Nem vagyok egy vígjátékpárti, mivel nagyon könnyen bele lehet szaladni bődületesen nagy marhaságokba, aminek az ég adta világon nincs semmi, de semmi értelme, és utána meg bosszankodsz, hogy megint elpazaroltál másfél órát az életedből. Különösen igaz ez az úgynevezett tini vígjátékokra, az Amerikai Pite és társaira.  Azért vannak kivételek is.

17 éves Olivie (Emma Stone) középiskolás lány barátnője invitálására nem hajlandó elmenni közös családi hétvégére, arra hivatkozva, hogy a hétvégén megtörténik életében a nagy nap, és végre maga mögött tudhatja ártatlanságát. Persze kamu szöveg ez, mert az ég adta világon semmi sem történik vele, ugyanúgy telik el ez a hétvégéje is, mint többi hétköznapja. Égadta világon semmivel. Persze a következő héten a nagy újság elmondására a budiban kerül sor nagy titoktartások közepette, aminek következménye, hogy már másnapra az egész suli Olive szüzességének elvesztéséről beszél. ”Bánkódásra” sok ideje nem marad, mert az iskola homoszexuális tagja az alkalmon kapva érdekes ajánlattál áll elé! Amennyiben hajlandó elterjeszteni róla, hogy lefeküdtek egymással, szigorúan csak megjátszva, úgy hogy mindenki elhiggye róla, hogy ő mégsem ”más”, akár fizetne is érte. Főszereplőnk áldott jó lelke persze megpuhul, és ettől a ponttól már senki nem mossa le róla, hogy Ő a suli ”ribije”! Public Enemy One. És ha egyszer beindul az üzlet, nem lehet leállni……………., de a lejtőn sem.

Mint ahogy a bevezetőmben is említettem, utálom az altesti poénokra épített erőltetett trágárul beszélő baromságokat, és azokat is melyek ütődött emberek szerencsétlenkedéséből fakadnak. Hála az égnek itt semmi hasonló nem történik és a b..d megeket is mellőzték. Az maradjon meg a Pite rajongóknak. Ez a film nagyon aranyos és szerethető, a 80-as évek hangulatát idéző mégis friss, tényleg olyan, amire azt lehet mondani, hogy a kategóriája ”romantikus-vígjáték”! Érdekes, hogy eddig magát a szüzesség elvesztésére orientált témájú filmek közül, szinte mind pasis filmek közül kerültek ki, itt végre ennek a ”rettentő nagy teher” levetkőzését női szemszögből kapjuk. Igaz az jut közben az eszünkbe, hogy az amerikai középiskolások egyik legnagyobb problémája lenne.  Olyan érzést is keltve, hogy ez a suli még a múltból maradt itt, mert nem hiszem, hogy mai 17-18 éves diákok között a szűzesség elvesztése akkora téma lenne már. Kicsit mondjuk azt sem értem, hogy Olive speciel úgy jellemzi magát, hogyha ő felhőkarcoló lenne és a fiúk a Google Earth, még akkor sem vennék észre, annyira átlagos. Hát nem tudom, szerintem egyáltalán nem néz ki rosszul. Nekem mondjuk ezek voltak a halvány negatívumok. Említendő dolog még, hogy a film a Skarlát betű című film előtt is leteszi a tiszteletét, olyannyira, hogy Olive büszkén viseli a nagy ”A” betűt, ami anno ugye a házasságtörés jele volt. Feltűnik még egy - két internetet reklámozó dolog, hogy nem maradjunk reklám nélkül, mint pl.: a Facebook, Youtube…. stb. És persze nyomjuk az smst!

