Christian Bale egy őrült. Mindig is sejtettem, hogy nem normális, de miután megnéztem a mai filmjét, ez keményen tudatosult bennem. Már a Gépész c. filmjében sem volt semmi, ahogy kinézett, de itt is közel ugyanannyit leadott testsúlyából. Félelmetes egy pasi. Maga a film volt az utolsó, amit még nem láttam a legjobb filmek közül, amit az Oscar – díjra jelöltek és azt kell, hogy mondjam, évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott, erős mezőny.

A film megtörtént eseményt dolgoz fel egy bokszolóról, Micky ’Irish’ Wardról (Mark Wahlberg), aki miután szakít edzőjével, Dicky Eklunddal (Christian Bale), aki egyben a féltestvére, a sorozatos kudarcok után visszatér a szorítóba és a világbajnoki övért küzdhet. Korábban Dicky volt az egyetlen bokszoló, aki Sugar Ray Leonardod kiütötte a ringben, jelenleg azonban az HBO tv stáb elborzasztó dokumentumfilmet forgat a kábítószer függőségéről. Fivérével elválaszthatatlanok voltak, mind az edzőteremben és azon kívül is, azonban Dickyt kábítószer és egyéb bűncselekményei miatt lecsukják. Mialatt testvére börtönben van, Micky átgondolja életét és megtalálja élete párját Charlene Fleminget (Amy Adams). Szakít menedzserével, alkoholista anyjával Alice Wardal (Melissa Leo) és szinte az egész családjával, akik eddig csak kihasználták. Az új edzővel és ’team’-mal nekivág ismét a szorítónak, beindul a gépezet, siker sikert követ, azonban Dicky-t egy nap kiengedik…..

Na, hát ezt a filmet is látni kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy bizony 2010-ben nehéz lesz eldönteni, melyik volt a legjobb film. Nem lesz egyszerű, mert bizony ez is jó volt. Ha másik bokszolós filmhez hasonlítanám, kapásból a Rocky első része ugrana be. Abban sem a boksz a lényeg. Ez is egy családi dráma elbújtatva sport háttér mögé. Mark Wahlberg és Christian Bale állnak a film középpontjában mögöttük pedig a kizsákmányoló család. Láthatjuk azt a családot, ahol Mellisa Leo a hadvezér, és Ő, mint a legfőbb hadúr hogyan manipulálja úgy a férjét és a lányait, mint a katonákat. Ellenkezés nincs. És ebben a filmben bizony az elnyomás nagy úr. Vicces az a kép, ahogy ülnek a lányok, legalább heten, mint a gonoszok és lesik anyjuk minden szavát. Parancsra mennek, mozognak. Megfigyelhetjük, Mark miként eszmél rá arra, hogy ez így nem mehet tovább, ha nem szakít a reménytelen bátyjával, süllyesztőbe kerül. Persze ehhez nagymértékben segít és hozzájárul a bárpultos barátnő Amy Adams, aki mindenben támogatja, még akkor is mikor az egész család ellene fordul.

A két testvér piszkosul jók együtt, két ellentétes karakter, két ellentétes színészi játék. Bár kezdetben feltűnő, hogy Bale mennyire ellopja a show-t, de aztán rájövünk, hogy bizony a modellből lett színész is a maximumot hozza ki magából. És ez most ebben a filmben tökéletesen elég. Hihetetlen érzés lehet egy munkásosztályból feltört sportoló életében olyan nagy napra visszaemlékezni, mikor egyedüliként kifektette a nagy Sugar Ray-t, gyakorlatilag ez tartja már életben, és borzasztó azt látni, hogy egy bálványként tisztelt bokszoló, sportoló, hogyan tud a pokol kapuján kopogtatni, mire képes a drog. És innen felállni, szinte lehetetlen, illetve nagyon nehéz. Az a kép, a szabadulása után, mikor megáll a drogosok házánál és továbbmegy, nagyon jó. Ott tudatosul benne, hogy ha már neki nem sikerült elérni a nagy célt, legalább a testvérének adassék meg és bizony Marknak szüksége van rá. Sok boksz jelenet nincs benne, illetve ha van is egy – egy perc, kivéve az utolsó összecsapást, ami nagyon érdekes, különösen abban a tudatban, hogy ez így is volt. Lehetne még bőven elemezni a filmet, de tegye meg mindenki maga, jobb érzés, mint elolvasni, így is sokat leírtam már belőle. Megérdemli, hogy a legjobb sportfilmek között legyen a helye, és nem véletlenül jelölték hét Oscar-díjra.

Christian Bale (A Sötét Lovag, Közellenségek), mint ahogy a bevezetőmben is említettem egy őrült, bár biztos van az a pénz, amiért az ember így megsanyargatja magát. Az már más kérdés, hogy mennyire egészséges dolog. Azt hiszem, ez egy igazi show volt számára, brillírozott. Már amint meglátod a képernyőn az ugrik be, hogy úr isten mennyire jó. Lehet előbb utóbb majd unalmassá válik, mert szinte mindig jó. Szerintem nem normális a pali, persze jó értelemben véve. Mark Wahlberg (Az olasz meló, Pancser Police) mögötte elhalványul is meg nem is, neki ez a szerep jutott, neki így kellett játszania. Ő így jó, ahogy van és ez most dicséret. Mellissa Leo (Mindenki megvan), Amy Adams (Szökőév, Kétely) szinte mindig jó, elfogultság nélkül írom. Szeretem mindkettőt. És a végére egy érdekesség, Mickey O’Keefe, aki a filmben a rendőr/edzőt játszotta, a valódi trénere volt az igazi Micky ’Irish’ Wardnak! Jelenleg is őrmesterként dolgozik a Lowelli rendőrségnél Massachusettsben.

David O. Russell (Sivatagi cápák) azt hiszem igen emlékezetes filmet készített egy nagyon nagy küzdeni akarással rendelkező sportolóról, akinek bizony az élete nem volt egyszerű. A filmben nekem szinte minden bejött. Kellően humoros, kellően drámai és szerethető karakterek.  Külön kiemelném a hihetetlen jó zenei anyagot, ritkán hallok filmben együtt Led Zeppelin, Aerosmith, Whitesnake, Red Hot Chili Peppers és Rolling Stones számokat.

Akik szerették a Rockyt, a Dühöngő Bikát, Millió dolláros bébyt, A remény bajnokát azok nehogy kihagyják ezt a szuper filmet! De minden sportszerető embernek ajánlhatom, akik nem csak csupán a sportot látják, hanem magát az embert is.

85% 

Azt hiszem elhamarkodtan írtam, amikor azt fejtegettem korábban, hogy a női oscar díjat Natalie Portman kapja meg a  Fekete hattyú c. filmben nyújtotta alakításáért, a férfit pedig James Franco a 127 Hours c. filmjéért.  A női szobrocska Portman kisasszony kezébe landol az biztos, de Franco nem kapja meg, mert ma, amit láttam Colin Firthtől az egyszerűen bámulatos volt, de ezt ugyanakkor az egész filmről elmondhatom.

