Vasárnap délután, ha az ember ráér, nem igazán van ráállva a komolyabb filmekre, már csak azért sem, mert nem biztos, hogy nem zavarják meg telefonok, kutyát sétáltató barátok, esetleg egy gyerek, aki meg sem áll egész nap. Ezekben az esetekben még arra is engedékeny vagyok, hogy a film lehet szinkronos is. Ismét egy vígjáték. Ismét várom a katasztrófát.

Emma (Natalie Portman) és Adam (Ashton Kutcher) gyerekkoruk óta barátok, az évek múlásával egyre többet találkoznak, ezeknek a találkozásoknak nem lehet más a vége, mint az ágybabújás. Emma egyáltalán nem vágyik párkapcsolatra, csak szexre. Adamnak is tökéletesen megfelel a kapcsolat eme formája. Ezért megbeszélik, ha szükségük van egy kis összebújásra, csak hívják egymást és azt a kis időt nem beszélgetéssel töltik. Kezdetben remekül megértik a testbeszédet, így legalább nem kötődnek egymáshoz, nincsenek közös reggelik, nagy veszekedések, tehát minden olyan dolgot mellőznek, ami egy normális párkapcsolatban előfordul. Később azonban rájönnek, hogy így a dolog csak egy ideig működik, mert valamelyikük előbb-utóbb többet akar…………

Csak szexre kellesz! Asszem kevés olyan ember van, akinek ez a rövid mondat nem ment gondolatban keresztül a pici buksiján az eltelt évei során. E mondat köré felépítve egy egész klassz kis vígjátékot lehetett volna leforgatni. Ivan Reitman rendezőnek részben sikerült is. A sztori ebben a filmben is olyan, amit már százszor láttunk más filmekben. Kezdetben a két ellentétes nem vonzódásából kialakul a szex, majd a kötődés, majd a féltékenység, majd a hiány, ez mind így együtt alkotja a nagybetűs szerelmet. Itt is fordítva történik minden, mint ahogy az életben lenni szokott. Gyakorlatilag semmi extra. Talán csak a karakterek és a vicces beszólások változnak. Sajnos ebben a filmben a kitalált karakterek sem nyújtanak semmi olyan egyedi dolgot, ami kiemelné a szokásos ”romkomok” közül. Azt nem mondom, hogy a film elején nem mosolyogtam el párszor, de azt is inkább a viccesebb mellékszereplők beszólásai miatt. Sőt még azt is mondogattam magamban, hogy ez jobban tetszik, mint az előző nap látott Terhes társaság. Sajnos, ahogy múlik az idő, úgy jönnek elő az érzelmek és az érzelmeket követő sablonok és minden olyan dolog, amit már a film elején is tudni lehetett. Egyre inkább érdektelenebbé válik a szereplők közötti kapcsolat fenntartása, hiszen úgyis tudod mi lesz a vége. Ezért volt számomra felemás. Meg amúgy is mindenki tudja azt a közhelyet, hogy férfi és nő között nincs barátság, mert előbb vagy utóbb valamelyik fél többet akar.

Natalie Portmannak (Fekete hattyú, Testvérek) ez a szerep olyan volt, mint egy sportolónak az edzés utáni levezetés. A Fekete hattyú kicsit megviselhette és ezért választhatta ezt a kisujjból is eljátszom karaktert. Szeretem őt, mint színésznőt, de ebbe a filmbe ő is simán beleszürkült. Illetve aranyos volt, meg minden, de amúgy semmi. Ashton Kutchert a Pillangó-hatás után én egyszerűen nem láttam még közepesnél jobb filmben. Az örök mosoly a száján sosem kókad le és ez egy idő után engem idegesít. Bár ehhez a szerephez most tökéletesen elegendőnek bizonyult ez az egysíkú csábító mimika, de ha nem változtat, a későbbiekben nem fogom rá pazarolni az időmet. De a lényeg, hogy bizony volt egy két klassz mellékszereplő, mint Adam apja szerepében Kevin Kline (Dave), aki belőve mondott érdekes dolgokat, vagy Adam haverjai: a rapper Ludacris (Gamer - játék a végsőkig) és Jake M. Johnson (Felhangolva) beszólásai is egész kellemesre sikerültek. A női vonalon Lake Bell (Egyszerűen bonyolult) és Greta Gerwing (Greenberg) színésznők neveit érdemes megjegyezni, akik valamicskét emeltek a film színvonalán.        

