Nem tudom még a bejegyzésem elején, hogy ez most egy hosszabb írás legyen vagy álljak meg néhány sor után, mert ha csak a filmre gondolok, a kelleténél jobban felidegesítem magam. Pedig mindig azt mondom, hogy nem nézek meg olyan filmet ami imdb. listáján 6 pont alatt van. És ez, ahogy látom csak lefelé megy.

Juliet (Hilary Swank) fiatal doktornőként munkahelyváltás miatt Brooklynba költözik egy tetőtéri albérletbe. A lakás megfelelő választás számára, hiszen nemcsak az olcsóságával és remek kilátásával tűnik ki a többi közül, hanem tökéletes hely szerelmi bánatának orvoslására is. A főbérlő úr Max (Jaffrey Dean Morgan) végtelenül udvarias, kedves, jóképű és ráadásul független is. Mikor Max-al belemelegednének egy közelebbi kapcsolatba Juliet  ex párja Jack megjelenik. Valami ettől a ponttól azonban megváltozik a lakásban, mintha Juliet többé nem lenne egyedül……………….

Ugye milyen izgalmasan hangzik? Hát nem volt az. Sőt egy kifejezetten bosszantó thrillert láttam. Persze a bemutatóból már lehetett következtetni a figyelő tekintetekre, a rejtett szobákra, a kétoldalú tükrökre és végül is mindenre, aminek titokzatosnak kellene lennie egy thrillerben. Ebben a filmben azonban semmi sem jó. Sem a sztori, sem a szereplők, sem az izgalom, sem a zene, sem a látvány, kivéve, aki arra vágyik, hogy lássa főszereplő hölgyünket meztelenül néhány másodpercig, sem a film lezárása, semmi. Nem szoktam leülni úgy egy film elé, hogy eleve előítéletem legyen, de ahogy néztem ezt a filmet úgy jött elő belőlem az indulat iránta, és most nem is azért, hogy elcsesztem rá másfél órát (azért is), hanem mert egyszerűen bosszantottak azok a kliséhegyek amikből a film építkezett. Nem tudom, miért pont ezen a filmen lepődők meg, hogy semmi újat nem mutat fel, de most ez jött kapóra.  Amikor a tükör mögül előugrottak már a szemem sem rebbent. Amikor az ablak lezúdul a keretből az ember csak néz, hogy huha, erre még véletlenül sem gondoltam. A fürdőkádban fekszik valaki és jól megrémül, mert valami neszt hall, már csak azt mondom, hogy jaj, de rossz. És a szögbelövő is annyira elcsépelt dolog, hogy még én is simán tudnám használni annyiszor láttam már filmen.

Még valahogy elindult a film, titokzatoskodik, de kb. már a 30. percben lelövik a poént és ettől kezdve már csak a szenvedés az egész. Egyáltalán nem voltam tisztában az ”enemy” motiváltságának megmagyarázásával, hogy ez most mitől lett ilyen aberrált, vagy csak én nem figyeltem pont akkor, mikor elmagyarázták. Aztán ott volt Juliet barátját játszó színész, még véletlenül sem találtak volna jobbképű pasit, egy szemernyi könyörületet nem éreztem iránta. Totálisan unszimpatikus volt abban a 2 percben, amíg láttuk, és nem is érdekelt mi történik vele a későbbiekben. És ez volt a film abszolút hibája is, hogy a végére teljesen érdektelenné vált számomra az egész és alig vártam már az utolsó 20 percben, hogy vége legyen. És így elkészíteni egy horrorfilmet, hogy még esélyem sincs megijedni, csak ha véletlenül lelököm a karfámról az italomat, ez a totális kreatívatlanság hiánya, ha van ilyen szó. Ez egy rossz film, nem akarom tovább ragozni, mert így is többet körmöltem le, mint amit megérdemelt volna.

Az oscar díjas Hilary Swanktól valahogy nem ezt várja az ember. A Millió dolláros bébi után valamiért kimaradtak a filmjei, bevallom régen láttam őt vásznon, pedig azóta szerepelt több filmben is. Most viszont azon kívül, hogy megmutatja a meztelen valóságot (már ha Ő egyáltalán) nem sok mindent tesz elénk. A filmben azonban még ő legalább élvezhetően nézhető. Jaffrey Dean Morganról (Vesztesek bosszúja) a Maxet játszó színészről elsőre meg azt hittem, hogy Javier Bardem, de később rájöttem, hogy fényévekre van tőle. Engem kifejezetten idegesített, de ha ez volt a filmkészítők szándéka, akkor ahhoz meg gratula. Egyetlen jó pont volt a filmben, amin szintén meglepődtem, hogy mintha Chirstopher Lee-t (A Gyűrűk ura trilógia) láttam volna benne. És ő volt.

Antti Jokinen (videoklipekben jeleskedett) finn rendezője és egyben forgatókönyvírója is egyben eme klasszikus műnek. Azért lehet klasszikusnak nevezni, mert már 100x láttunk már hasonló filmet és ha majd visszagondolunk egyszer a távoli jövőből egy két elcsépelt jelenetre, lehet, hogy éppen ez a film lesz majd amiből beugrik, hogy ebben is volt ilyen és ilyen jelenet. Tényleg csak a képekre tettetem (az operatőr munkájára) megjegyzéseket, hogy ezek milyen jól néznek ki, a többi dolog jelentéktelen. Semmi nincs benne, ami egy jó thrillerhez kellene, a horrortól meg távol áll.  