Az 1930-as évek elején a későbbi VI. György (Colin Firth) azaz Bertie, még Yorke hercegeként borzalmas beszédhibával küzdött, konkrétan dadogott és felolvasni szinte egyáltalán nem tudott. Hiába próbálkozott különböző orvosokkal, egyik sem tudott rajta segíteni. Felesége , a leendő Elizabeth királynő (Helena Bonham Carter) azonban talált neki egy olyan beszédterápiával foglalkozó ausztrál férfit, Lionel Loguet (Geoffrey Rush), aki meglehetősen egyedi módszerekkel dolgozott és kezdeti sikereket ért el nála. 1936-ban V. György (Michael Gambon) halála után a trónt Bertie bátyja a csapongó életet folytató David, VII. Edward (Guy Pearce) király kapja meg, aki azonban beleszeret egy amerikai elvált nőbe. Az öntörvényű Edward király nem hallgat a kormány tanácsára, - akik azt mondják, hogy az Angelikán egyház fejeként nem vehet el kétszeresen elvált asszonyt - ezért lemond. 1936-ban megválasztják fivérét VI. Györgyöt mielőtt még a Hitleri Németország kirobbantaná a háborút. Persze a dadogása és bátorsága nem sokat javult………    

Nem csak azért szeretek ilyen filmeket nézni, mert minden perce remekre sikerült, hanem rájövök arra is, hogy bizony a történelemtudásom eléggé hiányos. A film a brit történelem egyik különösen fontos szakaszának eseményein végigmenve (II. Világháború előtti időszak), meglehetősen viccesen mutatja be két teljesen ellentétes társadalmi rangú ember kapcsolatát, majd később a közöttük kialakuló barátságot. Bertiet betegsége rettentően hátráltatja, bátortalanná teszi, ezt próbálja Lionel feloldani, úgy hogy közben orvosolja beszédhibáját. A vásznon látható közös jeleneteik a film csúcspontjai. Azok a párbeszédek, amik egymás között elhangzanak, zseniálisak! (”- Mondjon egy viccet! – Időzítés sajnos nem erősségem!”) Elméletileg egy emberi drámát látunk, egy embert miképpen küzd a betegsége ellen, de nekem, ennek ellenére egy két kivételtől eltekintve szinte végig mosoly ült az arcomra, sőt mikor a logopédus a cimboráját, - mert kezdetben így szólította Yorkie hercegét - ugrálásra, arcrázásra, szőnyegen való gurulásra kényszeríti hülyére röhögtem magam. Persze fény derül arra is, hogy gyakorlatilag az ember nem születik ”dadogósnak”, azt valami kiváltja gyerekkorban, ezért visszamegyünk Bertie múltjába is egy kicsit. Mivel a múltban játszódik eleve, megemlítem, hogy semmi olyan dolgot nem vettem volna észre, ami egy kicsit is kizökkentett volna a ’30-as London hangulatból. Lionel szobája, ahol a pácienseivel gyakorol, meglehetősen durva és nyers, ugyanakkor félelmetesen jól néz ki különösen azzal a kanapéval. Mind a külső jelenetek, mind a belső terek látványa rendkívül pazar. (Mondjuk, milyen legyen a Westminsteri templom, ha nem szép) A film maga történelmi dráma kategória, de valami olyan hangulata van, ami mégis könnyeddé fogyaszthatóvá teszi az alkotást és nem konkrétan a drámaiság felé viszi a nézőt. Bár az utolsó nagy rádiójelenetnél, amire az egész film alapoz, lehet izgulni szépen.  

Colin Firth (A Single Man, Mamma Mia) játékát nincsen olyan kritikus, aki ne magasztalná egekig, úgy gondolom, én is beállhatok a sorba, még ha csak egy mezei filmszerető ember vagyok is. Lenyűgöző alakítást nyújtott, simán elképzelem róla, hogy anyanyelvi szinten dadog. Élmény volt nézni. A szobor az övé. De egy cseppet sem volt rosszabb Geoffrey Rush (A Karib-tenger kalózai 1-3) és Helena Bonham Carter (Sweeney Todd, Alice Csodaországban) sem. Azt mondom, hogy nem lett volna ez ilyen jó film, ha nem lettek volna ennyire profik a színészek. A többi mellékszereplőt még meg sem említettem: mint Michael Gambon, Timothy Spall (mindkettő Harry Potter és a halál ereklyéi 1.rész), Guy Pearce (Memento), Derek Jacobi (Gladiátor).

Tom Hooper (Az elátkozott Leeds United-szintén nagyfilm) rendező az egyik legjobb filmet készítette el 2010-ben David Seidler forgatókönyvíró segítségével. A filmtől csak ámulni és bámulni lehet. Egy cseppet sem unalmas, végig érdekes történelemleckét láthatunk kellemes mosolygások között emberi drámába ágyazva. A látvány és a zene zseniális. Felsorolhatatlan mennyiségű Oscar-díjra jelölték a fimet, bár ez sok embernek amúgy nem mond semmit, de valamilyen szinten azért elismerése a műnek.  Úgy olvastam, hogy a filmet újravágják, beférjen a PG-13-as karikába is, mivel kicsit sokszor hangzik el a király szájából az a bizonyos angol F betűs káromkodás. (jelenleg ”R” besorolású, ami annyit tesz, felnőtt film) Arra, hogy hazánkban, miképpen fordítják majd le, kíváncsi leszek.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne hatalmas filmélménnyel gazdagodni! Továbbá aki szeretne a brit történelemből egy picivel többet megtudni, kötelező.

90 %

A tegnap esti vígjátékot feldolgozva, új napra ébredve, jobb filmben reménykedve érkeztem a szeretett műsorszóró dobozom elé. A választásom egy 1978-es film feldolgozására esett, annak tudatában is, hogy ez ismét bosszúfilm és már megint ”remake”!  Talán a poszter lehetett ami felkeltette az érdeklődésemet a film iránt amit végül is nem bántam meg, hogy megnéztem.  

