10 hónap eltelt az utolsó bejelentkezésem óta. Megpróbálom újra összeszedni magam és folytatni. Azt nem mondanám, hogy ennyi idő alatt ne néztem volta filmet, csak sem kedvem nem volt, sem időm ideülni és azért szenvedni, hogy valamit is kipréseljek magamból. Ha nem jön ösztönösen, nem kell erőltetni, hiába szeretem azt a mondást, hogy ami nem megy, azt erőltesd. Most, hogy korán sötétedik és rám szakadt a szabadidő délutánonként, szeretnék legalább hetente egy – egy olyan filmről írni, amiről talán kevesebbet hall az ember.

Visszatérésem alkalmából kapásból beleszaladtam egy olyan filmbe, amit 5 perc után kikapcsoltam és nem azért, mert nem lehetett volna jó, hanem a lelkiállapotomhoz és a kikészített fröccsömhöz valahogy nem illet. Ha maradnék (If I Stay) című romantikus drámával indítottam és nem bírtam tovább egy nagyobb leheletnél. Biztos megnézem, de majd máskor.  A kincses ládámat tovább pörgetve (amit szépen nyáron feltöltöttem) megakadtam egy olyan filmen, amiről nem is értem miért feledkeztem meg.  Anders Thomas Jensen (Ádám almái) írásából egy western! Egy dán western!

A dánok 1864-es németektől elszenvedett veresége után két testvér, Jon (Mads Mikkelsen) és Peter (Mikael Persbrandt) átkelnek az Atlanti – óceánon szebb jövő reményében. A testvérek több évig küzdöttek saját földért, miközben Jonnak nélkülöznie kellett feleségét és kisfiát. 1871-ben elérkezi k végre az - az idő, mikor a család újra összejöhetne, ha a birtokra történő hazaút nem torkolna szörnyű tragédiába. A helyi bandavezér testvére börtönből szabadulva éppen ugyanabba a lovas kocsiba száll be, amiben hazafelé tart Jon, Mariet és a fiúk boldogan…

Ennyi elég is a történetről, én még ennyit sem tudtam a filmről. Egyszerű, de ütős. Nem több, nem kevesebb, mint aminek készült. Nincs túlbonyolítva. Igényes fejhajtás Sergio Leone westernfilmjei előtt, de hasonlíthatnám Clint Eastwood Nincs bocsánat c. filmjéhez is. Ami western egy film feelingjéhez kell minden megtalálható benne.

Már a 3. percben megjelenik a klasszikus gőzmozdony pöfékelve, a szél fújja a port a sivár sivatagi tájon, szól a gitárzene és már csak az ördögszekér hiányzik, hogy elguruljon a tévénk előtt. A városlakók jönnek – mennek gyalog és lóháton, az egész környezet él és mozog. Szereplőink kellően hihetően leamortizáltak ahhoz, hogy elhiggyük sok mindent átéltek már. Bár a filmben indiánok nincsenek, azért természetesen néhány szó erejéig megemlékeznek róluk, hogy mennyire nincsenek barátságba velük.

Meglehetősen szemét és brutális kezdés után pillanatig sem fogunk unatkozni a film végéig. Szépen végigvisznek minket a szokásos kliséken. Hála az égnek ez egy olyan film, ami még véletlenül sincs elnyújtva, sőt rettentően rövid. Hiszen az a 79 percnyi játékidő egyáltalán nem mondható megterhelőnek, még öt korsó sör elfogyasztása után sem, ha az ember meg szeretné állítani a filmet mellékhelység megkeresése ürügyén. Nincs sok szereplő, nincs sok szöveg, mellébeszélés, percegik megmerevedett tájképek, inkább kőkemény tettek. Tipikus bosszúfilm és ezzel nem árulok el nagy titkot, ahol nem mindig maradnak a jók életben, hát még a rosszak, ezért nem is kell nagy katarzist várni a film végétől. Úgy jó, ahogy van, nem is kell túlragozni.

Talán egy pici negatívum, hogy az egész város felépítése valahogyan nekem túl makett szagot árasztott, bármennyire is próbálták élettel megtelíteni. Hozzáteszem egyáltalán nem zavaró, csak feltűnt, de lehet ez is kellett ahhoz, hogy  ne a részleteken merengjünk annyit.

Mads Mikkelsen (Ádám almái) el kell ismerni rettentő jó színész, bármit tökéletesen eljátszik. Nem kel őt dicsérni. A nézése és a kinézése félelmetes. Bár az oldalra nyalt haján mindig mosolygok. Kisujjból hozta ezt a szerepet. Jeffrey Dean Morgan (Loosers – Vesztesek bosszúja) igazán ellenszenves puskavégre való gonosz, kinek a hangjától az egész város összecsinálja magát. Igazán Eva Green (300 – A birodalom hajnalán) tetszett és nem csak a gyönyörű megjelenése miatt. Néma játékával egészen emlékezetes. Sok szöveget mondjuk nem kellett megtanulnia.  A lényeg az, hogy a szép szemeiből átjön a keserű fájdalom. A seriff-pap (Douglas Henshall) keveréke egy kicsit nyápic volt számomra, mivel csak dísznek lógott a stukker az oldalán. Feltűnik még a filmben az egykoron szebb napokat látott francia fociisten Eric Cantona is, aki már egészen hosszú filmes karrierrel rendelkezik, bár sokat nem láttam belőle.

Kristian Levring (Akitől félsz) rendezőnek és Anders Thomas Jensennek (jelen esetben, mint forgatókönyvíró) ez volt a második közös munkája. Semmi extrával nem tűnik ki a klasszikus western filmek közül, de mégis volt valami plusz benne, ami miatt jobban megfogott az átlagnál. Bár lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem. Örültem, hogy megataláltam, de mégsem vártam tőle sokat és lehet ezért is adott többet. Végig feszes, tempós, unatkozni egy percig sem lehet. Sötét és véres dráma. Hála az égnek a csöpögős szerelmi szálat mellőzték, mondjuk nem véletlenül. Keményen odavág, úgy ahogyan kell, és úgy, ahogyan abban az időben illett (gondolom). A gyönyörűen fényképezett tájat Dél – Afrikában forgatták, mielőtt bári is azt hinné, hogy Dánia kezd elsivatagosodni. Fényképezése gyönyörű, legyenek azok külső helyek vagy belső helyszínek. A gitársémákra felépített zenéje különösen tetszett, amit azért néha egészen rendesen felpörgetnek adrenalin fokozás kedvéért.  

Lezárva és röviden. Kötelezően ajánlom minden westernfilm kedvelőnek. Nem lesz csalódás garantálom. Tökéletes ehhez az elcseszett beborult időhöz.   

75%