Emma Stone (Zombieland, Superbad) legjobb alakítása az amúgy nem túl széles filmográfiájában. Viszi a filmet nagyon. Látszik rajta, hogy élvezi a szerepét. Könnyedén, bájosan, lazán adja elő szerepét. A film után is mosolygunk még rajta egy kicsit. Aki eddig nem csípte az most megszereti. A filmben viselt cuccokkal állat módon kiemelik az alakját, de ami inkább megfogott benne az a mély hangja volt. Kicsit azért többnek nézett ki, mint egy 17 éves lány, de ma már ki tudja megállapítani,”a mai lányok” életkorát.

Persze a mellékszereplők sem semmik. Stanley Tucci (Komfortos mennyország) és Patricia Clarkson (Viharsziget) Olive szüleiként hatalmas szöveget nyomnak végig. Nagyon viccesek együtt. Érdekes gyereknevelési stílust adnak elő. Malcolm McDowell (Törtetők, Hősök sorozat) iskolaigazgatóként kapott egy dühös jelenetet, Thomas Haden Church (Kerülőutak) tanárként, Lisa Kudrow (Jóbarátok) meg mint tanácsadóként osztja az észt. Hibátlanok. Aztán megemlítem a barátnőként feltűnő Alyson Michalkat (Hellcats sorozat) akiről csak egy dolog jut az eszembe és pedig: a mell, több nem.  

Will Gluck (Pomponsrácok) rendező és Bert V.Royal elsőfilmes forgatókönyvíró John Hughes (rendező, forgatokönyvíró) nyomát követve, és a filmben megemlékezve, a 80-as évek filmek hangulatát ötvözve egy intelligens vígjátékot hoztak össze, ami bár nem lesz szerintem klasszikus, de emlékezetes az biztos. Számomra igen.

Azoknak ajánlanám a filmet, aki szeretnének maguknak és a kis családjuknak egy kellemesen mosolygós kikapcsolódást délutánra, remek történettel, pompás zenékkel és szerethető karakterekkel. Nem csak nőknek! Akik csípték a 10 dolog...vagy esetleg a Juno-t azoknak meg kötelező. Estére pedig mehet valami keményebb.

80%

Gyerekkorunkban mindannyian nagyon vártuk a karácsonyt, hogy jön a Télapó és van zsákjában minden jó! Később mikor már beláttunk, hogy csak a szüleink szívatnak és megláttuk, hogy piros kabátban és gatyában, ősz szakállal nyomja magába a coca-colát, akkor már kicsit elvesztettük a hitünket benne. A finnek viszont egészen különlegesnek látják a szakállas öregurat!

Korvatunturi hegységben a világ legnagyobb temetődombján ásatások során az egyik legnagyobb titokra derül fény, ami el tudunk képzelni. Megtalálják jégbe fagyva a Télapót! Régi történet szerint a lappföldi emberek bedühödtek a télapóra és a jeges tóra csalták, ami alatta beszakadt és befagyott. Nyáron kihúzták tömbbe fagyva és eltemették több 100 m mélyen a kövek alá. Álmaink bácsikájának megtalálása után furcsa estek történtek. A szétmarcangolt rénszarvasok szomorú fellelése még csak a kezdet, azonban mikor a kutatóbázist is egy csapásra kiürül, és a gyerekek is sorra tűnnek el, csak Pietari (Onni Tomilla) nevű helyi kisfiú jön rá, vajon ki lehet a tettes, akit minél előbb meg kell állítani….

Ezek a finnek sem normálisak az biztos. Bár inkább legyenek ilyenek, minthogy gyártsanak valami tucat sz..rt. Érdekes megközelítése a Télapónak, és magának a Karácsonynak, mint a szeretet ünnepének, ugyanis ebben a filmben semmiféle szeretet nem kapunk. Inkább csak félelmet és izgalmat. A mítosz lerombolását. Persze azért inkább a megmosolyogtató fajtából. Ez most nem azt jelenti, hogy lerágjuk a körmünket és halálra röhögjük magunkat. Igazából, nem mondhatom azt, hogy sokat mosolyogtam volna rajta, inkább csak a számat húztam oldalra. Különösen akkor mikor felvetik, hogy hány dollárt érhet egy télapó? Szerintem ezen sem sokat filózott el senki, kivéve, ha nem ajándékboltban árulják. Ez a fanyar humor azonban végig egyensúlyban marad az ”izgalmasabb” részekkel. Nem szabad egy percig sem komolyan venni.  Ritán gondolnánk azt is, hogy egy télapó ronda, vézna és meztelen, mintha egy horrorfilmből lépne ki és véletlenül sem jut róla az eszünkbe, hogy őt apónak kellene hívni. Ja, rénszarvasokra se várjunk, mert megették őket, mind a 433 darabot.

