Nem véletlenül kerülgettem ezt a filmet eddig. Valahogy éreztem, hogy nem ez a film lesz az, melynek a hangulata az egekig emel, de arra sem gondoltam volna, hogy ennyire merev falu szakadékba tudna lökni. Nehéz talpra állni és kimászni belőle, mert visszacsúszok. Nehéz lesz úgy írni róla, hogy ne mondjam el a film lényegét, de azért megpróbálom.

1970-s években három fiatal Tommy (Andrew Garfield) Kathy (Carey Mulligan), és Ruth (Keira Knightley) a halsham-i bentlakásos iskolában nevelkednek szigorú feltételek között egészen 18 éves korukig.  Az iskolában az első és legfontosabb a gyerekek egészsége, ehhez természetesen minden adott. A három gyerek itt ismerkedik meg a barátsággal, szerelemmel, a vágyakozással, ami később az egész életüket összetartja. 18 éves korukban, szörnyű titokkal a vállukon, elhagyják a nevelőotthont, hogy saját lábra álljanak, egészen addig, míg újra szükség nem lesz rájuk………    

Azt hiszem ezzel a rövid leírással még nem tudtam senkinek a kedvét meghozni a filmhez, de tényleg, ha többet írnék róla abszolút az élvezet rovására menne. Amúgy is kell hozzá egy bizonyos hangulat, mondjuk nem konkrétan letargikusra gondoltam, mert esetleg még mélyebb szintre esik az ember, onnan meg már közel az öngyilkosság. Na, azért nem kell idáig persze lemenni. A film tényleg nagyon sötét és nyomasztó. Kazuo Ishiguro (A napok romjai) író Ne engedj el című regényéből filmesítették meg ezt a nagyon szomorú és elgondokodtató történetet. Elvileg egy romantikus filmnek indul és csak később vesszük észre, hogy igazából ez egy "futurisztikus" dráma, bizony közelebb áll a sci-fihez, ami a mai világban végül is bármikor bárhol megtörténhet. Az a reménytelenség és tehetetlenség, amit a filmből az arcunkba kapunk, sok ember idegét kikészíti majd. Végtelenül dühítő, lenne, ha így beletudnánk törődni a sorsunkba, engem ez kifejezetten idegesített. A film sok kérdést feltesz, el lehet rajta szépen gondolkodni. Persze ezeket a kérdések mindenki tegye fel majd magának. Az utolsó 10 perc az egyik legszomorúbb befejezéseknek egyike, amit mostanában láttam. Bár könnyek nem jöttek, lehangolt keményen. Egy jó tanács a film elkezdése előtt, ne álljunk neki fáradtan, mert szépen lassan, visszafogottan halad előre. 

Mindhárom színész nagyon magas színvonalon játszik, talán Keira Knightley picivel marad le a többiektől, de Ő is tökéletes. Andrew Garfiled (Doctor Parnassus és képzelt birodalma,  Közösségi háló) borzasztóan nagy tehetség. Ezek után nekem nagyon nehéz lesz elképzelnem Pókemberként, de szerintem sima ügy lesz neki. Carey Mulligan (Büszkeség és balítélet, Egy lányról) fantasztikus. Az arcán végig látszodó beletörődés félelmetes. A nagy sztárok gyermekéveit játszó színészpalánták nagy piros pontot kapnának, ha iskolapadban ülnének.

Mark Romanek (Sötétkamra) rendező és Alex Garland (28 Nappal később,Napfény, A Part) forgatókönyvíró emlékezetes, szívbemarkoló, igen depresszív filmet készített, amit nem felejtünk el, mert úgy belénk mar, hogy sokáig nézzük még a helyét, úgy meglátszik. Akik olvasták a könyvet (én nem) azt nyilatkozták, hogy a regény átültetése vászonra tökéletesre sikerült.  Megemlítem még, hogy a filmnek a fényképezése, melankolikus zenéje csodálatos.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik szeretnének megnézni egy igen mélyen elgondolkodtató filmet az életről, az élni akarásról, és az élet rövidségéről. Bizony becsüljünk meg mindent, amíg lehet. Nem egyszerű film, nehéz kiverni a fejünkből.