Ivan Reitman (Ovizsaru, Junior, Dave, Ikrek) rendező még a 1990-es években tette le a névjegyét a vígjáték műfajban, 2000-ben azonban már csak három filmmel próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Ez a film azonban nem marad meg az emlékezetes alkotásai között, talán majd a Szellemirtók 3. részével nagyobb sikerrel jár, bár arra még több évet kell várnunk. Azonban nem nevezhető buktának, mert simán behozta az árát. Ismét csak azt írhatom le, hogy egy igazán jó vígjátékra még várni kell. Talán majd a Másnaposok második része.

Délutáni matinénak, tinédzsereknek elmegy, még csókolózni is lehet alatta, mert nem veszítünk vele semmit, ha kiesik egy két rész. Romantikus vígjáték, amire szerelmespárok simán beülhetnek, de nem biztos, hogy első randira ajánlatos, mert még valamelyik fél félreértheti a közlendőt. A kicsit idősebb nézőket azonban már nem fogja elvarázsolni a film. Engem sem.

60 %    

Nem tudom, nekem valahogy mindig beigazolódni látszik, hogy nem vagyok oda a vígjátékokért. Oltárira sajnálom rá az időt, ha valamelyik nem tetszik, és mégis végignéztem. Ezért félve is ülök le elé, hogy ez most vajon milyen lesz. Az előjelek mindig jobbnak tűnnek, mint maga a film. A Másnaposokat szerettem, erre is kíváncsi voltam, ráadásul Robert Downey Jr.-t nagyon csípem, és az említett filmből a szakállas is jó fejnek tűnt.

Peter Highmannak (Robert Downey Jr.) véletlen egybeesések során kényelmes repülőút helyett autóval kell eljutnia terhes feleségéhez Los Angelesbe, aki öt nap múlva egy gyerekkel megörvendezteti szereplőnket. Sajnos már a reptér előtt összefut a színésznek készülő Ethan Tremblay-al (Zack Galifianakis) s ez a végzetes találkozás aztán egy olyan marhaság lavinát indít el, ami a későbbiek során végigköveti az egész filmet. Repülésről csak álmodhatnak Ethan idióta cselekedete végett, ezért Atlantából elindulva bérelt autóban összezárva, egymás idegeire menve elindul a duó Los Angelesbe…..

Pont ez volt az a film, amire nagy reményekkel ültem le, de egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kicsit szórakoztatott, de többnyire nem. A sztori nem bonyolult. Egy merev pasinak el kell viselnie egy halálidegesítő embert több ezer kilométeren keresztül egy autóba bezárva. Velük utazik egy kutya, egy doboz és egy ideig Peter legjobb barátja is. Ezeken a filmeken mivel nem kell gondolkodni, ezért nem nehéz kitalálni, hogy a kezdeti ”súrlódások” után főhőseink mire végre elérik céljukat, megkedvelik egymást, annak ellenére is, hogy egy autóbaleset után törnek a végtagok és egy elsült pisztoly golyója is éppen szereplőnk lábába fúródik. Na, ezek után az lenne a barátom, akinek hét anyja van.  

Nem mondhatom, hogy nem voltak benne olyan poénok, amik ütöttek (azért nem akkorákat), de a film nagy részében, inkább kínosan mosolyogtam. Nem szeretem, ha egy filmben azon kell mosolyogni, hogyan maszturbál az illető (és a kutyája), hogyan hurcolják keresztül fél országon egy kávésdobozban egy elhunyt hamvait és azon viccelődnek milyen jóízű kávénak lefőzve a fater, hogyan veri ronggyá főszereplőinket egy tolókocsis háborús veterán és azt sem találtam viccesnek, miként ütnek hatalmas gyomrost egy gyerek hasába, aki kiterül a földön. A film ismét egy idióta ember szerencsétlenkedéseiből adódó bakikból építkezik. Ezt is unom már. Lehet rossz napot fogtam ki, vagy fáradt voltam, de nem jött be. Persze a film azért fogyasztható azoknak az embereknek, akik nem várnak semmi mást, csak egy kis agymenést, de a Másnaposoktól fényévekre elmarad.

Robert Downey Jr.(Vasember, Sherock Holmes) az ég adta világon semmi extrát nem adott a filmhez, alapból hozta a figuráját. Olyan semmilyen volt, de még is azt gondolom, hogy ha ő és a hülye haverja Zack Galifianakis (Másnaposok, Gyógyegér vacsorára) nem lett volna, még ennyit sem ért volna a film. De miért kellett neki úgy közlekednie, mint egy homokosnak? Szerepet kapott második vonalban fűárusként Juliette Lewis (Született gyilkosok, Cape Fear) kisasszony, akinek még a szeme sem állt jól, és a sofőr barátként Jamie Foxx (Ray, Törvénytisztelő polgár) is, aki miatt egy kis izgalom is felütötte a fejét a filmben.

