Azt hiszem elhamarkodtan írtam, amikor azt fejtegettem korábban, hogy a női oscar díjat Natalie Portman kapja meg a  Fekete hattyú c. filmben nyújtotta alakításáért, a férfit pedig James Franco a 127 Hours c. filmjéért.  A női szobrocska Portman kisasszony kezébe landol az biztos, de Franco nem kapja meg, mert ma, amit láttam Colin Firthtől az egyszerűen bámulatos volt, de ezt ugyanakkor az egész filmről elmondhatom.

Az 1930-as évek elején a későbbi VI. György (Colin Firth) azaz Bertie, még Yorke hercegeként borzalmas beszédhibával küzdött, konkrétan dadogott és felolvasni szinte egyáltalán nem tudott. Hiába próbálkozott különböző orvosokkal, egyik sem tudott rajta segíteni. Felesége , a leendő Elizabeth királynő (Helena Bonham Carter) azonban talált neki egy olyan beszédterápiával foglalkozó ausztrál férfit, Lionel Loguet (Geoffrey Rush), aki meglehetősen egyedi módszerekkel dolgozott és kezdeti sikereket ért el nála. 1936-ban V. György (Michael Gambon) halála után a trónt Bertie bátyja a csapongó életet folytató David, VII. Edward (Guy Pearce) király kapja meg, aki azonban beleszeret egy amerikai elvált nőbe. Az öntörvényű Edward király nem hallgat a kormány tanácsára, - akik azt mondják, hogy az Angelikán egyház fejeként nem vehet el kétszeresen elvált asszonyt - ezért lemond. 1936-ban megválasztják fivérét VI. Györgyöt mielőtt még a Hitleri Németország kirobbantaná a háborút. Persze a dadogása és bátorsága nem sokat javult………    

Nem csak azért szeretek ilyen filmeket nézni, mert minden perce remekre sikerült, hanem rájövök arra is, hogy bizony a történelemtudásom eléggé hiányos. A film a brit történelem egyik különösen fontos szakaszának eseményein végigmenve (II. Világháború előtti időszak), meglehetősen viccesen mutatja be két teljesen ellentétes társadalmi rangú ember kapcsolatát, majd később a közöttük kialakuló barátságot. Bertiet betegsége rettentően hátráltatja, bátortalanná teszi, ezt próbálja Lionel feloldani, úgy hogy közben orvosolja beszédhibáját. A vásznon látható közös jeleneteik a film csúcspontjai. Azok a párbeszédek, amik egymás között elhangzanak, zseniálisak! (”- Mondjon egy viccet! – Időzítés sajnos nem erősségem!”) Elméletileg egy emberi drámát látunk, egy embert miképpen küzd a betegsége ellen, de nekem, ennek ellenére egy két kivételtől eltekintve szinte végig mosoly ült az arcomra, sőt mikor a logopédus a cimboráját, - mert kezdetben így szólította Yorkie hercegét - ugrálásra, arcrázásra, szőnyegen való gurulásra kényszeríti hülyére röhögtem magam. Persze fény derül arra is, hogy gyakorlatilag az ember nem születik ”dadogósnak”, azt valami kiváltja gyerekkorban, ezért visszamegyünk Bertie múltjába is egy kicsit. Mivel a múltban játszódik eleve, megemlítem, hogy semmi olyan dolgot nem vettem volna észre, ami egy kicsit is kizökkentett volna a ’30-as London hangulatból. Lionel szobája, ahol a pácienseivel gyakorol, meglehetősen durva és nyers, ugyanakkor félelmetesen jól néz ki különösen azzal a kanapéval. Mind a külső jelenetek, mind a belső terek látványa rendkívül pazar. (Mondjuk, milyen legyen a Westminsteri templom, ha nem szép) A film maga történelmi dráma kategória, de valami olyan hangulata van, ami mégis könnyeddé fogyaszthatóvá teszi az alkotást és nem konkrétan a drámaiság felé viszi a nézőt. Bár az utolsó nagy rádiójelenetnél, amire az egész film alapoz, lehet izgulni szépen.  

Colin Firth (A Single Man, Mamma Mia) játékát nincsen olyan kritikus, aki ne magasztalná egekig, úgy gondolom, én is beállhatok a sorba, még ha csak egy mezei filmszerető ember vagyok is. Lenyűgöző alakítást nyújtott, simán elképzelem róla, hogy anyanyelvi szinten dadog. Élmény volt nézni. A szobor az övé. De egy cseppet sem volt rosszabb Geoffrey Rush (A Karib-tenger kalózai 1-3) és Helena Bonham Carter (Sweeney Todd, Alice Csodaországban) sem. Azt mondom, hogy nem lett volna ez ilyen jó film, ha nem lettek volna ennyire profik a színészek. A többi mellékszereplőt még meg sem említettem: mint Michael Gambon, Timothy Spall (mindkettő Harry Potter és a halál ereklyéi 1.rész), Guy Pearce (Memento), Derek Jacobi (Gladiátor).