Jennifer Hills (Sarah Butler) alkotói válságából próbál szabadulni egy teljesen eldugott kis tóparti házban távol a nagyvárosi élettől. Úgy gondolja az ihlet csak az erdő közepén jön meg neki, megannyi alkotói válságban szenvedő íróhoz hasonlóan. Egy éjszaka a ”helyi hülyék”, akiket akarva akaratlanul még az erdei házhoz való megérkezése előtt megjelenésével felzaklatott, rátámadnak, megverik, megalázzák és a végén meg is erőszakolják. Így sorrendben. Mielőtt azonban eltüntetnék a nyomokat, a lány a folyóba zuhan és elmerül. A szadista társaság tagjai nem találják meg a holtestet hiába is keresik naponta. Egy hónap után azonban nyugalmuk gyökeresen megváltozik, mikor az elhunytnak hitt lánytól jeleket kapnak……………

Igazán kellemesen szórakoztató bosszúfilm volt. Bár az elején a szokásos értetlenkedésem ugyan előjött. (Persze csak úgy filózgat az ember, mert ennyi erővel minden filmbe bele lehetne kötni) Zavart, hogy egy 20 év körüli lány, hogy a fenébe kerülhet már az első könyve után alkotói válságba! Biztos rettentően kimerítő lehet könyvet írni, de azért reménykednék, hogy nem az első után hullik szét a karrierem.  Bár nem is ez volt a legnagyobb problémám, hanem az, (már megint) miért kell elvonulni az isten háta mögé az erdőbe, oda, amerre fényévente jár ember, akkor is csak abban az esetben, ha eltéved! Mert ugye normális embernek még véletlenül sem jutna az eszébe, hogy ennyire elvonuljon a külvilágtól! Oké, nem vagyok író és nem tudom mi kell nekik! De most tegyük fel, hogy ilyenkor keresnek valami tuti szép és nyugalmas helyet, egy ötletparadicsomot, ahol mindig van egy tó (általában a filmekben) és mi csak álmélkodunk, hogy bizony milyen klassz lenne nekünk is egy ilyen helyen, ilyen csöndben, madárcsiripelés hallgatva, stb…, de könyörgöm, akkor sem mennék el egyedül, mert az első este legkisebb neszére összetojnám magam!!!  

Aztán ugye meg jön az első probléma a mobiltelefonnal, hogy nem működik és még véletlenül se lehet vele telefonálni, abban az esetben, ha esetleg valaki zaklatna.  Mert biztos, hogy jön valaki, aki az életünkre tör. Persze a házon ezer ajtó ezer ablak, mind nyitva! Logikus. Hála az égnek ebben a filmben már az első öt percben kiderül, hogy kiktől kell majd félnünk, és nem rettenünk halálra valami fészkes fenevadon. Amúgy igazán sikerült egy nagyon ellenszenves ”lótenyésztő” brigádot összeszedni a stábnak. Ők aztán filmben is ritkán látott nagy bunkók, akik kellően brutálisan és naturális mutatják be azt, amit ugye nem szeretnénk soha magunkon megtapasztalni. Ez most egy elég trendi dolog lett, hogy mindent mutatunk, hadd sokkolódjunk. A film első fele el is megy ezzel, hogy hüledezünk, mi mindent kibír egy emberi test. A második részben meg ugye jön az, ami ilyenkor várható, a megtorlás, a bosszú, aminek még naturálisabbnak és még véresebbnek kell lennie. A film végéhez közeledve fokozódik egy kicsit az izgalom, de akkor inkább a kivégzések mennek. Nem azt mondom, hogy bonyolult a sztori, mert nem az, de teljesen hozta azt a szintet, amit elvárunk egy jobban sikerült thrillertől. Tudunk izgulni valakiért, aki még jól is néz ki, a gonoszok tényleg rosszarcúak és nem kegyelmeznek, a film kellően fürdik vérben, olykor túlzottan is sokat mutatnak, és a végén tényleg vége van a filmnek és nem kelnek fel 130szor is. Kezdeti negatív gondolatmenetem ellenére a film igazán élvezhető alkotás bizonyos életkor felett. Már csak egy gondolatom (kérdés magamhoz) maradt a végére, hogy miért van az, hogy minden amerikai kisvárosban(faluban) ahol alig lézengenek emberek, a lakókat mindig úgy állítják be, ha idegen érkezik a városba, nincsen nálunk aberráltabb, gonoszabb ember messze a vidéken.  Vajon ez mitől van?

A főszereplő hölgy Sarah Butler (Helyszínelők) poszterén mutatott fenekére sokan felfigyelnek majd és csettintenek egyet, de hála az égnek a filmben nyújtott teljesítményéért is ugyanezt lehetne csinálni. Igazán hihető volt. Nekem mondjuk, a bosszút állok azért is tekinteténél jobban tetszettek az ártatlanabb vonásai. Azok természetesebben jöttek át. Az arcába lógó hajától nem lett félelmetesebb, és egy kicsit hihetetlen erővel rendelkezett. Amúgy nem volt vele semmi gond.  A ”bunkók” csapata viszont kellően ellenszenves volt. Daniel Franzese, Chad Lindberg, Jeff Branson, Rodney Eastman (sorozatsztárok) mindegyik más egyéniség, egyetlen kapocs köti össze őket, a jó nagy parasztság. A sheriff Andrew Howard (Transformers 2) volt a kedvencem az édes kopasz fejével, kis bajuszkájával és álszent magatartásával.  Igazi tenyérbemászó.

Steven R.Monroe nem tartozik a híresebb rendezők közé, eddig inkább kamera mögött asszisztensi és operatőri feladatokat látott el, persze azért rendezett korábban néhány tévéfilmet is. Találtam egy alkotását, amit az Imdb. kerek 1.7/10 ponton jegyez. Hmm. Ehhez képest a Köpök a sírodra tökéletesen élvezhető síkegyszerű iparos munka, amiben van bizony egy - két olyan jelenet, amit ritkán lehet filmben látni. Tulajdonképpen a film erre helyezi a hangsúlyt és ezért is marad emlékezetes. (Ha gusztustalan lennék, leírnám, hogy levágott férfi nemi szervet szájba tömni, nem hiszem, hogy sokszor láttunk már, és ilyen megerőszakolós jelenettől is kiráz a hideg).  2011-ben jelenik meg egy Sci-fi, amit Bulgáriában forgatott. Nem biztos, hogy kíváncsi leszek rá, de talán kap majd egy esélyt. Meglátjuk.  

Aki szerette Az utolsó ház balra c. filmet, ezt semmi esetre se hagyja ki, mert olyan érzése van az embernek, mintha azt nézné kicsit gyengébb kivitelben. Azoknak a feminista hölgyeknek ajánlom, akik szeretnének igazi bosszút látni elfajzott férfiakon, ha már saját kezűleg nem megy.  Viszont nem ajánlom gyenge idegzetűeknek, de nem a feszes tempó miatt, hanem mert a gusztustalanabb részek lehet, kiverik a biztosítékot.

60% 

Vannak olyan napok, amikor nem mindig nézheti az ember azt, amit szeretne, különösen akkor, ha egy tv van a házban. Néha teljesíteni kell a párod kérését, egy jó pont reményében, abban az esetben is, ha te a hátad közepére nem kívánod a megnézendő művet. Különösen igaz ez nálam romantikus vígjátékokra, mert piszok kevés van olyan, ami megüti a nézhető mércét.  Ráadásul szombat este is van.