Todd Phillips (Másnaposok) a film rendezője és producere is egyben. Filmjével biztosra akart menni az amerikai közönség számára, ez nem tagadható, be is jött már neki az első héten. (Simán behozta az árát) Viszont nekünk eme földrészen szerintem ezekből az altesti humorokra épülő vígjátékokból ”tökre” elegünk van. Legalább is én már unom őket. A két szereplő nélkül nem ért volna égvilágon semmit a film. Igazából azt sem írhatnám le tiszta szívvel, hogy magából az alapanyagból jobb filmet bárki más forgatott volna, ebből ennyit lehetett és kész. A Pink Floyd zenéjéért viszont megy a dicséret.

Akik a vígjátékokat helyezik előtérbe a filmes rangsorukban, mindenképpen nézzék meg, lehet nekik tetszeni fog. Nem biztos, hogy az a jó szemlélet, ahogy én néztem erre az alkotásra. Nem mondhatom, hogy minden elemében rossz volt, mert akkor hülyeséget írnék, de nekem ez a film kevés a jó kikapcsolódáshoz. Akik meg szeretik az említett két szereplőt, ne hagyják ki.

55%    

Már a film címe sem semmi. Utoljára Trollokról a Gyűrűk Urában hallottam. Azóta semmi. Lehet, kevés fantázia filmet nézek, vagy ha nézek is, nem szerepelnek benne ezek a tündéri lények. Amúgy a kézi kamerás filmeket szeretem, már ha látom, mit vesznek fel és nem rángatják direkt úgy a kamerát, hogy még véletlenül sem tudom kivenni, mit is nézek. 

Fenn a norvég hegyekben három egyetemista filmes hozzácsapódik egy vadászhoz, aki a többi vadász állításával ellentétben, nem éppen a környéken elhulló medvékre lövöldöz. Fővadászunk unatkozó ember lévén megengedi nekik, hogy az erdőben átgyalogolt éjszakáit filmre vegyék, és közben meghallgathatják a meséjét, ami röviden csak annyi, hogy volt tengerészgyalogosként a kormánynak dolgozik, és ő az egyetlen a világon, aki elszabadult trollok lepuffantására képezte ki magát…..

Röviden ennyi lenne a sztorija ennek a The Blair Witch Project szerű áldokumentumfilmnek. A film eleve úgy kezdődik, hogy találnak egy kazettát, amin olyan dolgok vannak, hogy egy évig rágódtak rajta az illetékesek, hogy igaz-e vagy hamis. A többit meg ránk, nézőkre bízzák, hogy eldöntsük tényleg így van-e. Azt hiszem, a filmtörténelemben hallottunk már hasonló esetről korábban is. Érdekesnek érdekes, persze ha meg tudják csinálni valóságosnak, hitelesnek. A kézikamerás filmek már alapból nem mindenkinek jönnek be. A rángások miatt az ember feje vagy a szeme megfájdul. Szerencsére ebben az esetben mondjuk egyáltalán nem vészes a dolog, kb. olyan mintha én vettem volna fel egy jól sikerült erdei túrát a ház végében. Sajnos a film is ennyire hihető. A srácokról és a hölgyekről nem sok mindent tudunk meg, de nem is hiányzik, mert nem egy családi videó. Viszont vadászunk tudományos ismeretei a trollokról egész hihetőnek hangzik, mintha egy Richard Attenborugh ismeretterjesztő filmben lennénk. Annyira nagy átéléssel mondja el nekünk - néhány könnycseppet is elővarázsolva -, mindennapi életüket, mit esznek, hol laknak, milyen családhoz tartoznak (hegyi, vízi, erdei) hány fajtájuk van, hogyan lehet rájuk vadászni, és minden olyan dolgot, amitől azt hiszi az ember, hogy ezek tényleg létező állatok vagy mi a fenék.

Persze ezeket a lényeket marha jól elkészítették a kicsiktől egészen az hatalmasakig, bár néhány esetben olyan érzésem volt, mintha az orruk hegyén műpénisz lenne. Aztán meg ott voltak azok a többfejű lények, amikre szintén egy olyan tudományos magyarázatot adnak, hogy nem hiszem el, hogy más emberekből nem csal ki mosolyt, csak belőlem. És itt jön elő a film szavahihetőségnek megkérdőjelezése, hogy ezt most szándékosan ilyen viccesre csinálták vagy csak én vagyok az, aki nevetett az egészen, mert sajnos a filmet egyszer sem tudtam komolyan venni. Utána olvasva (wiki) és a képeket megnézve azonban azt kell, hogy mondjam, hogy ami a norvégoknak mítosz, az nekünk csak egy vicces alfi klón. Nekem legalább is.

