Nem mindig van kedvem azonnal a film után ideülni és legépelni az élményemet, ami részben arra jó, hogy a film leülepszik az ember fejében és nyugodtabban tud írni az adott filmről, de amúgy meg rossz, mert a film hatása az eltelt napok számával fordítottan csökken különösen egy jól sikerült hétvége után. Kivételek abban az esetben vannak, ha valami korszakalkotó készült, illetve, ha valami emlékezetes dolog akadt a filmben. Na, ez a film nem a korszakalkotók közé tartozik, de mégis szívesen emlékszem vissza rá.

A sógun mostohaöccse Lord Naritsugu őrült kegyetlenkedéseinek megakadályozására és likvidálására Shinzaemon Shimada szamuráj egy titkos bérgyilkosokból álló egységet toboroz össze, Sir Doi nagyúr felkérésére. A 12 szamurájból és egy bajkeverőből álló összeszedett csapat egy kis faluban szeretné kelepcébe csalni és legyilkolni Naritsugut és az őt hűen szolgáló közel 200 fős seregét…..

Azért esett erre a filmre kis társaságom választása, mert egy jó kis kaszabolós akció filmet szerettünk volna nézni, a megannyi dráma és hasonló nyalánkság után, amiket én többnyire szeretek, de a srácokat általában már kirázza a hideg, ha megemlítem a tervem. Ez nagy részben teljesült is, mivel olyan akció jelenet van a film utolsó háromnegyed órájában, amit bizony régen láttam, de majd erről kicsit később.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ezekben a távol-keleti filmekben még akkor is nehéz felismerni európai szemmel a szereplőket, ha mindegyik színész különböző színű hajat viselne a fején, de abban az esetben, mikor még a ruhájuk és a frizurájuk is egyforma, hát elég vicces, ahogyan próbálkozik az ember kitalálni ki kicsoda. Ennél a filmnél is azt éreztem az elején, hogy totál elvesztettem a fonalat. Lehet a fáradtság, a felíratok gyors elvétele miatt, vagy egyszerűen csak a rövid eszem miatt van ez így, de tényleg nem értettem, hogy akkor most mi van.  Aztán később természetesen összeáll a kép, de mire ez megtörténik, kicsit leizzad az ember az értetlenkedése miatt. És marha kellemetlen megkérdezni a többiektől, hogy most akkor mondja már el valaki, hogy eddig mi is történt (nehezen, de hármunknak sikerült azért összeállítani a képet).

A rövid kis monológom után gyorsan leírom, hogy azért ez a film ennek ellenére teljesen egyszerű sztorijú. Mindenki a Hét szamurájhoz hasonlítja (mivel a klasszikus feldolgozása), amit én nem fogok, mert nem láttam. Viszont a Hét mesterlövészt igen, és azzal azért már összehasonlítható. Van egy ellenség, akit a válogatott csapatnak le kel gyúrni, mert ha nem, akkor bizony, mindenkinek nagyon rossz lesz. Ennyi. Mivel japán filmről van szó, ezt természetesen így leírni badarság lenne.

Az első fele a filmnek a totális végjátékra történő felvezetés. Nem pörögnek gyorsan az események, lassú monológokat, szép képeket kapunk, néhány megrázó elemmel. A történelmi hűséget kedvelők is örömmel nyalhatják meg a szájukat, mert szinte minden tökéletesen megtervezett. Ebben a részben mesélik el, hogy mi történt eddig, ki kivel áll hadilábon és mi lenne, ha lenne egy csapat, aki végre elindulna legyőzni az ellenséget. Néhány sokkoló elemmel azonban legalább ébren tartanak, addig, ami miatt elkezdtük nézni ezt a filmet. (Csak győzzük kivárni.) Itt is láthatunk azonban már kellően gusztustalan és véres képeket. A film nem is indíthatna mással, mint egy meglehetősen élethű harakirivel. A hangok alapján szinte érezzük a pengét a hasunkban. Később kapunk még végtagjaitól megcsonkított embert, fejezéseket és egyéb nyilazós nyalánkságokat, hogy az aberráltabb nézőket is kielégítsék. Azonban mindenki szinte csak az utolsó jelenetre készül, lássuk végre már az ütközetet!!!

