Szállingózó hóesésben, a bejgli és a virsli ünnepe között nincs is annál jobb, mint bekucorodni a nappali melegébe és karácsonyi filmeket nézni. De szép kép, ha valaki bírja az ilyet. Na, nem a Reszkessetek betörők végtelen számú „elnemtudom” képzelni kik által követelt vetítésére gondolok, hanem mondjuk egy jó kis gótikus thrillerre Edgar Allan Poe novellájából adaptálva, hadd bújjon össze a család egy kis közös rettegésre…

Az oxfordi egyetemen végzett Edward Newgate (Jim Sturgess) friss diplomás doktorként érkezik a Stonehearst nevezetű elmegyógyintézetbe, mivel szeretné közelebbről is tanulmányozni az igazgató (Ben Kingsley) módszereit. Kellemes fogadtatása után azonban hamar kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik és az elszigetelt korház falain belül érzékelt őrületnek nem biztos, hogy jót tesz egy újonnan érkezett ember, aki szépen lassan felbolygatja a precízen felépített gépezetet…

Kellemes meglepetés volt. Ennyi, nem több. Biztos jobb is lehetett volna. Azért is írom, hogy kellemes volt, mert tulajdonképpen végig érdekelt mi a szösz lesz ebből és mit hoznak úgy ki belőle, hogy nagyjából a film felétől elénk tolták a megoldást. Mert ugye a film elején elhangzott Poe idézet: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.” az azért nagyjából érthető még annak is, aki talán az első filmjeként tekint erre a műre. Rejtély misztikum kilőve. Ámen.

Ennek ellenére, amit viszont kapunk az egy klassz kosztümös XIX. század hajnalán játszódó sötét kis thriller t (krimit?) remek arcú szereplőkkel, akikről tényleg elhisszük, hogy őrültek és még meg sem kell szólalniuk elég csak ránéznünk. Kicsit sokan is vannak. Tényleg eszméletlen karaktereket szedtek össze és most nem bájos Kate Beckinsale kisasszonyra gondoltam, mert ő azért kirítt innen úgy, mint télen a gólya kéményemről.  A sztorit nagyjából vázoltam, nem lenne érdemes tovább boncolgatni, úgy is hamar kiderül minden. Elég szép tempóban haladunk előre, megfelelően csepegetve folyamatosan a történéseket kicsi izgalommal vegyítve. Nem mondhatom, hogy nem érdekes csak hát azért valami hibázik azzal a fentebb említett idézettel.  

A helyszín kiválasztása szuper, ködös hegyek közötti baljóslatú elmegyógyintézet, a kapuban felröppenő hollóval, már elvből be nem tenné senki oda a lábát, nemhogy odamenjen bárki is gyakornoknak két darab kézitáskával. Amiből a főszereplőnk úgy kiránt egy szmokingot, mint amikor egy bűvész kirántja a nyulát a kalapjából. Azért volt több furcsa értelmetlenség is, bár ezek felsorolása csak a kötözködést szolgálná, aminek totál nincs jelentősége, mivel a filmet nem befolyásolják. Néhány esetben a „dilinyósok” viselkedése inkább megmosolyogtatott, mint inkább feszültséget keltett bennem.  No, és kapunk még egy romantikus szálat is, hadd bonyolódjon a történet, aminek kezdetben nem értettem mi jelentősége is lesz.

A film nézése közben felelhető morális kérdésekbe nem szeretnék belemenni, (már aki vél ebben is felfedezni)hogy mi is a jó kezelés ezeknek az embereknek, mit is kéne velük csinálni, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba, nem vagyok orvos és feltételezem, már nem is leszek. Persze a véleménye mindenkinek megvan, hogy például a gyilkosoknak mi jár, mit is kéne velük tenni, de ezt döntse el mindenki saját maga, nekem marhára nincs hozzá kedvem.      

A két nagyágyú szerepeltetésével azért nagyjából el lehet adni egy filmet, valljuk be őszintén. Ben Kingsleynek tényleg jól állt ez a szerep, beleéli magát a doktori címbe rendesen, de elmondhatjuk, hogy rutinos, hiszen majdnem ugyanezt korábban is már eljátszotta a Viharszigetben (2010). Michel Cainenek szintén a kisujjában van a szakma, aki bár most csak mellékszereplő, így is elég emlékezetes marad, különösen mikor felkerül az asztalra.  Kate Beckinsale (Underworld) és Jim Sturgess (Egy nap) romantikus szála egy kicsit furcsa, de film a végére azért szépen kigömbölyödik a sztori. (Nem értettem mi ez az egész nyáladzás a lány körül, mert már a tévémből folyt ki hátul.) Annyira nem voltam elájulva a kisasszonytól, de Jim Sturgess most is jó volt. David Thewlisnek (Hadak útján) viszont a gonosz szerepe meglehetősen szimpatikus, annak, akiknek szimpatikusak a gonosz szerepek.     

Brad Anderson (A gépész) filmje nem egy korszakalkotó remekmű, de azért egészen nézhető. Elég sötétre sikerült, megfelelő feszültséggel, persze úgy, hogy közben simán lehet mással is foglalkozni annyira nem rágtam le a körmöm. Amúgy Edgar Allan Poe novellájából Joe Gangemi írta a forgatókönyvet és nem biztos, hogy a mesternek tetszene az elkészült mű. Engem igazán a hangulata fogott meg, na meg az, hogy már régen láttam hasonló filmet. Olyan sötéten romantikus krimi, ha lenne ilyen kategória a filmek között. A zenéje kifejezetten jól összerakott, nem fedeztem fel semmi kivetnivalót benne. Mivel karácsony és szilveszter között játszódik, ezért is mertem a bevezetőmben megemlítetni, hogy karácsonyi filmnek is ajánlott, aki mondjuk nem Gricsre vágyik 120xor is.  Amerikában a film Stonehearst Asylum néven fut. (Oroszoknál meg: Обитель проклятых)

Ajánlom tényleg kifejezetten délutáni időtöltésnek most télen, mikor már egy kicsit besötétedett és csendes ”nyugalmas” szórakozásra vágyunk.