Ennek ellenére teljesen jót szórakoztam a filmen. Egyáltalán nem untatott és nem volt vontatott. Érdekes természetfilm egy olyan lényről, ami nem létezik, és ez úgy van tálalva, hogy jó pár amerikai filmstúdió is megirigyelhetné a trükköket. Tényleg látványos dolgok voltak benne és gondolom nem dollár százmilliókért. Kicsit furcsálltam a végét, de végül is, hogyan másképp lehetett volna lezárni.

A szereplőkről annyit (Otto Jespersen, Hans Morten Hansen, Thomas Alf Larsen, ő amúgy játszott a Hideg Préda 1-2 horrorban, Johanna Morock) mint már korább is említettem, hogy enyhe túlzással én és a barátaim is leforgathattuk volna a nagypapámmal. Mondjuk szerintem direkt volt ilyen amatőrősre véve, hogy még hihetőbb legyen.  Lehet nekem is próbálkoznom kéne, csak az erdőbe kéne néznem valami Ent után. Szóval a szereplők nem dobnak sokat a filmen, teljesen nem érdekel, hogy mi történik velük. Bár ezt így szemétség leírni. Nekem az volt a legfurcsább, hogy ha az egyikük elveszik, az a megoldás, hogy hívunk másik szereplőt? Nem kéne a yardra menni, bejelenteni? Bár ez nem az ő hibájuk, hanem aki kitalálta a sztorit. Ja, hogy ez egy megtörtént eset? Mindig elfelejtem.

André Ovredal rendező úr tette a kötelességét és leforgatta a norvég Ideglelést. Bár az inkább horror volt, ez meg olyan kalandszerű. A hibái ellenére, nekem azért bejött, szórakoztam rajta és mi másért készülnének a filmek, ha nem ezért. Öröm volt nézni, a norvég tájakat, hegyeket, tavakat, erdőket. Félelmetes lehet ott lakni. Kedvet kap az ember elmenni és jól megnézni magának közelről is, persze trollmentes napokon.

Ajánlhatom minden olyan embernek, aki szereti a megtalált kazettás filmeket, aki szereti a szép tájakat és északra vágyik, akinek van egy kis szabadideje és belefér a norvég mitológiából egy kis lecke. Nem volt ez olyan rossz, mint ahogy leírtam. Sőt.

70%

Dwayne Johnson pályafutását nem nagyon követtem, valahogy nem érdekeltek a filmjei. Ritkán van ilyen, mert gyakorlatilag mindent megnézek. Nem is nagyon emlékszem melyik filmet láttam utoljára tőle. Annyi tudok, hogy a kezdeti akciófilmjei után átnyergelt a könnyedebb vígjáték műfaj felé. A Pancser police, Fogtündér, Zsenikém mind olyan film, ami a közrejátszott abban, hogy még jobban eltávolodjon tőlem. Azért esélyt mindenki kaphat még egyszer.

Driver (Dwayne Johnson) sitten való raboskodása után szabadulva a cellatársaktól, kocsijáig rohanva, nevekkel, térképpel és egy pisztollyal elindul bosszút állni kegyetlen mérges szellemként azokon az embereken, akik elárulták őt. Mindenkit megkeres abból a bandából, akik egy sikeres bankrablás után rajtuk ütöttek, zsákmányukat elvitték, megölték társait és testvérét, végezetül még fejbe is lőtték őt. Tíz év börtönben töltött idő után, pénzzel megtömve, Chevrolett Chevelle autójába beülve, nyakában egy zsaruval (Billy Bob Thorton)és egy bérgyilkossal (Oliver Jackson-Cohen) városról városra végigjárva nem kegyelmez…………

