Ausztrál filmekkel kapcsolatban eddig egészen kellemesen csalódtam, különösen, ha horrorfilmekről volt szó. Erről az agymenésről, amiről most megosztom soraimat, soha többet nem akarok hallani. Nem tudom, hogy milyen elborult pillanatomban kellett lennem ahhoz, hogy egyáltalán végignéztem. Azt hiszem, nem kezdtem még így a bevezetőmet egyszer sem.

Dice (Vil Traval) antropológushallgató barátaival együtt elutazik sziklafestményeket tanulmányozni Ausztráliába egy 120 éve nem látott barlanghoz. Már az első éjszakai meztelen fürdőzést követően Mel (Krew Boylan) testéhez fertőzött piócák tapadnak, amitől a hölgy testi és szellemi átalakulása után egész komoly ragadozóvá transzformálódik. Pasija Chad (Lindsay Farris) és a barátai próbálják menteni a lehetetlent addig a pontig, amíg válaszút elé nem kerülnek, vagy ők vagy a lány. Közben Anja (Zoe Tuckwell-Smith) rájön a falfestmények jelentésére, de lehet, hogy már túl későn…………

Egyszóval lehet jellemezni ezt a filmet, egy nagybetűs vicc. Borzalom. Leszögezem nekem nincs semmi bajom azokkal a filmekkel, ahol egy maréknyi csapat elmegy az erdő közepébe és ott valami furcsa dolog történik velük és ez alapján hullnak, mint a legyek, de legyen valami értelme! Mert ennek a filmnek az égvilágon semmi nem volt. Vagy ha nincs is semmi értelme, legalább legyen jól elkészítve, legyen izgalmas, vagy valami hasonló, amiből egy horrorfilm építkezik.

Első képkockák után az ugrik be, hogy Ausztrália szép, és biztos, ha tehetném, elmennék körülnézni, olyan szép tájakat mutatnak. Ennék a filmnél ez az egyetlen pozitívum. A következő képsoroktól viszont már egyből sokkolódtam. Az hagyján, hogy több órás autókázás után, az autóból való kiszállás után már egyből bent is vagyunk a barlangban, abban, amit eddig 120 évig nem fedeztek fel, de legalább egy kicsit pihenjenek már le, nyújtsák ki a végtagjaikat, vagy igyanak egy pohár vizet. Jó értem, bele kell férnie a 80 perces időbe, de a következő vicces jelenet után már tudtam, hogy ez most katasztrófa lesz. Minek megy valaki barlangba, ha retteg a szűk helyektől, fél a sötétben és nem mellékesen klausztrofóbiás? Az ember vakarja csak a fejét. Ugye egyből megsérül, amitől vércseppek hullnak a talajra és a falakban megindul valami átalakulás, mint a Hellraiserben. De a poén lelövését itt abba is hagyom.

Persze nem nehéz kitalálni ki lesz az első áldozat, mint általában ezekben a filmekben, mindig a legirritálóbb személyiség. Persze most sem lepődünk meg. De igazán nincs is időnk meglepődni semmin, mert már benne is vagyunk az első értelmetlen jelenetben. Miért megy be valaki meztelenül éjszaka a dzsungel közepén lévő fekete pocsolyába fürdőzni, ezt sosem fogom megérteni, menne a halál, de itt megtörténik. Legalább mutatták volna meztelenül a hölgyet, mint hasonló filmek esetében valami figyelemfelkeltő dolgot, de azt bezzeg elfelejtették beleírni a forgatókönyvbe. Szegény lányt miután megszabadítják a testét ellepő piócáktól, hamar belázasodik és a fogaitól is gyorsan megszabadul. Másnap viszont már frissen és üdén új fogakkal a Gyaloggaloppból idekerült és elfogott mutáns vérnyulat reggelizik elég gusztustalan módon.

És a legjobb kérdések, párbeszédek és jelenetek még csak most jönnek! A legjobb kérdés, amit feltesznek a szereplők egymásnak, miután látják, mi történik a barátnőjükkel: ” Nem kéne kórházba vinni?” Aztán mikor a földön fekvő elhunyt társukat bőszen dézsmálja, megkérdezi az egyik a másiktól, hogy ”Szerinted beteg?”. Vagy azok az eszmei jelentőségű mondatok, hogy ”Nem maradhatunk itt! Szerintem meneküljünk!” Az ember a megdöbbenéstől nem tud ezekre mit mondani vagy én nem láttam hasonló filmet mostanában.

