasakig, bár néhány esetben olyan érzésem volt, mintha az orruk hegyén műpénisz lenne. Aztán meg ott voltak azok a többfejű lények, amikre szintén egy olyan tudományos magyarázatot adnak, hogy nem hiszem el, hogy más emberekből nem csal ki mosolyt, csak belőlem. És itt jön elő a film szavahihetőségnek megkérdőjelezése, hogy ezt most szándékosan ilyen viccesre csinálták vagy csak én vagyok az, aki nevetett az egészen, mert sajnos a filmet egyszer sem tudtam komolyan venni. Utána olvasva (wiki) és a képeket megnézve azonban azt kell, hogy mondjam, hogy ami a norvégoknak mítosz, az nekünk csak egy vicces alfi klón. Nekem legalább is.

Ennek ellenére teljesen jót szórakoztam a filmen. Egyáltalán nem untatott és nem volt vontatott. Érdekes természetfilm egy olyan lényről, ami nem létezik, és ez úgy van tálalva, hogy jó pár amerikai filmstúdió is megirigyelhetné a trükköket. Tényleg látványos dolgok voltak benne és gondolom nem dollár százmilliókért. Kicsit furcsálltam a végét, de végül is, hogyan másképp lehetett volna lezárni.

A szereplőkről annyit (Otto Jespersen, Hans Morten Hansen, Thomas Alf Larsen, ő amúgy játszott a Hideg Préda 1-2 horrorban, Johanna Morock) mint már korább is említettem, hogy enyhe túlzással én és a barátaim is leforgathattuk volna a nagypapámmal. Mondjuk szerintem direkt volt ilyen amatőrősre véve, hogy még hihetőbb legyen.  Lehet nekem is próbálkoznom kéne, csak az erdőbe kéne néznem valami Ent után. Szóval a szereplők nem dobnak sokat a filmen, teljesen nem érdekel, hogy mi történik velük. Bár ezt így szemétség leírni. Nekem az volt a legfurcsább, hogy ha az egyikük elveszik, az a megoldás, hogy hívunk másik szereplőt? Nem kéne a yardra menni, bejelenteni? Bár ez nem az ő hibájuk, hanem aki kitalálta a sztorit. Ja, hogy ez egy megtörtént eset? Mindig elfelejtem.

André Ovredal rendező úr tette a kötelességét és leforgatta a norvég Ideglelést. Bár az inkább horror volt, ez meg olyan kalandszerű. A hibái ellenére, nekem azért bejött, szórakoztam rajta és mi másért készülnének a filmek, ha nem ezért. Öröm volt nézni, a norvég tájakat, hegyeket, tavakat, erdőket. Félelmetes lehet ott lakni. Kedvet kap az ember elmenni és jól megnézni magának közelről is, persze trollmentes napokon.

Ajánlhatom minden olyan embernek, aki szereti a megtalált kazettás filmeket, aki szereti a szép tájakat és északra vágyik, akinek van egy kis szabadideje és belefér a norvég mitológiából egy kis lecke. Nem volt ez olyan rossz, mint ahogy leírtam. Sőt.

70%