Nem szeretnék nagyon kitérni a finn színészekre, mert abszolút nem ismerem őket és a korábbi filmjeiket sem. Itt teljesen rendben voltak. Amit kellett megoldották simán. Talán ami érdekes volt az az apa és a fia közötti súrlódás. A gyerek Onni Tomilla aranyos volt. Ha jól emlékszem mikor ennyi idős voltam engem is mindig majd megevett a kíváncsiság. Aztán meg kaptam egyet az orromra. Viszont régen láttam olyan filmet, amiben nem szerepeltek nők! (Ezt csak úgy megemlítettem)

Jalmari Helander rendező korábban már elkészített rövidfilmjeinek (2003,2007) mixéből vitte egész estésre ezt az őrületet. Szerintem kifogástalanul, elég sötét és bizarr módon, annak ellenére, hogy nem láttam a kisfilmeket. Marha jó lehetett neki, hogy végre egy olyan anti-karácsony filmet alkotott, amit előtte korábban kevesen. Okos volt. Volt egy jelenet, ami nekem nagyon bejött és szeretnék megemlíteni, bár nem az WETA készítette az látszott rajta, mikor több 100an futnak meztelenül a hegyen keresztül. A film végét (utolsó 4percet) nem nagyon értettem, bár biztos így volt jó.    

A filmet azoknak ajánlom, akik már unják a szokásos minden évben megnézem ugyanazt a karácsonyos filmet, amit már ezerszer láttunk. Nincs kedvem felsorolni, de biztos mindenki tudja melyek azok. Bár azért azok a gyerekek és felnőttek, akik még hisznek a piros kabátos fehér szakállú télapóban, nyugodtan hagyják ki. Mert csalódnak.

(A cím nem saját fordítás)

70 %

Egyszer mindenki találkozik az ördöggel! Még ha nem is a személyesen! A sok dráma - vígjáték vonal után valami brutálisan állat thrillerre vágytam és ma bizony végre megkaptam, de úgy fejbe is vágott, hogy nehezen térek magamhoz. Nehéz nekiállni írni róla, jobb lenne, ha egy kicsit leülepedne, mert ez a 140 perc bizony kemény volt. Na, nem azért mert végig kellett ülnöm cola és popcorn nélkül, (bizony kis túlzással nem fogyasztottam volna el egyiket sem) hanem ilyen jó thrillert bizony ritkán lát az ember. Ja, hogy egész véletlenül nem amerikai, hanem koreai? Hála az égnek.

Kim Dae-Hoon (Lee Byung-Hun) titkos ügynök menyasszonyának brutális meggyilkolása után megfogadja, hogy a gyilkosa jóval nagyobb szenvedésen fog keresztül menni, mint amit a tettes elkövetett áldozatain. A pszichopata gyilkos Kyung-Chul (Choi Min-Sik)egy brutális szörnyeteg, aki nem válogat, mindegy neki, hogy gyerek vagy nő, csak élvezze a könyörgésüket, majd a legkegyetlenebb halálukat. Ahhoz, hogy valaki elkapja, ugyanolyan állattá kell változnia. A rendőrség négy feltételezett tettese közül Soo-hyeon lekapcsolja az elkövetőt, de nem öli meg. Az túl gyors és humánus lenne ennek a szörnyetegnek. Szeretné látni szenvedését, könyörgését és félelmét. Csuklóját eltörve és a torkán lenyomva egy gps jeladót szabadjára engedi, hogy megfigyelje útját és kéjvágyát, de mielőtt újra lecsapna, közbelép és újra porrá zúzza……