A soha nem látott trükkök mosolyt csalnak az arcunkra. A megfertőződött hölgy úgy ugrál, mint egy sáska! Ezt úgy tudták elérni, hogy a jeleneteket felgyorsították! Iszonyú gagyi, tényleg régen láttam ilyet. Mikor megpróbálják fahusánggal leütni, annyira látszik, hogy mellé ütnek, hogy ezt most komolyan gondolták, hogy benne hagyják a filmben? Ezeket még valaki beveszi? A csapdába csalós jelenetnél gondolkodtam azon először, hogy kikapcsolom, de aztán rájöttem, hogy ilyen filmet úgysem látok sokat, meg persze a kíváncsiság is hajtott, hogy vajon a barlangban ugyan ki lakozik.   

Az átváltozott emberek hörgése ultra gagyi, úgy, mint a film feszültség fokozó dobpergős zenéje. Az egész film alatt csak egy dolog miatt lehet izgulni és az pedig, hogy ne tartson sokáig.

A film végéről szándékosan nem szeretnék írni, ilyet én még nem láttam és gyakorlatilag nem is tudom, hogy mi volt ez, de mivel nem vagyok szemét (szenvedjen más is), nem írom le mit láttam. Valaki biztos lesz olyan bátor, hogy megnézze, szerintem ő is ugyanezt fogja érezni, mint én.

A szereplőkről sok jót nem lehet leírni, nem tehetnek róla szerintem, hogy mindent el kell vállalniuk ahhoz, hogy egyszer majd felfedezze őket valaki. De tuti, hogy nem ez a film lesz az ugródeszkájuk. Azért utánanéztem mindegyikőjüknek és többnyire eddig rövidfilmekben és sorozatokban szerepeltek. Reménykedjünk, hogy az élet azért bejön nekik, ha már ez a film nem.

Írhatnám azt, hogy nem ez volt Josh Reed legjobb filmje, de mivel ez volt az első filmje, ezért azt írom, hogy bizony ez nagyon rossz filmje volt. Még egy B kategóriás alacsony költségvetésű horrorfilmhez képest is rossz volt. Nem találtam olyan dolgot a tájon kívül, ami tetszett volna. Sajnálom, mert nem úgy ültem le elé, hogy ezt most csak azért is leszólom.  

Nem tudom ajánlani senkinek sem. Illetve a mazochistáknak igen. Aki szerette a Descent című filmet, az messze kerülje el ezt a mozit.

10%

Valahogy úgy vagyok ezzel a Zack Galifianakis fickóval, a Másnaposok szakállas barmával, hogy egyáltalán nem jön be nekem ténykedése a filmiparban, ezért sem értettem, miért ülök le még egy olyan film elé a Terhes társaság után, amiben Ő játszik. Az a film terhes volt szó szerint, de hála az égnek a mai filmben legalább nem a központi szerepet kapta.  

A 16 éves öngyilkosjelölt Craig (Keir Gilchrist) szülei tudtán kívül elmegyógyintézetbe jelentkezik, hogy kezeltesse magát szorongásai miatt. Arra azonban nem számított, hogy a fiatalkorúaknak fenntartott részleg éppen felújítás alatt áll, ezért a felnőttek közé helyezik. Itt aztán hamar rájön - persze már későn -, hogy mekkora hibát követett el, hiszen azok a betegek, akik itt tartózkodnak, nem véletlenül kerültek ide. Az öt napig tartó terápia alatt a mentorává váló Bobby (Zack Galifianakis) és a szintén 16 éves Noelle (Emma Roberts) segítik őt megértetni, miért is jó élni, hogy mi is az a szerelem, és mi minden szükséges a felnőtté váláshoz……

Ez is az a film volt, amit szinte végigmosolyogtam úgy, hogy közben még véletlenül sem kellett hallanom egyetlen alpári - altesti fárasztó humort. Már az ember a kezdő képsorok után is felteszi magának azt a kérdést, hogy a főszereplő srácot nem véletlenül ebből az intézetből ”hozták” ki?, mert ha az ember ránéz, egyből hagyná is hogy leugorjon a hídról, annyira szerencsétlen balek figurának tűnik. Ez az igen depresszív srác a szokásos tini problémákkal küszködik, úgy, mint a továbbtanulás, a szülök, a barátok és a csajok.  Azonban ezeket a roppant nagy problémákat kis buksija az átlagnál nehezebben dolgozza fel, és egyből az egész film helyszínéül szolgáló kórház pszichiátriájára jelentkezik gyógykezelésre. 