Tom Hooper (Az elátkozott Leeds United-szintén nagyfilm) rendező az egyik legjobb filmet készítette el 2010-ben David Seidler forgatókönyvíró segítségével. A filmtől csak ámulni és bámulni lehet. Egy cseppet sem unalmas, végig érdekes történelemleckét láthatunk kellemes mosolygások között emberi drámába ágyazva. A látvány és a zene zseniális. Felsorolhatatlan mennyiségű Oscar-díjra jelölték a fimet, bár ez sok embernek amúgy nem mond semmit, de valamilyen szinten azért elismerése a műnek.  Úgy olvastam, hogy a filmet újravágják, beférjen a PG-13-as karikába is, mivel kicsit sokszor hangzik el a király szájából az a bizonyos angol F betűs káromkodás. (jelenleg ”R” besorolású, ami annyit tesz, felnőtt film) Arra, hogy hazánkban, miképpen fordítják majd le, kíváncsi leszek.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne hatalmas filmélménnyel gazdagodni! Továbbá aki szeretne a brit történelemből egy picivel többet megtudni, kötelező.

90 %

A tegnap esti vígjátékot feldolgozva, új napra ébredve, jobb filmben reménykedve érkeztem a szeretett műsorszóró dobozom elé. A választásom egy 1978-es film feldolgozására esett, annak tudatában is, hogy ez ismét bosszúfilm és már megint ”remake”!  Talán a poszter lehetett ami felkeltette az érdeklődésemet a film iránt amit végül is nem bántam meg, hogy megnéztem.  

Jennifer Hills (Sarah Butler) alkotói válságából próbál szabadulni egy teljesen eldugott kis tóparti házban távol a nagyvárosi élettől. Úgy gondolja az ihlet csak az erdő közepén jön meg neki, megannyi alkotói válságban szenvedő íróhoz hasonlóan. Egy éjszaka a ”helyi hülyék”, akiket akarva akaratlanul még az erdei házhoz való megérkezése előtt megjelenésével felzaklatott, rátámadnak, megverik, megalázzák és a végén meg is erőszakolják. Így sorrendben. Mielőtt azonban eltüntetnék a nyomokat, a lány a folyóba zuhan és elmerül. A szadista társaság tagjai nem találják meg a holtestet hiába is keresik naponta. Egy hónap után azonban nyugalmuk gyökeresen megváltozik, mikor az elhunytnak hitt lánytól jeleket kapnak……………

Igazán kellemesen szórakoztató bosszúfilm volt. Bár az elején a szokásos értetlenkedésem ugyan előjött. (Persze csak úgy filózgat az ember, mert ennyi erővel minden filmbe bele lehetne kötni) Zavart, hogy egy 20 év körüli lány, hogy a fenébe kerülhet már az első könyve után alkotói válságba! Biztos rettentően kimerítő lehet könyvet írni, de azért reménykednék, hogy nem az első után hullik szét a karrierem.  Bár nem is ez volt a legnagyobb problémám, hanem az, (már megint) miért kell elvonulni az isten háta mögé az erdőbe, oda, amerre fényévente jár ember, akkor is csak abban az esetben, ha eltéved! Mert ugye normális embernek még véletlenül sem jutna az eszébe, hogy ennyire elvonuljon a külvilágtól! Oké, nem vagyok író és nem tudom mi kell nekik! De most tegyük fel, hogy ilyenkor keresnek valami tuti szép és nyugalmas helyet, egy ötletparadicsomot, ahol mindig van egy tó (általában a filmekben) és mi csak álmélkodunk, hogy bizony milyen klassz lenne nekünk is egy ilyen helyen, ilyen csöndben, madárcsiripelés hallgatva, stb…, de könyörgöm, akkor sem mennék el egyedül, mert az első este legkisebb neszére összetojnám magam!!!  