80% 

Sajnos mostanában nem igen kényeztetnek el minket westernfilmekkel. Évente érkezik egy – két darab, ami igazán élvezhető. (Bár ha mindegyik jó lenne, akkor meg az lenne unalmas.) Legutoljára John Hillcoat rendezésében készült Az ajánlat c. film volt, ami nagyon bejött, na meg persze a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.  Ezért is lelkesedtem, amikor olvastam, hogy Coen testvérek leporolják és feldolgozzák az 1969-ben készült  A félszemű c. klasszikus művet, aminek nem más volt a főszereplője, mint a legendás John Wayne.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) kereskedő apját a saját alkalmazottja gyilkolja meg egy sikeres üzlet lebonyolítása után. A gyilkos Tom Chaney (Josh Brolin) a pénzzel együtt a helyszínről gyáván elmenekül. Mivel a sheriff iroda rettentően elfoglalt a helyi ügyekkel, ezért egy másik városból jött ember meggyilkolása végett nem indítanak hajtóvadászatot. Mattie felbérli a nem éppen szimpatikus Rooster Cogburn (Jeff Bridges) rendőrbírót, aki híres arról, hogy mindenkit megtalál, és nem mellékesen rettentően szereti az alkoholt. A ”nyomozásba” bekapcsolódik harmadiknak LeBoeuf nevezetű texasi ranger (Matt Damon), akinek viszont már régóta fáj a foga Chaney-re, még egy korábban elkövetett gyilkosság miatt. Hárman lóháton az indiánok földjén keresztül elindulnak megkeresni és a törvény elé állítani élve vagy halva Chaneyt……

Nem mondatom a legjobb Coen filmnek. A Nem vénnek való vidék szerintem jobb. De nem sokkal marad el tőle. Tipikus bosszúfilm. Valakit meggyilkolnak és a család valamelyik tagja nem hagyja annyiban. Kivételesen most egy kislány az, aki erre az ismeretlen útra tévedt. Nem láttam az eredeti filmet, tehát nincs támpontom, hogy mitől tér el ez tőle. Nem mellékesen mindkettő alapját egy Charles Portis író regénye ihlette és azt adaptálták vászonra. Utána olvasva Coenék az nyilatkozták, hogy az Ő feldolgozásuk hűen követi a regényt. Úgy legyen, hiszek nekik, mert miért ne. Valahogy így kell egy jó westernt csinálni. Gyönyörű tájak, lovaglás, tábortűz, fegyverek, klassz fogsorok, állati szőrmék (a medvés pasi, ahogy kinéz!) piszkos ruhák, stb. minden olyan kellék, ami egy vadnyugati filmben nagyon jól néz ki. Coen tesók kicsit visszavettek a durvulásból, de azért bőven érezhető a védjegyük. (amikor a pasit pofán lövik sörétessel) Vicces, mosolygásra késztető jelenetek is simán találunk. (Fogkihúzás kézzel.) A párbeszédek kidolgozottak, de mondjuk náluk ez alap. Imádtam azt a szöveget, mikor a hullának nem jár rendes temetés, mert túl kemény a föld, vagy amikor Mattie eladja a lovakat és a nyerget az eladónak, hát az valami félelmetes. A film nem pörög ezerrel, de nem is baj, addig is lehet bámulni a szépen fényképezett táját, de mégsem jelenti azt, hogy unalmas lenne, a hangulata úgyis magával ragad. Indiánokra nem várjuk, mert nincsenek.

Azt hiszem Hailee Steinfeldet (tv sorozatokban játszott) felfedezték, kizártnak tartom, hogy ez után a film után ne ostoroznák dögivel ajánlatokkal. Sokszor fogunk még hallani róla. A nagy sztárokkal teljesen azonos szinten van. Hihetően játssza el a markáns, karakán koraérett hölgyet, ami mögött azért még naiv szív lapul.  Jeff Bridges (A nagy Lebowsky, Tron, felsorolhatatlan) békebíró szerepében kezdetben egy kicsit sok volt, de aztán megszoktam és azt mondtam, hogy nagyon jó. Bár alig lehet érteni mit mond. Úgy látszik, bejönnek neki ezek a piás szerepek. Matt ’Jason Bourne’ Damon, mint texas ranger! Vicces. Nem tudom, hogy sikerült őt megtalálni erre a szerepre, kicsit furcsa, de semmi rossz végül is nincs benne. Josh Brolin (Jonah Hex, Nem vénnek való vidék) gyilkosként nem sokat szerepel, de amikor megjelenik, rendesen odateszi magát. És beszéde neki is félelmetes. Mintha nagy adag tehénlepény lenne a szájában.  Igazából tökéletes választás az összes szereplő. Mind profi.

Ethan & Joel Coen (Nem vénnek való vidék, Fargo, felsorolva lemenne a nap) testvérek ritkán hibáznak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem láttam tőlük rossz filmet. (Na jó. A Kegyetlen bánásmód az nem jött be annyira, de a többi igen.) Igazából nem vagyok jogosult negatív kritikával illetnem őket, mert csak egyszerű filmnéző vagyok, de úgy gondolom ez egy picit, de csak nagyon picit gyengébb lett, mint a többi! De szigorúan a saját mércéjükhöz viszonyítva, mert bizony ezt a filmet is büszkén ki lehet tenni a polcra a western klasszikusok közé.