Szerencsére a főhősünk nyomasztó lelkivilága, mivel vígjátékról van, a filmre nem terjed át.  Egészen viccesre sikerült, persze nem abból a könnyesre röhögöm, csapkodom a térdem fajtából. Ahogy haladunk a vége felé, egyre jobban tetszik, annak ellenére is, hogy a vége természetesen teljesen kiszámítható happy end. Az egész film a mellékszereplőkre épül, akik szinte egytől egyig igen változatos karakterek. Ott van ugye Bobby a főszereplőnk segítő barátja, aki vagy hétszer akart öngyilkos lenni, de egyszer sem sikerül neki, már  eleve, ha ránézünk bolondnak gondoljuk és még akkor meg sem kell szólalnia. Aztán van még egy csomó különféle érdekes személy, mint pl.: idős hölgy, akinek a hazafiassági törvény bevezetése után rögeszméjévé vált, hogy Bush minden telefonba lehallgatót szereltetett, vagy Solomon a zsidó, aki egy haszid LSD partin száll el úgy vagy 1000 bélyeget szárazra nyalva, hogy azóta sem tért  magához és még folytathatnám a ping-pong bajnokon át egészen a Don Juan pasiig, mind egy szálig nagyon eltalált szereplők.  

Bepillantást kapunk különféle terápiákba, mint a képzőművészeti vagy a zenei szakkör. Az utóbbihoz tartozik a legnagyobb filmélményem is, hiszen Queen rajongó lévén öröm volt nézni mikor az Under Pressure számot előadják. Persze rengeteg olyan vicces jelenet van (pl. a pontozásos rendszerük, amit senki nem számol), még amire nem szeretnék kitérni, mert csak a film élvezeti értékét rombolnám. Úgy gondolom nem egy tipikus felvilágosító film tinédzsereknek, de egy próbálkozást mindenképpen megér. Nem tökéletes, de cseppet sem bántam meg, hogy megnéztem. Egy dolog nem tetszett a filmben, elvileg főszereplőnk a legjobb barátjának a barátnőjébe volt szerelmes, de szerintem egyáltalán nem illettek össze.

Keir Gilchrist (Halálos hallgatás) ámokfutásával csak egy problémán volt, hogy szinte végig azzal a béna tekintetével játszott az elejétől a végiig. Ez lehet sok embert irritál majd, de túl lehet esni rajta. Nekem állandóan Pindorch Csaba jutott róla az eszembe. Totálisan úgy néz ki, csak egy tízessel fiatalabb. Zack Galifianakisra (Másanaposok) végre azt mondhattam, hogy tetszett a bénázása, nem volt annyira erőltetett, mint mondjuk a Terhes társaságban. Most már csak kíváncsi leszek, hogy ezekből a szerepekből miként fog kibújni a későbbiekben. Azért továbbra sem a szívem csücske. Annál inkább Emma Roberts (Aquamarine) akiből még lehet valaki. Szimpatikus nagyon a 20 éves hölgy. Biztos szép halála lesz majd a Sikoly 4. részében. A további mellékszereplők szép számának betudható, hogy inkább fel sem sorolom őket, mert hamar betelne az oldal, de mindenkinek jár a pont.

Anna Boden és Ryan Fleck (Fél/Nelson) rendező – író páros duó egészen remek módon rakták össze a filmet. Ahhoz képest, hogy egy pszichiátriai osztályon lévő betegek köré filmet írni kényes téma is lehet és áteshet a ló túlsó oldalára, ők egy teljesen szerethető és élvezhető karakteres filmet teremtettek számunkra.  Azt nem mondom, hogy nem láttunk már hasonlót ahol felhívják a figyelmünket a tinik problémájára, de ebben a filmben meglepően eredeti módon tálalják. A film címéből kiindulva tényleg egy vicces sztori!

Szeretném azoknak a nézőknek ajánlani, akik nem rémülnek még meg Zack G.-től és adnak neki még egy esélyt és természetesen azoknak, akik szeretnének mosolyogva felkelni a foteljükből, mert bizony még mindig vigyorgok, ha a filmre gondolok.

75%