Holly Berenson (Katherine Heigl) saját vállalkozásában cukrászdát vezet, Eric Messer (Josh Duhamel) pedig a helyi kosárlabda csapat operatőri asszisztenseként tevékenykedik. Azonban egy elég rosszul sikerült randijuk után az élet úgy hozza, hogy közösen kell felnevelniük a keresztgyereküket, mivel Sophie szülei autóbalesetben elhunytak és a végrendeletben Sophie gyámjaként ők lettek megnevezve. A gyerek mellé persze jár egy tehermentes ház is, ahol az elhunyt barátok szerették volna, hogy lányuk felnőjön.  Ebben a házban kezdik meg egymás iránti ellenszenvük leküzdését és a csöppség felnevelését. Persze az élet nem egyszerű, főleg nem egy babával!

Többet nem is szándékoznék írni a tartalmáról, mert ez egy olyan film, hogy aki eddig elolvasta amit a sztoriról írtam, simán megerőltetés nélkül, látatlanban tudná folytatni az egészet a végkifejletig. Nem is tudom, hogy most lehúzzam egyből vagy azt méltassam, mit is akart a film közvetíteni. Vagy egyiket sem. Inkább arról írok, ami már eleve meghatározta a filmhez való hozzáállásomat.

A végrendeletemben nem hiszem, hogy a létező legjobb barátomra bíznám a gyerekem felnevelését, még abban az esetben sem, ha tudom, hogy még soha életében nem látott pelenkát, de mégis feltételezem azt, hogy majd beletanul. Oké, egy kocsit már inkább, de könyörgöm ez egy gyerek! Ja, hogy majd jól belejön, ááá ez egyáltalán nem kicseszés vele és az életével sem, bár akkor már engem mit érdekel. Szívjon vele ő. Nehéz elhinnem, hogy nincs más, jobb lehetőség. Na, ez volt számomra a legnagyobb probléma. Talán 1000 esetből 1x előfordulhat ilyen, de nem hiszem. Persze értem én, hogy mit szeretne közvetítetni a film, mert itt legalább látjuk, hogy mindenki csak rájön, hogy melyik a gyerek eleje, még akkor is, ha először fordítva nyomja a cumit a szájába. Ennyi. A többi egy kliséktől hemzsegő marhaság, ahol tényleg van egy két megmosolyogtató jelenet, de az biztos, hogy nem ez az a film, amitől halálra röhögöd magad. És abból is már elegem van, hogy abból álljon a poén, hogy a pelenkából kirepül a kaki, és a chips finomabb, mint a frissen készült kaja, mert ilyet és ehhez hasonló ”vicces” jelenetet rengeteget láttunk. Egy dolog, ami talán még érdekes lehet valakinek, hogy ez egy ”reverse” film, tehát nem egyből szerelem, család, gyerek, ház… hanem itt minden fordítva történik ház, gyerek, család, szerelem. Bár nem hiszem, hogy valakinek lelőttem volna a poént.  Kicsit, talán szigorú vagyok, és tényleg aki gyerekvállalás előtt áll, annak azért mulatságos lesz, de nekem nem. Őszintén mondom, nem egyszer ásítottam rajta, pedig nem vagyok álmos típus, ami egy vígjáték esetében azért nem éppen erény. Talán segített volna rajta, hogy nem lett volna közel 10 perc híján két órás.

Katherine Heigl (A csúf igazság, A Grace klinika) és Josh Duhamel (Minden kút Rómába vezet, Transformers I-II.)a két főszereplő, akiknek a hálás örökölt szülői szerep jutott. Pont ugyanolyan átlagosak voltak, mint maga a film. Egyáltalán nem fogok majd emlékezni rájuk, de ez már legyen az én problémán. Semmi extra hisztis megfogó súrlódó kiabálós kibékülős könnycseppes jelenet, amire azt mondanám, hogy igen.  Ja, hogy ez nem is olyan film? Akkor meg milyen? Feltűnik még gyerekdoki szerepben Josh Lucas (Mindenütt nő, Az áruló szív), akin néha feltűnt valami nagyfilmes múlt, de semmi több. Felejthető, mint az egész film. Azért azt megjegyzem, mert muszáj, hogy a kis Sophie aranyos volt, egyedül Ő nem tehet semmiről.

Greg Berlanti (Barátságpróba) második nagyjátékfilmje, többnyire tv sorozatok közreműködésében tevékenykedett. Nem mondhatom azt filmjére, hogy kár volt, mert van egy két nevelő célzata, hogy a gyereknevelés baromi nehéz és mennyi lemondással jár, stb., de maga a megvalósítása nekem nem jött be. Talán, ha női szemszögből néztem volna, amit nálam elég nehéz lett volna megvalósítani, másképpen látom.

Ajánlanám azoknak, akik régen láttak vígjátékot vagy esetleg azoknak, akik nem tudnak dönteni, hogy mit is akarnak megnézni a moziban, mert lényegében mindegy nekik, úgyis csak egymás kezét akarják fogni és romantikázni. Illetve azoknak a férfiaknak is ajánlhatom, akik szeretnének egy jó pontot a kedvesüktől, amit a későbbikben egy jó kocsmázásért ”leadhatunk” ismét. Azért kérdezzük meg a legjobb barátainkat, akiknél van pici baba, hogy az elkövetkezőkben, ha esetleg valami baj lenne velük, mi a tervük a gyerekkel, nem ám valami hátsó szándék derül ki a végrendeletükből!   

50%    

(Három nap net nélkül. Halál.)

John Ajvide Lindqvist Hívj be! (Lät den Rätte komma in) című regényét 2008-ban filmesítették meg hazájában, Svédországban. Szerintem az utóbbi évek egyik legjobb, legkeményebb, de ugyanakkor legemberibb vámpíros sztorija volt. Kevés olyan filmes díj volt, amit nem zsebelt be. Nem akarom megbántani a Twilight rajongókat, de semmilyen szempontból nem lehetett egy súlycsoportba helyezni a kettőt. Egyáltalán nem kellett sokat várni arra, hogy Hollywoodban feldolgozást készítsenek.

Owen (Kodi Smith-Mcphee) 12 éves gyerekként esténként egyedül tengeti mindennapjait társasházuk udvarán. Visszahúzódó gyerek lévén barátja nincs, az iskolában különc természete miatt lenézik és nem mellékesen a suli helyi menő sráca amint teheti, megalázza és rosszabb napokon meg is veri. Elvált édesanyjával - akinek az alkohol fontosabb, mint a fia - nem találja a közös a hangot, szinte menekül otthonról. Egy éjszaka közvetlenül a szomszéd lakásba új lakók költöznek. Egy férfi és egy kislány. Megjelenésük után a közelben kegyetlen gyilkosságok történnek. A parkban egyik este, miközben Owen képzeletben bosszút áll iskolatársán, az új lány Abby (Chloe Moretz) megszólítja. A barátkozásuk elkerülhetetlen. Egyre többet találkoznak, és egyre jobban megértik egymást……. persze csak éjszakánként…..közben a véres gyilkosságok tovább folytatódnak….