És amikor az eljön, egyszerűen nincs vége! Ami nagyon állat, hiszen ebbe reménykedtünk. Nincsen benne föld fölött 2 méterrel harcoló nindzsák, 10 métereseket ugró figurák, óriási egy-az egyben kardozós jelenetek, csak a 13 harcos és a megszámlálhatatlan ellenség, amiből tényleg annyi van, hogy csak a fejünket kapkodjuk. A csatajeleneteket szerintem iszonyúan jól felépítették, egy vágás a pengével egy embert jelent a hullazsákba, már ha ilyen lenne. Ez az utolsó háromnegyed óra szinte végig folyamatos akció. A filmet és az idegeinket szinte erre a monumentális akcióorgiára készítették fel.  Minden szinte tiszta vér és sár. Az egész falu feldúlva. Nagyon jól néz ki.

És ami lényeg ennél a filmnél illetve ezeknél a jeleneteknél, hogy teljesen hihetőre sikeredett a hitetlensége ellenére is, mert azért valljuk be őszintén, ki az, aki elhiszi, hogy 13 ember legyőz 200-at. A film utolsó 2 percével kapcsolatban még kétségeim vannak. Most vagy nagyon fáradt voltam már a végére, vagy nem értettem, de minek kellett így lezárni? Szerintem az utolsó 2 perc már nem kellett volna, de lehet tényleg én nem értettem.

A színészekről csak annyit, mint amit általában mindig elmondok a japán filmeknél, hogy felőlem 10 szereplő is eljátszhatta volna az egész filmet, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük. Amúgy semmi kivetnivaló nem találtam a játékukban, egyikük másikuk játszott már néhány amerikai filmben mellékszereplőként, esetleg animációs filmnek kölcsönöztek hangot, de semmi többet nem véltem felfedezni. A főellenséget játszó színészről csak annyit jegyeznék meg, hogy kellően gusztustalan szerepet kapott.

A szereplőknél viszont jóval híresebb a rendező Takashi Miike. Az Ichi The Killer című filmje után gondoltam azt, hogy ez a pasi tuti nem normális, mert ritka gusztustalan, amit abban láttam. Ennek ellenére ez a műve viszont teljesen fogyasztható gyomorilag. A hullák számát, ha figyelembe veszem, meglepően kevés végtagelvesztésnek lehetünk a szemtanúi. Ez a film teljesen jól felépített, remek akciófilm, ami az első felében kicsit furcsának tűnik, de a vége mindenért kárpótol. Az operatőri munka, a látvány kiváló, gyönyörű helyszíneket, tájakat láthatunk. A végső jelenet helyszínéül szolgáló falu nagyon profin nézett ki, bár biztos, hogy jóval több időbe tellett felépíteni, mint földig rombolni. Megemlítem, hogy volt egy-két mosolyogtató CGI jelenet (hídfelrobbantás, égő bikák), ami mellett simán szemet lehet hunyni. Összegzésképpen megérte megnézni, és a vége miatt pedig tényleg emlékezetes marad. A rendező úgy látom továbbra is marad a szamurájoknál, mert a következő filmje (Ichimei, 2011) is hasonló témájú lett.  

Tulajdonképpen elsőre azt akartam írni, hogy csak azoknak ajánlom, akik szeretik a hasonló jellegű filmeket, de aztán rájöttem, hogy végül is én sem vagyok nagy szamuráj párti, ezért annyiban változtatom meg a korábbi gondolatomat, hogy nézze meg mindenki, aki egy jó kis háborús filmre vágyik, monumentális csatával.

80%

”You Can’t Always Get What You Want” – szól a Stones slágere a film végén és ettől a számtól még jobban éreztem magam.  Az internet világáról idén nem ez volt az első film, ami nagyon tetszett és jó tudni, hogy nem csak Zuckerberg röhög rajtunk, hogy mennyi lóvét tud leszedni rólunk, pedig erről a srácról még soha életemben nem hallottam. 

A filmben Jack Harris (Luke Wilson) életét követhetjük végig, miként szállt be az internetes pornóiparba és hogyan emelte a fellegekbe a Wayne Beering (Giovanni Ribisi) és Buck Dolby (Gabriel Macht) által kitalált fizetős pornósite-ot, a 24/7payment.com-ot. Ez a site volt az első és az egyik legnagyobb fizetős pornóoldal. Jack volt az, aki a két idióta tulajnak az üzleti ügyét egyengette az orosz maffiával, az FBI-jal, az ügyvédekkel és a csajokkal, miközben pedig saját magával küszködik, mint rendes családapa, hogy valójában mi is jó neki.

