It’s just a game.  Ahogyan egy fanatikus baseball rajongó mondaná. Ahhoz, hogy odavetemedjek egy baseball témájú film elé valami extrát kell nyújtania. Ezt az extrát ebben az esetben maga a főszereplő személye, Clint Eastwood adta meg. Nem tudom, miért hittem azt, hogy az utolsó főszerepe a Gran Torino (2008) volt. Talán anno a „befejezésről” szóló médiahenger engem is maga alá gyűrt. Nem tagadom, nagyon szeretem az öreget és hiányzott már a látványa is. Az utolsó rendezését kihagytam életemből, hiszen J.Edgar életéről készült filmjére nem vitt rá a lélek. Egy kicsit sem érdekelt. Azt viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem ezt a filmjét.

Gus (Clint Eastwood) a legidősebb baseball megfigyelő az Atlanta Braves csapatánál, aki nem hajlandó haladni a korral, nem használ számítógépet, csak írógépet.  Három hónapja van hátra a szerződésének lejártáig és a tulajdonos bizony már a nyugdíjazásán gondolkodik. Ő azonban szeretne még utoljára elutazni Észak – Carolinába a főiskolás válogatóra, hogy megnézzen egy istenadta tehetséget. Barátja Pete (John Goodman) megkéri lányát Mickeyt (Amy Adams), hogy menjen vele és vigyázzon rá, hiszen Gus szeme az orvosok szerint tovább rosszabbodott. Mickey munkáját félretéve elutazik az apja után, hogy a segítségén kívül az alkalmat kihasználva magyarázatot kapjon arra is, miért taszította el a múltban magától. Carolinában Mickey megismerkedik Johnnyval (Justin Timberlake) – korábban az apja felfedezettje volt, de most szintén megfigyelőként van jelen – akivel hamarosan nem csak szakmai barátság alakul ki…..

Ja, de szép kis csendes "mese" volt. Nagyon jót tett a lelkemnek, annak ellenére is, hogy bizony nem tagadom, elaludtam egyszer rajta. Igazán szívhez szóló családi drámát láttam kis romantikával fűszerezve nagyszerű szereplőkkel. Mert bizony, a „Nagy Öreg” még mindig hatalmas jelenség a vásznon, olyan érzést keltve bennem, hogy nem is kell neki színészkednie, elég csak saját magát adnia.

Gus egy morgós öregember, aki nem bír szembenézni a korával (simán elképzelem, hogy tényleg ilyen lehet). Inkább fejbe lőné magát, minthogy a szeme okozta tehetetlenségét beismerje. Számára minden idők legnagyobb szerelme a baseball. Többnyire, amikor az idejét nem a pálya szélén tölti, barátaival beszélget az élet nagy dolgairól a kocsmában egy korsó sörrel a kezében. Mickey egy jól menő ügyvédi iroda új reménysége, aki randizgatás mellett szépen építgeti a karrierjét. Gyerekkora óta baseball-rajongó, ezért egyáltalán nem esik nehezére, hogy apja után utazzon a válogatóra. Remek alkalom, hogy rendezze kapcsolatát vele. A lány felnyitja apja szemét, mivel korábban sosem ültek le beszélgetni arról, hogy mi is történt azokban az időkben, mikor eltaszította magától. A múlt azonban Gus számára fájdalmas, szörnyű titkot takar, amivel kapcsolatban csak nehezen nyílik meg. Ráébred, hogy ő már csak egy megtört öregember, aki nem tud már megváltozni és tulajdonképpen már nem is akar. Johnny viszont éppen jókor volt jó helyen, ezért nem meglepő, hogy Mickeyvel összeakadnak, mint a mesében.  

A film befejezését nem meglepő kitalálni. Kicsit olyan, mint amikor az ember megtalálja az aranytojást tojó tyúkot és hazaviszi. Az ellenszenves szereplőket mindig legyőzik és ez a film sem kivétel ez alól. Nem árul zsákbamacskát, nem több, mint aminek készült. Bájos, kellemes mese az öregedésről, a szülő-gyerek kapcsolatról, a barátságról, és arról, hogy a technika továbbra sem kerekedik felül az emberi tapasztalaton. 

Eastwood az ágyúgolyó nagyságú szivarjával, szigorú tekintetével, rekedt hangjával semmit sem változott a Gran Torino óta. (Kár, hogy közel négy éve volt már az is) Ő egy jelenség a filmvásznon. Nem kell jellemezni, különösen nekem. Szerepe egyáltalán nem tűnt színjátszásnak annyira természetesnek vettem, hogy saját magát játssza. Nem olvastam az életrajzát, de biztos, hogy borzalmasan nagy sportrajongó lehet, hiszen nem véletlenül szerepel vagy rendez sporttal kapcsolatos filmeket. Amy Adams (Szökőév) hitelesen játszotta Eastewood lányát. Mindig tudtam, hogy remek színésznő, azonban a szokásos romantikus barátnő szerepében nem is kellett nagyon megerőltetnie magát. Viszont Justin Timberlake (Lopott idő) felőlem simán átnyergelhetne filmszínésznek, minthogy tovább építgetné zenei karrierjét. Nem tehetek róla, nem bírom, mint énekes (és a zenéjét sem), de színészként egyre jobban csípem.  A filmben végre egy olyan táncot mutat be, ami nem haladja meg képességét, persze ezt csak irigységből mondom. John Goodmant (A nagy Lebowski) egész nehezen ismertem fel, de róla elmondhatom, ha a vásznon van, nem lehet levenni róla a szemünket. Jó volt újra látni őt, ami igaz Robert Patrickra (Terminator 2) is.      

Robert Lorenz első önálló nagyjátékfilmje. Végre kibújhatott a nagy öreg háta mögül. Számtalan filmben volt Eastwood rendezőasszisztense (Millió dolláros baby, Titokzatos folyó) ezért nem véletlen, hogy sikerült a filmjéhez megnyernie ezeket a nagy neveket. Szerintem a bemutatkozása meglepően szépre és csendesre sikeredett. Visszafogott filmje engem speciel levett a lábamról. Képei nem korszakalkotóak, de maga Eastwood amúgy is betölti a vásznat, nem kell még a hátteret is bámulni. Marco Beltrami (Terminator 3) szerezte a film zenéjét, ami olyan halkan csordogál a fülünkbe, mint egy csermely a fák között az erdőben.  De ez az egész filmre is elmondható. Kipihenve ajánlatos elkezdeni.

Különösen ajánlom minden baseball fanatikusnak, mert nekik igazán remek csemegével szolgál. (Hozzáfűzöm, hogy elég sok olyan szakszöveg van benne, amit csak eme sportág rajongói értenek meg.) Azonban azok, akik csak egy kellemes kis családi drámára vágynak, semmi esetre se hagyják ki. Akik meg Clint E.-ra úgy néznek fel, mint a mozi egyik legnagyobb élő alakjára, amúgy sem fogják mellőzni.

70%