Na, ezt elég titokzatosra sikerült leírnom annak, aki először nézné meg. Aki meg látta az eredetit, annak sok újat nem mond. Mindig azt gondoljuk, hogy az eredeti sokkal jobb, mint a feldolgozás, de így most megnézve, azt gondolom, hogy ebben az esetben sikerült ezt elkerülni, mivel ez most kicsit eltért az eredetitől, és nem biztos, hogy negatív irányban. Mondom ezt úgy, hogy olvastam magát a regényt is, amit ugye marha nehéz lett volna egy az egyben vászonra vinni. A svéd verzió más. Annak a filmnek mások az értékei. Nyersebb, komorabb, mélyebb és más atmoszférát teremt. Kiváló a maga nemében. Az amerikai változat viszont többet ad a regényből és nem annyira hideg, sok esetben olyan érzésem volt, mintha egy teljesen más filmet néztem volna. Nekem egyelőre ez jut az eszembe. Persze a regény mindkettőnél 100x jobb és durvább, és a terjedelme miatt – közel 600 oldalas – lehetetlen lett volna filmre vinni. Az biztos, hogy mindkét változatból borzasztóra hiányoztak lényeges részek. Részletekkel nem akarok példálózni, mert csak a filmélményen rontana. Érdemes elolvasni. Az amerikai változat egy kicsit jobban pörög, de még így sem túl gyors a film. Kicsit megpróbálta érthetőbbé, fogyaszthatóbbá tenni a nem csak európai néző számára is. Talán kegyetlenebb volt egy kicsit. Egyedül Abby mozgásával voltak problémáim, azt elég gáz módon oldották meg. Amúgy összegzésképpen remek film. Bármennyire is horrornak van titulálva, szerintem nem kimondottan az. Inkább egy elgondolkodtató, véres, családi drámának írnám le, vérszívó beütéssel.     

A két gyerek játékán elbukhatott volna a produkció, az biztos, de Kodi Smith-Mcphee (Az út) és Chloe Moretz (Ha/Ver) is végtelenül lehengerlően és hatalmas beleéléssel játszott. Chloe ártatlan karakteréből villámgyorsan átváltott nem is annyira szerethető gyerekké, olyan érzést keltve mintha mindig ezt játszotta volna, Kodi Smith játékából meg átjött az a gyermeki csodálat, áhítat, feltétel nélküli szeretet, írhatnám barátságnak is a másik iránt, amit a szerepe megkívánt. Amúgy nem működött volna a film, ha nincs meg az a bizonyos feszültség, szikra kettőjük között. Bár, ez így nagyon hülyén hangzik, hiszen mégis csak tizenévesek. Szerepet kapott még az általam mindig nagyra tartott Richard Jenkins (A látogató, Égető bizonyíték), aki a lány apjaként és egyben őrzőjeként szerepelt. Ő most csak a két gyerekszínész árnyékában volt jelen, de érzékeny és olykor szerencsétlen játékával elnyerte azt a bizonyos szimpátiát, ami bizony a szerepe szerint nem illette volna meg.  

Matt Reeves (Cloverfield) rendező hála az égnek nem esett abba a hibába, hogy egy az egyben lemásolja az eredeti filmet. Látszott a forgatókönyvön, hogy inkább a regényt vették alapul, mint a svéd változatát a filmnek. Persze azért elkerülhetetlen a hasonlóság, a film utolsó negyed órája nem lehetett eltérő a regénytől egyik esetben sem, mert akkor borzasztóra vesztett volna az értékéből. Felhívnám még a film zenéjére is a figyelmet, amely megfelelően borzolja a kedélyeket.   

Véleményem szerint nem csak horror rajongóknak ajánlhatom, bár vannak benne igen véres jelenetek, ami sok embert elriaszt a filmtől, de ha leküzdjük a gusztustalanabb jelenetek miatti émelygést és végignézzük, észrevehetjük a mögötte rejlő értékeket. A könyvet viszont mindenképpen érdemes elolvasni!

75% 

Bizony a Kenguruföldről is érkeznek nézhető filmek. És nem is akármilyenek!! Gondolok itt pl. az Animal Kingdom-ra vagy az enyhén más műfajú The Loved Ones-ra. Utoljára, mint egy korábbi írásomban is említettem, hogy bizony az egyik legjobb western film, amit láttam Az ajánlat volt és nem meglepő módon szintén Ausztráliából került a közönség elé. Ezért vártam már ez a filmet is.

Shane Cooper (Ryan Kwanten) feleségével jobb levegő reményében Ausztrália egyik eldugott kisvárosába Red Hillbe költözik, ahol még az emberek nem restek lóháton közlekedni. Első munkanapján a rábízott feladatot befejezve, visszatér a rendőrőrse, ahol rossz hírrel fogadják többiek, ugyanis Jimmy Conway (Tommy Lewis) volt helybéli lakos, akit 1995-ben életfogytiglani börtönre ítéltek megszökött a fegyházból és minden jel szerint a város felé tart, hogy bosszút álljon az őt bebörtönző rendőrökön. Bill (Steve Bisley) sheriff csapata az újonc Cooperrel felfegyverkezve a városhatárokon várja, hogy a szökött fegyenc mikor ér a városba……

Határozottan tetszett. Az biztos, hogy nem úgy indult, ahogy elképzeltem, de a végére teljesen beleéltem magam. Kicsit lapos volt az eleje egészen addig, míg Jimmy meg nem jelent és határozott elképzelését a bosszújával kapcsolatban érvényesíteni nem kezdte, viszont ettől a ponttól egész kellemes kis izgalom kezdett kialakulni. Nem körömlerágós, de tetszetős.  

Azért az összhatáson nagymértékben rontott az, hogy egyes emberkék nem mindig a legnormálisabb cselekedett hajtották végre az adott szituációkban. Egyszerűen hülyék voltak és hülyeséget csináltak. Azonban ezt feledteti Jimmy nem éppen könyörületessége, amit nagyon eltaláltak. Nem egy bosszúálló angyal kinézete van.  Ahhoz képest, hogy napjainkban játszódik a klasszikus western elemek felfedezhetőek benne, úgy mint a lövöldözés, a lovaglás, a nyilazás, és gyönyörű tájképek.  Különösen éjszaka a vihar előtti lovaglás tetszett. A filmben szereplő karakterek a két főszereplőn kívül egy kicsit sem szimpatikusak.  Más amúgy sincs. Érdekes, de az egész város kihalt. Legalábbis egy éjszakára. Kezdetben a film zenéje valamiért csak nem akart belemászni a fülembe, de utána már megtetszett. A filmekben egy kicsit is jártas emberek sajnos a film felénél érzékelik már azt a csavart, ami a végén be is következik. Amúgy remek lezárása volt a filmnek.