DRIVER, COP, KILLER. Valamiért nem adtak neveket, valamiért úgy gondolták a készítők, hogy így titokzatosabbak a szereplők. Jól indul az egész. Már a kezdő jelenetsor meghatározza a film hangulatát. A remek zenék, lassított jelenetek és a könyörtelen első öt perc, egy igen jó kis bosszúfilmnek vetíti elő a megnézését.  Sajnos, ahogy haladunk előre a lassítások, a jó kis zene és legfőképpen a hangulata a filmek elvész. Kibontakozik maga a történet is, ami igazából szögegyszerű lenne, ha bonyolítás végett nem vittek volna bele olyan mellékszálakat, amik számomra teljesen letompították a filmet. Azt gondoltam, hogy ez kőkemény bosszúfilm lesz, helyette meg kaptam egy akciófilmbe oltott drámát, ami nem is lett volna baj, ha, érdekelt volna. De valahogy mégsem. A három szálon futó sztoriban az egyik a Zsarué, aki nem tudja lebirkózni narkófüggőségét, családjával próbálja a kapcsolatát rendbe hozni és nem mellékesen, már csak 10 napja van nyugdíjazásáig hátra. A másik szálon meg ott van a filmsztár kinézetű bérgyilkos a modell barátnőjével, akinek annyi pénze van a hobbijából, hogy akár a Holdon is vehetne házat. Rá is küldik kerek 1 dollárért (el is merengtem, hogy akkor miből van minden??) a mi Démonunkra, akit viszont nem sikerül egyből lapátra tennie és ez miatt oly mérhetetlenül dühös lesz, hogy nem is akar a visszavonulása előtt semmi mást, csak mindenáron teljesíteni elkezdett küldetését. Hát igen, a kitartás kevés embernek veleszületett tulajdonsága. A bérgyilkos is ember? Valami ilyesmire gondoltak szerintem.  

Szóval ezek a mellékszálak nekem speciel nem jöttek be. Teljesen hihetetlennek tűnt, mind a narkós és mind a mindent megvehetek, de ha nem tisztelsz, kinyírlak vonal.  Azt kell, hogy mondjam, nem kellett volna ide, de akkor meg, ahogy fentebb is írtam a szögegyszerű sztoriból, már csak a szög maradt volna meg. Az meg a mai világban nem érdekelt volna senkit.  Ebből is az látszik, hogy néha kevesebb több. Pedig tényleg tetszett az eleje. Mikor meg vége lett azt mondtam magban, hogy egy jó kis közepes film volt ez nem bántam meg, de ahogy telnek az órák már csak az autókra emlékszem belőle, ahogy kanyarogtak a hegyi  úton.  

Dwayne Johnsont (Pancser police) eltalálták a szerepre az biztos, valahogy elhiszem neki, hogy olyan megrendíthetetlen vasember. Könyörtelen, aki megy előre és nem kegyelmez. Érzelemmenetes sebhelyes arca, robosztus teste nagyon jól állt ehhez a karakterhez.  Azt azért sajnálom, hogy nem jöttem rá, mi volt az a tetoválás a bal karján, mert, aki meglátta kirohant a világból! Nyomulhatna tovább akciósztárként, simán nézném őt más hasonló jellegű filmekben még. Talán hallgat rám. Billy Bob Thortonról (Sasszem) az ugrott be egyből, hogy ez a pasi tuti narkós és nem csak ebben a filmben. Nem néz ki jól már. Csípem nagyon és itt is hozta az átlagot, semmi extra. Oliver Jackson-Cohenről (Hétmérföldes szerelem) először azt hittem, hogy a Twilightos srác, ami már eleve megbélyegezte sorsát, viszont a kedvesét játszó Maggie Grace (Kéjjel-nappal, Elrabolva) színésznőre érdemes vetni egy pillantást. Nem csúnya az biztos.

George Tillman Jr. (Notorius B.I.G. A N.A.G.Y. Rapper, Férfibecsület) rendező úr egy kicsit elrohant a forgatókönyv mellett. Lehet annyira örült neki, hogy végre forgathatott valamit, hogy nem vette észre a hibákat. A folyamatos törések miatt döcögött az egész film. Kár érte. Most vagy jobban ráállnak a mellékszálakra és még mélyebbre viszik az egészet vagy kihagyják a fenébe az egészet. Bár meg lehet nézni egyszer az biztos, de ennél lényegesen jobb ”revenge” filmet láttunk már. Tényleg az igazi jó dolog a filmben D. Johnson.(na és persze Maggie) Furcsa, hogy az elején még marha jó kis számokat nyomtak a jelenetek alá, de hova tűntek a végére? Amit szeretnék még megjegyezni, hogy kicsit érdekes pisztolypárbajok voltak a filmben. Most örüljünk annak, hogy öt méterről egyből nem találnak célt a golyók, vagy vegyük inkább gáznak egy ”tökös” akciófilmhez képest?

Ajánlhatom végül is bárkinek, aki akcióra vágyik, de annyira mégsem. Időtöltésnek elment az biztos, de azért elgondolkodtam rajta, hogy ennél lényegesen jobbat is lehetett volna forgatni. Azért nem kell megijedni, sok embernek tetszik majd.

60 %