The Last Stand Poster.jpgErőnek erejével! Mert miért is lenne más a magyar címe?! „Hasta la vista, Baby” ahogy Terminátorunk egykoron megmondta. Szót is fogadott a korábban szebb napokat is meglátott kormányzó úr és visszatért a gyökerekhez – sokunk örömére. Egy kisebb szerep kedvéért nem is olyan régen láthattuk már étterem tulajdonosaival közösen egy jó kis agyament akcióban, de főszerepben ez az első visszatérése politikai pályának befejezését követően. 

A korábban los angelesi rendőrség drogosztályán dolgozó Ray Owens (Arnold Schwarzenegger) sheriff nyugdíjas éveit tölti Sommerton nevű kisvárosban Mexikó hátárában, ahol az ég adta világon semmi nem történik. Az idilli kép egészen addig pillanatig tart, míg egy harmadik generációs FBI elől megszökött drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) lopott Corvett C6 ZR1-s autójával feléjük nem száguld 300km/órás sebességgel. Bannister (Forest Whitaker) FBI ügynök felhívja a sheriffet a közelgő eseményre és figyelmezteti, hogy tartsa magát távol az elkövetkezendő eseményektől. Owens és helyettesei kiegészülve a kissé őrült Dinkum (Johnny Knoxville) helyi fegyverbolonddal azonban nem hallgatnak senkire és megpróbálják maguktól megakadályozni a kartell vezetőjének átszöktetését Mexikóba.

The Last Stand 5.jpgÖröm költözött a szívembe estére. Annyira boldoggá tett, mintha csak marcipános csokit ettem volna egész nap. Jóleső érzéssel mentem nyugovóra, hogy végre nem kellett az agysejtjeimet megerőltetnem. Hangosan röhögtem magamban a film alatt több esetben is, hiszen mi másért készülni egy ilyen film? Csak a szórakoztatásért! Még véletlenül sem szabad komolyan venni, mert aki ezt teszi, csak csalódással kel fel és egy nagy baromságnak tartja majd! Vissza a nyolcvanas években.

The Last Stand 7.jpgSok mindent nem lehet leírni a sztoriról, nagyjából csak annyit, mint a rövid leírásban felvázoltam. Egyszerűen csak működik és megy előre mindenféle csavarok nélkül, úgy mint régen az akciófilmek nagy többségében. Kicsit lassabban is indul az egész, de a végére egészen kellemesen felpörög a felállított díszletek között, majd hirtelen vége is lesz, kész mehetünk nyugalomban haza.

The Last Stand 11.jpgA „rettenetes” drogbáró és emberei, az FBI ügynökök, a sheriff helyettesei, a város lakói mind csak kirakat Swarci visszatérésének, aki két szótagú mondataival megvillantjai ismét azt, amiért szerette a generációnk. Öreg már, és nem is akarja szívatni magát idióta ugrabugrálásokkal, bunyókkal, inkább autós üldözésben vesz rész, amiben még talán el is hisszük, hogy jól megy neki (azért nem). Azonban az, hogy hagyja saját magát kifigurázni már a Feláldozhatók 2-ben is bejött. Főszereplőnk lőtt, látott és győzött a szememben. Még mindig betölti az egész képernyőt esélyt sem hagyva másoknak, akik esetleg kilátszanának mögötte.

The Last Stand 5.jpgA film a 80-as évekbeli akció – western filmek hangulatát próbálja megteremteni. Egy kicsit felturbózták a mai generáció számára is szerethető, meglehetősen véres jelenetekkel. Régen láttam már szétrobbanó, vagy akár gépágyúval szétkaszabolt embert a vásznon. Ezeket a jeleneteket kissé önmagukat parodizáló, néhol túlzottan is előtérbe jutó mellékszereplők próbálják feloldani idiotizmusukkal. Én meg aberrált ember módjára szinte csak mosolyogtam. De nem csak a vicces jeleneteken, hanem a fizika törvényeit meghazudtoló autós üldözéseken, vagy akár a filmvásznon még talán ennyire soha nem látott FBI ügynökök és SWAT kommandó bénázásán is. Lehet, ezek sok embert dühítenek majd és gagyinak tartják, számomra azonban így volt jó.

The Last Stand 8.jpgIgazából ez a 90 perc semmi másra nem szolgált, mint arra, hogy továbbra is azt a következtetést vonjam le, hogy Arnit továbbra sem azért szeretem, mert Shakespeare-t játszik, hanem azért mert egy jelenség, aki elvarázsol bármilyen hitvány filmben is szerepel. Kíváncsian várom a követező filmjét Stallonéval. Mellékszerepkők meg egytől egyig tökéletes kellékei a filmnek, szabadon rombolhatóak. Szegény Forest Whitaker (Az utolsó skót király) hol van már az Oscar szobrocskájától. Johhny Knoxville pedig egészen meglepő volt, hogy újra filmben látom, de rövid szerepében is kicsit soknak éreztem. Azért, aki szerette a Jackass-ben, itt is csípni fogja annyira agyatlan. A filmben élmény volt nézni Luis Guzmánnak (Boogie Nights) a bénázását a „bátor és profi” sheriff helyettes szerepében, ezzel szemben Eduardo Noriega (Nyisd ki a szemed) drogvezérként inkább vicces volt, mint félelmetes.