Ryan Kwanten (True Blood sorozat, Halálos hallgatás) igazából nem volt számomra olyan meghatározó. Nem volt rossz. Talán ami tetszett benne azon kívül, hogy szimpatikus pali, hogy nem volt szuperhős, hanem egy sebezhető ember. (Szegénynek igen sokat kellett gyalogolnia.)  A másik főszereplő Tommy Lewis (Az ajánlat) ugyan sokat nem beszélt, mégis jobban bejött. Minden tekintetben ő a klasszikus rosszarc. Brutálisan csak ment előre és nem adta fel. Utolsó mondata a filmben hatásos. Steve Bisley (Mad Max) sheriff szerepben még aki említést érdemel, igen figyelemreméltó pasi. Végül is rosszat senkiről nem tudok mondani, tették a dolgukat rendesen.

Úgy gondolom Patrick Hughes rendező sikeresen ötvözte a klasszikus western elemeket a mai környezettel. Forgatókönyve alapján szépen lassan építette fel ezt az akció western thriller egyveleget. Hibái ellenére mégis azt mondom rá, hogy bizony igen kellemes atmoszférájú szórakoztató film!

Ajánlhatom téli estékre, zivataros délutánokra, mikor az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik és nem éppen a könnyedebb vígjáték fajtából. Kemény kis film a kenguruk őshazájából. Biztos, hogy nézős lesz még egyszer!

65% 

Nem véletlenül kerülgettem ezt a filmet eddig. Valahogy éreztem, hogy nem ez a film lesz az, melynek a hangulata az egekig emel, de arra sem gondoltam volna, hogy ennyire merev falu szakadékba tudna lökni. Nehéz talpra állni és kimászni belőle, mert visszacsúszok. Nehéz lesz úgy írni róla, hogy ne mondjam el a film lényegét, de azért megpróbálom.

1970-s években három fiatal Tommy (Andrew Garfield) Kathy (Carey Mulligan), és Ruth (Keira Knightley) a halsham-i bentlakásos iskolában nevelkednek szigorú feltételek között egészen 18 éves korukig.  Az iskolában az első és legfontosabb a gyerekek egészsége, ehhez természetesen minden adott. A három gyerek itt ismerkedik meg a barátsággal, szerelemmel, a vágyakozással, ami később az egész életüket összetartja. 18 éves korukban, szörnyű titokkal a vállukon, elhagyják a nevelőotthont, hogy saját lábra álljanak, egészen addig, míg újra szükség nem lesz rájuk………    

Azt hiszem ezzel a rövid leírással még nem tudtam senkinek a kedvét meghozni a filmhez, de tényleg, ha többet írnék róla abszolút az élvezet rovására menne. Amúgy is kell hozzá egy bizonyos hangulat, mondjuk nem konkrétan letargikusra gondoltam, mert esetleg még mélyebb szintre esik az ember, onnan meg már közel az öngyilkosság. Na, azért nem kell idáig persze lemenni. A film tényleg nagyon sötét és nyomasztó. Kazuo Ishiguro (A napok romjai) író Ne engedj el című regényéből filmesítették meg ezt a nagyon szomorú és elgondokodtató történetet. Elvileg egy romantikus filmnek indul és csak később vesszük észre, hogy igazából ez egy "futurisztikus" dráma, bizony közelebb áll a sci-fihez, ami a mai világban végül is bármikor bárhol megtörténhet. Az a reménytelenség és tehetetlenség, amit a filmből az arcunkba kapunk, sok ember idegét kikészíti majd. Végtelenül dühítő, lenne, ha így beletudnánk törődni a sorsunkba, engem ez kifejezetten idegesített. A film sok kérdést feltesz, el lehet rajta szépen gondolkodni. Persze ezeket a kérdések mindenki tegye fel majd magának. Az utolsó 10 perc az egyik legszomorúbb befejezéseknek egyike, amit mostanában láttam. Bár könnyek nem jöttek, lehangolt keményen. Egy jó tanács a film elkezdése előtt, ne álljunk neki fáradtan, mert szépen lassan, visszafogottan halad előre. 

Mindhárom színész nagyon magas színvonalon játszik, talán Keira Knightley picivel marad le a többiektől, de Ő is tökéletes. Andrew Garfiled (Doctor Parnassus és képzelt birodalma,  Közösségi háló) borzasztóan nagy tehetség. Ezek után nekem nagyon nehéz lesz elképzelnem Pókemberként, de szerintem sima ügy lesz neki. Carey Mulligan (Büszkeség és balítélet, Egy lányról) fantasztikus. Az arcán végig látszodó beletörődés félelmetes. A nagy sztárok gyermekéveit játszó színészpalánták nagy piros pontot kapnának, ha iskolapadban ülnének.

Mark Romanek (Sötétkamra) rendező és Alex Garland (28 Nappal később,Napfény, A Part) forgatókönyvíró emlékezetes, szívbemarkoló, igen depresszív filmet készített, amit nem felejtünk el, mert úgy belénk mar, hogy sokáig nézzük még a helyét, úgy meglátszik. Akik olvasták a könyvet (én nem) azt nyilatkozták, hogy a regény átültetése vászonra tökéletesre sikerült.  Megemlítem még, hogy a filmnek a fényképezése, melankolikus zenéje csodálatos.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik szeretnének megnézni egy igen mélyen elgondolkodtató filmet az életről, az élni akarásról, és az élet rövidségéről. Bizony becsüljünk meg mindent, amíg lehet. Nem egyszerű film, nehéz kiverni a fejünkből.

80% 

Sajnos mostanában nem igen kényeztetnek el minket westernfilmekkel. Évente érkezik egy – két darab, ami igazán élvezhető. (Bár ha mindegyik jó lenne, akkor meg az lenne unalmas.) Legutoljára John Hillcoat rendezésében készült Az ajánlat c. film volt, ami nagyon bejött, na meg persze a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.  Ezért is lelkesedtem, amikor olvastam, hogy Coen testvérek leporolják és feldolgozzák az 1969-ben készült  A félszemű c. klasszikus művet, aminek nem más volt a főszereplője, mint a legendás John Wayne.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) kereskedő apját a saját alkalmazottja gyilkolja meg egy sikeres üzlet lebonyolítása után. A gyilkos Tom Chaney (Josh Brolin) a pénzzel együtt a helyszínről gyáván elmenekül. Mivel a sheriff iroda rettentően elfoglalt a helyi ügyekkel, ezért egy másik városból jött ember meggyilkolása végett nem indítanak hajtóvadászatot. Mattie felbérli a nem éppen szimpatikus Rooster Cogburn (Jeff Bridges) rendőrbírót, aki híres arról, hogy mindenkit megtalál, és nem mellékesen rettentően szereti az alkoholt. A ”nyomozásba” bekapcsolódik harmadiknak LeBoeuf nevezetű texasi ranger (Matt Damon), akinek viszont már régóta fáj a foga Chaney-re, még egy korábban elkövetett gyilkosság miatt. Hárman lóháton az indiánok földjén keresztül elindulnak megkeresni és a törvény elé állítani élve vagy halva Chaneyt……