Aztán ugye meg jön az első probléma a mobiltelefonnal, hogy nem működik és még véletlenül se lehet vele telefonálni, abban az esetben, ha esetleg valaki zaklatna.  Mert biztos, hogy jön valaki, aki az életünkre tör. Persze a házon ezer ajtó ezer ablak, mind nyitva! Logikus. Hála az égnek ebben a filmben már az első öt percben kiderül, hogy kiktől kell majd félnünk, és nem rettenünk halálra valami fészkes fenevadon. Amúgy igazán sikerült egy nagyon ellenszenves ”lótenyésztő” brigádot összeszedni a stábnak. Ők aztán filmben is ritkán látott nagy bunkók, akik kellően brutálisan és naturális mutatják be azt, amit ugye nem szeretnénk soha magunkon megtapasztalni. Ez most egy elég trendi dolog lett, hogy mindent mutatunk, hadd sokkolódjunk. A film első fele el is megy ezzel, hogy hüledezünk, mi mindent kibír egy emberi test. A második részben meg ugye jön az, ami ilyenkor várható, a megtorlás, a bosszú, aminek még naturálisabbnak és még véresebbnek kell lennie. A film végéhez közeledve fokozódik egy kicsit az izgalom, de akkor inkább a kivégzések mennek. Nem azt mondom, hogy bonyolult a sztori, mert nem az, de teljesen hozta azt a szintet, amit elvárunk egy jobban sikerült thrillertől. Tudunk izgulni valakiért, aki még jól is néz ki, a gonoszok tényleg rosszarcúak és nem kegyelmeznek, a film kellően fürdik vérben, olykor túlzottan is sokat mutatnak, és a végén tényleg vége van a filmnek és nem kelnek fel 130szor is. Kezdeti negatív gondolatmenetem ellenére a film igazán élvezhető alkotás bizonyos életkor felett. Már csak egy gondolatom (kérdés magamhoz) maradt a végére, hogy miért van az, hogy minden amerikai kisvárosban(faluban) ahol alig lézengenek emberek, a lakókat mindig úgy állítják be, ha idegen érkezik a városba, nincsen nálunk aberráltabb, gonoszabb ember messze a vidéken.  Vajon ez mitől van?

A főszereplő hölgy Sarah Butler (Helyszínelők) poszterén mutatott fenekére sokan felfigyelnek majd és csettintenek egyet, de hála az égnek a filmben nyújtott teljesítményéért is ugyanezt lehetne csinálni. Igazán hihető volt. Nekem mondjuk, a bosszút állok azért is tekinteténél jobban tetszettek az ártatlanabb vonásai. Azok természetesebben jöttek át. Az arcába lógó hajától nem lett félelmetesebb, és egy kicsit hihetetlen erővel rendelkezett. Amúgy nem volt vele semmi gond.  A ”bunkók” csapata viszont kellően ellenszenves volt. Daniel Franzese, Chad Lindberg, Jeff Branson, Rodney Eastman (sorozatsztárok) mindegyik más egyéniség, egyetlen kapocs köti össze őket, a jó nagy parasztság. A sheriff Andrew Howard (Transformers 2) volt a kedvencem az édes kopasz fejével, kis bajuszkájával és álszent magatartásával.  Igazi tenyérbemászó.

Steven R.Monroe nem tartozik a híresebb rendezők közé, eddig inkább kamera mögött asszisztensi és operatőri feladatokat látott el, persze azért rendezett korábban néhány tévéfilmet is. Találtam egy alkotását, amit az Imdb. kerek 1.7/10 ponton jegyez. Hmm. Ehhez képest a Köpök a sírodra tökéletesen élvezhető síkegyszerű iparos munka, amiben van bizony egy - két olyan jelenet, amit ritkán lehet filmben látni. Tulajdonképpen a film erre helyezi a hangsúlyt és ezért is marad emlékezetes. (Ha gusztustalan lennék, leírnám, hogy levágott férfi nemi szervet szájba tömni, nem hiszem, hogy sokszor láttunk már, és ilyen megerőszakolós jelenettől is kiráz a hideg).  2011-ben jelenik meg egy Sci-fi, amit Bulgáriában forgatott. Nem biztos, hogy kíváncsi leszek rá, de talán kap majd egy esélyt. Meglátjuk.  

Aki szerette Az utolsó ház balra c. filmet, ezt semmi esetre se hagyja ki, mert olyan érzése van az embernek, mintha azt nézné kicsit gyengébb kivitelben. Azoknak a feminista hölgyeknek ajánlom, akik szeretnének igazi bosszút látni elfajzott férfiakon, ha már saját kezűleg nem megy.  Viszont nem ajánlom gyenge idegzetűeknek, de nem a feszes tempó miatt, hanem mert a gusztustalanabb részek lehet, kiverik a biztosítékot.

60%