Mivel valódiságát nem tudom megkérdőjelezni ennek az ”true” sztorinak, azért gondolom nem csak nekem jött át az, hogy a készítőknek nagyjából sikerült érzékeltetni ennek a dollármilliókat hozó ötletnek a megálmodását, elkészítését, és az amúgy nem egyszerű üzemeltetését. A maffiával való kapcsolatát pedig csak sejthetjük így volt, mert kizártnak tartanám, hogy lehetett volna beszélni róla. Ennek a klassz  ”történelmi” filmnek nagyon eltalálták a hangulatát és ennek köszönheti igazán a film, hogy teljesen nézhető a hibái ellenére. Csak néhány esetben ült le, de ezeken a pontokon is tovább lehetett lépni. A krimi szálon pedig még izgulni is lehetett.  Hála az égnek igazából ez is azon filmek közé tartozik, ami nem akar egyáltalán többnek látszani, mint aminek készült, csak egyszerűen szórakoztat.   

Ez volt az a film, amin annyi feliratot olvastam, hogy egy kisebb méretű novella biztos kijött volna belőle. A narráció szinte végig követte a filmet, majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm vígjátéknak öltöztetve, ez lehet, valakinek nem tetszik, mivel folyamatos olvasást igényel és addig bizony a látnivaló kevesebb, és azért van itt mit  nézni amikor megjelennek a hölgyek. A filmben lévő zenék külön említést érdemelnek. Hihetetlen jó zenei anyagot válogattak össze, amire szinte végig jár a lábunk: The Rolling Stones, OMC, Moby, Outcast, 2Pac és még sorolhatnám, ha felismerném őket.

Egyszerűen klassz, nézhető film, kár, hogy eddig kihagytam. Az FBI szál egy kicsit furcsa, és hihetetlen számomra, de törődjünk bele, biztos így volt. Pornó, mint a terroristák likvidálásának legnagyszerűbb ellenszere. Amúgy van az alkotásban minden, amit szeretünk ezekben a filmekben: csajok, szex, drog, luxus, bűnözés, gyilkosság...stb.  Nem is kell más egy kikapcsolódáshoz. Örülök, hogy megismertem ezt az embert. Nagy reklám a film körül nincs, és ezért szerintem nem is lesz sikeres, bár kitudja. Ezért ha nem botlunk bele, biztos simán elmegyünk mellette.   

A szereplők remekül lettek összeválogatva, nekem mindenki tetszett, bár nem vagyok annyira Luke Wilson párti, annak ellenére sem, hogy az  Itt járt Henry Pool elborult filmje szerintem nagyon jó volt. Itt is azt gondoltam róla, hogy olyan egyarcú, de mondom, nem zavart. A két drogos ”zsenit” alakító Giovanni Ribisi (Avatar, Rayn közlegény, Brókerarcok) már könnyebb eset, hiszen hatalmasat alakít a párjával Gabriel Macht-al (Szerelem és más drogok) együtt.  James Caan visszataszító szerepében elég gusztustalan, de jó. Laura Ramsey-t (Micsoda srác ez a lány) pedig mutathatták volna lengébben is, ha már egyszer elcsábította a ”tisztességes” családapát.  

George Gallo (Mester és tanítvány, Anyám új pasija) közel 20 éves rendezői munkássága alatt mindösszesen 6 filmet készített eddig, inkább említésre érdemel írói pályafutása, hiszen neki köszönhetjük az Éjszakai rohanást, vagy például a Bad Boys I-II megírását. Ebben a filmben is találhatunk hibákat, - amiket most nincs kedvem felsorolni, - amit a forgatókönyvírónak köszönhetünk, de inkább ne vegyük észre, hanem élvezzük a filmet, mert szerintem megéri.  

Ajánlhatom szinte mindenkinek, aki egy könnyű kikapcsolódásra vágyik, hiszen ez egy teljesen fogyasztható, gondolkodásmentes, nagyszerű zenékkel megtámogatott hétköznap estékre tökéletes szórakozást nyújtó film.

75%