Nem mondatom a legjobb Coen filmnek. A Nem vénnek való vidék szerintem jobb. De nem sokkal marad el tőle. Tipikus bosszúfilm. Valakit meggyilkolnak és a család valamelyik tagja nem hagyja annyiban. Kivételesen most egy kislány az, aki erre az ismeretlen útra tévedt. Nem láttam az eredeti filmet, tehát nincs támpontom, hogy mitől tér el ez tőle. Nem mellékesen mindkettő alapját egy Charles Portis író regénye ihlette és azt adaptálták vászonra. Utána olvasva Coenék az nyilatkozták, hogy az Ő feldolgozásuk hűen követi a regényt. Úgy legyen, hiszek nekik, mert miért ne. Valahogy így kell egy jó westernt csinálni. Gyönyörű tájak, lovaglás, tábortűz, fegyverek, klassz fogsorok, állati szőrmék (a medvés pasi, ahogy kinéz!) piszkos ruhák, stb. minden olyan kellék, ami egy vadnyugati filmben nagyon jól néz ki. Coen tesók kicsit visszavettek a durvulásból, de azért bőven érezhető a védjegyük. (amikor a pasit pofán lövik sörétessel) Vicces, mosolygásra késztető jelenetek is simán találunk. (Fogkihúzás kézzel.) A párbeszédek kidolgozottak, de mondjuk náluk ez alap. Imádtam azt a szöveget, mikor a hullának nem jár rendes temetés, mert túl kemény a föld, vagy amikor Mattie eladja a lovakat és a nyerget az eladónak, hát az valami félelmetes. A film nem pörög ezerrel, de nem is baj, addig is lehet bámulni a szépen fényképezett táját, de mégsem jelenti azt, hogy unalmas lenne, a hangulata úgyis magával ragad. Indiánokra nem várjuk, mert nincsenek.

Azt hiszem Hailee Steinfeldet (tv sorozatokban játszott) felfedezték, kizártnak tartom, hogy ez után a film után ne ostoroznák dögivel ajánlatokkal. Sokszor fogunk még hallani róla. A nagy sztárokkal teljesen azonos szinten van. Hihetően játssza el a markáns, karakán koraérett hölgyet, ami mögött azért még naiv szív lapul.  Jeff Bridges (A nagy Lebowsky, Tron, felsorolhatatlan) békebíró szerepében kezdetben egy kicsit sok volt, de aztán megszoktam és azt mondtam, hogy nagyon jó. Bár alig lehet érteni mit mond. Úgy látszik, bejönnek neki ezek a piás szerepek. Matt ’Jason Bourne’ Damon, mint texas ranger! Vicces. Nem tudom, hogy sikerült őt megtalálni erre a szerepre, kicsit furcsa, de semmi rossz végül is nincs benne. Josh Brolin (Jonah Hex, Nem vénnek való vidék) gyilkosként nem sokat szerepel, de amikor megjelenik, rendesen odateszi magát. És beszéde neki is félelmetes. Mintha nagy adag tehénlepény lenne a szájában.  Igazából tökéletes választás az összes szereplő. Mind profi.

Ethan & Joel Coen (Nem vénnek való vidék, Fargo, felsorolva lemenne a nap) testvérek ritkán hibáznak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem láttam tőlük rossz filmet. (Na jó. A Kegyetlen bánásmód az nem jött be annyira, de a többi igen.) Igazából nem vagyok jogosult negatív kritikával illetnem őket, mert csak egyszerű filmnéző vagyok, de úgy gondolom ez egy picit, de csak nagyon picit gyengébb lett, mint a többi! De szigorúan a saját mércéjükhöz viszonyítva, mert bizony ezt a filmet is büszkén ki lehet tenni a polcra a western klasszikusok közé.

Utoljára mindig azt írom, hogy kinek ajánlanám ezt a filmet. Elsősorban mindenkinek, másodsorban a western rajongóknak, harmadsorban annak, aki még nem látott Coen filmet, hogy szeresse meg a stílusukat. Mert nem szabad kihagyni egyiket sem. És egy kicsit sem voltam elfogult.

85 %             

Ma délután "könnyed" kis háborús filmre vágytunk a barátaimmal. Választásunk egy koreai filmre esett, amely az Észak – Dél konfliktust dolgozza fel. Mivel a Harcosok szövetsége (Tae Guk Gi: The Brotherhood Of War) az egyik kedvenc polgárborús filmem, gondoltam ez sem lehet sokkal rosszabb. Ráadásul a bemutatója is igen tetszetősre sikeredett.

1950-ben az Északi-korai csapatok folyamatosan visszavonulásra késztetik a Dél-koreai egységeket. Egy stratégiailag fontos, elhagyatott középiskolában, a déliek hátrahagynak szinte kiképzés nélkül 71 újonc önkéntes egyetemistát, néhány katonával kiegészítve, hogy az ellenséget a megérkező erősítésig próbálják feltartani. A velük maradt katonák közül az egyiket parancsnoknak nevezik ki. Ő próbálja az ifjúságot valamiféle katonai alakulatnak átalakítani. Ezek a srácok korábban egyáltalán nem fogtak fegyvert a kezükben, azt sem tudták, hogy mi az a gránát, nevetgéltek, táncoltak, ugratták egymást és nem gondoltak a háborúra. Közben a déli seregek egészen a partokig húzódnak vissza, hogy ott összepontosítsák az egységeiket, ahol minden egyes katonára szükségük van.  A fennmaradt emlékiratok szerint a srácok 11 órán keresztül tartóztatták fel egy igen komoly haderőt képviselő Északi sereget…..