Elsőre azt gondoltam, hogy egy különösen brutális sorozatgyilkost kereső filmek egyikét nézem, végül is ez közel 40 percig igaz, csakhogy ezután elkapják a gyilkos. Ettől a ponttól kezdve viszont más irányba mozdult el a film, átalakult egy totális bosszúhadjárattá. A megtorlás teljesen más megfogalmazásba kerül, mint amit eddig filmekben láttunk. Mindegy, hogy milyen szadista eszközökkel történik, csak az lényeg, hogy ezt az állatot semmisítse meg mindenáron, de ehhez az kell, hogy a főhősünk átváltozzon szörnyeteggé. Azonban, hogy milyen módon, mindenkin keresztülgázolva történjék meg, nem tarthat az örökkévalóságig következmények nélkül, még akkor sem, ha magával az ördöggel állunk szemben. A film nem gyenge idegzetűeknek való, egy-két jelenete bizony sokkolja az embert (szerintem ilyen szikés ínszalagvágást még nem láttunk), annak ellenére is, hogy több jelenetet kivágtak belőle. Most azért ne Motel és hasonló szintű remekművek értelmetlen kaszabolásaira gondoljunk. Persze amit ebben is vélünk látni sok emberben még így is kivágja a biztosítékot. Az izgalomtól azonban nem kell leizzadunk, mert bizony ez nem így van, de azért így is bőven van ”fotelból majd kiugrunk” jelenet.   

Hun Lee átalakulása több - kevesebb sikerrel nekem átjött, valami hiányzott belőle, néha csak a szeme mozgott, nagyon merevnek tűnt az elejétől a végiéig, de még így remek volt. Drukkoltam neki, de néha több gyűlöletet vártam volna. A gyilkos szerepében Min-sik Choi (Oldboy, A bosszú asszonya) félelmetesen lenyűgöző. Totálisan nulla arcmimikája miatt már alapban gyűlölni tudjuk és akkor még nem is vette elő a bárdját. Tényleg elhiszem róla, hogy ez egy érzelemmentes állat, akit csak az ösztönei hajtják előre.  Az utóbbi évek leggonoszabb gyilkosa. Nyugodt állapotról átváltozása őrültté egy pillanat műve és az a pillanat halál természetes. Félelmetes egy karakter.

Kim Ji-woon (Keserédes élet) rendező nagyon szép látványvilágot teremtett. Az első jelenetsorban, mikor hullik a hó és a véres hullát húzzák benne az valami csodásan perverz. Vagy mikor a levágott fejet sodorja a kristálytiszta víz. Persze ez egy bizonyos fokú aberráció, hogy ezek a jelenetek valakinek tetszenek, de szerintem maximálisan támogatják az egész film hangulatát. A látvány és a brutális gyilkolását mutató képek tökéletesen passzolnak egymáshoz, amihez az egész film alatt nagyon komoly magával ragadó zene társul. Choi Min-Sikről készített közeli képsorok - arcmimikájának ellenére is - megszólalás nélkül is beszélnek mocskos gondolatairól, nagyon profi.

Sajnos azonban ez az a film, ami nagyon kevés nézőhöz fog eljutni, talán majd akkor a Hollywoodban felfedezik és remekelik, de akihez most véletlenül odakerül és egy kis bizarr borzongásra vágyik, bizony ki ne hagyja.

Néha kell nézni ilyen filmet is, nem azt mondom, hogy mindig, mert az azért egy kicsit sok lenne.  Mondjuk, ritkán akad a kezünkbe amúgy is ilyen remekmű.

90%