Jó ízléssel nem sok mindenkinek ajánlom, inkább csak azoknak, akik bődületesen sok szabadidővel rendelkeznek, és határtalan lelkesedéssel fogyasztanak mindenfajta filmet. És persze akinek Hilary Swank a kedvence, az örülni fog azért a 3 másodpercért.

40%

Két idióta vígjáték után végre néztem egy igen komoly orosz drámát. Nem mondom, szeretem a lassú filmeket, de azt hiszem, ennél lassabbat már nem is lehetne rendezni, mert nem forogna a tekercs. Viszont ennek ellenére végigültem az éjszaka folyamán úgy is, hogy nem aludtam el rajta, ami azért nagy teljesítmény.

Szergej és Pavel meteorológiai kutatóállomáson dolgoznak mindentől távol elszigetelten az Északi-sarkkörön túl, az egyik szigeten.  Pavel újoncként tanulmányai befejezése után kalandokra, új felfedezésekre vágyott, hiszen ezért jött erre a kietlen vidékre. Szergej viszont már több éve egyedül dolgozik a szigeten és már alig várja, hogy hazatérjen családjához. Egy napon mikor Szergej elmegy horgászni az öbölbe, Pavel helyettesi őt a mérési adatok jelentésénél. Azonban a központból megrázó rádióüzenetet kap Szergej családjáról, amit nem mer átadni, mert fél az idősebb társának dühétől és abban bízik, hogy a hajó előbb odaér majd értük és majd más valaki közli a hírt. De a tenger jeges és hajó csak nem akar jönni………..

Nem volt ez olyan egyszerű film az biztos és végigülni sem. Ezeket a filmeket nem úgy hívják, hogy szórakoztató filmek, de ugyanakkor mégis sokkal jobban tetszenek, mint bármilyen más egyéb kategóriájú alkotás.  Ennyire az elszigeteltséget soha nem éreztem valósnak még szárazföldön. Talán, ha egy űrhajósról lett volna szó. Azt gondolom rengeteg emberi tulajdonságra utaló kifejezés fellelhető a filmben. Illetve nem hangzik el semmi, mert szinte alig van kommunikáció, szinte egy szótagú mondatok vannak, csak a képek, és hangeffektek (pl. a rádiótól kész voltam), melyek folyamtatosan bizonytalanságban tartanak. Nehéz eldönteni, hogy mi következik a filmben. Ez hihetetlen profi munka. Azt hiszem ennyire egy film sem érzékeltette jobban az unalmas munkát, a monotonitást, a kötelességtudatot, a főnök-beosztott, fiatal-öreg, a tapasztalt és újonc viszonyt. 

A film rámutat arra is, hazugsággal még nagyobb mocsárba kerülhetünk, és nagyobb árat fizethetünk érte, mintha őszintén odaállnánk a másik elé. A két szereplő közötti feszültség egyre nagyobb kibontakozása a film háromnegyedétől egész izgalmassá teszi a produkciót. A filmben a képek és a külső hangok szintén nagyszerű feszültséget teremtenek, ritkán látok olyan a filmet, amiben ez ennyire kidomborodik, hiszen zene szinte alig van (most nem a földre esek típusról beszélek). Van egy bizonyos atmoszférája, amit igazán nehéz leírni, ezek a zord helyek, színtelen képek elnyomják az embert, a hideg szél szinte átjön a képernyőn. Néhány beállítás figyelése közben szinte olyan érzése van a nézőnek, hogy ez a film már nem is megy tovább, itt megállt az idő. Ezért kizárt dolognak tartom, hogy sok ember megkedvelné ezt az amúgy sem könnyen fogyasztható filmet. Valahogy nincs is több kedvem írni a filmről. Nehéz és tartalmas az emésztése,de ha átmegy rajtad, értékeled az ízét.   

Grigory Dobrygin (Fekete Villám) és Sergei Puskepalis nem véletlenül kapta meg a berlini filmfesztiválon megosztva a legjobb szereplőknek járó díjat. Működik közöttük szépen az alá – fölérendeltségi viszony. Mindkettő nagyon erős alakítást nyújtott, fájdalmas volt nézni őket.

Aleksei Popogrebsky maradandó filmélménnyel gazdagított. Kifejezetten tetszett a film, de ugyanakkor meg mindig azt hangsúlyozom, hogy az ember azért nézzen filmet, hogy szórakoztassa valamilyen formában őt, de ez nem az a kategória. Inkább a művészfilmek közé sorolnám. Operatőri munka szintén zseniális, a távoli képek a tájakról megmaradtak még most is bennem. A filmet Berlinben tavaly Ezüst Medvével jutalmazta a zsűri.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy teljesen akciómentes mozit végignézni és odáig vannak a pszichológiai drámákért. A többiek messze kerüljék el, mert teljesen befordulnak tőle és még más film megnézésétől is elmegy a kedvük. Csak kipihenve ajánlható!

80%