Sajnos nem ütötte meg a bevezetőmben említett film mércéjét, de nem volt rossz. Olyan felemás. Voltak remek dolgok benne, és voltak olyanok, melyeket egyáltalán nem értettem. Például  amikor az erdőn át tőrbe csalják őket, elég bénák kezdetben idegesített, de aztán átértékelve mégis arra jöttem rá, hogy nem ők voltak a bénák, mit tudták ők, hova rohantak egymás után kiabálva. Utána ismét visszaestem abba, hogy ezek mégis hülyék, hogy ennyi eszük volt. Nem tetszett, hogy több jelenetet is elvicceltek, olyan burleszkesre vették, valahogy több komolyságot vártam volna. Aztán nekem az Északi parancsnok valamelyik westernfilm hősére emlékeztetett, inkább vicces volt a motoron, mint félelmetes. Amikor az északi kissrácot lelőtték – na, nem azért, mert nem szeretem a gyerekeket -, arra viszont azt mondtam, igen, végre valami.  A kezdő jelenetet a filmben nagyon eltalálták, lőnek, robbantanak benne nem is keveset. Persze ez a film utolsó 20 percére is elmondható. Használtak szép számmal pirotechnikai elemet. Amúgy kellően véres a film, de azért ne várjuk azt, hogy minden percben hullnak a végtagok. Végül is összességében jók a speciális effektek. Azért kíváncsi lennék, Hollywoodban 10 milliós költségvetés mire lenne elég. Nemhogy egy egész filmet, de még egy jelenetet sem tudnának összehozni ennyiből. A végső csatában, amikor nagyon izgulni kell, húztam megint a számat nem egyszer, hogy most ezek tényleg ennyire hülyék, hogy csak úgy kirohannak az ajtón, hogy lőjék egyből fejbe őket?! Most északi katonákra gondoltam. Azonban mégsem mondhatom azt, hogy nem volt meg benne az a kellő izgalom, kellő drámázás, keménység,  amiket egy háborús filmben látni akartam. Az a két óra játékidő hamar elillant.

A szereplők elemzésére nem nagyon szeretnék kitérni, mert igazán senki nem tűnt ki, de nem azért mert nem lehetett őket megkülönböztetni. Jók voltak. Bár nem ismerném meg őket másik filmben.  Őszintén még utánanézve (imdb) sem találtam meg, hogy ki – kicsoda. Szégyenszemre csak úgy neveztem őket, hogy a ferdeszemű, a dagi, a Harry Potter…….  Amit elvárhattunk, félelem, reszketés, öröm, tökéletesen átjött.

John H. Lee rendező az egyik elhunyt diák levelezéseiből készítette a filmet Mivel megtörtént eseményeken alapult, nagyban nem térhetett el tőle, bár többször is eszembe jutott, hogy ez biztos így volt? Vagy csak a filmhez találták ki. Azért néhol elég viccesre vették. Ahogy írtam már, ennyi dollárból azért ilyen filmet összehozni nem semmi. Ezért gratuláció. Kitűnő csatajelenetek, kis drámázás, és mint ahogy elvárható egy koreai filmtől tökéletes zenei aláfestés.

Ajánlhatom egy olyan estére vagy délutánra, amikor egy kis keménységre, hangos és véres csatajelenetekre vágyunk, asszony vagy barátnő nélkül. De ha nézi ő is, az se baj nem fog félelmében az ölünkbe ugrani. Sajnos nagyon nem tudtam magam beleélni az egyetemisták helyébe, de azért minden tiszteletem az övék. Ennél sokkal gyávább lettem volna.

65%

Korábban írtam, hogy legjobb női főszerelő oscar díjat Natalie Portman kapja meg a Black Swan című filmben nyújtott szerepéért, most pedig leírom, hogy a legjobb férfi oscart James Franco kapja a 127 Hours című filmben eljátszott felülmúlhatatlan alakításáért. Danny Boyle meg egy zseni. A film meg....

A valós történeten alapuló filmben Aron Ralston (James Franco) hegymászó történetét kapjuk meg, aki egyedül indul el Utah állam sziklás hegyeinek meghódítására.  Sajnos mászás közben beleesik egy sziklaüregbe olyan szerencsétlen módon, hogy a keze beszorul egy sziklatömb alá. A csapdából próbálkozásainak ellenére sem tud szabadulni, ezért amíg van ereje és tud gondolkodni elég drasztikus lépésre szánja rá magát. Ez azt hiszem nem titok,  - és aki nem akarja tudni mi van a filmben az ugorjon a következő bekezdésre  - mivel bárhol utána lehet olvasni és lehetett róla hallani, a jobb kezét egy életlen késsel levágja….

Igazából már a film nyitójelenetében tátjuk a szánkat. Élvezzük az átjövő szabadságot, azt az adrenalin növelő életérzést, ahogyan Aron hasít a biciklijével, ahogy fut, ugrál, mászik a vörös sziklákon keresztül, miközben olyan zene szól alatta, ami abszolút dobolásra készteti végtagjainkat. Ahogy néztem a helyszíneket, ahogy ugrálnak és fürdenek a kristálytiszta tóban, ahogy nevetgélnek, már csak az hiányzott volna, hogy kellemes szellő megborzolja a hajam és akkor igazán tökéletes lett volna az élmény. Persze így is az volt. A film egyből magával ragad és nem enged. Feldob. Ennek a szomorú történetnek van egy bizonyos hangulata, amitől mégsem érzed azt, hogy tragikus emberi dráma, küzdelem az életben maradásért. Volt olyan jelenet, amikor Aron kérdezz-felelek-et játszott el a kamera előtt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Persze a könnyed stílus elveszik az ominózus jelenetnél, amit kellően naturálisan mutatnak meg. Az biztos, hogy nézéséhez gyomor kell. A filmben természetesen nem csak a sziklafogságban maradt emberi küzdelmet követhetjük végig jelen időben, hanem kapunk Aron hallucinációiból és visszaemlékezéseiből és is egy keveset.  

Igazából nyugodtan hívhatjuk egyszereplősnek a filmet, mert James Franco (Pókember, Ananász Expressz) jött, látott és győzött. Pusztítóan jó a filmben. Szerethetően vidám karakter, aki sajnos nagyon rosszul járt. Szerintem a szobrot, mint ahogy fent is említettem simán megkapja. Kate Mara és Amber Tamblyn, mint mellékszereplők nagyon keveset vannak a vásznon, ezért csak megemlékezek rájuk.

Danny Boyle (Trainspotting, Slumdog Millionaire) és az egész stábja, nagyszerű munkát végzett. Aki emlékszik a Gettó milliomos csodás képeire, fülbemászó zenéire ezt ebben a filmben is megkapja. Nagyon szépen fényképezett helyszíneket láthatunk, brutál jó zenei aláfestéssel. Az osztott képernyős jelenetekért meg jár a pont, nagyon eltalálták. Na és persze a mikrokamerával felvett dolgok is remekre sikerültek, mint pl. a kulacsos rész esetében. Ahogy fentebb is írtam bármennyire is ez egy tragikus történet, mégis olyan hangulata van, ami egyszerűen nem enged el a képernyő elől. Ahhoz a bizonyos részhez, meg tényleg kell idegzet, mert bizony felejthetetlen.

A filmet azon embereknek ajánlanám, akik szeretnének egy pörgős, cseppet sem unalmas filmet estére, akik szeretik a természet és az ember küzdelemét, és természetesen az Út a vadonba rajongóknak! (mint magamnak).  A film egy igen híres történet, tehát aki nem tudja a végét, annak még nagyobbat üt.  Egyre jobb filmeket kerülnek elő 2010-ből. Kár hogy késve érnek hozzánk. Nagy kár.    

90%