Utoljára mindig azt írom, hogy kinek ajánlanám ezt a filmet. Elsősorban mindenkinek, másodsorban a western rajongóknak, harmadsorban annak, aki még nem látott Coen filmet, hogy szeresse meg a stílusukat. Mert nem szabad kihagyni egyiket sem. És egy kicsit sem voltam elfogult.

85 %             

Ma délután "könnyed" kis háborús filmre vágytunk a barátaimmal. Választásunk egy koreai filmre esett, amely az Észak – Dél konfliktust dolgozza fel. Mivel a Harcosok szövetsége (Tae Guk Gi: The Brotherhood Of War) az egyik kedvenc polgárborús filmem, gondoltam ez sem lehet sokkal rosszabb. Ráadásul a bemutatója is igen tetszetősre sikeredett.

1950-ben az Északi-korai csapatok folyamatosan visszavonulásra késztetik a Dél-koreai egységeket. Egy stratégiailag fontos, elhagyatott középiskolában, a déliek hátrahagynak szinte kiképzés nélkül 71 újonc önkéntes egyetemistát, néhány katonával kiegészítve, hogy az ellenséget a megérkező erősítésig próbálják feltartani. A velük maradt katonák közül az egyiket parancsnoknak nevezik ki. Ő próbálja az ifjúságot valamiféle katonai alakulatnak átalakítani. Ezek a srácok korábban egyáltalán nem fogtak fegyvert a kezükben, azt sem tudták, hogy mi az a gránát, nevetgéltek, táncoltak, ugratták egymást és nem gondoltak a háborúra. Közben a déli seregek egészen a partokig húzódnak vissza, hogy ott összepontosítsák az egységeiket, ahol minden egyes katonára szükségük van.  A fennmaradt emlékiratok szerint a srácok 11 órán keresztül tartóztatták fel egy igen komoly haderőt képviselő Északi sereget…..

Sajnos nem ütötte meg a bevezetőmben említett film mércéjét, de nem volt rossz. Olyan felemás. Voltak remek dolgok benne, és voltak olyanok, melyeket egyáltalán nem értettem. Például  amikor az erdőn át tőrbe csalják őket, elég bénák kezdetben idegesített, de aztán átértékelve mégis arra jöttem rá, hogy nem ők voltak a bénák, mit tudták ők, hova rohantak egymás után kiabálva. Utána ismét visszaestem abba, hogy ezek mégis hülyék, hogy ennyi eszük volt. Nem tetszett, hogy több jelenetet is elvicceltek, olyan burleszkesre vették, valahogy több komolyságot vártam volna. Aztán nekem az Északi parancsnok valamelyik westernfilm hősére emlékeztetett, inkább vicces volt a motoron, mint félelmetes. Amikor az északi kissrácot lelőtték – na, nem azért, mert nem szeretem a gyerekeket -, arra viszont azt mondtam, igen, végre valami.  A kezdő jelenetet a filmben nagyon eltalálták, lőnek, robbantanak benne nem is keveset. Persze ez a film utolsó 20 percére is elmondható. Használtak szép számmal pirotechnikai elemet. Amúgy kellően véres a film, de azért ne várjuk azt, hogy minden percben hullnak a végtagok. Végül is összességében jók a speciális effektek. Azért kíváncsi lennék, Hollywoodban 10 milliós költségvetés mire lenne elég. Nemhogy egy egész filmet, de még egy jelenetet sem tudnának összehozni ennyiből. A végső csatában, amikor nagyon izgulni kell, húztam megint a számat nem egyszer, hogy most ezek tényleg ennyire hülyék, hogy csak úgy kirohannak az ajtón, hogy lőjék egyből fejbe őket?! Most északi katonákra gondoltam. Azonban mégsem mondhatom azt, hogy nem volt meg benne az a kellő izgalom, kellő drámázás, keménység,  amiket egy háborús filmben látni akartam. Az a két óra játékidő hamar elillant.

A szereplők elemzésére nem nagyon szeretnék kitérni, mert igazán senki nem tűnt ki, de nem azért mert nem lehetett őket megkülönböztetni. Jók voltak. Bár nem ismerném meg őket másik filmben.  Őszintén még utánanézve (imdb) sem találtam meg, hogy ki – kicsoda. Szégyenszemre csak úgy neveztem őket, hogy a ferdeszemű, a dagi, a Harry Potter…….  Amit elvárhattunk, félelem, reszketés, öröm, tökéletesen átjött.

John H. Lee rendező az egyik elhunyt diák levelezéseiből készítette a filmet Mivel megtörtént eseményeken alapult, nagyban nem térhetett el tőle, bár többször is eszembe jutott, hogy ez biztos így volt? Vagy csak a filmhez találták ki. Azért néhol elég viccesre vették. Ahogy írtam már, ennyi dollárból azért ilyen filmet összehozni nem semmi. Ezért gratuláció. Kitűnő csatajelenetek, kis drámázás, és mint ahogy elvárható egy koreai filmtől tökéletes zenei aláfestés.