The Last Stand 1.jpgKin Ji-Woom (Keserédes élet, Láttam az ördögöt) rendezőnek hollywoodi debütálása meglehetősen nagy buktának bizonyult Amerikában, nem szerették az emberek. Talán azért mert nem ezt várták. Azt nem mondom, hogy a rendezőtől nem ezt várták, mert szerintem azt sem tudják ki ez a dél-koreai pali. Lényegesen komolyabb filmeket készített korábban hazájában. Én úgy gondolom, hogy felnőtt már a mi korosztályunk, hogy az apró dolgoknak és tudjunk örülni egy – egy filmben. És ez a film pont ezekből állt. Nincsenek benne nagy dolgok a főszereplőnkön kívül, láttunk már sokkal jobb rendezést, forgatókönyvet és ebből is lehetett volna nagyobbat, jobbat, komolyabbat összehozni, de minek! Dőljünk hátra és élvezzük, biztos, hogy újranézem, amint lehet.

Ajánlom azoknak, akik csak arra vágynak, hogy ürítsék a fejüket egy nehéz nap után, mert arra tökéletes kikapcsolódást nyújt. És különben is, örüljünk a nagy visszatérésnek.

70%

Rust And Bone poster.jpgVasárnap délutáni kikapcsolódásnak nem biztos, hogy az ember olyan drámára vágyik, ahol egy nő lábak nélkül próbálkozik kapcsolatot teremteni a külvilággal. Ha azt nézem azonban, hogy ki rendezte a filmet és kik a főszereplők, nem kifejezetten a szórakozást keresem, hanem magát a filmélményt, hogy mit is tud nyújtani a film, akár lehúz, akár felemel a csillagos égig. Na, hát ez nem az utóbbi volt.

Feleségét elhagyva Ali (Matthias Schoenaerts) kisfiával, Sam-mel Franciaországba utazik nővéréhez, hogy munkalehetőség után nézzen. Kidobó emberként elhelyezkedve az első éjszakáját követően „megismerkedik” Stéphanieval (Marion Cotillard), akit a disco előtti bunyó után kocsijával hazavisz. A lány semmiféle érdeklődést nem mutat a férfi iránt, Ali mégis megadja a telefonszámát, ha később bármilyen segítségre szorulna, nyugodtan hívja fel. Négy hónap után Ali telefonja megcsörren és teljesen összetörten a lány bejelentkezik, de addigra Stéphanie egy sajnálatos baleset miatt már mindkét lábát elvesztette. Különös baráti kapcsolat alakul ki közöttük….

Alapvetően ismét egy remek filmet láttam, de nem voltam ráhangolódva és nem igazán tudom, hová is tegyem ezt a filmet. Nem egy felhőtlenül kacarászós vasárnap délutáni film, de ezzel már kezdéskor tisztában voltam és ezért nem is nyafogok. Olyan szintű stíluskeverék van a filmben, hogy nehéz kategorizálni. Kemény dráma, ahol még egy véres ökölharc is megszépül. Valahogy így tudnám egyszerűen összefoglalni. Modern szépség és szörnyeteg sztori, ahol a szépség nem szép és a szörnyetegnek nincs szíve.

Rust And Bone 8.jpgKét szálon futó történetben az egyik oldalon Ali lepukkant életébe kapunk bepillantást, hogy mennyire megy előre rendíthetetlenül, akár a sportról van szó, akár a szexről, akár a gyereknevelésről, akár az élet egyéb rejtelmeiről. Hajtja az adrenalin és nem törődik senki mással csak magával. Edzésre jár, fut, sportol, dolgozik, csajokat bámul (sikerrel), csak a fiát hagyja ott a suliban. Egyszerű ember életében nincs hely érzékenységnek. Nyers, tapintatlan, külső szemlélőnek ő az igazi talpig bunkó ember. Beszélgetés egyáltalán nem az erőssége, de ha mégis szükséges a párbeszéd, nem ért semmit. Érdekes élet ez, mikor az ember fel sem fogja, mi a rossz.

Rust And Bone 13.jpgA másik részről viszont ott van Stéphanie, Ali szöges ellentéte, aki a szörnyű balesete óta csak a depressziójával küzd a kórházban, az sem érdekli, hogy az életét is eldobja. A korábban delfinidomárként dolgozó, magabiztos nő fél az utcára kimenni, fél az emberektől, nem vágyik társaságra, csak az ablakon keresztül szívja magába a függöny mögül beáramló gyógyító erejű napfényt. Teljesen kiszolgáltatott, mikor a férfi szó szoros értelmében felkarolja. Tudja, hogy milyen szembenállás van nézeteik között, de mégis úgy látja, hogy van valami a férfiban, ami talán segíthetne neki visszatérni az életbe, akár úgy is, hogy az eddigi szemléletét félresöpörve kell újra életre kelnie.

Rust And Bone 11.jpgAlit teljesen hidegen hagyja a nő, szinte átnéz rajta, ha nem a melleit bámulja. Azon kívül, hogy segít neki, nem nézi meghódítandó nőnek. Stéphanie-t sem fogja meg elsőre Ali, azonban kiszolgáltatottsága miatt egyre többet gondol rá, mint férfi. Közömbössége kezd megváltozni. Ezek a romantikus hiú ábrándok lufiként robbannak szét, mikor az egyszerű hím kinyitja a száját és klasszikus első randis szövegnek nem éppen nevezhető módon közli a lánnyal, hogy „akarsz d..ni?”. Nem írom le a folytatást.

A filmben elég brutális és megalázó jelenetek vannak. Rust And Bone 12.jpgMegalázó, mert aki hajlamos megundorodni az erősebbik nemtől egy-két jelenet esetében biztos hányinger kerülgeti majd a férfi állatban rejlő primitívség miatt. A „discos” résznél már én éreztem marhára kellemetlenül magam. Brutális és nem csak a baleset – megjegyzem, ritkán üti el az embert egy kardszárnyú delfin a medence partján – miatt, hanem magának a mozgáskorlátozottságnak ennyire nyersen bemutatott részéi végett is. Akár a tengerben úszás, akár a szex jelenetek, de tulajdonképpen az egész hétköznapi élet nyers valóságának, a szükségletek kielégítésének bemutatásai is mind igazán emlékezetes képsorokat tárnak elénk. Többnyire azonban tényleg megpróbálják minél emberibben, befogadhatóbban bemutatni azt, amit nehéz józan ésszel felfognunk.

Rust And Bone 7.jpgPersze nem csak a naturális és véres képsorok maradtak meg bennem, hanem azok a szép árnyékképek, természetképek, melyekkel a rendező játszik, de beszélhetünk egész jelenetekről is, melyekre szívesen emlékszem vissza (pl. mikor lement a delfinhez és irányította az óriási üvegfalú medence mellett).  A film zenéje kicsit furcsán hat az egészre, mivel a mai discoslágerek valahogy nagyon ellentétei a látott dolgoknak. Nem egy pörgős film, de a végére még marad egy nagyon komoly és szomorú rész, amitől nagyon dühösek leszünk és egyből felébredünk hibernált állapotunkból.  

Rust And Bone 3.jpgAz Oscar-díjas Marion Cotillard (Piaf) és az Oscar-díjra jelölt belga származású Matthias Schoenaerts (Bikanyak) egyszerűen elképzelhetetlenül nagy színészek és az utóbbi nem csak a termete miatt. Végre egy olyan film, amire azt írhatom, hogy az „ellentétes kémia” működik köztük, ha létezik ilyen fogalom és nem azt, hogy mennyire csillog a szemük, mikor összenéznek. Nekem Cotillard jobban tetszett ebben a filmben, mint amiért Jessica Chastain megkapta idén a legjobb színésznőnek járó Arany Glóbusz díjat. Matthias már korábbi filmjében is zseniálisan játszotta az egyszerű embert, aki csak az erejének él. Ebben a filmjében továbbfejlesztette azt a képességét, amellyel még inkább maga mellé állítja a nézőt, pedig egyszerűen undorodunk tőle. Nem tudom másképpen leírni. Megemlíteném még a szöszi kissrácot, mert nagyon szerethető gyerek a filmben szomorú szemeivel.

Rust And Bone 2.jpgJacques Audiard rendező volt az első pont, amiért megnéztem. A Próféta című börtönös filmjét tartom az utóbbi időszak egyik legjobbjának a kategóriájában - a Cell 211 mellett. Hihetetlenül nyersen adja elő képeit, de mégis úgy, hogy átértékeljük a látottakat és nem fordulunk el tőle. Korábban már említettem azokat a képi megoldásokat melyekre fel lehet nézni más rendezőknek is. Kicsit elvont és morbid, mikor lassítva mutatják a kiütött véres emberi fogat, de mégis azt mondom, hogy a mondanivalója a lényeg. Igen szépek amúgy is a lassítások benne és nem csak a hatásvadászat miatt van - ami a nagy átlagnál megszokott -, hanem azért, hogy legyen idő gondolkodásra. Legalább is nekem ez jött le. Merengtem. A zenéjét szintén dicsértem már, de külön kiemelném, hogy Bruce Springsteentől a State Trooper-t remixelve bizony letöltöttem, annyira átjött (Pély Barnásan fogalmazva). Összegzésképpen és röviden, nem egyszerű film. Mikor vége van, ott maradsz előtte és feldolgozod azt élményt, mit is láttál valójában.

Talán azt, hogy kinek nem lesz ínyére a film, könnyebben össze tudnám szedni, mint azt, hogy kinek jön majd be. Az már nehezebben menne. Aki fogékony, könnyebben fogadja be a nehezen átérezhető dolgokat, tegyen vele próbálkozást, mert emlékezetes marad számára, de előtte vegyen mély lélegzetet.

80%

süti beállítások módosítása