Ajánlhatom egy olyan estére vagy délutánra, amikor egy kis keménységre, hangos és véres csatajelenetekre vágyunk, asszony vagy barátnő nélkül. De ha nézi ő is, az se baj nem fog félelmében az ölünkbe ugrani. Sajnos nagyon nem tudtam magam beleélni az egyetemisták helyébe, de azért minden tiszteletem az övék. Ennél sokkal gyávább lettem volna.

65%

Korábban írtam, hogy legjobb női főszerelő oscar díjat Natalie Portman kapja meg a Black Swan című filmben nyújtott szerepéért, most pedig leírom, hogy a legjobb férfi oscart James Franco kapja a 127 Hours című filmben eljátszott felülmúlhatatlan alakításáért. Danny Boyle meg egy zseni. A film meg....

A valós történeten alapuló filmben Aron Ralston (James Franco) hegymászó történetét kapjuk meg, aki egyedül indul el Utah állam sziklás hegyeinek meghódítására.  Sajnos mászás közben beleesik egy sziklaüregbe olyan szerencsétlen módon, hogy a keze beszorul egy sziklatömb alá. A csapdából próbálkozásainak ellenére sem tud szabadulni, ezért amíg van ereje és tud gondolkodni elég drasztikus lépésre szánja rá magát. Ez azt hiszem nem titok,  - és aki nem akarja tudni mi van a filmben az ugorjon a következő bekezdésre  - mivel bárhol utána lehet olvasni és lehetett róla hallani, a jobb kezét egy életlen késsel levágja….

Igazából már a film nyitójelenetében tátjuk a szánkat. Élvezzük az átjövő szabadságot, azt az adrenalin növelő életérzést, ahogyan Aron hasít a biciklijével, ahogy fut, ugrál, mászik a vörös sziklákon keresztül, miközben olyan zene szól alatta, ami abszolút dobolásra készteti végtagjainkat. Ahogy néztem a helyszíneket, ahogy ugrálnak és fürdenek a kristálytiszta tóban, ahogy nevetgélnek, már csak az hiányzott volna, hogy kellemes szellő megborzolja a hajam és akkor igazán tökéletes lett volna az élmény. Persze így is az volt. A film egyből magával ragad és nem enged. Feldob. Ennek a szomorú történetnek van egy bizonyos hangulata, amitől mégsem érzed azt, hogy tragikus emberi dráma, küzdelem az életben maradásért. Volt olyan jelenet, amikor Aron kérdezz-felelek-et játszott el a kamera előtt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Persze a könnyed stílus elveszik az ominózus jelenetnél, amit kellően naturálisan mutatnak meg. Az biztos, hogy nézéséhez gyomor kell. A filmben természetesen nem csak a sziklafogságban maradt emberi küzdelmet követhetjük végig jelen időben, hanem kapunk Aron hallucinációiból és visszaemlékezéseiből és is egy keveset.  

Igazából nyugodtan hívhatjuk egyszereplősnek a filmet, mert James Franco (Pókember, Ananász Expressz) jött, látott és győzött. Pusztítóan jó a filmben. Szerethetően vidám karakter, aki sajnos nagyon rosszul járt. Szerintem a szobrot, mint ahogy fent is említettem simán megkapja. Kate Mara és Amber Tamblyn, mint mellékszereplők nagyon keveset vannak a vásznon, ezért csak megemlékezek rájuk.

Danny Boyle (Trainspotting, Slumdog Millionaire) és az egész stábja, nagyszerű munkát végzett. Aki emlékszik a Gettó milliomos csodás képeire, fülbemászó zenéire ezt ebben a filmben is megkapja. Nagyon szépen fényképezett helyszíneket láthatunk, brutál jó zenei aláfestéssel. Az osztott képernyős jelenetekért meg jár a pont, nagyon eltalálták. Na és persze a mikrokamerával felvett dolgok is remekre sikerültek, mint pl. a kulacsos rész esetében. Ahogy fentebb is írtam bármennyire is ez egy tragikus történet, mégis olyan hangulata van, ami egyszerűen nem enged el a képernyő elől. Ahhoz a bizonyos részhez, meg tényleg kell idegzet, mert bizony felejthetetlen.

A filmet azon embereknek ajánlanám, akik szeretnének egy pörgős, cseppet sem unalmas filmet estére, akik szeretik a természet és az ember küzdelemét, és természetesen az Út a vadonba rajongóknak! (mint magamnak).  A film egy igen híres történet, tehát aki nem tudja a végét, annak még nagyobbat üt.  Egyre jobb filmeket kerülnek elő 2010-ből. Kár hogy késve érnek hozzánk. Nagy kár.    

90%